MEGEMLÉKEZÉS Zas (Szász) Lórántról
- Részletek
- Szőnyi Bartalos Mária
- Találatok: 731
MEGEMLÉKEZÉS Zas (Szász) Lórántról
MEGEMLÉKEZÉSZas (Szász) Lóránt az Író Kilencek vendégköltõje volt.1938. március 9.-én, Budapesten született.2011. július 8.-án, 73 éves korában hunyt el Kaliforniában.
|
|
Szõnyi Bartalos MáriaMagyarországSZABADSÁGTÓL A FÉNYPÁSZTÁKIG
(Zas Lóránt: VAGYOK A KÖLTÕ címû kötetét olvasva)
I. Személyes és szokatlan elõirat:
Lazán, könnyedén, mégis ünnepélyesen akarok Neked írni. Rólad. Költeményeidrõl. Másképpen nem szabad nekem, csak õszintén, ahogyan jönnek a gondolatok a költeményeid olvasása közben. Nem vagyok elfogult. Senki sem vádolhat ezzel, mert soha nem találkoztunk, és költeményeidet is most olvasom elõször. Készülj fel, mert nem csak a költõ, író, kritikus fog szólni belõlem, hanem a pszichomatika személyiségelemzõ módszer kidolgozója is!
Nem írok hosszú elemzést, mert azt már megtette Gyöngyös Imre, Új Zélandból.
Másképpen nem is akarok, mint õszintén írni rólad, verseidrõl, ebben a hazugsággal mérgezett, de a finom lelkeket Isten áldásával kisért, jelenlegi magyar hazánkból. Milyen gondolatok szabadulnak fel belõlem a köteted versei olvasása közben itt, e hazugságvilágban? Amit az alábbiakban olvashatsz, az õszintén fakad belõlem, a VAGYOK A KÖLTÕ címû köteted költeményeit olvasva, de tudva, hogy készül az ÖSSZESÍTÉS címû köteted, amelyben verseiden túl prózai írások is lesznek.
II. A KÖLTÕEMBERRÕL ÉS VERSEIRÕL
Zas (Szász) Lóránt pszichéje nem funkcionálisan sérült, hanem nagyon is ép! Hiába mondja, hogy VAGYOK A KÖLTÖ! Költõnél sokkal több Õ. Életrajzából tudhatjuk, hogy az amerikai ûrkutatási programban dolgozott és oda nem kerülhet be psszichésen sérült ember. Genetikai kódja sem lehet egyszerû: Magyar! Dr. Bartalos Mihály, New Yorkban élõ bácsikám - aki 56-os Corvin-közi srácként, mint utolsó éves orvostanhallgató vett részt a forradalomban - genetikus, s aki szerint a magyarok genetikai kódja éppen olyan egyértelmû, mint a Bartalosoké.
Zas Lóránt, a pszichomatikai elemzéseseim szerint: maximalista. Más nem tud lenni. Akkor sem, ha a költészetérõl van szó. Erre a világra pontosan azért teremtõdött, hogy maximalista legyen. Minden szinten. Hiába üldöznék! Bár, szerintem már nem merik megtenni. Hiába akarná már bármelyik szféra elnyomni a tudását! A tudás veleszületett. Hozta magával a tudást, az adottságait, a képességeit. Kiváló emlékezet, harmóniaérzék, beszédkészség, elemzés képessége, és kiugró szellemi képességek jellemzik, amely tulajdonságait - önmaga is rájött, hogy - 1956 után, saját hazájában nem tudott volna kamatoztatni. Innen el kellett mennie és önmaga mecénásává volt fontos válnia.
