22. A MORÁL SKIZOFRÉNIÁJA

http://video.xfree.hu/?n=bebe70|badcacbcb4691129d2273d02b757273e
A skizofrénia, görög eredetû szó, amely az orvosi nyelvezet szóhasználatában hasadásos elmezavart jelent. Olyan lelki betegség, amelyre – többek között – a szellemi tevékenység fokozatos hanyatlása, a lelki folyamatok összefüggéseinek megbomlása jellemzõ, és a megszokottól eltérõ viselkedésben, magatartasi zavarokban, szabályok be nem tartásában nyilvánul meg.
A morál skizofréniáját táplálja a globalizmus. Abban is megnyilvánul napjainkban, hogy az embereket élvezet- és fogyasztó központúság felé vezérelik. Egyrészrõl: a káros élvezeti cikkek száma növekedik; másrészrõl: – pontosan napjainkban – olvashatjuk, hogy milyen élelmiszerek tartalmaznak olyan, a szervezetünk számára nem kívánatos anyagokat, amelyek károsak az egészségünkre. (Megjegyzem: Lehet, hogy egyszerûbb lenne felsorolni azokat az élelmiszereket, amelyek nem tartalmaznak káros anyagokat az emberi szervezetre.)
A mértékkel, illetve a mértéktelenséggel van a baj. A mértéktartás vonatkozik az élet minden területére. Így van ez, a politikával és a politikában is. Mértéket kellene tanusítaniuk a politikusoknak a birtokukban lévõ – még nem ellenõrzött – információk kiszivárogtatásával.
Ne feledjék! Az információk mértéktelenségével értéktelenné válhat a politika az emberek számára. Károssá válhat mindenki egészségére. Hatására az emberek és politikusok biológiai ereje csökkenhet. Ezáltal országok gazdasági, illetve politikai és gazdasági ereje meginoghat.
A mértéktelen információ tömegekre zúdításának káros voltát abban látom, hogy az emberek 80 %-a képtelen olyan ütemben – lelki szinten – feldolgozni folyamatosan a hallottakat, olvasottakat, vagy látottakat, amilyen gyorsan érkeznek hozzájuk például az ellentmondásos hírek, vagy a tudatosan emberekben, eszmékben kétségeket, kételyeket gerjesztõ megjegyzések, mellébeszélések és az emberek félrevezetésére irányuló hazugságok.
A morál, a mindenre kiterjedõ élet- és világszemléletünket tükrözi. Az erkölcsi szemléletünket is. Az utóbbit azért hangsúlyozom, mert a morált általában összekeverik az erkölcstannal. Pedig, az erkölcsi szemléletünk a morális szemléletünk része. Szorosan összefüggenek. Annyira, hogy erkölcsi szemlélet nélkül nem beszélhetünk morális szemléletrõl sem.
Erkölcsi törvényeket minden társadalom azért teremt, hogy a morális szempontjainak nem megfelelõ társadalmi szintû ûrt befoltozza. Az erkölcs - társadalmi szintû - bomlasztása pedig morális ûrt teremt egy adott társadalomban.
Minden eszme: nézõpont kérdése a politikában. A politikusok munkaeszköze: az információ. A birtokukba kerülõ információk felhasználásával csökken vagy nõ a politikai hatóerejük. Sajátos morális szemlélete minden politikust arra ösztönöz, hogy növelje politikai erejét, befolyását. A vezetõ politikusok többsége ezt úgy éri el, hogy maga köré csoportosítja az embereket, pártokba tömörülve. Minden pártnak megvan a maga alapvetõ eszmeisége, amit elfogad a tagság. Eggyé válni egy párteszmével azt jelenti, hogy más eszmét elvetnek a csoport tagjai. Csak abban az eszmerendszerben gondokodva, cselekedve élnek. A közös eszmében feladva egyéni gondolkodásukat észre sem veszik, hogy a természet törvényeit tagadják meg. Ugyanis, nincs két egyforma ember: sem külsõleg, sem azonos tapasztalatok birtokában, sem gondolkodásban. A körülöttünk levõ tárgyakat sem látjuk, mert nem láthatjuk azonos nézõpontból. Ugyanis, nem állunk ugyanazon a helyen, mint a másik ember. Ha mégis felhívjuk valakinek a figyelmét egy tárgyra, hogy nézze meg, és ellépünk - átadva neki a helyet-, akkor az õ más testmagassága miatt sem láthatja ugyanúgy a tárgyat, mint az, aki elõzõleg látta. Vonatkozik ez a gondolatokra, érzésekre, stb. Mindenki másképp éli meg a különbözõ helyzeteket, más-más gondolatokat és érzéseket váltanak ki emberekbõl az események. Az emberek szeretik megosztani gondolataikat egymással.
