SZDSZ-kórság
- Részletek
- Takács András
- Találatok: 817
Nemzeti radikalizmustól a nemzetárulásig
2004. december 5-ével elérkeztünk arra a pontra, amikor újra kell értékelnünk nem csak a rendszerváltás óta eltelt idõt, hanem azt is, ami azt megelõzte. Hogyan jutottunk eddig e szörnyûséges napig?
Mik azok a politikai folyamatok, amik ide vezettek? Mely politikai csoportosulások azok, amik leginkább felelõsek azért a nemzeti traumáért, amit a legutóbbi népszavazás okozott? Bármennyire is szeretnék feledtetni velünk a „hivatalosak” a népszavazás eredménytelenségét, nem árt, ha ki mondjuk: ez a népszavazás az eddig bennünk élt nemzeteszmény harakirijét jelenti! Ma már Juhász Gyulát idézve nem mondhatjuk, hogy az a magyar, aki annak vallja magát.
A Magyarok Világszövetsége a népszavazási kezdeményezésével nem csak tükröt állított elénk, hanem röntgensugár alá helyezte nemzet- és magyarságtudatunkat, rávilágított arra, hogy halálos kór emészti testünket, lelkünket. Ezt a kórságot akár SZDSZ-nek is hívhatnánk. Azért nem írom ki a teljes nevet, mert a „szabadság” minden magyar számára a küzdés lényegét jelenti, a „demokrácia” a népfelség elvét, és a „szövetség” meg az erõt. Ezeket a szavakat az SZDSZ átértelmezte az elmúlt húsz év során. A „szabadságból” szabadosság, a „demokráciából” pártokrácia, a „szövetségbõl” maffia-klán lett, ahol a pénz az egyedüli érték.
1983-ban kerültem kapcsolatba a majdani SZDSZ kemény magjával, Haraszti Miklóssal, Kiss Jánossal, Demszky Gáborral, az úgymond „demokratikus ellenzékkel”. Amikor a BESZÉL? 7-es számában megjelent a „A munkások történelmi hagyományainak sorvadása” címû írásom, nem gondoltam volna, hogy olyan súlyos kijelentésekre kell ragadtatnom magam, hogy Magyarország elsõszámú közellenségének az SZDSZ-t kell tekinteni. De most már összeállt a kép. Nagy vonalakban felidézném azokat az eseményeket, amiknek kulcsszereplõje az SZDSZ agytrösztje volt. Milyen útkeresztezõdések jelzik azt az utat, ahol irányt váltva a nemzeti radikális csoport, végül nemzetáruló SZDSZ -é vált?
A nyolcvankilencet megelõzõ években fokozatosan csökkent a demokratikus ellenzék politikai üldözése, majd egyik pillanatról a másikra meghatározói lettek a politikai folyamatoknak úgy, hogy a Hazafias Népfront segítségével parlamenti képviselethez jutottak az utolsó szocialista parlamentben, ami csak az MSZP jóváhagyásával válhatott lehetségessé. Ez az a pont, ahol a politikai konspiráció, a kollaboráns szellem elõször érhetõ tetten.
Ma már senki nem gondolhatja komolyan, hogy a rendszerváltást az SZDSZ erõszakolta ki, vagy az õ érdeme lenne. Éppenséggel az SZDSZ segítségével vált lehetõvé úgy megrendezni az egész „rendszerváltást”, hogy a lényeg elfedhetõvé váljon, hogy a régi elit átmenthesse magát, és a társadalmi tulajdon elprivatizálható legyen a társadalom kizárásával. A Rózsadombi-paktum megtörténtét az elmúlt idõszak igazolja, aminek gyakorlati megvalósításában tevékenyen részt vett és vesz az SZDSZ.
Ennek a folyamatnak az elindítója a Németh-kormány által meghozott „átalakulási-törvény” volt, aminek politikai legitimációját az Ellenzéki Kerekasztal adta meg, azzal, hogy elfogadta tárgyalási feltételként az MSZMP elvi álláspontját, miszerint a politikai hatalom megosztásáról tárgyalhatunk, de a gazdaságiról nem. Ekkor állt fel a tárgyalóasztal mellõl Nagy Sándor, SZOT fõtitkár, vezetésével a civil oldal. Ez súlyos hiba volt, vagy csak egy taktikai húzás, nem tudni. De egy biztos, azóta is ki van rekesztve a társadalom a politikai, gazdasági folyamatok döntéseibõl.
