EXKLUZÍV INTERJÚ




Exkluzív interjú Szõnyi Bartalos Mária, mûvésznevén, Betty Moeklin Haqz grafológus,


pszhichomatikus íróval, az Író Kilencek Nemzetközi csoportjának elnökével





Beszélgetõ partnerem Szõnyben született, jelenleg is itt él, és alkot. Felmenõi csallóközi Magyarok. Tizenhat éves korától ír. 1982 - ben debütált, az Új Forrás szerkesztõsége mutatta be, mint költõt, Komáromban. 1985-ben újságíró iskolát végzett. Innentõl folyamatosan jelennek meg publicisztikái, cikkei, költeményei. 1995-tõl 2003-ig az Új Szó szlovákiai magyar nyelvû országos napilap, valamint a Vasárnap elnevezésû szlovákiai magyar nyelvû országos hetilap felkérésére, jeligés levelekre válaszolt tanácsadóként, illetve grafológusként. 1997. szeptember 27-28-án részt vett a Pozsonyban tartott Nemzetközi Medicina Symposiumon elõadásával. Magyarországon, 1998-ban, Komáromban tartott kétnapos nemzetközi szintû elõadást. Csorna, Gyõr, Komárom, Budapest, Kazincbarcika, Szeged, Zenta és Bécs voltak fontosabb elõadási helyszínei. 2004-ben rádiós, televíziós riporter és szerkesztõi iskolát végzett, de otthon van az internet világában is. Profiként szerkeszt, saját honlapot is üzemeltet. Budapesten a NONPROFIT MÉDIA - Nézõpont váltás programja keretében, illetve a MEOSZ által szervezett képzésben vett részt, amelynek köszönhetõen rádiós, televíziós riporterként, szerkesztõként is dolgozhatna. 2004 márciusában mutatták be vizsgafilmjét Budapesten, a Független Média Központban „Viktória tánclépései” címmel. Még ebben az évben az Irodalmi Rádió készített vele mûvészportrét, valamint különbözõ magyarországi és külhoni magyar adásokban hallhatták verseit és a vele készített portrébeszélgetéseket.
Az írónõvel jól ismerjük egymást, így a következõ beszélgetésünk nem csoda, hogy teljesen az õszinteségen és a valós szókimondáson alapszik:

- Már tini lányként tollat fogtál és írni kezdtél. Mi inspirált arra, hogy író, költõként, ahelyett, hogy a diáktársaiddal szórakoztál volna, nyakadba vedd az ország búját, baját, mások problémáját?

- A mai napig a gyermekkorom tapasztalatai határozzák meg tevékenységi köreimet. Szüleim a Benes dekrétum miatt kerültek át Magyarországra. A félelmük miatt nálunk egy bõrönd mindig útra készen állt. Szüleim honvágya, a nõvérem utáni vágyakozásuk – akit Szlovákiában a nagyszüleim neveltek - megkeserítette életüket és a családi légkörre, rányomta bélyegét. Még nem jártam iskolába, amikor rájöttem arra, hogy szeretettel, türelemmel, vigasztaló szavaimmal képes vagyok feloldani otthon a rossz hangulatot. Iskolásként, amikor megérkeztem, pillanatok alatt felmértem, hogy milyen hangulatban vannak szüleim. Ha apám hátra tett kézzel fel-alá sétált a szobában, anyám pedig lógó orral tett-vett valamit, akkor nagy baj volt.

- Mit tettél az ilyen számodra kellemetlen helyzetekben, hogyan javítottad a hangulatot?

Úgy oldottam fel ilyenkor a rossz légkört, hogy apámtól kérdeztem valamit, fõleg matematikával kapcsolatban, mondván, hogy szeretném, ha elmagyarázná és azonnal elõ vettem a füzetemet. Erre mindig kapható volt, de a versek kikérdezésére és a rajzra is. Ezzel kizökkentettem mind a kettõjüket a mélabús hangulatból még akkor is, ha semmi problémám nem volt a tanulással. Tehát elõször a családban töltöttem be konfliktusmegoldó szerepet. Az iskolában visszahúzódó, gondolkodó kislány voltam. Figyeltem az osztálytársaimat és a tanáraimat is. Nekem az osztálytársaim elsõdlegesen nem játszótársaim voltak, hanem az érdeklõdési köröm szereplõi. Érdekelt, hogy a különbözõ helyzetekben hogyan reagálnak. Természetesen elkerülhetetlen volt, hogy néha én is részt vegyek a játékokban, de közben is figyelemmel kísértem reakcióikat.

