ÁTLÉPTÉL A CSÚCSON

Szõnyi Bartalos Mária

(Magyarország)

ÁTLÉPTÉL A CSÚCSON

Álomséta Ferencz Zsuzsannával

Tegnap álmomban Veled sétáltam.

Fel, a hegyen lépdeltünk déltájban.

Két kezem hirtelen megfogtad,

„Menj vissza a völgybe még!” – mondtad.

Nem volt hó. Nem volt Tél. Sütött a Nap.

Szél sem fújt. Kék volt az ég. Vártunk.

Széles tarlóút közepén álltunk.

Két szemed helyén fény virágzott.

Mintha kaszagép járt volna erre,

A kettõnk útját elrendezve.

Széles út, száraz. Nem bökte tarló

Cipõ nélküli mezítlábam.

Út két oldalán erdõsûrûség.

Oly’ magas fák, hogy az út végén

Arra, felfelé látszott csak az ég.

Lenn a völgy, a semmi. Fenn az ég.

Már nem tudtam menni felfelé.

Szó nélkül elindultam lefelé.

Egyszer néztem fel: Látlak-e még?

Már nem láttalak sehol, eltüntél.

Felébredve kerestelek nappal

Gondolatban értetlen daccal.

Álmom utórezgéssel rám mért

Megfejtése váratott még.

Az ablakomon át, merengve hát

Néztem a két havas diófát.

Házam elõtt lapátoltam havat.

Hófüggönytõl nem láttam utat.

Kell a Jel, kell a Hír! Hol vagy? Merre?

Átléptél a csúcson, de merre?

Valami belül nagyon fáj, mint

Mikor fényszemeddel megölelve

Visszaküldtél a nyárból a télbe…

Éjjel jött a Hír: A csúcson túl vagy…

Úgy lett, ahogyan Te akartad:

Itt maradtam, megértettelek.

Komárom-Szõny, 2010. február 1.