Olyan, "új típusú, okosan okos ember" költeményeit olvashatom, aki azt a címet is adhatta volna kötetének, hogy "VAGYOK, AKI VAGYOK". Személyiségét, adottságait, a kötet tartalmát figyelembe véve kifejezõbb lehetett volna az elõzõ mondatomban szereplõ kötetcím, mint az eredeti. A kötet verseinek ismeretében ez a szubjektív véleményem. Mielõtt bárki, e megjegyzésem miatt, az elsõ követ vetné rám, az ismerkedjen meg Zas Lóránt életútjával, személyiségével és a kötetben olvasható verseivel! Elárulom, hogy néhány költeményében az ionoszférán túli magasságokból tekint vissza e földi létre, miközben táltosokat "meglovagolva" a magyar hagyományokhoz ragaszkodik - talán nem is tudatosan -- magyarként, a szülõhazájához hûen. Ezt, mi sem bizonyítja jobban, mint az URAM címû költeménye.
2004. május 29. A HÁZON címû költeménye megírásának a dátuma, amely vers akár ma is íródhatott volna. AZ ÁLMAINKBAN (Gazdatüntetésre) címû költeményét Zas Lóránt 2005. március 13.-i dátummal írta.
Számomra úgy tûnik, hogy Zas Lóránt költeményeire a génjei szabadítják ki a "palackból" a szellemet. Ó, édes Istenem! Ez, a hazug világ lesz a jövõben a tanterem? "Vagányok legyünk vagy csapodárok?" - kérdezi Zas Lóránt a kötetet záró FÉNYPÁSZTÁK címû költeményében. Ha csak a genetikát veszem figyelembe, akkor azt mondhatom, hogy a genetika nem más, mint a Vízözöntõl számítva megjelent Versregény.
III. OLVASÓI UTÓREZGÉS
Te, elmentél. Ez, a sorsod. Én, maradtam. Minden nem magyar bosszantására, és azért, hogy várja valaki a visszatérõket. Ez, a sorsom. Te, olyan vagy, mint egy rendszer. Alkalmazkodni próbálsz a külsõ és belsõ környezethez, de a költõ esetében a belsõ a meghatározó. Ezért nem lehet csapda az élet-és világszemléleted, amit az olvasó is érzékelhet, ha a VAGYOK A KÖLTÕ címmel írt kötetedet elolvassa, áttanulmányozza. Az olvasó rájön, hogy érdemes a költõ szavaira figyelni, mert Zas Lóránt, a költõ elõre látja a történéseket, eseményeket, és összegez ÖSSZESÍTÉS címmel a következõ kötetében azért, hogy
"Elfeledjük már a láncot, kenyér legyen és szilaj tánc ott."
Komárom-Szõny, 2007. december 27.
|
GYÖNGYÖS IMRE
Új Zéland
Zas Lóránt összes versének birtokában
Költészete számomra régi ismerõs, mert minden kötetét rendszeresen olvasom. Összes versének antológiája mégis életmûvének olyan hiányzó összesítését mutatja be, amely nélkül nem lehetne tejles az életattitûdjének bemutatása..
Olyan korszakba született, ami a magyar költõi kötelességét a természetes történelmi eseményekbe való belecsöppenés megrázkódtatásszerûen öntötte bele: nagyon fiatalon szenvedett a forradalomért, a magyar szabadságért, ezért a számunkra nagyon nehezen elérhetõ és legtöbbször véráldozatos eszméért, amelynek a témáját egyik legszebb verse örökíti meg. Ezért hiszem Zas Lórántot nemcsak a legöntudatosabb magyarnak, de a legelhivatottabb költõink egyikének is.
Lelki gyarapodását tehát rögtön egy akkora ugrással kezdte, amit más szerencsétlenebb magyar költõ csak lassan, legtöbbször fokról fokra, korszakról korszakra tudott felépíteni magában.
További fejlõdését az idõrendi ciklusok során nyomon követhetjük. Korai, nagyon bõségesen megáldott költõi vénáját is azonnal helyrebillentette a megadott feladat, amely minden magyar költõ küldetése: a nyelvünkben élõk esztétikai vezérlete és politikai tudatosítása. A magyar költõknek ez nem új feladata. Hiszen amióta Janus Pannonius latin nyelvét a magyar váltotta fel, íróink és költõink nemcsak a nyelvünket mûvelik elhivatottan, de a magyar nép helyét is minden igyekezetükkel meg akarják jelölni, az európai kultúra részesévé akarják tenni.
