Zsidókérdés napjainkban
- Részletek
- Takács András
- Találatok: 970
Elõször is leszeretném szögezni, hogy Magyarországon nincs zsidóüldözés, rasszizmus és hagyományos értelemben vett antiszemitizmus. De politikai, gazdasági értelemben van zsidókérdés, és ebbõl fakadóan jogos félelmek és fenntartások. Fõleg most, hogy Simon Perez izraeli államelnök bevallotta: "Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot".
A híranyag lefordítója és a cikk magyar szerzõje Hering József „új honfoglalásként” aposztrofálta azt, amit eddig is tudtunk. Én inkább gyarmatosításnak nevezem.
De mielõtt kielemeznénk magát a zsidózást mint fogalmat, érdemes tisztázni, mirõl is beszélünk, mert a balliberális erõk szeretik a fogalmakat összemosni, a szavak értelmét megváltoztatni, vagy ellentétes értelmet adni és úgy használni egyébként pozitív jelentéstartalommal bíró szavakat.
Amikor a „zsidó” szót használjuk, pejoratív kifejezéssel élve zsidózunk, a legtöbb esetben nem tisztázott, hogy milyen értelemben használjuk magát a szót, milyen fogalmi, mögöttes tartalmat tulajdonítunk magának a szónak.
Mirõl beszélünk, amikor zsidózunk? Vallásról? Etnikumról? Gazdasági potenciálról? Politikai befolyásról? Viselkedésformáról? Mert közel sem mindegy, hogy mire gondolunk, mirõl beszélünk.
Magyarországon vallási alapon senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés, sem társadalmi ellenszenv. Magyarországon évszázadok óta vallásszabadság van! Ebben az értelemben az antiszemitizmusnak még a gyanúja sem vethetõ fel.
Etnikai alapon megint csak nem lehet azt állítani, hogy a magyarok rasszisták lennének a zsidókkal szemben, hogy csupán azért gyûlölné valaki a zsidókat, mert ehhez az etnikumhoz tartoznának.
Ez megint egy neuralgikus kérdés. A zsidók etnikumnak tartják-e magukat, vagy minek? Az megint csak érdekes kérdés, hogy Magyarországon miért nincs zsidó önkormányzat? Miért tiltakoztak a zsidó szervezetek az ellen a kezdeményezés ellen, hogy a zsidóságot mint etnikumot regisztrálja a magyar állam. Nyilván politikai és kommunikációs okokra vezethetõ vissza, mivel a tiszta, átlátható körülmények szûkítik az „antiszemita fegyver” használatát. Mára a „zsidó” szó használata is kezd az antiszemitizmus jegyeként megjelenni, egyfajta tabu szóvá válni. Már maga a kérdésfeltevés is sértõvé vált, ha valakitõl megkérdezzük, hogy zsidó-e. Miért van az, hogy addig, amíg a Magyarországon élõ nemzetiségiek nem szégyellik származásukat, addig a zsidók igyekeznek elhallgatni. Ez a rejtõzködõ mentalitás nyilvánvalóan nem mai keletû, hanem a túlélést szolgálta. De éppen ez teszi számunkra, magyaroknak gyanússá a zsidóság közéleti ténykedését, mert valami titkos dolgot, tevékenységet sejtet. Ahogy a népi bölcsesség tartja, az ne menjen a napra, akinek vaj van a füle mögött. Kérdés, hogy a magyar zsidóságnak van e takargatni valója a magyarság elõtt?
Leszögezhetjük, hogy vallási és etnikai alapon nincs Magyarországon antiszemitizmus. És ez a lényeg! De gazdasági, politikai és mentális alapon vannak fenntartások bizonyos csoportokkal szemben, akik között nem az etnikai, vallási hovatartozás a lényeg, hanem társadalmi szerepük, befolyásuk és cselekedeteik. Ez akkor válik zsidókérdéssé, amikor az adott érdekcsoport meghatározó és jelentõs részét szidó származású személyek alkotják. Ebben az értelemben már felvetõdik a szembenállás, az elutasítás, az érzelmi kifakadás indokoltsága, mint ahogy a gyarmatosító, a rabszolgatartó, a megszálló, a diktátor, a tolvaj, és a gyilkos elleni fellépés, szembenállás, megvetés is jogos. De hangsúlyozom, maga dolog, a cselekedet gyûlöletes, és nem a személy.