Egy párt akkor erõs, ha azonos gondolkodású emberek a tagok. Állandóan azonosan képtelenek az emberek gondolkodni. Néhány érdekszövetségben sem sikerül huzamos idõn át ezt kikényszeríteni a tagokból. Ha egy embernek – egy csoporton belül – nem lehet saját véleménye, akkor a saját, ellentétes gondolatait nem meri kimondani, magába fojtja és feszültté válik. Egy párton belül pedig bûntudata keletkezik. A legerõsebb érdekszövetségek a pénz-és vagyon megteremtésén fáradozva a meggazdagodás útján képesek a leghosszabb idõn át meghasonulás nélkül kitartani. Ez sem egyszerû, mert egy párton belül – megfigyelhetõ napjainkban – az érdekszövetségek tagjai is más-más emberek, nem egyformák, csupán a pénz megszerzése tartja össze õket. Amelyik „láncszem” meglazulni látszik, azt kicserélik.
A pszichés zavarok elõbb-utóbb kikezdenek minden érdekszövetséget. Mert az emberek egyenként rádöbbennek, hogy megvan a saját maguk igazsága, ami nem mindig azonos egy bizonyos érdekszövetség igazságával. A médiának is óriási szerepe van ebben! Ugyanis, hallgatják, nézik, olvassák az emberek a különbözõ pártállású politikusok szavait. Úgy a baloldaliakét, mint a jobboldaliakét vagy a függetlenekét. Lassan rádöbbennek arra, hogy ennek is van igazságtartalma, annak is van a beszédében igaz attól függetlenül, hogy nem mindenben értenek egyet vele.
Kevesen tudják, hogy létezik úgynevezett „kettõs igazság”. Mindenkiben mûködik. Még abban is, aki olvasva ezt az írásomat, most azt mondja, hogy ilyen nincs, neki csak egy igazsága van. A „kettõs igazság” közül az egyiket az illúziónknak köszönhetjük, ami a viszonylagosságot táplálja bennünk. Ugyanis azt mondjuk, hogy van jó és létezik számunkra rossz információ. Pedig csak információ van, önmagában.
Egy információ különbözõen hat emberekre: jól vagy rosszul. Attól függõen értékelik az emberek az információt, hogy ki, miben hisz.
Ha valamire gondolunk, azt általában el is képzeljük. A gondolat varázsolja a képeket az elménkbe illuzionistaként. Bizony, mindenki a saját képeinek hisz, a gondolatai által képzelt képeknek. Mindenkinek a saját gondolatképe adja az illúzióját. Persze, ha akarja, módosíthatja a gondolatait, és ezáltal módosul a gondolatképe, illetve az illúziója.
A lakosság tõbbsége bizonyára volt szerelmes vagy éppen most az.
A szerelem feltétel nélküli és ezért illúzió mentes. A szerelemnek nincsenek követelményei. Ettõl szerelem. Mégis, a szerelem produkálja a legtökéletesebb illúziót. Idõvel, amikor már elvárások, követelések tarkítják a „szerelmet”, az egy módosult érzelmi állapotnak nevezhetõ, amely érzelmi állapotban már az önérdeket részesíti elõnyben az egyik, vagy mindkét fél. Viszonylagossá válik minden körülöttünk ebben a nagy „szerelemben”, ugyanis el kezdünk gondolkodni és elsiklunk már a lényeg felett. Megijedünk, azt gondoljuk, hogy már nem szeret úgy bennünket a másik, és bizony felmerül a kérdés: jó ez a szerelem vagy rossz? Nem vesszük észre, hogy van egy átmeneti idõszak minden szerelemben, amely idõszak alatt akár rémképeket is láthatunk a kapcsolatunkat tekintve; amitõl aztán tönkre is mehet a kapcsolat. A szerelem és a szeretet közötti idõszakról van szó, amit általában hullámvölgyként élnek meg a felek házasságon belül is.