A másik ilyen lényeges kérdés volt a négy igenes népszavazás, ahol alávaló módon leszavaztatták a köztársasági elnök nép által történ? megválasztását. Az egész népszavazási komédiának ez volt a lényege.
Az elsõ szabad választás nem várt eredményt hozott az SZDSZ számára. Elvesztették a ’90-es választást, ami agresszívvé tette õket. Háttérben a nemzetközi nagytõke támogatásával, vagy épp annak elvárásait teljesítve, megzsarolta az Antall-kormányt, hogy kiviszik az országból az amúgy is szûkös valutatartalékot. Antall ekkor követte el a legnagyobb történelmi tévedését, de mondhatjuk bûnnek is, hogy nem fordult a néphez, nem hozta nyilvánosságra a zsarolást, s ha úgy adódik, akár a lemondását is felajánlhatta volna a népnek. De nem tette! Hanem megkötötte az SZDSZ-el a saját paktumát. Ennek lett egyenes következménye a taxis-blokád, amibe el?ször morálisan, majd ténylegesen belerokkant a kormány. Végül is ezek akadályozták meg az úgynevezett „tavaszi nagytakarítást.”
A tényleges rendszerváltást valójában az SZDSZ akadályozta meg! Az 1994-es választási eredmény az „M”SZP-t nem várt gyõzelemhez juttatta. Amit az „M”SZP, SZDSZ koalíciója még inkább ûberelt. Kormányzási szempontból nem az „M”SZP-nek volt szüksége az SZDSZ-re, hanem fordítva. De valamilyen magfoghatatlan érdek mentén a szocialisták belementek a koalícióba. Az SZDSZ és az általuk kormányzati képviselethez jutott nemzetközi nagytõke belülrõl akarta ellenõrizni a kormányt, nehogy elõtörjenek belõle a nemzeti, baloldali értékek. Ekkor vált világossá, legalábbis azok számára, akik figyelemmel kisérték a magyar politika alakulását, Orbán Viktor szavaival élve, összenõ, ami összetartozik. Konkrétabban megfogalmazva:
- Az SZDSZ és azt megelõzõ politikai formáció a kommunista hatalom kreációja, úgymond, õfelsége ellenzéke volt.
- AZ SZDSZ adta meg a rendszerváltás politikai felhangját, társadalmi legitimitását, miközben a háttéralkuk mentén a kommunista elit hatalomátmentésének a technikáját és lehetõségét teremtette meg, egyben kiszolgálva másik megbízójukat is, a nemzetközi nagytõkét és bankoligarchiát.
- Az Antall-kormány folyamatos zsarolása és nyomás alatt való tartásával az SZDSZ nem engedte a nemzeti érdekek érvényre jutását.
A balliberális koalíció megszületésével gátlástalan méreteket öltött az ország kirablása, a nemzeti érdek és tudat elsorvasztása. Nem volt véletlen, hogy az SZDSZ semmi olyan kezdeményezést nem támogatott, és meg is akadályozott, ami a nemzet önérzetét erõsíthette volna (világkiállítás, foci EB, olimpia, stb.). Szabadossága állami szintre emelkedett, erkölcs- és nemzettudat-rombolás állami feladattá vált.
Az SZDSZ-nek nincs igazi beágyazottsága a magyar társadalomba. Valódi erejét a nemzetidegen nagytõke biztosítja a megvásárolt médiákon keresztül, a hozzá kötõdõ egzisztenciák és környezete, illetve azok a kettõs identitású személyek, akik sem nemiségükben, sem a haza vonatkozásában nem rendelkeznek stabil alapokkal. Szavazóbázisát ezek az intellektuális gyüttmentek alkotják, akik abban érdekeltek, hogy a Kárpát-medencében megszûnjön a magyar nemzet, az a kulturális és társadalmi szemlélet, ami ezer éven keresztül biztosította a keresztény erkölcsön alapuló állameszmény fennmaradását.
Nem a liberalizmus lényegével van itt baj, hanem azzal, hogy az SZDSZ politikájával kiüresítette, társadalmi szinten kilúgozta, értéktelenné, nemzetietlenné tette azt az eszmét, amit Kossuth Lajos is magáénak vallott.
Érdemes megfigyelni, hogy az SZDSZ-propaganda gyárosai mennyire igyekeznek a liberalizmus mögé bújni, és feltüntetni magukat annak, amik nem is valójában. ?k a szabadság eszméjét a maguk szabadságában képesek csak értelmezni. Másnak nem jár az a szabadság, ami nekik. õk az anarchia, a züllés, az elfojtott gyûlölet, az Antikrisztus prófétái.