Jézus ekképpen tanít errõl: A bûnt ítélt el, ne az embert!
A balliberális politikai elit antiszemita vádaskodásainak nem más a célja, mint elfedni a valóságot, a romboló és kifosztó politikai, gazdasági folyamatokat, az újkori gyarmatosítást, az intézményesített népirtást. És ez nem faji, etnikai kérdés, hanem politikai, gazdasági kérdés, amit nem lehet a szõnyeg alá söpörni csak azért, mert az érintettek faji kérdést próbálnak belõle kreálni.
Természetesen több irányból is megközelíthetõ ez a kérdés, hogy a zsidóság mint nép milyen befolyással bír a magyar társadalmi folyamatokra. Amikor csupán mennyiségi alapon próbálják meghatározni, hogy ennyi és ennyi zsidó származású vezetõ van a médiában, a mûvészvilágban, a gazdasági és pénzügyi körökben, és ez a fõ érv a zsidóellenességre, akkor ez az érvelés valóban okot adhat a belemagyarázásra. Ez a megközelítés nem csak veszélyes, hanem egyenesen alapot ad az antiszemitázásra, mert nem az adott kör által képviselt gazdasági, politikai folyamatokra, annak kritikájára helyezi a hangsúlyt, hanem az abban részt vevõ személyek egy bizonyos csoportjának származására helyezi a hangsúlyt. Ez az érvelés semmilyen formában nem igazolható, mert nem csak zsidó származású emberekrõl van szó, hanem ugyanúgy magyarról és mindenféle más etnikumról.
Vannak olyan csoportok, közéleti személyiségek, akik vagy tudatosan, küldött emberként, vagy tudatlanságból, vagy az egyszerûség kedvéért indulati alapon próbálják az ország minden baját a zsidóság nyakába varrni, csak azért, mert zsidó származású közszereplõk döntési pozícióban vannak. Ez nemcsak hamis, hanem megtévesztõ is, mivel a saját felelõsségünket – mármint a magyartudatú magyarok felelõsségét nem is veszi számításba, egyfajta tõlünk független sorscsapásként állítják be romló társadalmi, gazdasági és szociális viszonyainkat. Ez a politikai magatartás éppen azoknak a döntéshozó köröknek az érdekeit szolgálja, akik saját vagy a nemzetközi nagytõke szolgálatában magyar- és nemzetellenes politikát folytatnak, mert nem a lényegrõl beszélnek, hanem a dolog lényegét illetõen mellékes körülményt helyeznek reflektorfénybe, ami a figyelemelterelés klasszikus megoldása.
Mindenesetre érdemes szót ejteni a zsidó és magyar mentalitás eltérõ voltáról, mert ez is egy olyan töréspont, amely konfliktusok forrása.
A zsidó embernél minden bizonnyal meghatározó az a tudat, hogy az Isten választott népének mondhatja magát, és a szétszórattatás és az üldöztetés állapotát mint mártíromságot fogja fel. Ez egy sajátos túlélési technikát fejlesztett ki bennük, aminek meghatározó részévé vált a kereskedelem és ezzel együtt a pénzzel kapcsolatos szakértelem magas szintû kifejlõdése, a haszonelvûség, mint emberi tulajdonság. Ezzel párhuzamosan az elvontabb intellektuális beállítottságú foglalkozások – mûvészet, tudomány, jog, orvoslás - iránti fogékonyság is általánossá vált a zsidóságnál. Nyilván azért, mert ezek a foglakozási ágak biztosították számukra a legnagyobb biztonságot, a mobilitást. Mindezekhez kapcsolódik a családközpontúság, a gyermekek magas szintû oktatása, egy nagyon erõs öntudat, összetartozás érzés, és származás szerinti összefogás képessége. Bármennyire is nehéz kimondani, de ezek az adottságok tradicionálisan magukban foglalják a vezetõ, irányítói képességek kialakulását, a társadalmi pozíciók megszerzésének a képességét és lehetõségét is. Fõleg jelen korunkban, amikor a pénz globális uralmáról beszélhetünk.