A szerelmet éppen úgy, mint az információt, mi, emberek ebben a viszonylagos világunkban felruházzuk a sajátos illuzórikus gondolatainkkal, elképzeléseinkkel és a saját magunk szemfényvesztõivé válunk, majd megtapasztaljuk a csalódás kellemetlen, esetenként lelki fájdalommal fûszerezett, bonyolult érzésvilágát.
Poláris világunkban a kettõs igazságunk a következõ:
- Van jó és van rossz
- Nincs más, csak a szeretet.
Az emberek ezt akarják megmutatni különbözõ helyzetekben úgy, hogy nem tudják, vagy nem számolnak azzal, hogy ez a legnagyobb kihívás. Miért? Egy közösségbe kerülõ ember nagyon hamar megtapasztalja, ha nem tagadja meg önmagát, akkor mások fogják megtagadni. Ha kimutatja elhivatottságát, akkor lesznek, akik elfogadják, szeretni fogják; de lesznek akik alátesznek, meggyûlölik. Lesznek, akik felemelik, de lesznek, akik letaszítják. Lesznek, akik tisztelni fogják, de lesznek, akik „keresztre feszítik”. Miért? Azért, mert egy „új embert” látnak benne. Pedig csak az történt, hogy véget ért számára az „illúzió ciklusa”. Azok, akik még illúzióban élnek, vagy más illúzióban élnek, nem fogják tudni, hogyan viszonyuljanak hozzá, az elhivatottságához.
Mindenkinek van az illúziórõl tapasztalata.
Aki megérti az illúziót, az képes kilépni belõle, de vissza is képes lépni akkor, ha neki az elõnyös, céljai eléréséhez megfelel, vagy csak éppen örömére szolgál.
Bizonyára mindenkinek van a birtokában lévõ információk felhasználásáról is tapasztalata. Amikor átad, kiad valaki egy információt, akkor célja van vele. Szolgálhatja vele a saját érdekeit, mások érdekeit, vagy csak éppen örömét leli benne. Az is elõfordulhat, hogy ha kiad az ember valakirõl egy információt, az már régen elévült, nem érvényes rá; mert ugyan valamikor igaz volt, de már a kiadott információval kapcsolatos illuzórikus ciklusa régen véget ért és a jelenben egészen más az elhivatottsága.
Ilyen, és hasonló esetekben lép be a kettõs morál, amelynek következménye lehet a „morál skizofréniája”. A morális skizofréniára példa lehet a 2004. december ötödiki szavazás eredménye, amely az anyaország és a külhoni magyarok testvérszeretét helyezte negatív véleményre. Megkérdõjelezve – politikai színezettel – létjogosultságát. Ennek lényege, hogy a testvérszeretet megmaradt, de rossz érzésekkel telítõdött és a politikai játszmában szereplõk elérték céljukat. Feldolgozni nem könnyú, de érdemes rá idõt szánni magunknak. A magyar emberek – úgy a honiak, mint a külhoniak – lelkébe fészkelõdött a rossz érzés, gyengítve a kapcsolataikat. Ebbõl a politikai illuzórikus gondolatvilágból kilépni úgy lehet, hogy minél többször felkeressük külhoni szeretteinket és õk is a honiakat. Ezzel kiléphetünk a politika ránk ható szemfényvesztésébõl. Most, az „átmeneti, vegyes érzelmû állapotban” a többszöri találkozások erõsíthetik a külhoni és az anyaországban élõ magyarok kapcsolatát, érzésvilágát, amelynek következménye az lehet csak, hogy a késõbbiekben megmarad az illüzió nélküli szeretet, ami sokkal erõteljesebbé válhat, mint bármikor eddig a magyarság életében.
A társadalmi morál skizofréniája alakulhat ki akkor – meggyengítve egy adott társadalom népének lelki, de gazdasági életét is -, ha hirtelen titkos információkat zúdítanak a lakosságra.
Példaként említhetõ a mai miniszterelnök öszödi beszédének kiadása, amely miatt az emberek kimentek az utcára és amelynek következtében 2006. szeptember második felétõl napjainkig zavargások vannak. Ezt is nehéz feldolgozni. Csak úgy lehet, ha a nép elítéli és megtorolja gondolatképeiben e tettet.
