86. VÁRADI LAJOSNAK - a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetsége tanácsosának - NYÍLT LEVÉL - Slota õsét átdobták a Kárpátokon?


Tisztelt Uram,
Ön csodálkozik azon, ahol Slota jelen van, ott a magyarság sértegetése elkerülhetetlen?
Számomra már kezd unalmas lenni Slota! Felesége magyar hölgy volt, megromlott a házasságuk – gondolom felesége már a Góbi sivatagba kívánta Slotát –, ezért nem csak a volt feleségét gyûlöli, hanem az egész magyarságot vele együtt.
Pszichológiai eset Slota, semmi egyéb.
Az Ön helyében elmeséltem volna Slotának válaszul azt a lengyelországi mesét, amely szerint – a neten olvastam – úgy született az elsõ szlovák ember, hogy a lengyel barátaink egy vadembert kereszteztek egy majommal és átdobták a Kárpátokon.
Továbbá megkérdeztem volna Slotától, hogy az ígéretét betartotta-e már, amely szerint kettõs keresztekkel körbe veszi Szlovákiát? Ugyanis, ezt az ígéretét a magyarság méltányolná, és megköszönné, ha mihamarabb teljesítené. Fõleg azért, mert a turulmadaraink bizonyára szívesen a kettõs keresztekre telepednének, hiszen hatalmas méretû keresztek vannak a tervben. Befejezésül pedig közöltem volna Slotával, hogy éppen úgy vicceltem, ahogyan azt õ is tette.
A vicc belefér a diplomáciába.
Kedves Váradi Lajos, elkerülhetõk a kínos diplomáciai helyzetek, ha az ember képes a másik bosszantási szándékát humorral ellensúlyozni. Slota esetében pedig másképpen nem megy. Ezt üzenem a külügyeseinknek is.


Szõnyi Bartalos Mária
Komárom-Szõny, 2008. augusztus 8.