Ezek a képességek nem függetlenek attól a társadalmi közegtõl, ahol a zsidók élnek. Addig, amíg Prohászka Ottokár jó és rossz zsidóról, hivõ és hitehagyott, gyökértelen zsidóról beszélt, addig mára tovább bonyolódott a helyzet, hiszen létrejött a zsidó állam. Egy olyan állam, amely nemzeti érdekeit nemcsak határain belül képes markánsan érvényesíteni, hanem globálisan is. Ez a körülmény jelentõsen megerõsítette a zsidóság társadalmi, gazdasági és politikai potenciálját a világban.
Ha a hazai viszonyokat vizsgáljuk, akkor nem beszélhetünk egy homogén, azonos életfilozófiát, társadalmi magatartást képviselõ zsidóságról. Mivel minden kategorizálás sajátos és egyéni értékrendet takar, nem zárható ki, hogy az általam felállított meghatározások nem kellõen pontosak, vagy „tudományosak”, ezért megértést remélek az olvasóimtól.
Véleményem szerint a Magyarországon élõ zsidók többsége magyartudatú zsidó, ugyanúgy, mint a jászok, a tótok, vagy a svábok. Függetlenül attól, hogy élik-e hitüket vagy sem. Másképp fogalmazva elõször magyarok, majd csak aztán zsidók. Õk azok, aki hazájuknak tekintik Magyarországot, és ugyan úgy aggódnak érte, mint mi.
Vannak a kétlelkû, de mondhatjuk gyökértelen, zsidók is, akik magyarországi zsidóknak mondhatók, kik elsõsorban zsidók és csak lakóhelyüknek tekintik nem csak ezt az országot, hanem a Föld összes országát. Õket szokás kozmopolita jelzõvel illetni, akik kettõs állampolgárként piaci vadászterületnek tekintenek minden országot, és a globalizmus híveként kifosztják az adott országot. Õk a legveszélyesebbek a magyarságra nézve, nem elhallgatva azt a tényt, hogy nem kizárólagosan zsidókról van szó, hanem egyre több Magyarországra született kozmopolitáról, akik érdekszövetséget alkotva a globalizmus híveivel és annak magyarországi politikai képviselõivel, nevezetesen az egész folyamatot irányító SZDSZ-el együttesen rabolják ki az országot, és hajtják a magyar népet az újkori rabszolgaság állapotába.
Ehhez a csoporthoz tartoznak a magyar származású, Izraelben élõ kettõs állampolgárságú zsidók, akik nem csak befektetõként jeleskednek hazánk gazdasági, tulajdonosi szerkezetének az átalakításában, hanem szavazataikkal a választások eredményét is befolyásolják.
A magyarságra nézve a kozmopolitizmus, mint emberi magatartás a legkártékonyabb, mivel a magyar soha nem tekintette magát világpolgárnak. Nem egy ide-oda vándorló nép. Nehezen mozdul ki megszokott környezetébõl. Másrészt nem a pénz körül forgott az élete. Nem pénzben mérte az értékeket, hanem valamiféle produktumban, megfogható alkotásban találta meg önnön képességeinek a kiteljesedését, legyen az egy ház felépítése, egy vers, valamiféle mûszaki megoldás, és nem azt nézte, hogy mit fizetnek érte. Oscar Wilde után szabadon; A magyar mindennek tudja az értékét, de az árát nem. A magyar az elmúlt századig nagyon jól megvolt az õt körülvevõ természettel. De amint az internacionalizmus állameszménnyé vált, ahogy most a globalizmus is, ez a szimbiózis megszûnt, mert nem csak önmagát kénytelen kizsigerelni, hanem környezetét is. Ez a másság is közrejátszik abban, hogy a magyar társadalom egy része ellenségesen fogadja azt a társadalmi, gazdasági, politikai és szociális átalakulást, ami kizárólag a pénzrõl szól.
Mindezek figyelembevételével joggal elvárható a magyar társadalom részérõl, hogy az országot irányító politikai, gazdasági elit elsõ sorban az ország érdekeit tartsa szem elõtt, függetlenül attól, hogy zsidó származású, vagy más náció gyermekérõl van szó. Ha az ország vezetõinél azt tapasztaljuk, hogy idegen érdekeket képviselnek – márpedig most ez tapasztalható, akkor faji, etnikai, vallási hovatartozástól függetlenül menniük kell az ilyen vezetõknek, legyenek akár magyarok, zsidók, vagy akár hottentották is.
Minden népnek joga van a saját országában, saját érdekeit érvényre juttatni, és nem feladni saját kultúráját, élet- és létkörülményeit.