- Mikor vetõdött fel benned elõször az írás gondolata?

- Gyermekként már irogattam, de valóban tizenhat éves koromtól számottevõek az írásaim. Nagyon sokat olvastam a napköziben. Nyolc éves voltam, amikor valaki a kezembe adta Platón mûveit. 10 éves lehettem, amikor apám egyszer a hóna alatt hozta haza Petõfi összes költeményét. Anyám sírva fakadt, mert annyira kevés pénzünk volt, hogy ez a kötet akkor nagy luxusnak számított nálunk. Attól kezdve apám felolvasott Petõfi verseibõl minden este. Az 1950-es években és a hatvanas évek elején sem volt még különösebb szórakozási lehetõség a gyerekeknek, csupán a szombat délelõtti matiné a szõnyi moziban. Énekkaros voltam, kézilabdáztam, majd késõbb jártam irodalmi szakkörbe és könyvtárba.

- Szabadgondolkodású alkotóként, mint kutató, megalkottad a pszichomatikát. Mit takar ez a sok ember számára még szinte ismeretlen szó, fogalom?

- A pszichomatika olyan konstruktív számelméleti, elsõdlegesen személyiségelemzési forma, amely – a személyiségen és annak közvetlen, illetve közvetett környezetén túl - kiterjed fogalmakra, városokra, országokra, s ezen keresztül a Föld egészére, a Földön túli világra, ezek analizálható részeire. A Földet idõben és térben átfogó, nagyléptékû gondolkodásformák elméletiségének híve vagyok, de csak akkor, ha azok levezethetõk és alkalmazhatók az emberiség mindennapjainak gyakorlatában úgy, mint bármely más szinten. A pszichomatika nem csupán gondolatépítõ, haladást szolgálva elõrevivõ konstruktív szemléleti formája lehet a mai földi társadalmak számára, hanem „konstruktív-függõsége” miatt a legegyszerûbb, és ennek okán a leggyorsabban megérthetõ, idõben leghamarabb, szinte azonnal a gyakorlatban alkalmazható analitikus módszer, amelynek kidolgozójaként a minden szinten történõ magyar nyelvû kommunikációra is gondoltam.

- Mennyire volt nehéz a pszichomatikát elfogadtatni, illetve megismertetni?

- Nem volt nehéz! - Ennek bizonyítéka, hogy több országban sok magyar tanítványnak átadtam a pszichomatika elméletének alaptéziseit, és már az elméleti anyagot azonnal – elõadás közben - ösztönösen alkalmazni kezdték a résztvevõk, de még a reményét vesztettnek is felcsillant a szeme.

- Miért is?

- Azért, mert ott, az elõadásom közben döbbentek rá a saját, vagy szûkebb - tágabb környezetük - sokszor több évtizedes - problémáira és annak megoldási módjára. Szerencsés helyzetben vagyok; ha kell az egyszerû emberek hétköznapi konyhanyelvén, vagy középszinten, illetve tudományos elméleti szinten képes vagyok a saját módszerembõl elõadásokat, konzultációkat tartani.

A két weblapon részletesebben lehet errõl olvasni:
http://users.atw.hu/bartalosmaria/ertekezes1.html
http://users.atw.hu/bartalosmaria/rezges.html

- A speciális tudományok nemzetközi szintû elõadójaként, hogyan zajlik egy – egy elõadásod?
- Minden olyan kutatást, amelyet nem fogad el a mai tudományos elit, speciális tudományok közé sorolok. Ugyanis, ha egy elit nem fogad el valamit, vagy a tudomány mai elfogadott ismérveivel nem bizonyítható, attól még létezhet. Sõt, állítom, hogy a tudományos gyökérrel közös, csak még nem nyert megfelelõ bizonyítást. Idõráfordítás kérdése az, hogy ne kopjanak el olyan igazságok, amelyeket még tudományosan bizonyítani fontos. Ráadásul vannak olyan elméletek, amelyekrõl nagyon kevesen hallhattak, de már elég sokan megtapasztalhatták.

- Tudnál ezekre példát mondani?

- Ilyen volt egy-két évtizede a meditáció. Amikor felnõttként érdekelt, hogy mit is takar maga a szó, hogy „meditáció”, és elmentem megtapasztalni, nagyon ledöbbentem, mert rájöttem, hogy számomra ez, már gyermekkorom óta természetes, csupán nem tudtam, hogy meditációnak nevezik, és azt gondoltam, hogy ez mindenkinél így van, ahogyan magam megtapasztaltam már régebben. Ezért számomra nem volt misztikus, hanem természetes volt, de azok számára, akik elõször tapasztalták, igen, misztikusnak hatott. Na, de, amíg egy kisgyerek el nem jut az „AHA”- élményig, addig egy matematikai összeadás, vagy kivonás is misztikusnak tûnhet számára.