Ezzel az intellektuális örökséggel indult útjára Zas Lóránt költészete és világjáró karrierje, amelyet antológiája is sugároz és bemutatja azt az attitûdöt, amit a magyar irodalmi igények megkövetelnek az emigráns költõktõl. Azonnal hozzátehetjük, hogy ez a vaskos antológia vezéregyéniséget biztosít számára az emigráns irodalom elit társaságában.
A ciklusok idõrendi következése a legtöbb hiányzó adatot mozaikként helyre illesztheti. Ebben nyomon követhetõ az érzelmi változások különbözõ alkatrészeinek felgyülemlõ, esetleg csökkenõ arányeltolódása, mint amikor egy gomolygó füstfelhõ sûrûbb és ritkább részei egy központi tûzet sejtetnek, amelynek a szikráit, a parazsát és a lángjait poézisének különbözõ pontjain bemutatja.
Legkorábbi ciklusai az „Oltárt faragj!”, „Sakk” és a „Jézuskiáltók” ciklusok, amelyekbõl a célok beállításanak a nyugalmát érezzük: a családalapítás, az otthon megteremtése, tehát egy szellemi fõhadiszállás kialakítása, amelybõl az egész világon körbe sugározhatja önmagát és a világ minden egyes sarkát szinte szeizmografikus közelségében ismerheti meg olyan közvetlen ráhatással, amit mi halandók csak a TV vagy hiradók távlatából értékelhetünk, de csak nagyon ritkán érzékelhetünk! Ez a belsõ nyugalom sugárzódik az imént említett három ciklusból, amelyek között a legfontosabb Zas-lelkületet és filozófiát bemutató verseit is megtalálhatjuk. Ezekben a versekben nemcsak a forradalmunk, mint örök élmény és gyakori ihletõ szerepel, de beszabályozza költõi kötelességérzetét is.
A leigázott haza nehezen viselt és viselhetõ súlya néhol csaknem valamiféle költõi görnyedtséget, koravén bölcsességet kölcsönöz dikciójának, amely költõi kifejezõ fegyvertárát messze megelõzni látszik. Természetesen ez már az egyes versek közötti különbségekben is érzõdik.
Az „Oltárt faragj!”, a ciklus mottoverse szloganszerû jelmondatai allegóriai jelentésükben és Petõfis egyszerûségükben szinte kiáltványszerûek, a „Szabadság” majdnem dekadens képeivel szemben, noha mindkét vers remekmû a maga nemében. Ez utóbbi még szimultán vers is, mert nyugateurópai formája szerint négy és feles jambusokban skandált, magyar ütemhangsúlyos hangsúlyozása pedig kétütemû kilenc szótagos. Dikcióját pedig a legnagyobbjaink is megirigyelhették volna! Mondanivalója lángoló hittel tör lándzsát a magyar nemzet szabadságküzdelmei mellett.
Korai ciklusában mégis a „Thonuzóba” az alapkõ Zas Lóránt megértéséhez. Ez a többrétegû verse -- azt hiszem egyben a leghosszabb is -- nemcsak mûfajilag az egyetlen epikai verse, de korai verselésének önvizsgája is, amelyben a felezõ magyar tizenkettest Arany János magyar ütemhangsúlyos mûhelyének teljes ismeretében kezeli. A vers fontos tanubizonysága: Zas hite és magyarsága egyetlen, határozott és el nem téveszthetõ irányba vetíti „Ars Poeticá”-ját. Ifjú költõként misem természetesebb, minthogy az egyik legõsibb versformát, a felezõ magyar tizenkettest használja egy olyan téma feldolgozásához, amely az õsmagyar vallás- és nemzetpolitika igazságtalanságát tárja fel.