Jogunk van fellépni a gyarmatosítókkal szemben, még akkor is, ha Izraelbõl jönnek. Ez nem antiszemitizmus, hanem jogos önvédelem.
2007. október 19.
Takács András
A híranyag lefordítója és a cikk magyar szerzõje Hering József „új honfoglalásként” aposztrofálta azt, amit eddig is tudtunk. Én inkább gyarmatosításnak nevezem.
De mielõtt kielemeznénk magát a zsidózást mint fogalmat, érdemes tisztázni, mirõl is beszélünk, mert a balliberális erõk szeretik a fogalmakat összemosni, a szavak értelmét megváltoztatni, vagy ellentétes értelmet adni és úgy használni egyébként pozitív jelentéstartalommal bíró szavakat.
Amikor a „zsidó” szót használjuk, pejoratív kifejezéssel élve zsidózunk, a legtöbb esetben nem tisztázott, hogy milyen értelemben használjuk magát a szót, milyen fogalmi, mögöttes tartalmat tulajdonítunk magának a szónak.
Mirõl beszélünk, amikor zsidózunk? Vallásról? Etnikumról? Gazdasági potenciálról? Politikai befolyásról? Viselkedésformáról? Mert közel sem mindegy, hogy mire gondolunk, mirõl beszélünk.
Magyarországon vallási alapon senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés, sem társadalmi ellenszenv. Magyarországon évszázadok óta vallásszabadság van! Ebben az értelemben az antiszemitizmusnak még a gyanúja sem vethetõ fel.
Etnikai alapon megint csak nem lehet azt állítani, hogy a magyarok rasszisták lennének a zsidókkal szemben, hogy csupán azért gyûlölné valaki a zsidókat, mert ehhez az etnikumhoz tartoznának.
Ez megint egy neuralgikus kérdés. A zsidók etnikumnak tartják-e magukat, vagy minek? Az megint csak érdekes kérdés, hogy Magyarországon miért nincs zsidó önkormányzat? Miért tiltakoztak a zsidó szervezetek az ellen a kezdeményezés ellen, hogy a zsidóságot mint etnikumot regisztrálja a magyar állam. Nyilván politikai és kommunikációs okokra vezethetõ vissza, mivel a tiszta, átlátható körülmények szûkítik az „antiszemita fegyver” használatát. Mára a „zsidó” szó használata is kezd az antiszemitizmus jegyeként megjelenni, egyfajta tabu szóvá válni. Már maga a kérdésfeltevés is sértõvé vált, ha valakitõl megkérdezzük, hogy zsidó-e. Miért van az, hogy addig, amíg a Magyarországon élõ nemzetiségiek nem szégyellik származásukat, addig a zsidók igyekeznek elhallgatni. Ez a rejtõzködõ mentalitás nyilvánvalóan nem mai keletû, hanem a túlélést szolgálta. De éppen ez teszi számunkra, magyaroknak gyanússá a zsidóság közéleti ténykedését, mert valami titkos dolgot, tevékenységet sejtet. Ahogy a népi bölcsesség tartja, az ne menjen a napra, akinek vaj van a füle mögött. Kérdés, hogy a magyar zsidóságnak van e takargatni valója a magyarság elõtt?
Leszögezhetjük, hogy vallási és etnikai alapon nincs Magyarországon antiszemitizmus. És ez a lényeg! De gazdasági, politikai és mentális alapon vannak fenntartások bizonyos csoportokkal szemben, akik között nem az etnikai, vallási hovatartozás a lényeg, hanem társadalmi szerepük, befolyásuk és cselekedeteik. Ez akkor válik zsidókérdéssé, amikor az adott érdekcsoport meghatározó és jelentõs részét szidó származású személyek alkotják. Ebben az értelemben már felvetõdik a szembenállás, az elutasítás, az érzelmi kifakadás indokoltsága, mint ahogy a gyarmatosító, a rabszolgatartó, a megszálló, a diktátor, a tolvaj, és a gyilkos elleni fellépés, szembenállás, megvetés is jogos. De hangsúlyozom, maga dolog, a cselekedet gyûlöletes, és nem a személy.
Jézus ekképpen tanít errõl: A bûnt ítélt el, ne az embert!
