Most Uraim, vulgáris leszek!


Szõnyi Bartalos Mária


(Magyarország)



MOST URAIM, VULGÁRIS LESZEK!



Bocsánatot, elnézést kérek azoktól a „ritka fehér hollóktól”, akikre nem vonatkoznak alábbi soraim!



Amit nem várnak el egy nõtõl önök, uraim az, hogy közönséges, hétköznapi és felszínes legyen. Pedig minden férfi, aki csak szószátyárkodik, megérdemelne ugyanolyan hölgyet maga mellé, amilyen õ. Tükörnek! Bizony, azért tart itt országunk, mert önök uraim, bárdolatlanok, csak nyomják a sódert, nagyszájúak, s ha megszólal egy nõ értelmesen, oda sem figyelnek rá, s ha mégis rádöbbennek, hogy okosabbat talált mondani vagy írni, hát nagyon megjárja! Persze, önök minden áldott nap feltalálják a spanyolviaszt, megoldják az ország problémáit locsi-fecsi módon, és azt gondolják magukról, hogy õnök a Királyok!


Hát, nem kedves uraim! Önök töketlenkednek, csak járatják a szájukat, ütik a klaviatúra billentyûit, de nem tesznek semmi egyebet.


Aztán egy nõ, ha merészel megszólalni, akkor önök ugranak elõször a torkának, és lehurrogják olyan agresszív, parlagi stílusban, hogy arra még nekem, mint személyiségelemzõnek is igazán érdemes odafigyelni.


Nos, évek óta figyeltem önöket, és mondhatom, sajnálatra méltó az országunk.


Amennyiben így viselkednek továbbra is az átlagnál okosabb hölgyekkel, hamarosan megtapasztalják a matriarchális társadalmi rendszert. Jó lesz, ha elgondolkodnak, mert gondolkodó nõ létemre nem tudok olyan vulgáris lenni, mint önök, azok a férfiak, akik úgy akarják leállítani az okosan gondolkodó hölgyeket, hogy modortalan, nyomdafestéket nem tûrõ szavakkal illetik az elõrelátásukat. Aztán, ha bejön, amire figyelmeztetik a férfiakat, akkor nem beszélnek róla, jó szocialista technikával a szõnyeg alá söprik a saját hülyeségeiket, butaságaikat, tévedésüket, mert annyira verik a mellüket jobboldaliként, hogy csodálkoznak azon, ha baloldalon találják magukat.


Elfelejtették uraim a módszerváltást, mert a stílusuk semmit nem változott, de az erkölcstelen, sértõ szövegük sem! Ez, az igazi árulkodó jel arra, hogy ki, hova tartozik!


Mert uraim, tisztelni kellene megtanulni elõször is másik nemet. A tiszteletet pedig nem lehet kierõszakolni. Ugyanis jó erõszak nincs! Na, ezt kellene megjegyezniük.


Amennyiben valamely uraság úgy érzi, hogy most kioktattam, hát csak nyugodtan érezze úgy, mert akinek nem inge, nem veszi magára.


Sajnálom, hogy nem tudtam vulgárisabb lenni. Pedig, elhihetik, nagyon akartam!



Komárom-Szõny, 2010. március 14.