16. HADERÕ HIVATALOS NÖVELÉSE MAGYARORSZÁGON


Üdvözlendõ a FIDESZ kezdeményezése, amely szerint hazánkban, hivatalos formában szeretné elfogadtatni az általuk HONI GÁRDÁNAK elnevezett, országunk egész területét és az országunk népét szolgáló védelmi egységet.
Az MSZP részérõl lehet, hogy nem aktuális a történelmi pillanat, mégis azt fontos hangsúlyoznom, hogy az egész ország védtelenségét figyelembe véve, nem ma, vagy holnap, hanem már tegnap életre kellett volna hívni a Honi Gárdát. Ezért, azt kell írnom, hogy az elõzõ mondatom értelmében valóban nincs ütemérzéke a FIDESZ-nek. Bár, õk, már 2001-ben megpengették e témát, de nem lett belõle semmi. Tehát, a szándékuk megvolt eddig is. Most viszont már „túlérett” a helyzet, ami megkívánja a HONI GÁRDA azonnali életre hívását. Nem elsõdlegesen a mai kormány „játszadozása” a magyar néppel indokolja, hanem a világpolitikai helyzet kívánja meg ezt. Bizonyára az MSZP politikusai is tisztában vannak a világpolitika és a világgazdaság területi hódítási szándékaival is, mint ahogyan tisztában van ezzel ma már az egyszerû, magyarországi emberek többsége. Tehát, nem szeretném, ha ködösíteni akarnák a FIDESZ által kezdeményezett HONI GÁRDA életre hívását; de azt sem szeretném, ha húznák az idõt bármilyen pártérdekbõl. Ugyanis, az egész oszág érdekét minden pártérdek fölé kell helyezni, mert az, úgy tisztességes.
Van-e ennyi tisztesség még az MSZP-ben és az MDF-ben?
A Magyar Gárda pedig egy önvédelmi szervezet, amit nem a FIDESZ hívott életre. Persze, ha netán a HONI GÁRDA kezdeményezne velük egy szövetséget – például: hazánk kívülrõl jövõ támadása miatt – akkor szerintem, nem zárkóznának el egy ilyen segítségtõl sem.
Értem az MSZP fenntartásait. Értem a kormány aggódásait. Mégsem tartom olyan mértékúnek és értékûnek, ami az egész ország védelmének érdekei elé lenne helyezendõ.
Az ötpárti egyeztetést ne húzzák-halasszák, és szíveskedjenek mindannyian felülemelkedni a személyes érdekeken, sérelmeken. Most megmutathatják, hogy a politikai intelligencia és a haza védelme iránti elkötelezettség még nem veszett ki a magyarországi politikai pártokból.
Ha már a HONI GÁRDA életre hívásának kérdésében sem tudnak most, gyorsan dûlóre jutni, akkor oszlassák fel a parlamentet, mert akkor már sajnos, önök, semmire sem képesek és nem alkalmasak kishazánk érdekében.

Szõnyi Bartalos Mária
Komárom-Szõny, 2007. augusztus 13.
Megjelent: Nemzeti Hírháló, 2007. augusztus 13.