91. SZABADSÁGHINTÕPOR

Szõnyi Bartalos Mária
SZABADSÁGHINTÕPOR
Monológ

Varázsszó: Szabadság. Megszabadulnál. Mégis – mitõl?
A következõ uralomban újra eljõ a szabadságvágy.
Az uralmaktól szabadulnál. Mindet egytõl-egyig bûnösnek érzed.
Utólag is – elõre is.
Önmagad tömjénezed szabadsághintõporral, s érzed, ez olyan, mint a fogantatás szerelmi mámorától gúzsba kötött, e világra jött tested, lelked, szellemed, és most újra meg akarsz szabadulni, mert benned ismét felpezsdül a varázsszó: szabadság.
Szûk már a család, a város, a megye, az ország, a földrész. Szûk már Európa, de szük lett az egész Föld Méhe. Minden szabadságvágyad panaszként tör belõled felszinre, és tõrként döföd önmagad hitébe, reményébe, a jövõdbe.
Mire késztet Isten, az erkölcs és a kötelesség? És te, mit akarsz?
Szabadsághintõporoddal a káosz foglya vagy!
Döntsd le a káoszt önmagadban elõször, és olyan szabad leszel, mint az a fogoly, aki ötven év után szabadul börtönébõl.
Mondd! Mit kezdesz ennyi fogvatartott év után a szabadságoddal?
Mit kezdesz a világgal és a világ mit kezd veled, ha még önmagadtól is megszabadultál?
Szabadsághintõporral szórhatod be újra magad – hátha hat?
Kilépsz a múltad világából vagy maradsz saját börtönödben.
Behintheted szemedet a szabadsághintõporoddal, hogy ne is lásd a múltad, a jövõd, s maradsz amíg élsz õrzõn a pillanatnyi jelenedben.

Komárom-Szõny, 2008. augusztus 19.