CIGÁNYOK, ROMÁK! – FELHASZNÁLNAK BENNETEKET!

Szõnyi Bartalos Mária

CIGÁNYOK, ROMÁK! – FELHASZNÁLNAK BENNETEKET!

2007. szeptember elsején írtam egy cikket „Nekem elõre köszönnek a cigányok” címmel.

Bizonyára el sem jutott ez az írásom az érdekeltekhez, s ha mégis eljutott, akkor nem értették meg a lényegét.

Az alábbiakban újra leközlöm az említett írásomat.

Elõtte hangsúlyozni kívánom, hogy a romák, a cigányok valamit nem vesznek észre, ami életveszélyes számukra is.

Azt nem veszik észre, hogy a politika forgandó, és az idegenszívûek számára a cigányság és a romák csupán eszköz, hogy lecsökkentsék a magyarság létszámát. Miután elégedettekké válnak az idegenek a magyarok létszámával, a cigányok és a romák következnek, mert õk is a gójok csoportjába tartoznak. Ráadásul: a cigányság nem rejti véka alá, hogy munka nélkül akar megélni. Az idegenszívûeknek pedig szorgos szolga kell. Olyan szolga, mint a magyarság. Ezért akarnak szolgasorba juttatni mintegy 5-6 millió magyar embert, aki számukra megfelel. Nekik cigányok és romák nem kellenek még akkor sem, ha magyaroknak vallják magukat! Nekik a szorgalmasan dolgozó, õket kiszolgáló magyar ember kell, de közülük is csak 5-6 milló.

Cigányok, Romák! Felhasználnak benneteket az idegenszívû, nem magyar országvezetõk! Nehogy bedõljetek! Gondolkodjatok! A saját sírotokat ássátok meg azzal, ha neki mentek a magyar népnek; mert amint elvégezteti veletek a mai kormány a PISZKOS MUNKÁT, ráuszítva benneteket a magyarságra, azután benneteket hoz olyan helyzetbe, hogy vagy elhagyjátok Magyarországot, vagy pedig más módszerekkel kiírt mindannyiótokat! A megbízóitoknak nem kellenek sem cigányok, sem romák.

Egyetlen megoldás létezik!

Ha összefogtok a magyar néppel és elzavarjátok együtt az idegenszívûeket és a kormányt az országgyûlésbõl.

Gondolkodjatok! Más megoldás nincs, hogy életben maradjatok! Mert a magyarok után, ti következtek.

A mai kormány és az idegenszívûek eddig még mindenkit átveretek. Ti sem vagytok kivételek. Még akkor sem, ha most még pénzelnek benneteket.

Romák, cigányok, össze kell fognotok Magyarországon a magyarokkal!

Más megoldás nincs arra, hogy a magyarok, a cigányok és a romák megéljenek ebben az országban úgy, hogy megteremtsék közösen gyermekeik, unokáik és a majdani leszármazottaik jövõjét.

Komárom-Szõny, 2008. szeptember 9.

*

Forrás: http://www.komarom.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=162

Szõnyi Bartalos Mária

Nekem elõre köszönnek a cigányok, Komáromban

Mielõtt mélyebben rántanám bele az olvasót a cigányokról írt dolgozatomba, fontos megemlítenem, hogy nekem nem volt problémám a cigányokkal gyerekként sem. Voltak Oláh cigány osztálytársaim az ötvenes évek második felében, az általános iskolában.

Emlékszem három gyerekre. A Szlávira, akirõl azt hallottam, hogy már meghalt. Az õ nevét és Attila nevét megjegyeztem. Szlávi nagyhangú volt, Attila visszahúzódó. Történt egyszer, hogy Attila sírt. Nem hagyta abba. Szlávi meg a maga parlagi szövegével szidta, amiért sír. Óra alatt is. A tanító nénit és a többieket is zavarta a megszünni nem akaró jelenet. Amikor szünet lett, odamentem Attilához, és megkérdeztem, mi a baja. Nem szólt semmit, csak sírt tovább. Szlávi meg idegesen, hadonászva szidta tovább Attilát. Eszembe jutott, hogy apám azt szokta mondani: „Az ember akkor ideges, ha éhes, és akkor sír, ha tehetetlen”. Mivel szünet volt, elõvettem a kis elemózsiámat és elosztottam négy felé. Adtam elõször Attilának, majd Szlávinak, és annak is, akinek már elfelejtettem a nevét. Nekem is jutott. Attila befejezte a sírást, Szlávi nem szidta tovább Attilát. A szünet végére már mind a három fiú mosolygott. A következõ órán csendesen ültek a padban és figyeltek a tanító néni magyarázatára, aki meglepve vette tudomásul, hogy megszünt a probléma.