Szerintem ez az a vers, amely beállítottságánál fogva aláhúzza az
õsmagyar vallásba vetett hitét, Koppány felnégyeltetése és az õsmagyar
életforma és vallás erõszakos kiirtása ellen nincs erõsebb állásfoglalás,
mint éppen ez a vers. Hite, ennélfogva az õsmagyarokéhoz nyúlik vissza, amit Thonuzóbában lírai verskezeléssel és rátermett epikai mesélõkével fényesen állít elénk. Milyen kár, hogy esztétikai sorsa ilyen terjedelmû epikai mûfajra sohasem kényszerítette, mert tudtommal ezután még kisérletet sem tett rá.
Nem volt szándékomban formai fejlõdésének vizsgálatába ilyen gyorsan behatolni, de Zas korai verseinek elemzése nélkül szinte lehetetlen meghatározni a fejlõdése irányát, mert a különbözõ formák mintegy zabolában tartják dikcióját. Mindenféle forma képviselt: szonettektõl a négy öt strófás félrímes, keresztrímesek nyugateurópai metrumokban, gyakran szimultán formában is és magyar ütemhangsúlyos versben is.
A korai miniatûrök egyik legfinomabbja a „Köszönni kell”, amely ötös és öt és feles jambusokban ad patetikus életigenlést. Ezek közé a nagyon jó és érett versek közé ékelõdik a már említett „Oltárt faragj!”, amely szlóganszerûségében új egyszerûségek felé törekszik és amelyben önmagát buzdítja mintegy irányt szabva hitének! A „Meghalt”-at is egy miniatûrnek fogom fel, noha egy három strófás búcsúztató B.Z. emlékére, aki hõsi halált halt.
A „Sputnik vers”-ben a zárt formákat kezdi már feltörni, mert a hagyományosabb formaszigorítást egyre szûkebbnek érzi. Korai ciklusainak utolsó szonettjeiben némely sor terjedelmét elégtelennek érzi, tehát meghosszabbítja. A szokott formát elöször szét kell darabolni ahhoz, hogy egy olyan tömör formát sikerüljön találni, amely a dikcióját nem akadályozza:
„Mert miatta lettél,
érte vagy
és érette leszel
huszonegy évesen
vagy nyolcvankilenc esztendõvel tarsolyodban
akkor
most
és ki tudja még meddig”
Egy részlet „Levél barátomnak” (Herceg József). Ezek a periódusok csatakiáltásszerûen tördelõdnek sorokba. Az „Állat vagyok” címûben érzésvilágát állatösztönökbe próbálja vetíteni a kiváló szavalatú, brilliáns kis vers.
A korai ciklusokban a legtöbb tradícionális formát és versötvözetet kikisérletezi, de már a „Sakk” ciklusban érezhetõ az a fajta tömörítése az allegóriáknak és a szimbolumoknak, amely a „Jézust-kiáltó”-ban csaknem a végsõ formáját ölti fel. A formapróbák ideje azonban a „Sakk” ciklusban beteljesült. Ennek a vezérverse a „Sakk”, amely a lét Isten és emberek közötti sodródást, mint életre-edzést érzékelteti. Ezzel nem teljesen szemben a „Jézust-kiáltó” ciklust már az emberközelség líraisága jellemzi. Ebben formailag is megközelíti azt a végsõ dikciót, amely késõbbi kifejezésének és verselésének lesz a fõmotívuma. A ciklus vezérverse kétlélegzetû: két tömbforma tördelésû strófa, amelynek elsõ része egy lõporfüstbe kavargó forradalom utáni kép, a második rész egy kesergõ sóhaj utáni fohász gyanánt is elfogadható, mert hiszen az egész egyetlen lázadó könyörgés, egy nyugtató ima kis országunkért.
Formailag a strófák egyenletesen kibõvülnek és ebben a ciklusban már nagyon ritka a három osztatú vers, a legtöbb két tömbû, de már nagyon sok egy-lélegzetû is van közöttük. Az emberközelséget nemcsak családja iránti verseiben vehetjük észre, de csaknem bárkihez írja is.