Nem buták! Remek vitapartnerek! Nagyon is okosak, csak végtelenül aljasak - tisztelet a kivételnek, aki még elhiszi azt, amit mondanak, de nem látja tetteik valódi mozgatórugóját - mindenhol ott vannak, ahol a döntések születnek, és mindenrõl tudnak.
Emlékszem, még ’95-ben parlamenti szakértõ koromban történt, amikor a Kisgazdáknál épp az volt a feladatom, hogy próbáljam összehozni, hogy az ellenzék állíttasson fel egy ellenõrzõ bizottságot az energiaszektor privatizálásának kivizsgálására, a terv az MDF és a Fidesz tartózkodása miatt nem sikerült. Akkor a parlament folyosóján találkoztam Haraszti Miklóssal, és megpróbáltam vele beszélgetni, de amikor szóbahoztam a kezdeményezést, akkor csak ennyit mondott: „Nem kéne neked politizálnod!” Miért?- kérdeztem. A válasz: „Foglalkozz a családoddal!” Kétértelmûen elmosolyodott, majd elment.
Nem hiszem, hogy túlzásba esek, amikor azt mondom az SZDSZ-rõl, hogy a nemzetrombolás pártja. Ha csak azt nézzük, ami láthatóvá vált irányítói tevékenységük során, már akkor igazoltam állításom. Az oktatás terén maradandó károkat okoztak, még azt is tönkretették, ami a szocializmusban jól mûködött. Fokozatosan kigyomlálják a tananyagokból a magyarságtudatra nevel? ismereteket. Köztéri alkotásaik, a Lágymányosi híd vagy a Lehel piac, az ízlésficam mintapéldái. Ami a Rajk-féle piackialakítást illeti, az a Noé bárkájának a rokokóba hajló giccsorgiája. Ha valaki funkcionális és szakmai szemmel megvizsgálja azt a tákolmányt, akkor a pazarlás iskolapéldájának lehet tanúja.
Ez a stílus annyira idegen a magyar lélektõl, hogy azon csodálkozom, még megtûrjük a helyén.
De ennél sokkal fontosabb jelenségre világított rá a népszavazás. Egyrészt arra, hogy a nemzetpolitikát – már ha egyáltalán annak lehet nevezni a kormány politikáját, akkor azt az SZDSZ diktálja. Ennek jellegzetes példája volt, hogy az újsütet? „M”SZP elnök Hiller István az SZDSZ-el való egyeztetés után, az SZDSZ székházban jelentette ki november 2-án, hogy õk együtt a két nem mellett állnak ki. Anélkül, hogy elõzetes vizsgálatot, vagy elemzést közzétettek volna. – Most nem kívánok kitérni azokra az álságos érvekre és kettõsmércére, ami a kampányukat meghatározta, csak arra, hogy mennyire képes az SZDSZ a szocialisták belsõ és küls? politikáját, személyi döntéseit befolyásolni. Mert az már nyílt titok, hogy a Gyurcsány-Hiller páros az SZDSZ kreatúrája.
De az is érdekes, hogy milyen rafinált módon osztoztak meg a feladatokon, a választók felé történ? kommunikációban.
Az SZDSZ a liberális értelmiség, a köztisztviselõi kar, a nagyvállalkozói kör felé politizál, míg az „M”SZP az alsóbb, az osztálytudatát vesztett munkásság és nyugdíjas réteg felé. Ez a stratégia mindaddig mûködõképes volt, amíg nem találta szembe magát olyan súlyos kérdéssel, mint az egészségügy privatizációja és a kedvezményes állampolgárságnak a megszerzésére vonatkozó népszavazási kezdeményezés.
Egyrészt azért, mert az egészségügy állami kézben történ? tartása kimondottan baloldali érték és követelmény, aminek megtagadása az egész baloldaliság nyilvános megtagadását jelenti. A szocialisták leleplezõdtek a valódi baloldal elõtt.