A balliberális politikai elit antiszemita vádaskodásainak nem más a célja, mint elfedni a valóságot, a romboló és kifosztó politikai, gazdasági folyamatokat, az újkori gyarmatosítást, az intézményesített népirtást. És ez nem faji, etnikai kérdés, hanem politikai, gazdasági kérdés, amit nem lehet a szõnyeg alá söpörni csak azért, mert az érintettek faji kérdést próbálnak belõle kreálni.
Természetesen több irányból is megközelíthetõ ez a kérdés, hogy a zsidóság mint nép milyen befolyással bír a magyar társadalmi folyamatokra. Amikor csupán mennyiségi alapon próbálják meghatározni, hogy ennyi és ennyi zsidó származású vezetõ van a médiában, a mûvészvilágban, a gazdasági és pénzügyi körökben, és ez a fõ érv a zsidóellenességre, akkor ez az érvelés valóban okot adhat a belemagyarázásra. Ez a megközelítés nem csak veszélyes, hanem egyenesen alapot ad az antiszemitázásra, mert nem az adott kör által képviselt gazdasági, politikai folyamatokra, annak kritikájára helyezi a hangsúlyt, hanem az abban részt vevõ személyek egy bizonyos csoportjának származására helyezi a hangsúlyt. Ez az érvelés semmilyen formában nem igazolható, mert nem csak zsidó származású emberekrõl van szó, hanem ugyanúgy magyarról és mindenféle más etnikumról.
Vannak olyan csoportok, közéleti személyiségek, akik vagy tudatosan, küldött emberként, vagy tudatlanságból, vagy az egyszerûség kedvéért indulati alapon próbálják az ország minden baját a zsidóság nyakába varrni, csak azért, mert zsidó származású közszereplõk döntési pozícióban vannak. Ez nemcsak hamis, hanem megtévesztõ is, mivel a saját felelõsségünket – mármint a magyartudatú magyarok felelõsségét nem is veszi számításba, egyfajta tõlünk független sorscsapásként állítják be romló társadalmi, gazdasági és szociális viszonyainkat. Ez a politikai magatartás éppen azoknak a döntéshozó köröknek az érdekeit szolgálja, akik saját vagy a nemzetközi nagytõke szolgálatában magyar- és nemzetellenes politikát folytatnak, mert nem a lényegrõl beszélnek, hanem a dolog lényegét illetõen mellékes körülményt helyeznek reflektorfénybe, ami a figyelemelterelés klasszikus megoldása.
Mindenesetre érdemes szót ejteni a zsidó és magyar mentalitás eltérõ voltáról, mert ez is egy olyan töréspont, amely konfliktusok forrása.
A zsidó embernél minden bizonnyal meghatározó az a tudat, hogy az Isten választott népének mondhatja magát, és a szétszórattatás és az üldöztetés állapotát mint mártíromságot fogja fel. Ez egy sajátos túlélési technikát fejlesztett ki bennük, aminek meghatározó részévé vált a kereskedelem és ezzel együtt a pénzzel kapcsolatos szakértelem magas szintû kifejlõdése, a haszonelvûség, mint emberi tulajdonság. Ezzel párhuzamosan az elvontabb intellektuális beállítottságú foglalkozások – mûvészet, tudomány, jog, orvoslás - iránti fogékonyság is általánossá vált a zsidóságnál. Nyilván azért, mert ezek a foglakozási ágak biztosították számukra a legnagyobb biztonságot, a mobilitást. Mindezekhez kapcsolódik a családközpontúság, a gyermekek magas szintû oktatása, egy nagyon erõs öntudat, összetartozás érzés, és származás szerinti összefogás képessége. Bármennyire is nehéz kimondani, de ezek az adottságok tradicionálisan magukban foglalják a vezetõ, irányítói képességek kialakulását, a társadalmi pozíciók megszerzésének a képességét és lehetõségét is. Fõleg jelen korunkban, amikor a pénz globális uralmáról beszélhetünk.
Ezek a képességek nem függetlenek attól a társadalmi közegtõl, ahol a zsidók élnek. Addig, amíg Prohászka Ottokár jó és rossz zsidóról, hivõ és hitehagyott, gyökértelen zsidóról beszélt, addig mára tovább bonyolódott a helyzet, hiszen létrejött a zsidó állam. Egy olyan állam, amely nemzeti érdekeit nemcsak határain belül képes markánsan érvényesíteni, hanem globálisan is. Ez a körülmény jelentõsen megerõsítette a zsidóság társadalmi, gazdasági és politikai potenciálját a világban.
