Az embernek egy szíve, egy lelke, egy hazája, egy Istene és egy becsülete van. Mindezt azért tartom fontosnak elõre leszögezni, mert keresztény emberként soha nem tudtam a hitemet és a közéleti tevékenységemet különválasztani. Ha valaki külön tudja választani az Isten szolgálatát a társadalom iránti szolgálattól, akkor az nem érti, vagy nem akarja érteni az Evangélium lényegét, Jézus Krisztus földi küldetésének fontosságát.
Keresztény hitünknek van egy fontos eleme, amit elhívásnak nevezünk, amely minden ember számara megadatott, és Jézus által vált személyre szólóvá. Ennek az isteni elhívásnak vagy megpróbálunk eleget tenni, vagy figyelembe se vesszük. Ez az a szabadság, ami szuverén emberré tesz minket mind a hitéletünkben, mind a köznapi életünkben, beleértem ebbe a munkát és a közéletet is.
De mi van akkor, ha egy lelkész elhívása nem csak az ige, az evangélium hirdetésében teljesül be, hanem a közélet irányában is méghozzá az evangéliumi szeretetparancs szellemében a haza iránt és az emberek köznapi életével kapcsolatosan?
Meggyõzõdésem, hogy az idõsebb és ifjabb Hegedûs Lóránt esetében éppen ez a kettõs elhívás az, ami bõszíti a hatalmat. Azzal, hogy a hazai Református Egyház Zsinata lebegteti ifjabb Hegedûs Lóránt elleni vádakat, nem jelent mást, mint egy koncepciós per kezdetét, ami nem csak lelkészi hitelét vonja kétségbe, hanem emberi tisztességét is. De továbbmegyek, ez a támadás azt is jelenti, hogy a balliberális hatalom szorongatja az egyházakat történelmi hagyományainak megfelelõen.
Aki ismeri az ifjabb Hegedûst, vagy csak egyszer is hallotta beszélni, az meggyõzõdhetett róla, hogy istenfélõ, igaz hazafi. És a hatalmat éppen a hazafisága irritálja. Hogy mi késztette a Református Egyházat e méltatlan lépésre, azt csak sejteni lehet, de a politikai zsarolás sem zárható ki.
A kérdés az, hogy az egyház vezetése kinek akar megfelelni; a neoliberális, kozmopolita, a mammont imádó elitnek, a holokauszttal üzletelõknek vagy az Isten igéjének, az igazságnak?
Takács András