Az SZDSZ vonatkozásában már összetettebb a kép. A kettõs állampolgárság kérdése egyenesen szembe ment azzal a nemzetpolitikával, amit a liberálisok folytattak fû alatt. Egy kötelezõ érvényû népszavazás nemcsak elvi kérdésként, de törvényhozói feladattá emelte volna a magyarság és az állampolgárság viszonyának a kérdését. Államelméleti szempontból megkerülhetetlenné vált volna az államalkotó nép és népek viszonya a jelenlegi anyaországhoz, illetve az államalkotó néppel együtt élõ nemzetek sorsának alakulása. Hiszen olyan elvi problémát vet fel, amit politikai szlogen szinten így fogalmaztak meg: Magyarország a magyaroké! Kinek a felelõssége Magyarország jövõjének az alakítása? A nemzettudattal rendelkezõ „õslakosoké”, vagy a gazdasági és médiahatalommal rendelkezõ beszivárgóké-e? A rosszul értelmezett egyenjogúság teremthet-e olyan helyzetet egy nép, egy ország életében, hogy egy ezer éve fennálló keresztény erkölcsi alapon mûködõ államrendet merõben más, tõle idegen értékek, és érdekek alapján átalakítson. Megengedhetjük-e, hogy az indiánok sorsára jussunk?
Továbbá kérdésessé válhatott volna az is, hogy az egyik réteghez sem tartozó itt él? népek területileg meg nem határozható, de létszámában és társadalmi befolyását illetõen is meghatározó jelenlétének a problémája. Nevezetesen a cigányok, a zsidók, újabban a kínaiak és egyéb nemzetiségek döntéshozó szerepének felértékelõdése az õslakossággal szemben. Ezek a népcsoportok nem sorolhatok a magyar államszervezõdés alapítói közé, de vele együtt élõ népei közé sem. Mivel a velünk együtt élõ népek, mint közösség nyert államilag befogadást, de csak úgy, ha tiszteletben tartják azokat az erkölcsi, jogi alapokat, amik meghatározzák Magyarország államiságát. És nem lényegtelen, hogy a Szent Koronára kellett felesküdniük. Most elég, ha a sztálini alkotmányra tesznek fogadalmat.
De sokkal gyakorlatiasabb szempontok is meghatározták az SZDSZ, de a frontvonalra el?relökött szocialisták nemzettagadó kampányát. Ez pedig a kettõs állampolgárság kedvezményes megadásának a hatása a választások eredményére. Erre vonatkozóan Eörsy Mátyás és Gyurcsány Ferenc is utaltak nyilatkozataikban. A veszélyt abban látták, hogy addig, amíg ma az állampolgárság megszerzése pénz és id? kérdése, és bárki nemzeti identitás nélkül, csak egy állandó lakcím birtokában szavazhat, vagy nem szavazhat, mindenesetre jogosultságával befolyásolja a választások eredményét. Addig egy „nemzetliberalizálás” - pozitív diszkrimináció a nemzet államalapító népei felé - eredményességében módosíthatja a már jól bevált választási technikát. Felborulhat az a balliberális választási stratégia, ami így fogalmazható meg: minél kevesebben szavaznak, annál biztosabb a gyõzelmünk.
Ismert, hogy 2002-ben charter járatokat indítottak a kett?s állampolgársággal rendelkez?, életvitelszerûen máshol élõ polgárok leszavaztatásához. - Most már ezt a költségigényes megoldást is sikerült kiküszöbölniük.
Ha csak 100-200 ezer, a környez? országokban él? magyar a nemzeti oldalra szavazhatna, már akkor kikerülne az SZDSZ a parlamentbõl. Ezt nem akarja sem az SZDSZ, sem az „M”SZP. Ezért van az, hogy egy magyarul alig beszél? kínai elõbb megkapja az állampolgárságot, mint egy külhoni magyar.
Az államalapító népek tudatosan el vannak vágva az anyaország jövõjét formáló politikai döntésektõl. Ez csak részben a Trianon okozta geopolitikai állapot eredménye. Ez a magyarsággal szembeni internacionalista, globalista világstratégia a magyarság felszámolására, a magyar állampolgárságot nyert bolsevik-liberális kiszolgálók közremûködésével. Miért? Mi lehet az, ami ennyire kapóssá teszi hazánkat? Földrajzi fekvésünk (felmelegedés)! Éghajlatunk és termõföldünk! Vízkészletünk! Geopolitikai elhelyezkedésünk! Mindehhez hozzájárul az az állameszmény, ami minket egy mintaállammá tett ezer éven keresztül, aminek még az emlékét is ki kell irtani. Ez pedig az isteni igazságokon, vagy ha tetszik, akkor a természetjogon alapuló állam újjáéledésének a lehetõségének megakadályozása. Az Antikrisztus feladatává tette a balliberális vezéreknek a magyartudat és Magyarország felszámolását.
A világ beteg! Magyarország is beteg! Mi még meggyógyulhatunk! Csak ki kell vágnunk a testünkbõl a kórokozót, az SZDSZ-t.
