Az antiszemitizmus a mi fegyverünk is lehet!
- Részletek
- Siklósi András
- Találatok: 1005
Siklósi András
Az antiszemitizmus a mi fegyverünk is lehet!
Mindenekelõtt kijelentem, hogy a fogalom nem pontos, legalábbis abban az értelemben nem, ahogyan a hétköznapokban megszoktuk. Ebbe a körbe ugyanis a zsidókon kívül beletartozik az összes szemita, sémi eredetû náció is (pl. akkádok, asszírok, etiópok, palesztinok, arabok), akikkel nekünk többnyire semmi bajunk, konfliktusunk nincs, amennyiben szülõföldjükön maradnak, s nem özönlenek közénk, a Kárpát-medencébe, mint zsidó fajtestvéreik. Ennek fényében tehát az antiszemita helyett inkább használjuk a zsidóellenes (ez tán a legjobb), az antijudaista, antijehovista, vagy az anticionista kifejezéseket (utóbbinál fixálva, hogy a cionizmus, mint a legszélsõségesebb, legsovinisztább, legrasszistább, legkirekesztõbb irányzat, nem jellemzõ a teljes zsidóságra), melyek mindegyike markánsabban tükrözi célunkat. A továbbiakban, amikor antiszemitizmust emlegetek, mindenki ezeket értse alatta.
A közhiedelem (s ezen túl a napi politikai, kulturális és egyházi gyakorlat) úgy tartja, hogy az antiszemitizmus valami rettenetes bûn, s aki bármilyen szinten beleesik ebbe a „túlélhetetlen” kaszásverembe, az örökre kizárja magát az „elõkelõ” társaságokból, ill. végleg elvágja maga elõtt az érvényesülés útját. Bizonyos fõkolomposok szerint minden vétek és eltévelyedés (beleértve az istentagadást, a hazaárulást és a gyilkosságot is, a legsúlyosabbak közül!) megbocsátható, kivéve ezt az egy fõbenjáró szörnyûséget. De valóban így van ez, s tényleg ez lenne az igazság? – vagy csupán ezt akarják velünk elhitetni a gyülevész, kaftános-pajeszos hordák, hogy szüntelen agymosásunk és megfélemlítésünk árán könnyedén ránk kényszeríthessék akaratukat, ugyanakkor gátlástalanul leigázhassanak, kifoszthassanak és elpusztíthassanak bennünket. Pártállástól, nézetrendszertõl függetlenül, de a nemzeti oldalon belül is föl-fölbukkan a figyelmeztetés: az antiszemitizmus gyanújának még az árnyéka se vetõdjön rád, mert akkor neked befellegzett.
Hovatovább már ott tartunk, hogyha bármit szólunk vagy cselekszünk hazánk és népünk védelmében, s persze megszállóink, rabszolga-hajcsárjaink ellenében, valahonnan rögtön ránk sütik az antiszemita bélyeget, amivel azonnal hiteltelenné, szalonképtelenné válunk (nem kevésbé, mintha õrültek, cirkuszi bohócok lennénk); sõt azok a bajtársaink, barátaink, akik egyébként velünk tartanak (s akár tevõleges szolidaritásukra is számíthatunk), még õk is – halkan, vagy hangosan – sietnek elhatárolódni tõlünk, „leprásoktól”, legalább jól felfogott „önvédelmük” végett. Gyávaság ez, netán szimpla tudatlanság, avagy más okok rejtõznek mögötte? Lényegében mindegy, hiszen roppant károkat okoz sorainkban ez a meghunyászkodó magatartás; arról nem is beszélve, hogy nem ritkán a saját meggyõzõdésük dacára viselkednek így sokan, ami már súrolja a tudathasadást, meghasonlást és önfeladást, tehát a tiszta lelkiismerettel mindenképpen összeegyeztethetetlen. Nem látom be, hogy miért lenne kirívóbb és elmarasztalhatóbb annak leszögezése, hogy nem kedvelem (utálom, megvetem) a zsidókat, mint lajstromozni azokat a kézenfekvõ tényeket, hogy nem szenvedhetem a salátalevest (nem a növényi alapanyaga, hanem az íze miatt), a túl cicomás öltözékeket (harsány színviláguk és kihívó szabásuk okán), a lélektelen, modern „mûvészeteket” (mert nincs bennük maradandó érték), a patkányokat (mocskos, járványokat terjesztõ életmódjukból kifolyólag), vagy a hazugokat és a zsebtolvajokat (mert rendre megsértik az erkölcs, a becsület s a lovagiasság normáit) stb.