A politika is „elszenvedhet” morális skizofréniát. Ennek elkerülésére létezik a kémelhárítás minden országban, ami nem más, mint információ védelem. Amennyiben olyan információ kerül a köztudatba, amelyet nem akar az ország – vagy országok -, hogy kiderüljön elõbb, mint, ahogyan azt tervezték, akkor is elszenvedi a politika a morális skizofréniát.
A politika, ha az elévült titkos információknak nevezett szóbeszéddel, vagy meghamisított információkkal manipulálni akarja az embereket, akkor az ilyen információkhoz való hozzáférési lehetõséget biztosítja, hogy félrevezethesse az embereket, vagy egymásnak ugraszthassa õket, illetve morális skizoféniába taszítsa az általa kiszemelteket.
"Tavaly, október 23 óta közel egy esztendõ telt el. Rengeteg ember került börtönbe azon a címen, hogy rendõrõkre támadtak, holott a budapesti utcákon nem rendõrök voltak, mert a rendõr civilben nem intézkedhet; hacsak, nem olyan rendõr, aki nem kötelezett egyenruha viselésére, de neki pedig intézkedés elõtt igazolnia kell magát.
HA A RENDÕR MEGJELENÉSÉBEN - CSAK EGY APRÓ RÉSZLETÉBEN IS - ELTÉR A SZABÁLYZATBAN ELÕÍRTAKTÓL, AKKOR MÁR NEM RENDÕR, HANEM GARÁZDÁLKODÓ BANDITA. Gergényi "vitézei" pedig nem a szabályzatnak megfelelõen öltöztek, és nem is akként viselkedtek. Tehát: mindenki, aki bármit is hajított feléjük - ha hajított! - jogosan, önvédelembõl tette, mert nem rendõrökkel állt szemben, hanem álarcos banditákkal, akiktõl a MAGYAR ADÓFIZETÕK PÉNZÉBÕL FÖNNTARTOTT MAGYAR RENDÕRSÉG nem védte meg a magyar állam polgárait.
Gergényit hadbiróság elé kellene állitani, mert 2006. október 23-án ismeretlen, máig azonositatlan, azonositathatatlan fegyveresek támadtak a budapesti utcákon közlekedõkre - külföldi állampolgárokra is! -, és Gergényi nem vezényelte ki a parancsnoksága alá rendelt, azonositható magyar rendõröket, hogy megfékezzék a garázdálkó ismeretleneket." - fogalmazta meg e-mailben Kelemen Patrícia, Kanadából.

2006. október 23! Egyértelmû péda arra, hogyan okozhat egy adott ország "morálisan skizofrén vezetése", tudatosan, szellemi és lelki sokkot polgárainak és az ott tartózkodó külföldi állampolgároknak.
A mai társadalmi légkörben jól megfigyelhetõ – tanuljunk belõle! –, hogy a politikai törekvések szellemisége olyan gondolatokat ébreszt emberekben, amely morális skizofréniában tarthatja nemzetünket huzamos idõn át. Amennyiben ezt felismerjük és megértjük, hogy mi ezzel a politika szándéka, akkor elkerülhetjük ezt a meggyengülõ, másokat meggyengítõ lelkiállapotot – és felébred gondolataiban illuzórikus világából a magyar nép, mert véget ér ez a 18 évig tartó illúzió ciklusa...
Igaz:
- Mert nem fogja megtagadni önmagát a magyarság, hát mások megtagadják majd.
- Ha kimutatja elhivatottságát – akár jámborul -, lesznek akik szeretni fogják, és lesznek, akik gyûlölik majd érte.
- Lesznek, akik felemelik, de lesznek, akik le akarják taszítani majd a mélybe.
- Lesznek, akik tisztelni és csodálni fogják.
- Bizony, lesznek olyanok is, akik keresztre feszítenék.
A morál skizofréniája a szellembõl (gondolkodási módból) kiindulõ lélek csapdája, amely legyengíti az ember fizikumát a nép számára rossz társadalmi légkörben. Elkerülhetõ. Gondolják át többször írásomat! Érdemes.
Köszönöm minden olvasóm megtisztelõ figyelmét.

Szõnyi Bartalos Mária
Komárom-Szõny, 2007. szeptember 11.
Megjelent: Nemzeti Hírháló, 2007. szeptember 11.