Budapest. 2005. január 2.
Takács András
2004. december 5-ével elérkeztünk arra a pontra, amikor újra kell értékelnünk nem csak a rendszerváltás óta eltelt idõt, hanem azt is, ami azt megelõzte. Hogyan jutottunk eddig e szörnyûséges napig?
Mik azok a politikai folyamatok, amik ide vezettek? Mely politikai csoportosulások azok, amik leginkább felelõsek azért a nemzeti traumáért, amit a legutóbbi népszavazás okozott? Bármennyire is szeretnék feledtetni velünk a „hivatalosak” a népszavazás eredménytelenségét, nem árt, ha ki mondjuk: ez a népszavazás az eddig bennünk élt nemzeteszmény harakirijét jelenti! Ma már Juhász Gyulát idézve nem mondhatjuk, hogy az a magyar, aki annak vallja magát.
A Magyarok Világszövetsége a népszavazási kezdeményezésével nem csak tükröt állított elénk, hanem röntgensugár alá helyezte nemzet- és magyarságtudatunkat, rávilágított arra, hogy halálos kór emészti testünket, lelkünket. Ezt a kórságot akár SZDSZ-nek is hívhatnánk. Azért nem írom ki a teljes nevet, mert a „szabadság” minden magyar számára a küzdés lényegét jelenti, a „demokrácia” a népfelség elvét, és a „szövetség” meg az erõt. Ezeket a szavakat az SZDSZ átértelmezte az elmúlt húsz év során. A „szabadságból” szabadosság, a „demokráciából” pártokrácia, a „szövetségbõl” maffia-klán lett, ahol a pénz az egyedüli érték.
1983-ban kerültem kapcsolatba a majdani SZDSZ kemény magjával, Haraszti Miklóssal, Kiss Jánossal, Demszky Gáborral, az úgymond „demokratikus ellenzékkel”. Amikor a BESZÉL? 7-es számában megjelent a „A munkások történelmi hagyományainak sorvadása” címû írásom, nem gondoltam volna, hogy olyan súlyos kijelentésekre kell ragadtatnom magam, hogy Magyarország elsõszámú közellenségének az SZDSZ-t kell tekinteni. De most már összeállt a kép. Nagy vonalakban felidézném azokat az eseményeket, amiknek kulcsszereplõje az SZDSZ agytrösztje volt. Milyen útkeresztezõdések jelzik azt az utat, ahol irányt váltva a nemzeti radikális csoport, végül nemzetáruló SZDSZ -é vált?
A nyolcvankilencet megelõzõ években fokozatosan csökkent a demokratikus ellenzék politikai üldözése, majd egyik pillanatról a másikra meghatározói lettek a politikai folyamatoknak úgy, hogy a Hazafias Népfront segítségével parlamenti képviselethez jutottak az utolsó szocialista parlamentben, ami csak az MSZP jóváhagyásával válhatott lehetségessé. Ez az a pont, ahol a politikai konspiráció, a kollaboráns szellem elõször érhetõ tetten.
Ma már senki nem gondolhatja komolyan, hogy a rendszerváltást az SZDSZ erõszakolta ki, vagy az õ érdeme lenne. Éppenséggel az SZDSZ segítségével vált lehetõvé úgy megrendezni az egész „rendszerváltást”, hogy a lényeg elfedhetõvé váljon, hogy a régi elit átmenthesse magát, és a társadalmi tulajdon elprivatizálható legyen a társadalom kizárásával. A Rózsadombi-paktum megtörténtét az elmúlt idõszak igazolja, aminek gyakorlati megvalósításában tevékenyen részt vett és vesz az SZDSZ.
Ennek a folyamatnak az elindítója a Németh-kormány által meghozott „átalakulási-törvény” volt, aminek politikai legitimációját az Ellenzéki Kerekasztal adta meg, azzal, hogy elfogadta tárgyalási feltételként az MSZMP elvi álláspontját, miszerint a politikai hatalom megosztásáról tárgyalhatunk, de a gazdaságiról nem. Ekkor állt fel a tárgyalóasztal mellõl Nagy Sándor, SZOT fõtitkár, vezetésével a civil oldal. Ez súlyos hiba volt, vagy csak egy taktikai húzás, nem tudni. De egy biztos, azóta is ki van rekesztve a társadalom a politikai, gazdasági folyamatok döntéseibõl.
A másik ilyen lényeges kérdés volt a négy igenes népszavazás, ahol alávaló módon leszavaztatták a köztársasági elnök nép által történ? megválasztását. Az egész népszavazási komédiának ez volt a lényege.