Talán a legfennköltebb dikció a „Táltos ének” címûbõl árad, amely Mécs László felé száll. Ez már csaknem végsõ megjelenítésében adja azt a monovolumen tördelésû ötvözetet, amely végsõ és kikristályosodott vezérformája lesz kifejezõ fegyverzetének. A ciklus címverse is eléri ezt, bár még két különbözõ érzelmû tömbben jelenik meg, noha mindkét rész valami Picasso „Guernica”-szerû képtorlódással , de a magyar nyelv legerõsebb intonálásával nyomtatódik az olvasó agyába.
Az „Eroázia” elõszava sok mindent megmagyaráz és itt idézem Zas szövegét: „Az én életem, kerékbe futásom, a völgy és a csúcs hullámjárt szédületei legyenek ott bizonyságul, hogy végül is FELFELÉ ZUHANÁS lesz jutalma annak, aki elindul Egyedül és, ha kell mindennel és mindenkivel szemben, konokul és kitaszítottan, de a lobogással és a sustorgással felvértezve.
Ha Egon Erwin Koch száguldva irhatta riportjait, én repülve írhatom verseimet. Õ a világ baloldalán, én a jobbon. Nincsenek mecénásaim.”
Ez már olyan ciklus, amelynek legtöbb verse Zas utazásai közben mint egy egy sóhaj tör fel. Ezek a versek a ciklus elején még csak miniatûrök formájában szólalnak meg, de szinte versrõl versre bõvülnek arra a méretre amely ma már megszokottá vált tollában.
Az „Eroazia” ciklus egyébként talán az utazások geográfiai kilengései ellenére a legmegnyugodottabb versei csoportjának ad olyan lírai közelséget, amely külsõ és belsõ boldogságát engedi feltételezni. Azt gyanítom, hogy ebben az idõben Zas életének és mûvészetének vektorai egybe estek és minden szempontból egy eltévedhetetlen célegyenes felé mutatnak. És az egyenletesen megnyugodó verse a ciklus vége felé felveszi azt az egy-tömbbe váló alakot, amelynek terjedelme 14 usque 25 sor és amelyet én „monovolumen” tördelésnek nevezek.
Ez a formaérett költõ sajátja ma már!
Ennek a ciklusnak az elején szerpelteti azt a Fáy verset, amelyet „Betyárnótá”-nak címzett és Zasnak ajánlott. Idézetre érdemes lenne az egész, de elsõ négy sora is mindent megmagyaráz!:
„...aki leginy, a’ vegye ki!
Még az éjjel
Zsandárvérrel
írom a nevemet ki”
Ez a legnagyobb elismerése Zas bátorságának, amellyel a mindenkori közigazgatási létesítménnyel igazáért hajlandó szembeszállni.
A következõ ciklus „A nemzeted nevében”, a földgömb körüli tapasztalatai, ismeretei folytán már a teljes világpolitikában való elmerülést érezteti a versein, amelyek legnagyobb hányada, ha nem éppen repülés közben, de a világ legkülönbözõbb pontjain íródik. Ebben a ciklusban a legtöbb vers politikai és társadalmi mérlegelésekbõl származó ihlettel készült és talán az „Édesanyámat mosolygó” címû az egyetlen, ami velejéig gyászvers, mélyrõl feltörõ lírai sirám és olyan szabadvers, amely a nyugateurópai metrikából kottáz magának visszafojthatatlan zokogást. A ciklusnak egészen biztosan a legszebb verse.
A másik kiemelkedõ vers a „Tisztelgés nemzetemnek”, amelynek dikciója éri el azt a fokot, ami a legszebb Zas verseknek a jellemzõje ma már.
