A JÓZAN ÉSZ EREJE ÉS KITARTÁS


Szõnyi Bartalos Mária


(Magyarország)


*


A JÓZAN ÉSZ EREJE ÉS KITARTÁS


Minden kormánynak tanulságul ajánlom: „Buta birkának” tekinteni a magyar népet a legnagyobb elmebeli fogyatékosságra vall.


*



Lehet e siralmasabb létforma annál a magyar emberek számára, mint az, hogy az utóbbi nyolc esztendõn át kiszolgáltatott helyzetbe hozta és tartotta – a hitvány és alávaló politikájával – a Gyurcsány-kormány a magyar népet, Magyarországot?


Jogszabályokat megkerülõ csalárdsággal lopták el az ország vagyonát azért, hogy hatalmas méretû vagyoni különbségeket teremtsenek.


A fényûzést, a mérhetetlen gazdagságukat mutogató kormánytagok azt gondolták, hogy a jólétbõl kirekesztett többség számára az elviselhetetlen balsors terhével lesznek képesek a függõség állapotát megteremteni, rabszolgasorsba dönteni Magyarországot.



A szépen fésült fejbõrök alatt beteg elmék, a szép ruhák alatt megkeményedett, beteg szívek lapulnak és lapultak, mert az embereket kíméletlenül, kegyetlenül megalázták, és igazságtalanságokkal, jogtalanságokkal keserítették meg az életüket. Az elmúlt nyolc esztendõ kormánya a magasabb rangú kapcsolataiban bízva gondolta, hogy azt tehet a magyar néppel, amit akar és gyõztesnek érezve magát piócaként tapadt az emberek pénzére.



Az alábecsült magyar nép az utóbbi néhány esztendõben csendben forrongott, közben megszervezte önmagát, majd kivárta a választások idejét. Felismerte a nép, hogy minden területen ki akarja forgatni, fondorlatokkal koldusbotra akarja juttatni Magyarországot a MSZP-SZDSZ koalíciós kormány.


A koalíciós kormány tagjainak gõgfelhõvel elborult elméjük miatt eltompult az éberségük. El sem tudták képzelni a magyar néprõl, hogy nem buta birka, mert felismerte bûvészmutatványaikat, amit nem csak a magyar nép félrevezetésére eszeltek ki, hanem egész Európáéra, de számukra a magyarság volt a politikában a kísérleti nyuszi. Tévedésükkel az utóbbi két választáson szembesülniük kellett. Hiába szüntették meg az MSZP-SZDSZ koalíciót, hiába mondott le Gyurcsány és adta át Bajnainak a miniszterelnökséget, mert a magyar népnek egyetlen célja volt: eltüntetni a kormányzásból õket! Azok, akik a gazdagságuk terheit az általuk szegénysorba döntött népre akarták továbbra is hárítani, kikerültek a kormányzati pozícióból.



Minden következõ kormánynak tanulságul szolgálhat az, hogy „buta birkának” nevezni és tekinteni a magyar népet a legnagyobb politikai fogyatékosságra vall.



A magyar nép 2010-ben úgy vitte véghez forradalmát, hogy nem áldozott fel egy generációt, s ezáltal nem követte el a vérontás bûnét. Holott, ezt az MSZP-SZDSZ koalíció 2006 õszén szerette volna kiprovokálni a magyar népbõl, és az õ kezükhõz tapadt a vér. Ettõl kezdve a magyar nép tudatosan, célját tisztán látva, a józan ész erejére hagyatkozva, kitartóan, Isten segítségével, hittel kivárta a megfelelõ idõpontot, amikor megszabadulhat zsarnokaitól. Sikerült. Mert a magyar nép éppen úgy nem kedveli az erkölcsi és morális tévelygést, mint a politikai erõszakot és zûrzavart. Ezt tudomásul kell vennie az eljövendõ mindenkori kormánynak, vagy a hatalomra éhes zsarnokoknak úgy belföldön, mint külföldön.


*


Komárom-Szõny, 2010. május 17.



http://www.irokilencek.hu