A MÉDIA A HATALOM SZUBJEKTÍV MEGTESTESÍTÕJE




Nyilatkozik: Szõnyi Bartalos Mária



A 21. században sem könnyebb az írók élete. Érvényesülésüknek rengeteg dolog vethet gátat. Mégis vannak olyan emberek, akik a mostoha sorsnak fittyet hányva próbálnak tenni ez ellen valamit, mint Szõnyi Bartalos Mária, az Író Kilencek Nemzetközi Körének megalapítója.


2010. augusztus 8. vasárnap 16:10 - Oravecz Diána













Mely az a terület, amivel jelenleg foglalkozik?

Jelenleg az Író Kilencek Nemzetközi Köre II. Nemzetközi Seregszemléjét szervezem, amit Budapesten, a Magyarok Házában tartunk 2010. szeptember 25-én. Ezzel kapcsolatban rengeteg a teendõnk. A Fülke zenei együttes éppen ma próbálja néhány versünket megzenésíteni. Délelõtt 10 órától õk adnak gyermek-koncertet és 13 órától pedig író-olvasó találkozó lesz felnõtt érdeklõdõknek. Ezen a seregszemlén az Író Kilencek hazai törzstagjai közül mutatkoznak be tízen verseikkel, elbeszéléseikkel, egyéb írásaikkal.

Ezen kívül mással is foglalkozik?

A szakmai területeim közül a pszichomatika személyiségelemzõ módszeremmel foglalkozom már 15 éve, mivel ez hosszadalmas kutatási területem is egyben, még nem írtam meg a szakmai könyvemet, de készülök rá az elkövetkezendõ években.

Folyamatos foglalkozást igénylõ részemrõl az Író Kilencek weblapjának szerkesztése.
A közeli jövõben a Szõnyi Kulturális Egyesület (SZÕKE) segítségével hozunk létre egy irodalmi kört Komárom és környéke íróival, költõivel. Némi szerepet ebben is vállalni fogok.

Miért és hogyan lett alapítva az Író Kilencek?

Több, mint öt esztendeje nyitottam meg az Író Kilencek Nemzetközi Köre weblapját, azzal a szándékkal, hogy a perifériára került íróknak, költõknek közlési lehetõséget adjak. Türelmes ember vagyok, és az elmúlt öt esztendõt arra szántam, hogy kialakuljon a törzstagság. Ezért sokáig „átmenõ forgalom” voltunk. Egy ideig engedtem kibontakozni mindenkit, de azoktól megváltam, vagy maguktól elmentek, akik az itthon maradt magyarságot rosszindulatúan szidalmazták, vagy semmibe vették.

Tagjainknak a megnyilvánulásaiknak nem örülnek a politikusok, s az éppen hatalmon levõ kormány. Mégis, vélemény-nyilvánítási joguk bátorítja arra mindannyiukat, hogy írásaikat, botladozó vagy kiforrott költészetüket, prózai értékeiket nyilvánosságra hozzák az interneten. Akinek lehetõsége adódik, magánkiadásban könyvet ad ki verseibõl, költészetébõl. Magyarországon nagyon sok költõi vénával rendelkezõ ember nyilvánult meg 1990 óta.

Miért nem örül a politika ennek a szervezetnek?

Elsõdlegesen fontos megemlíteni, hogy minden hatalmi rendszernek megvolt, megvan és meglesz a maga által kiválasztott írói, költõi, újságírói, mûvészi, és tudományos – értelmiségi – holdudvara, amelynek tagjai feltétel nélkül odaadó hívei lettek, és lesznek az általuk elfogadott, egy adott intervallumban (idõszakban) irányító eszmét megtestesítõ országos vezérkarnak. Ezek az írók, költõk, újságírók, médiákban dolgozók a hatalom szubjektív szemléletének megtestesítõi, követõi, szószólói, mértékadói.

Azok az értelmiségiek, akik e mai szubjektív hatalom holdudvarán kívül rekedtek valamilyen oknál fogva, megtapasztalhatták és megtapasztalhatják a periférikus létformát; ami egyrészt: a mellõzéssel, a nincstelenséggel párosulhat, másrészt: a kirekesztettség érzete miatt felfokozott igazságérzetben és érzékenységben nyilvánulhat meg. A hatalom, vagy egy hatalom közeli klikk közbe szól, mert el sem tudják képzelni, hogy valaki párthovatartozás nélkül hasznos is lehet saját népének, vagy egy igazi figyelmeztetõ jel lehet a hatalom mértéktelensége miatt.

Az Író Kilencek Nemzetközi Köre is hasonló okok miatt alakult. Az elmúlt öt év alatt kifejlõdött az a mag, akik megértették és elfogadták, hogy a magyar nyelv mûvelése az elsõdleges cél, és publikálási lehetõség adása azoknak, akik tehetségesek, de nem kapnak valamilyen oknál fogva másutt megfelelõ teret írásaiknak, költészetüknek.

Voltak-e olyan munkái, amiket betiltottak. Ha igen, miért?

Igen. Nem hivatalosan, de például Komáromban és a megyében nem lehetett kapni a könyveimet. Hiába keresték. Nem lepõdtem meg, mert amikor 1993-ban munkanélküli lettem, közölték velem, hogy sem Komáromban, sem a megyében, de az országban sem kapok munkahelyet.




Szõnyi Bartalos Mária

"Eltûnt a Tavasz
a napfénylátomás
hívtam a Tavaszt
a langyos fénymást
láttam a Tavaszt
s a Fény játékát
éreztem a Tavaszt
a lélekzsiborgást"



Megkérdeztem: Miért? Azt mondták, hogy értsem meg, nincs szükség Magyarországon a tudásomra. Azóta valóban nincs munkahelyem. 1995-ben hívtak Szlovákiába az Új Szó szerkesztõségébe. Ott volt egy levelezési rovatom 2003-ig. Ott szinte „missziós” tevékenységet végeztem: jártam a csallóközi településeket, elõadásokat tartottam.

Mivel szüleim csallóközi származásúak és a Benes dekrétumai miatt kerültek át Magyarországra, ezért szívesen segítettem az ottani magyaroknak. Utána, mivel külföldön írtam, megint csak nem vettek fel sehova, esetleg ingyen írhattam itthoni újságokba, de ebbõl elegem lett.

Hogyan mûködik az Ön által kitalált pszichomatika személyiségelemzõ módszer?

Nos, erre valóban kíváncsiak sokan. Egyre több unszoló levelet kapok, hogy írjam meg végre a szakmai könyvemet. Az alapjait már régebben átadtam: elõadásokat, konzultációkat tartottam e témakörbõl elég sok embernek itthon és külföldön. Tehát ma már vannak, akik képesek alkalmazni a módszer alapvetõ téziseit. Alaposabban most nem mélyednék bele, mert nem hiszem, elég lenne erre egy cikken belül válaszolni. A szakmai könyvemet úgy írom meg, hogy az érdeklõdõk számára egyértelmû legyen.

Az élet mely területein alkalmazható?

Az élet minden területén alkalmazható. Elsõdlegesen családoknak, illetve tanároknak és a humán területeken tevékenykedõknek ajánlom .

Mely munkájára a legbüszkébb és miért?

A büszkeséget nem ismerem. Nevetni fog: világ életemben szolgáltam mindenkit, akinek szüksége volt rám, vagy a tudásomra. Családon belül a fiamra vagyok büszke, mert gyönyörû két unokával ajándékoztak meg feleségével. Szeretem õket.


2010. augusztus 8.