- Az általad kidolgozott pszichomatikában, számos írásodban, elõadásodban fellelhetõek a speciális tudománnyal foglalkozó téziseid. Ezeket, mire alapozod?

- A pszichomatika keretein belül szoktam megemlíteni a speciális tudományokat, hogy némi fogalmuk legyen az embereknek róla. Mert a kevés tudással rendelkezõ embernek szinte minden speciális tudás lehet, ami számára új. Így aztán mindig a közönség összetétele adja meg számomra, hogy mi a speciális, és mi nem az. Hiába készültem fel az elõadásaimra! Többször elõfordult, hogy spontán beszéltem, mert ezt kívánta meg a közönség összetétele. Természetesen az másképpen zajlott, amikor öt fõs létszámmal konzultációt tartottam. Ott is elõször a fogalmak tisztázásának volt döntõ szerepe, mert különben nem értettük volna meg egymást.

- Napjainkban mennyire van igény a grafológiára, pszichomatikára?

- Fontos tisztázni azt, hogy minden tudással vissza lehet élni, ha visszaélésre hajlamos elmébe kerül. Gondolj bele, hogy az elmúlt esztendõk során a társadalmi vezetés mennyire visszaélésre hajlamossá tette az emberek többségét! Ebbõl kiindulva, hiába van igény a pszichomatikára, ami most már egyre jobban érdekli az embereket, de nem véletlenül nem írtam meg eddig a szakkönyvemet. Nem tudnám elviselni, ha a magyarságnak az én módszerem miatt esne baja. Akik átvették tõlem a módszerem alaptéziseit és alkalmazzák, azok is tisztában vannak ezzel a veszéllyel és érzik a felelõsségüket.

- Tanultál grafológiát is. Ezt tudod alkalmazni elõadásaid során?

Igen! – Huszonöt évvel ezelõtt egy írásszakértõ egyetlen tanítványa voltam. Az írásszakértõkre szükség van ma is több területen, de én nem tartom magamat hivatásos írásszakértõnek. Ennek ellenére szoktam beszélni a konzultációkon errõl is. A grafológia ma már tudomásom szerint elfogadott. A kilencvenes évek vége felé meghívták az országban számottevõ grafológusokat a Munkaügyi Minisztériumba, így engem is, ahol arról volt szó, hogy a grafológus asszisztensi képzést OKJ-szintre emelik. Ott szóvá tettem, hogy a jogszabályok a tények után kullognak, mivel elõször a grafológusi tevékenységet kellett volna elismerni, azután az asszisztensit, vagy együtt a kettõt. A véleményemet elmondtam, de nem figyeltem késõbb hogyan alakult, vagy nem alakult másképpen a jogszabály.

- Egy kicsit meglepted a világ asztrológusait a tizenharmadik csillagjegy felfedezésekor, hogyan fogadta ezt a szakma?

- A tizenharmadik Állatövi jegyet nem én fedeztem fel, hanem a kilencvenes évek elején a Londoni Királyi Asztronómiai Társaság asztrológusai. Ami a személyiségtípusokat érinti, csupán annyit tettem – mint kutató és minden iránt érdeklõdõ elmével megáldott -, hogy hitelt adtam szavuknak. Azt gondoltam: Tételezzük fel, hogy igazuk van. Ebbõl kiindulva, a témával kapcsolatban hagytam a gondolataimat „futni” minden befolyástól mentesen, amit leírtam, és megjelent 2003-ban az „Új Karma Egy gondolat hullámhosszán” címû könyvemben.
- Mennyire vagy jártas az asztrológiában?
- Nem vagyok asztrológus. Ez a terület mellékkutatásként lépett be a gondolkodási körömbe. Természetesen kételkedve fogadták. Nem is csodálkozom rajta. A változások mindig kételyt ébresztenek egy adott szakterület tudósai körében. Ráadásul nem vagyok az asztrológia tudósa. Csupán egy erõs belsõ késztetõ erõ inspirált arra, hogy leírjam a rajtam átfutó gondolatmenetet. A táblázatok is úgy készültek, hogy beindítottam a számítógépet és a gondolataimon átfutó számokat táblázatba írtam. Ennyi történt. Meg kell jegyeznem, hogy azóta nem foglalkoztat a téma. A pszichomatika módszerem kutatási melléktermékeként tudom be.