A megtalált versötvözet költészetére még szorosabban rászabódik, noha a világpolitikai hatás az ihletére szárító hatással kéne, hogy legyen. Verseinek nyelve, dikciója olyan emelkedett közleményû költõi
„svádá”-t rutinosít számára, amelyet mintegy parancsszóra tud használni.
Ez a korszak valószínûleg egybe esik karrier-kisérleteinek sikereivel illetve kudarcaival. Poézisének alapjában nem érzõdik az a joviális nyugalom, ami az Eroázia és az azt megelõzõ ciklusok velejárója volt . Inkább érezhetõ valamilyen „Sturm und Drang” belõle.
„A nemzeted nevében”-t A „Richarok kora”ciklus folytatásszerûen követi és Zas saját elõszavából megérthetjük, hogy a lelki zaklatottság a világpolitikai helyzet helyes megítélésébõl fakad. Ez az elõszó feltétlenül elolvasandó az olvasó számára Zas pontosabb megértésének igényében.
Ebben a ciklusban talán a legszebb a „Legkisebb rezdüléseinkben".
Engedtessék meg nekem, hogy a hallásom útján fogadjam magamba Zas egy egy poézisének esztetikumát. Ez megint egy kiváló szabadvers, amelynek részeiben az antik metrikából kiharsanó kólónok szinte nemesveretûvé teszik a nyelvet szabadon összeejtve, noha válogatás nélkül, de annál hibátlanabb megérzéssel! Az én fülem mégis a klasszikus zenét hallja belõle! Ebben a dikcióban parázslik Zas ihlete igazán!
„A lélek legyõzhetetlen” ciklusban bizonyságot találunk a költõ Zas teljes mûvészi skálájának terjedelmére! Nemzeti hitét, filozófiáját, hazafiságát, magyar sorsunkhoz való viszonyulását mutatja be „Nem Koppányt” címû verse. Epikai érzéke is fellobban még egyszer a „Börtön-rigmusok” versében, ahol a felezõ magyar tizenkettesek mégegyszer fellángolnak.
Ebben a ciklusában is, mint a többiekben, a leglíraibb versek szívében élõ családtagjai felé szállnak. Noha e ciklusban is néhol a nyugateurópai formákat is tollvégre kapja, kedvence az a befelé hallott ritmus és egy-tömbbe tördelt kiállítás, amit helytelenül neveznek prózaversnek, mert a metrikai kólonok inkébb a szabadvers egy fajtájába kalibrálhatnák. A magyar ütemhangsúly is sûrûn elõfordul ezekben a versekben, akár a metrikai elemek. Ebben a formában egy középen felbukkanó rím nagyon gyakran észrevétlenül adhat olyan visszhangot egy egy megelõzõ sornak, ami aláhúzza azt. A váratlan törések vagy egy pauzás gondolati asszociáció hasonló hatással lehet az olvasóra. A költõ Zas érzelemritmusait egyéni és nagyon ösztönös eszközökkel érezteti át az olvasó közönséggel. Ezt az egyéni stílust csak a sajátmaga felé nagy szigorúsággal betartott szabályokkal tudta kifejleszteni. Ezek közé a szabályok közé látszik tartozni a versek nagyon fegyelmezett terjedelme -- nagyon kevés hosszúra szabott verse van -- és a vers egyetlen lélegzetvételnyi oszlopba tördelése.
Ez persze csak két olyan szabály, amellyel éppen nem az olvasó-közönség esztétikai érzékére akar hatni, hanem, mert vérmérséklete így vezérli: egyetlen lélegzetvételre mondja ki mondókáját, mintegy válaszul egy képzeletbeli kérdésre.