Az elsõ szabad választás nem várt eredményt hozott az SZDSZ számára. Elvesztették a ’90-es választást, ami agresszívvé tette õket. Háttérben a nemzetközi nagytõke támogatásával, vagy épp annak elvárásait teljesítve, megzsarolta az Antall-kormányt, hogy kiviszik az országból az amúgy is szûkös valutatartalékot. Antall ekkor követte el a legnagyobb történelmi tévedését, de mondhatjuk bûnnek is, hogy nem fordult a néphez, nem hozta nyilvánosságra a zsarolást, s ha úgy adódik, akár a lemondását is felajánlhatta volna a népnek. De nem tette! Hanem megkötötte az SZDSZ-el a saját paktumát. Ennek lett egyenes következménye a taxis-blokád, amibe el?ször morálisan, majd ténylegesen belerokkant a kormány. Végül is ezek akadályozták meg az úgynevezett „tavaszi nagytakarítást.”
A tényleges rendszerváltást valójában az SZDSZ akadályozta meg! Az 1994-es választási eredmény az „M”SZP-t nem várt gyõzelemhez juttatta. Amit az „M”SZP, SZDSZ koalíciója még inkább ûberelt. Kormányzási szempontból nem az „M”SZP-nek volt szüksége az SZDSZ-re, hanem fordítva. De valamilyen magfoghatatlan érdek mentén a szocialisták belementek a koalícióba. Az SZDSZ és az általuk kormányzati képviselethez jutott nemzetközi nagytõke belülrõl akarta ellenõrizni a kormányt, nehogy elõtörjenek belõle a nemzeti, baloldali értékek. Ekkor vált világossá, legalábbis azok számára, akik figyelemmel kisérték a magyar politika alakulását, Orbán Viktor szavaival élve, összenõ, ami összetartozik. Konkrétabban megfogalmazva:
- Az SZDSZ és azt megelõzõ politikai formáció a kommunista hatalom kreációja, úgymond, õfelsége ellenzéke volt.
- AZ SZDSZ adta meg a rendszerváltás politikai felhangját, társadalmi legitimitását, miközben a háttéralkuk mentén a kommunista elit hatalomátmentésének a technikáját és lehetõségét teremtette meg, egyben kiszolgálva másik megbízójukat is, a nemzetközi nagytõkét és bankoligarchiát.
- Az Antall-kormány folyamatos zsarolása és nyomás alatt való tartásával az SZDSZ nem engedte a nemzeti érdekek érvényre jutását.
A balliberális koalíció megszületésével gátlástalan méreteket öltött az ország kirablása, a nemzeti érdek és tudat elsorvasztása. Nem volt véletlen, hogy az SZDSZ semmi olyan kezdeményezést nem támogatott, és meg is akadályozott, ami a nemzet önérzetét erõsíthette volna (világkiállítás, foci EB, olimpia, stb.). Szabadossága állami szintre emelkedett, erkölcs- és nemzettudat-rombolás állami feladattá vált.
Az SZDSZ-nek nincs igazi beágyazottsága a magyar társadalomba. Valódi erejét a nemzetidegen nagytõke biztosítja a megvásárolt médiákon keresztül, a hozzá kötõdõ egzisztenciák és környezete, illetve azok a kettõs identitású személyek, akik sem nemiségükben, sem a haza vonatkozásában nem rendelkeznek stabil alapokkal. Szavazóbázisát ezek az intellektuális gyüttmentek alkotják, akik abban érdekeltek, hogy a Kárpát-medencében megszûnjön a magyar nemzet, az a kulturális és társadalmi szemlélet, ami ezer éven keresztül biztosította a keresztény erkölcsön alapuló állameszmény fennmaradását.
Nem a liberalizmus lényegével van itt baj, hanem azzal, hogy az SZDSZ politikájával kiüresítette, társadalmi szinten kilúgozta, értéktelenné, nemzetietlenné tette azt az eszmét, amit Kossuth Lajos is magáénak vallott.
Érdemes megfigyelni, hogy az SZDSZ-propaganda gyárosai mennyire igyekeznek a liberalizmus mögé bújni, és feltüntetni magukat annak, amik nem is valójában. ?k a szabadság eszméjét a maguk szabadságában képesek csak értelmezni. Másnak nem jár az a szabadság, ami nekik. õk az anarchia, a züllés, az elfojtott gyûlölet, az Antikrisztus prófétái.