- Honnan az irodalomhoz való kötõdésed, és az önzetlenség, hiszen tudom, szeretsz más írókat, költõket felkarolni, helyzetbe hozni?

- Ha már egyszer magyarnak születtem, és megadatott magyar emberként gondolkodni, érezni, s ezért elég sok hátrány ért, több mint öt évvel ezelõtt úgy gondoltam, hogy nyitok egy weblapot, és azoknak a tehetséges íróknak, költõknek lehetõséget adok, akik hasonlóan perifériára kerültek, mint én. Nem tudtam elõre, mi, hogyan fog történni, de reménykedtem abban, hogy megérzik szándékomat szó nélkül is azok az író emberek, akiket belsõ késztetõ erejük nem hagyott el. Ezt kizárólag önzetlenül és türelemmel lehetett megvalósítani, mert mindegyikünk máról holnapra él. Mi nem vagyunk alapítvány, nem vagyunk egyesület, nincs pénzügyi elszámolhatóságunk, kizárólag szellemi körré váltunk. Nekünk egy adatott meg: az írásainkat közre adtuk.
http://www.irokilencek.hu

- Természetesen a weblap fenntartásáért fizetni kellett, ennek költségét pedig, amíg élt a férjem, biztosította. Õ galambászott, én meg írtam. Sok jó ember van, hidd el, aki odafigyelt és odafigyel ránk.

- Visszatérve az irodalomhoz. Számos nagynevû, hazánkban és külföldön élõ író, költõ megfordult már az Író Kilencek körében. Mi a szerepe a magyar irodalomban ennek a csoportnak?

- Az Író Kilenceknél az elmúlt öt esztendõben sokan megfordultak hazánktól elszakadt, magyar nyelven írók. Azok maradtak, akik a magyarságért, a magyar nyelv mûveléséért ebben a közösségben szeretnének még tenni valamit. A külföldön élõ, magyar nyelven írók többségénél azt vettem észre, azért jöttek hozzánk, hogy egyrészt gyakorolják a nyelvünket, másrészt pedig felmérjék, mi a helyzet Magyarországon. Néhányan közülük lebetegedtek, idõs korúak, mint például Gyöngyös Imre (Új Zélandból), aki nemzetközi nívó díjas költõ, és akinek sokat köszönhetünk mindannyian, hiszen teljesen önzetlenül szakmai mûhelymunkát vezetett azok számára, akik fejleszteni akarták költészetüket. Utoljára Shakespeare szonettjeinek általa történõ fordítását közölte nálunk. Olyan külföldi költõ, író is volt közöttünk, aki azt gondolta, hogy politikai nézeteinket képes lesz befolyásolni, de ez nem sikerült és elment. Megértem, hogy kívülrõl, jómódból másképpen látszik minden, mint számunkra, akik megéljük, átéljük az itthoni problémákat, változásokat.

- A csoport tagjai hol élnek?

Az Író Kilencek hazai költõi, írói többnyire vidéken élnek, megvan a sajátos szemléletük, a hazánk és a magyarság iránti szeretetük, a magyarságtudatuk, ami meghatározza szerepüket a magyar irodalomban. Természetesen vannak közöttünk olyanok is, akik jelenleg a fõvárosban élnek.

- Nyíltan felvettétek a kesztyût a Gyurcsán rezsim ellen. Írásaitokban, verseitekben elmarasztaltátok a diktatúrát?

- Véleményem szerint minden vezéregyéniség önmagában hordoz némi diktátori jellemvonást. Ez, nem baj. A baj ott kezdõdik, ha a magyar nemzet összetevõjét – a magyar népet és a népet képviselõ civil szervezeteket – figyelmen kívül hagyja valamelyik kormány és csakis a saját eszmei érdekeit tartva szem elõtt, önérdekbõl próbál kormányozni. Nos, az elmúlt években láttuk, érzékeltük, megtapasztaltuk, hogy ez, hova vezetett. Természetes reakciója volt az Író Kilencek tagjainak, ahogyan az elmúlt években, írásaikban figyelmeztették – hol szelíden, hol erõteljesebben – a kormányt.

- Érték ezért a csoportot, vagy személyedet támadások?