Zas Lóránt könyvéhez befejezésül csak azt említem meg, hogy miért is oly fontos szín ez a magyar irodalom palettáján. A magyar nyelv minden birtokosának nemcsak esztétikai javaiért küzd: versei erõs nyolcvan százaléka kis hazánk általános jobbá tételéért harcol. Ebben a csatában politikai versei a kiképzett gladiátorok, sõt költõi létének is ez a sava-borsa, mint annyi más magyar mûvésznek, költõnek, akiknek a forradalom által változott az élete iránya. A két-hazások számára a haza fõ jelentése a nyelv. Zas Lóránt a magyar nyelv mûvelését nemcsak könyveinek a kiadásával biztosította, hanem a Magyarok Vasárnapja magyar nyelvû politikai és esztétikai folyóirattal is. A beutazott kilométerek magas száma feljogosítja arra, hogy a világ polgárának tiszteljék. Aki verseinek lángoló hazaszeretetével megperzseli magát, az tudja, hogy a nemesek között is egyike a legnemesebbeknek!
A magyar versolvasó közönségnek elengedhetetlen Zas Lóránt mondanivalója!
Gyöngyös Imre
Wellington
2006. 03.17.
...
Elõszó a "Richardok kora" címû ciklushoz (Írta: Zas Lóránt)
A költõ nyugatra szakadt életének elmúlt négy esztendeje keservesebb volt, mint a megelõzõ évrtizedek. 1956 után úgy érezte,
hogy a "nyugat" újabb beleegyezésével újból országára ültetett diktatúra súlyos, monolitikus, szovjet szuronyok és tankok fémjelezte átlaga szinte idõtálló. Ugyanez a fekete tudat ülepedett sejtjeibe, amikor 1967-es nyugatra szökése után rövidesen, Prága utcáin láthatta ismét -- az amerikai televízió jóvoltából -- az ismét diadalmas behemótokat. Majd a tanulás, munka, családnevelés, a tapasztalatok keletrõl nyugatra összpontosított évei következtek, az elsõ kétségek és remény, hogy a világ nagyobbik felén élõsködõ "vörös" fenevad túl- vagy (alul)zabálta magát, önmagát többé segítség nélkül fenntartani nem képes.
Az Egyesült Államokat a hetvenes évek közepétõl végigsöprõ adóforradalom Kaliforniából kiinduló hulláma, a "13-as törvénycikkjavaslat" ("Proposition 13"), az ingatlanokra szabható adólap, a vételi ár egy százalékos maximálásának törvénybe iktatása megértette vele, hogy a világ másik felét is tápláló, az amerikai középosztály jövedelmébõl egyre nagyobb aránybankiszipolyozható pénz hatványozhatósága ímmár korlátozott: az ezt a pénzt felhasználó "politikusok" kora lejárt. Ekkor ( a nyolcvanas évek elejérõl van szó!) jelentette ki a New-York-i ENSZ palota nagytermében nyilvánosan, hogy "1O éven belül a Szovjet erõszak irányította rendszerek megszûnnek létezni Európában". Megmosolyogták.
Megmosolyogták ismét, amikor az n1989-es "földindulás" valósdágos bekövetkezésekor óvatosságra intett, és arról írt prózában és versben egyaránt, hogy színjáték az egész, az 1917-ben ténylegesen is uralomra juttatott kiváltságosok átmentésérõl van szó: arról, hogy a "nyugat" által befektetett milliárdok kamatai és a tõke most már valóságos anyagiakban is visszatérüljön. Így kezdõdött a "Richárdok kora", az 1989 óta egyre erõszakosabban keletre szabadított szerencselovagok tobzódásának idõszaka, amihez Magyarország "új arcú", tehetségtelen és hibbant vezetõi a szigetországi Richardokhoz méltóan paktumokkal asszisztáltak.
Az itt közölt versek 1991-tõl sorakozó osztaga a richardi lovagok ellen vonul azt bizonyítva, hogy nem lehet mindenkit porondra fektetni. És végül figyelmeztetés az olvasóhoz: politikai listát tart a kezében, a költõ elõzõ kötetének, "A nemzet nevében"-nek folytatását, a petõfii "Akasszátok fel a királyokat" és az aranyi "Walesi bárdok" szellemében. És, ha utálja a politikát, ne olvasson tovább! Akkor viszont a Richárdoknak ad igazat!
2007. december