Nem buták! Remek vitapartnerek! Nagyon is okosak, csak végtelenül aljasak - tisztelet a kivételnek, aki még elhiszi azt, amit mondanak, de nem látja tetteik valódi mozgatórugóját - mindenhol ott vannak, ahol a döntések születnek, és mindenrõl tudnak.
Emlékszem, még ’95-ben parlamenti szakértõ koromban történt, amikor a Kisgazdáknál épp az volt a feladatom, hogy próbáljam összehozni, hogy az ellenzék állíttasson fel egy ellenõrzõ bizottságot az energiaszektor privatizálásának kivizsgálására, a terv az MDF és a Fidesz tartózkodása miatt nem sikerült. Akkor a parlament folyosóján találkoztam Haraszti Miklóssal, és megpróbáltam vele beszélgetni, de amikor szóbahoztam a kezdeményezést, akkor csak ennyit mondott: „Nem kéne neked politizálnod!” Miért?- kérdeztem. A válasz: „Foglalkozz a családoddal!” Kétértelmûen elmosolyodott, majd elment.
Nem hiszem, hogy túlzásba esek, amikor azt mondom az SZDSZ-rõl, hogy a nemzetrombolás pártja. Ha csak azt nézzük, ami láthatóvá vált irányítói tevékenységük során, már akkor igazoltam állításom. Az oktatás terén maradandó károkat okoztak, még azt is tönkretették, ami a szocializmusban jól mûködött. Fokozatosan kigyomlálják a tananyagokból a magyarságtudatra nevel? ismereteket. Köztéri alkotásaik, a Lágymányosi híd vagy a Lehel piac, az ízlésficam mintapéldái. Ami a Rajk-féle piackialakítást illeti, az a Noé bárkájának a rokokóba hajló giccsorgiája. Ha valaki funkcionális és szakmai szemmel megvizsgálja azt a tákolmányt, akkor a pazarlás iskolapéldájának lehet tanúja.
Ez a stílus annyira idegen a magyar lélektõl, hogy azon csodálkozom, még megtûrjük a helyén.
De ennél sokkal fontosabb jelenségre világított rá a népszavazás. Egyrészt arra, hogy a nemzetpolitikát – már ha egyáltalán annak lehet nevezni a kormány politikáját, akkor azt az SZDSZ diktálja. Ennek jellegzetes példája volt, hogy az újsütet? „M”SZP elnök Hiller István az SZDSZ-el való egyeztetés után, az SZDSZ székházban jelentette ki november 2-án, hogy õk együtt a két nem mellett állnak ki. Anélkül, hogy elõzetes vizsgálatot, vagy elemzést közzétettek volna. – Most nem kívánok kitérni azokra az álságos érvekre és kettõsmércére, ami a kampányukat meghatározta, csak arra, hogy mennyire képes az SZDSZ a szocialisták belsõ és küls? politikáját, személyi döntéseit befolyásolni. Mert az már nyílt titok, hogy a Gyurcsány-Hiller páros az SZDSZ kreatúrája.
De az is érdekes, hogy milyen rafinált módon osztoztak meg a feladatokon, a választók felé történ? kommunikációban.
Az SZDSZ a liberális értelmiség, a köztisztviselõi kar, a nagyvállalkozói kör felé politizál, míg az „M”SZP az alsóbb, az osztálytudatát vesztett munkásság és nyugdíjas réteg felé. Ez a stratégia mindaddig mûködõképes volt, amíg nem találta szembe magát olyan súlyos kérdéssel, mint az egészségügy privatizációja és a kedvezményes állampolgárságnak a megszerzésére vonatkozó népszavazási kezdeményezés.
Egyrészt azért, mert az egészségügy állami kézben történ? tartása kimondottan baloldali érték és követelmény, aminek megtagadása az egész baloldaliság nyilvános megtagadását jelenti. A szocialisták leleplezõdtek a valódi baloldal elõtt.