Ha a hazai viszonyokat vizsgáljuk, akkor nem beszélhetünk egy homogén, azonos életfilozófiát, társadalmi magatartást képviselõ zsidóságról. Mivel minden kategorizálás sajátos és egyéni értékrendet takar, nem zárható ki, hogy az általam felállított meghatározások nem kellõen pontosak, vagy „tudományosak”, ezért megértést remélek az olvasóimtól.
Véleményem szerint a Magyarországon élõ zsidók többsége magyartudatú zsidó, ugyanúgy, mint a jászok, a tótok, vagy a svábok. Függetlenül attól, hogy élik-e hitüket vagy sem. Másképp fogalmazva elõször magyarok, majd csak aztán zsidók. Õk azok, aki hazájuknak tekintik Magyarországot, és ugyan úgy aggódnak érte, mint mi.
Vannak a kétlelkû, de mondhatjuk gyökértelen, zsidók is, akik magyarországi zsidóknak mondhatók, kik elsõsorban zsidók és csak lakóhelyüknek tekintik nem csak ezt az országot, hanem a Föld összes országát. Õket szokás kozmopolita jelzõvel illetni, akik kettõs állampolgárként piaci vadászterületnek tekintenek minden országot, és a globalizmus híveként kifosztják az adott országot. Õk a legveszélyesebbek a magyarságra nézve, nem elhallgatva azt a tényt, hogy nem kizárólagosan zsidókról van szó, hanem egyre több Magyarországra született kozmopolitáról, akik érdekszövetséget alkotva a globalizmus híveivel és annak magyarországi politikai képviselõivel, nevezetesen az egész folyamatot irányító SZDSZ-el együttesen rabolják ki az országot, és hajtják a magyar népet az újkori rabszolgaság állapotába.
Ehhez a csoporthoz tartoznak a magyar származású, Izraelben élõ kettõs állampolgárságú zsidók, akik nem csak befektetõként jeleskednek hazánk gazdasági, tulajdonosi szerkezetének az átalakításában, hanem szavazataikkal a választások eredményét is befolyásolják.
A magyarságra nézve a kozmopolitizmus, mint emberi magatartás a legkártékonyabb, mivel a magyar soha nem tekintette magát világpolgárnak. Nem egy ide-oda vándorló nép. Nehezen mozdul ki megszokott környezetébõl. Másrészt nem a pénz körül forgott az élete. Nem pénzben mérte az értékeket, hanem valamiféle produktumban, megfogható alkotásban találta meg önnön képességeinek a kiteljesedését, legyen az egy ház felépítése, egy vers, valamiféle mûszaki megoldás, és nem azt nézte, hogy mit fizetnek érte. Oscar Wilde után szabadon; A magyar mindennek tudja az értékét, de az árát nem. A magyar az elmúlt századig nagyon jól megvolt az õt körülvevõ természettel. De amint az internacionalizmus állameszménnyé vált, ahogy most a globalizmus is, ez a szimbiózis megszûnt, mert nem csak önmagát kénytelen kizsigerelni, hanem környezetét is. Ez a másság is közrejátszik abban, hogy a magyar társadalom egy része ellenségesen fogadja azt a társadalmi, gazdasági, politikai és szociális átalakulást, ami kizárólag a pénzrõl szól.
Mindezek figyelembevételével joggal elvárható a magyar társadalom részérõl, hogy az országot irányító politikai, gazdasági elit elsõ sorban az ország érdekeit tartsa szem elõtt, függetlenül attól, hogy zsidó származású, vagy más náció gyermekérõl van szó. Ha az ország vezetõinél azt tapasztaljuk, hogy idegen érdekeket képviselnek – márpedig most ez tapasztalható, akkor faji, etnikai, vallási hovatartozástól függetlenül menniük kell az ilyen vezetõknek, legyenek akár magyarok, zsidók, vagy akár hottentották is.
Minden népnek joga van a saját országában, saját érdekeit érvényre juttatni, és nem feladni saját kultúráját, élet- és létkörülményeit.
Jogunk van fellépni a gyarmatosítókkal szemben, még akkor is, ha Izraelbõl jönnek. Ez nem antiszemitizmus, hanem jogos önvédelem.
2007. október 19.
Takács András