Számtalanszor kérdeztem már meg gyakran publikáló és elõadásokat tartó, tévékben, rádiókban „igét hirdetõ”, köztiszteletnek örvendõ, nemzeti érzelmû honfitársaimat (jobbára négyszemközt, nem óhajtván õket kínos zavarba hozni a nagy plénum elõtt), hogy miért kerülgetik a forró kását, amennyiben láthatatlan erõkrõl, urbánus vigécekrõl, szabadkõmûves és illuminátus összeesküvõkrõl, pénzügyi háttérhatalomról, „megnevezhetetlenekrõl”, bankárkasztról, globalista és liberális terroristákról stb. papolnak; nem lenne-e egyszerûbb és tisztességesebb egy huszárvágással lecsupaszítani ezt a fajilag is kitûnõen azonosítható, 80-90 %-ban zsidó gyökerû réteget? Ilyenkor szemlesütve a következõ típusválaszokat kaptam: 1. nem, mert nem mind zsidók (ez csak üres rizsa!); 2. nem, mert akkor többet nem közölnének, vagy letiltanának a képernyõrõl (na és, vagyunk még így néhányan, náluk különbek is!); 3. minek olyan tabutémákat feszegetni, amiket már mindenki tud (ez messze nem így van!); 4. igazad van, ám én nem merem ezt a nyilvánosság elõtt megpendíteni (szomorú, de még ez a legbecsületesebb álláspont!). Hozzáteszem, korántsem azt várjuk e derék „apostoloktól”, hogy éjjel-nappal és ok nélkül „zsidózzanak”; ám az mégiscsak tûrhetetlen, hogy „ne szólj szám, s nem fáj fejem” alapon nyakig a homokba dugják kobakjukat, sõt még megalázó filoszemita tiszteletköröket is fussanak. (Tucatjával nevesíthetném e „bátor plakátembereket”, de tiltja a neveltetésem.) Nem hallgathatom el, hogy részint az ilyen köntörfalazó, féligazságokat szajkózó, pótcselekvésekbe menekülõ, vagy a semmittevést megideologizáló „vitézek” miatt jutottunk el jelenlegi tragikus állapotunkba. Mert gyilkos lakájaink, szálláscsináló zsarnokaink éppen az õ farizeusi meghunyászkodásuk, folytonos hátrálásuk következtében váltak egyre szemtelenebbé, aljasabbá és kegyetlenebbé. Most, amikor a lét és nemlét mezsgyéjén tántorog az egész magyarság, s a hívó szót, az iránymutatást a (ködös távolban sem mutatkozó!) felelõs, fölkészült, karakán értelmiségtõl várja, nincs szükségünk azokra, akik egész tevékenységükkel csupán olcsó és simlis önigazolásokat keresnek. Az ilyenek, akik bárkinek meg akarnak felelni, s fél szemmel mindig a hatalom morzsáit, kegyeit lesik, véletlenül sem fogják egy táborba gyûjteni és hadrendbe tömöríteni kivéreztetett népünket.