- Persze, hogy értek bennünket elmarasztalások, de mi túléltük annak ellenére, hogy az interneten mindannyian õszintén, az igazi nevünket adva írtunk és írunk. Nem úgy, mint teszik azt sokan, állnevek mögébújva mocskolódnak. Gyurcsány és kormánya az általunk rámutatott hibáik és a hazugságaik miatt nem élték túl, nem lehettek újra kormányzó párt. Aki a Szent Koronát svájci sapkának titulálja, arra nem hallgatnak a magyar emberek.

- Nõ létedre rendkívül erõs vagy. Honnan ez a kitartás és az a hatalmas szeretet, mellyel megérinted az emberek lelkét, szívét?

- A minden szintû túlélésre még a szüleim tanítottak meg, és ezért roppant hálás vagyok nekik, bár már egyikük sem él.
Õk rádöbbentettek arra, hogy a történelem, a politika látható és láthatatlan szálai kötik az ebet a karóhoz éppen úgy, mint egy-egy ember megtapasztalt, megélt sorsa, amirõl nem tud mindenki, de a közvetlen környezetének tagjai is csupán részletekre emlékeznek. A többi elsikkad a feledés homályában, mert minden nem kerülhet napvilágra. Még akkor sem, ha azt mondják, hogy semmi sem vész el a Nap alatt. Így igaz. Az ember a rossz érzéseit mégsem tudja mindig megfogalmazni – csak érzi, hogy valami nem stimmel, valami nem úgy történt, ahogyan mondják, mert õ egészen másképpen élte át például 1956-ot: mástól félt és mást féltett. Hasonlóan, de mégis más közegben élték meg például a Trianont a környezõ országokba szakadt magyar emberek. Másképpen élték meg az elmúlt húsz esztendõt az egyszerû emberek itthon és a nagyvilágban, de érzékelhetõen hasonló gondokkal küzdve.

- A jelenlegi csoport lenne az a mag, mely már összeforrottan, együttgondolkodva alkot?

- Igen!- az Író Kilencek tagjai hasonlóan élték meg a társadalmi változásokat, és hasonló gondolatokat tükröztek írásaikban az elmúlt idõszakban. Ez a hasonlóság alakította ki a törzstagságot.

Egyszer valaki azt mondta nekem:
- „Bárhogyan is történt, te és a többiek, a kortársaid, meg a gyermekeik a kommunisták csecsbimbóin nõttetek fel! Etettek benneteket, munkátok volt, tanulhattatok, szórakozhattatok. Ha másért nem, ezért hálásnak kell lennetek a kommunistáknak!”

- „Igaz. Csakhogy a gyermek is elszakad egyszer az anyja csecsbimbóitól, és másképpen kezd gondolkodni. Gondolkodni kezd már gyermekkorban, késõbb ki akar szakadni a környezetébõl, önálló életet akar élni. Esetleg még rendszert is akar váltani, mert amit megtapasztalt, amit biztosított a kommunisták csecsbimbója, az nem felelt meg számára, és fõleg nem felel meg a gyermekei számára, akik szintén le akarnak szakadni a szülõktõl; akik esetleg már a saját gyermekeiket, unokáikat is egészen más szemléletben fogják nevelni. Tehát, minden társadalom - csecsbimbója - általi bármilyen szintû (testi, lelki, szellemi) táplálás ideiglenes. Kötni lehet hozzá erõszakkal, vagy kötõdni lehet hozzá erõszak nélkül, de egy bizonyos szellemi-lelki érést követõen megtörténik az elszakadás, a megtagadás, amit nevezhetünk akár hálátlanságnak is.” – válaszoltam.

- Most talán történik valami változás, lehet, hogy most lesz újra rendszerváltás?

- Egy-egy korszakváltást újra és újra átgondolva, mélységében tovább elemezve, úgy határoztam, hogy a jelenlegi Orbán Viktor miniszterelnökségével vezetett FIDESZ-KDNP kormánynak adok egy esztendõt. Türelmes ember lévén, türelemmel kivárom tetteiket. Nem két hétre, nem 100 napra van szükségük! Legalább egy esztendõ fontos ahhoz, hogy bebizonyítsák mindannyiunk számára a leglényegesebbet: Elszakadtak - e a kommunisták csecsbimbóitól úgy, ahogyan várják tõlük a szavazóik és a nem szavazók? - Ezért egy esztendõn át nem írok kritikát, és nem véleményezem tetteiket. Természetesen odafigyelek minden lépésükre, esetleges melléfogásaikra, az ellenzék megnyilvánulásaira, de nem kommentálom. Egy év elteltével élni fogok a természetembõl fakadó szólás-és véleményszabadságommal. Persze, ezt nem várom el az Író Kilencek többi tagjaitól. Õk, szabadon, nyugodtan megírhatják véleményüket. Leközlöm a weblapunkon. Úgy látom, hogy többségük átmeneti idõszakot él meg és figyel, mert várják a történések, események alakulását.