Az SZDSZ vonatkozásában már összetettebb a kép. A kettõs állampolgárság kérdése egyenesen szembe ment azzal a nemzetpolitikával, amit a liberálisok folytattak fû alatt. Egy kötelezõ érvényû népszavazás nemcsak elvi kérdésként, de törvényhozói feladattá emelte volna a magyarság és az állampolgárság viszonyának a kérdését. Államelméleti szempontból megkerülhetetlenné vált volna az államalkotó nép és népek viszonya a jelenlegi anyaországhoz, illetve az államalkotó néppel együtt élõ nemzetek sorsának alakulása. Hiszen olyan elvi problémát vet fel, amit politikai szlogen szinten így fogalmaztak meg: Magyarország a magyaroké! Kinek a felelõssége Magyarország jövõjének az alakítása? A nemzettudattal rendelkezõ „õslakosoké”, vagy a gazdasági és médiahatalommal rendelkezõ beszivárgóké-e? A rosszul értelmezett egyenjogúság teremthet-e olyan helyzetet egy nép, egy ország életében, hogy egy ezer éve fennálló keresztény erkölcsi alapon mûködõ államrendet merõben más, tõle idegen értékek, és érdekek alapján átalakítson. Megengedhetjük-e, hogy az indiánok sorsára jussunk?
Továbbá kérdésessé válhatott volna az is, hogy az egyik réteghez sem tartozó itt él? népek területileg meg nem határozható, de létszámában és társadalmi befolyását illetõen is meghatározó jelenlétének a problémája. Nevezetesen a cigányok, a zsidók, újabban a kínaiak és egyéb nemzetiségek döntéshozó szerepének felértékelõdése az õslakossággal szemben. Ezek a népcsoportok nem sorolhatok a magyar államszervezõdés alapítói közé, de vele együtt élõ népei közé sem. Mivel a velünk együtt élõ népek, mint közösség nyert államilag befogadást, de csak úgy, ha tiszteletben tartják azokat az erkölcsi, jogi alapokat, amik meghatározzák Magyarország államiságát. És nem lényegtelen, hogy a Szent Koronára kellett felesküdniük. Most elég, ha a sztálini alkotmányra tesznek fogadalmat.
De sokkal gyakorlatiasabb szempontok is meghatározták az SZDSZ, de a frontvonalra el?relökött szocialisták nemzettagadó kampányát. Ez pedig a kettõs állampolgárság kedvezményes megadásának a hatása a választások eredményére. Erre vonatkozóan Eörsy Mátyás és Gyurcsány Ferenc is utaltak nyilatkozataikban. A veszélyt abban látták, hogy addig, amíg ma az állampolgárság megszerzése pénz és id? kérdése, és bárki nemzeti identitás nélkül, csak egy állandó lakcím birtokában szavazhat, vagy nem szavazhat, mindenesetre jogosultságával befolyásolja a választások eredményét. Addig egy „nemzetliberalizálás” - pozitív diszkrimináció a nemzet államalapító népei felé - eredményességében módosíthatja a már jól bevált választási technikát. Felborulhat az a balliberális választási stratégia, ami így fogalmazható meg: minél kevesebben szavaznak, annál biztosabb a gyõzelmünk.
Ismert, hogy 2002-ben charter járatokat indítottak a kett?s állampolgársággal rendelkez?, életvitelszerûen máshol élõ polgárok leszavaztatásához. - Most már ezt a költségigényes megoldást is sikerült kiküszöbölniük.
Ha csak 100-200 ezer, a környez? országokban él? magyar a nemzeti oldalra szavazhatna, már akkor kikerülne az SZDSZ a parlamentbõl. Ezt nem akarja sem az SZDSZ, sem az „M”SZP. Ezért van az, hogy egy magyarul alig beszél? kínai elõbb megkapja az állampolgárságot, mint egy külhoni magyar.
Az államalapító népek tudatosan el vannak vágva az anyaország jövõjét formáló politikai döntésektõl. Ez csak részben a Trianon okozta geopolitikai állapot eredménye. Ez a magyarsággal szembeni internacionalista, globalista világstratégia a magyarság felszámolására, a magyar állampolgárságot nyert bolsevik-liberális kiszolgálók közremûködésével. Miért? Mi lehet az, ami ennyire kapóssá teszi hazánkat? Földrajzi fekvésünk (felmelegedés)! Éghajlatunk és termõföldünk! Vízkészletünk! Geopolitikai elhelyezkedésünk! Mindehhez hozzájárul az az állameszmény, ami minket egy mintaállammá tett ezer éven keresztül, aminek még az emlékét is ki kell irtani. Ez pedig az isteni igazságokon, vagy ha tetszik, akkor a természetjogon alapuló állam újjáéledésének a lehetõségének megakadályozása. Az Antikrisztus feladatává tette a balliberális vezéreknek a magyartudat és Magyarország felszámolását.
A világ beteg! Magyarország is beteg! Mi még meggyógyulhatunk! Csak ki kell vágnunk a testünkbõl a kórokozót, az SZDSZ-t.
Budapest. 2005. január 2.
Takács András