Azért írtam le ezt a történetet, mert úgy gondolom, mindennek oka van. Attila beilleszkedett a társadalomba: lakása, felesége, három gyermeke lett és volt munkahelye. Néhány éve találkoztunk. Az egészségi állapota megromlott, már beteg volt. Azóta nem hallottam felõle. Szláviról pedig úgy hallottam, hogy egészen más életformát élt, mint Attila. Nekem a cigányok mindig elõre és kedvesen köszöntek, még a felnõttek is. Tõlem nem kéregettek soha semmit, nem loptak meg. Nem tolakodtak elém, mint észre vettem, hogy másokkal bizony, ezt megtették, megteszik. Igaz, szoktam velük beszélgetni az utcán vagy az üzletben. Igaz, nekem könnyû mosolyogva, akár elõre is köszönni nekik, mert szeretem a gyerekeket. Minden gyermeket megnézek és mosolygok rájuk. Örülök, ha meglátok egy gyermeket az anyukájával és máris mosolygok a gyermekre. Ha közel kerülök hozzá, meg is szólítom, függetlenül a származásától. A babák és a kisgyermekek látványa ösztönös, belülrõl fakadó örömérzetet vált ki bennem, mert õk alkotják a jövõ nemzedéket. Általuk érzékelhetjük, formálhatjuk a jövõt, egy kicsit be is pillanthatunk jövõbeni életükbe.

„Te hagyod, hogy tiszteljünk, de az, ott, az még azt sem hagyná, mert lenéz, megvet bennünket. Te tudod, hogy cigányok vagyunk és nem várod el tõlünk, hogy ne legyünk azok, akik vagyunk”. Így magyarázták meg nekem, hogy miért fogadtak el „embernek” még akkor is, ha én nem vagyok cigány. „Aki nem „ember”, az nem hagyja, hogy tiszteljük, de azt nem is tudjuk tisztelni, mert gyûlöl bennünket. Látszik a szemeibõl.” – mondták egyik alkalommal az utcán. Akkor több cigány anyukával találkoztam, akikkel a gyermekeik is ott voltak.

A cigányok a gyermekeikért ölni képesek. Persze, minden más származású anya is. A különbség annyi, hogy õk, azonnal – gondolkodás nélkül - megtorolják a gyermekeiket érõ vélt vagy valós sérelmeket.

Olvastam mostanában több cikket a cigányokról. Szomorú történetek. Mert õket, ha megdobják egy kis kaviccsal, visszadobnak egy hatalmas kövel és nem kenyérrel. Napjainkra igen elvadult néhány cigánycsoport Magyarországon. Mi lehet az oka? Nem csodálkoznék azon, ha kiderülne: a mai kormány becsapta õket is és bizony, ha egy cigánycsalád csalódik valakiben, az nem húzódik vissza. S ha a magyar kormány csapja be õket, akkor az õ logikájuk szerint a magyarokon kell azt megtorolni minden eszközzel. Holott, õk is magyar állampolgárok, de ezen belül a cigányságukat is vállalják.

Most nem azokról a cigányokról írok, akik a bûnözõi kemény maghoz tartoznak, mert õket nem ismerem, tehát nem tudnék hitelesen írni róluk.

A továbbiakban azt próbálom kideríteni, mi a baj, hol rontották õk, vagy mi el a cigány-magyar kapcsolatot, és megpróbálok alkalmazható megoldást keresni az elemzésem közben - vagy utána - e kapcsolat rendezésére. Mindig valaminek a felismerése lehet a kezdet, ami a megoldáshoz vezet. Tehát, nekem fontos felismernem valamit a magyar – cigány kapcsolatban, hogy megtaláljam az egyensúlyra törekvés lehetõségét, módját ezen írásom végére legalább, ami a cigány – magyar beszédkapcsolatokat, és a kedvezõtlen magyar-cigány magatartási formákat módosíthatja, kedvezõ irányba terelheti. Ezért, már most kérek mindenkit, hogy õrizze meg higgadtságát, mert gondolkodni bármirõl, csak nyugodt vérmérséklettel ajánlatos. Ellenkezõ esetben átesik a gondolkodó ember is a ló túlsó oldalára.

Alapjellemünkben mi, magyarok: befogadók vagyunk, segítõkészek és vendégszeretõk. A segítõkészségünk módjában érzem azt, hogy a cigányok esetében valamit, valahol elrontottunk. Segítettük, segítjük õket. Ennek fejében azt várjuk el tõlük ma is, hogy olyanná váljanak legalább, mint az egyszerû magyar ember. Nem akarjuk õket cigányoknak nézni és látni. Olyan lehetõségeket adtunk számukra kormány szinten, amilyenek voltak az elvárásaink. Felülrõl irányított elvárások voltak ezek. Felülrõl irányítottak most is.

Nem vettük figyelembe az õ gondolkodásmódjukat, késztetéseiket, kultúrájukat. Nem értettük – a hozzánk képest – primitív életformájukat. Azért nem, mert el sem tudtuk, el sem tud