- Írásaitok, kritikátok a nemzet érdekében fogalmazódnak. Nemcsak az interneten, hanem számos könyvben, újságokban publikáltok. Miért van az, hogy az írók, költõk megérzik a bajt?

- Azt a megjegyzést kaptuk nem is olyan régen, hogy túlságosan borongósak az írásaink. Igen, a korszellemet tükrözik. Az elmúlt idõszak rányomta bélyegét életünkre, írásainkra. Nagyon remélem, hogy írhatunk még vidáman is, a hétköznapjainkban lecsapódó, pillanatnyi, apró örömeinket szintén kifejezhetjük verseinkben, prózáinkban. Az írók, költõk szeizmográfként reagálnak minden történésre, eseményre, ami megihleti õket. Így kell felfogni bennünket a mindenkori hatalomnak és érdemes odafigyelni véleményünkre. Nem szabad kirekeszteni a leírt gondolatok miatt, mert az írók, költõk elõbbre járnak sokszor a gondolataikkal, mint a politikusok. Hamarabb érzékelik a bajt, mint némelyik vezéregyéniség, aki elszállva önmagától azt képzeli, hogy mindennek tudora.

- Itt szeretném megjegyezni rólad, mint az interjút készítõjérõl, az Író Kilencek alelnökérõl hogy rajtam kívül nagyon kevesen tudják rólad, hogy gondolataid úgy pörögnek, hogy sok esetben megelõzik egymást. Ez azért is jó, mert nehéz téged megvezetni, félreállítani, hiszen adott szituációkban belelátsz az emberek fejébe, gondolataiba. Ezzel sokan így vagyunk íróemberek…

- Erre jó példa: az írók és a költõk a gondolataik szolgái. Addig piszkálja õket egy-egy gondolat, amíg le nem írják, meg nem írják valamilyen formában. Az országunk vezetõi pedig a magyar nép szolgái. Addig piszkálja õket a nép, amíg azt nem teszik, ami a nép és az ország javát szolgálja.

- Mik a terveid a jövõre nézve, illetve milyen rendezvények, feladatok várnak még az Író Kilencek körére ebben az évben?

- A hatvanadik életévemet „taposom”. Ideje megírnom néhány visszaemlékezést, a szakkönyvemet, és megfestenem néhány képet a jövõben, az unokákkal való foglalkozás mellett.
2010. szeptember 25.-én az Író Kilencek Nemzetközi Köre törzstagjai közül tíz hazai költõ, író mutatkozik be Budapesten, a Magyarok Házában. Ennek menetét szervezem, forgatókönyvét írom a napokban.
10-12 óra között gyermek-koncertet ad többnyire az Író Kilencek gyermekverseibõl a komáromi FÜLKE Zenei Egyesület ZSEBSÜN zenekara ÉVSZAKOK címmel.
13 órától pedig felnõtteknek „HA MÁR EGYSZER MAGYARNAK SZÜLETTEM” mûsorcímmel mutatkoznak be az ÍRÓ KILENCEK törzstagjai közül írásaikkal, verseikkel: Arany-Tóth Katalin, Gavallér János, Harcos Katalin, Jóna Dávid, Lénárd József, Mikló Zsolt, Szalki Bernáth Attila, Tölgyesi Mónika és természetesen téged és saját személyemet sem hagyom ki.
12 óra 15 perctõl személyesen tartok sajtótájékoztatót, ahol a sajtó képviselõi kérdezhetnek és bemutatom a tíz írót, költõt a sajtós kollégáknak. A meghívókat szeptember közepéig mindenkinek elküldjük e-mailben. Számunkra fontos a jövõ nemzedék sorsa. Tisztelettel meghívjuk az óvodásokat, általános iskolásokat, szüleiket, parlamenti képviselõket, a kormánytagokat, minisztereket, a miniszterelnök urat, a köztársasági elnök urat családjukkal együtt éppen úgy, mint az egyszerû embereket. Ismerjenek meg bennünket személyesen! Mi, nyitottak és nyíltak vagyunk. Mindenkit szeretettel várunk, akit érdekel személyünk, írásaink és a jövõ nemzedék sorsa.
Kérdezett: Tamás István