Állítólag Mikszáth Kálmán fogalmazta meg egyszer, félig tréfásan, hogy „antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat”. Egy másik (a jelenkorhoz inkább közelítõ) pamfletben pedig „az az antiszemita, akit gyûlölnek a zsidók”. Vagyis az összes goj e kategóriába sorolható (kiváltképp a magyarok!), hiszen a zsidók önmagukon kívül senkit sem szeretnek, legföljebb ügyesen fölhasználják a hasznos idiótákat s a szolgalelkû karrieristákat. Nem könnyû a helyes definíció, hiszen maga a zsidó faj(ta), etnikum, diaszpóra, államiság, vallás, szellemiség, létforma meghatározása is esetleges, a pillanatnyi zsidó szándékoknak alárendelt, nyúlós rétestészta. (Egyesek szerint a zsidók egy földönkívüli, alvilági faj, melyet muszáj elkülöníteni az emberiségtõl, mivel nincsenek humán vonásai. Tekintsük ezt ostoba viccnek, amolyan morbid Auschwitz-nek.) Valójában aligha akad olyan álláspont, amit mindenki egyöntetûen képes elfogadni. Az antiszemitizmus kétségtelenül létezõ, egyelõre még szórványos, elszigetelt jelenség, vagyis mozgósító hatása minimális. Felfutása, megizmosodása azonban éveken, hónapokon belül várható, ami a világválság növekedésének szoros függvénye. (Mivel belátható idõ alatt aligha történik értékelhetõ javulás gazdasági és szociális téren, sokkal inkább az ellenkezõje várható, ezért nem kell nagy tehetség a tendenciák prognosztizálásához.)
Tapasztalataim szerint az antiszemitizmus leginkább egy alattomos harci fegyver, amit a zsidók Damoklész kardjaként lebegtetnek fölöttünk, hogy bármikor lesújthassanak vele az érdekeiket keresztezõ, számukra nem kívánatos személyekre, kisebb vagy nagyobb csoportokra, ill. egész népekre. Tehát fõként a militáns körülmetélteknek van rá szüksége (azaz ha hiányzik, akkor kreálnak a maguk kedvére!), amit bármikor elõrángathatnak a batyujukból; s ha bizonytalan igazukat, irreális fantáziálásukat, holo-legendáikat képtelenek hitelesen alátámasztani, akkor ez a végsõ érvük, mely elõtt a többség nyomban hasra is vágódik, mint böllér elõtt a megbökött disznó. A fonák oldal (vagyis nemzetünk) felõl közelít Szabó Dezsõ tétele: „Hazudd ki az antiszemitizmust a magyarból, s a halál leggyalázatosabb nemével hal meg.” Fontosnak tartom lejegyezni azt is, hogy büntetõjogilag (legalábbis hatályos törvényeinkbõl következõen) csak azt tekinthetjük „megfogható” antiszemitizmusnak, ha félreérthetetlen uszítás, hátrányos megkülönböztetés, ill. tettlegesség, pogrom alakul ki; azonban mostanság ilyenekre hazánkban elvétve sem akad példa (míg pozitív diszkriminációkra, származásból fakadó büntethetetlenségre, jogtalan kiváltságok, „kárpótlások” kikövetelésére annál inkább!). Úgy vélem, hogy humanitárius szempontokból nem helyeselhetõ a pusztán származásból sarjadó elõítélet (bár olykor nem árt az ösztönös óvatosság!), viszont az indokolhatatlan, alpári tettek és egyéb embertelen zsidó megnyilvánulások joggal provokálják ki mindnyájunk ellenszenvét, haragját és ellenállását.
Megemlítem még, hogy a hungaristák az antiszemitizmus helyett bevezették annak tovább gondolt, racionálisabb változatát, az aszemitizmust (szemita-mentesség, zsidótlanítás; a sémi fajták kitelepítése hazánkból, ill. a szemita mentalitás kigyomlálása tudatunkból), ami részünkrõl sem kifogásolható, noha e dolgozatnak nem képezi tárgyát. Egy hungarista testvér imígyen szemlélteti az antiszemitizmus és az aszemitizmus közötti különbséget: „Hiába állunk mi a dög mellé, s csapunk agyon akár minden második legyet, amely ráereszkedik, mindaddig, amíg annak a feloszló tetemnek a bûze valahogy meg nem szûnik, nem lesz vége a döglegyek odatódulásának."
A dolgok mélyére nézve, vizsgáljuk meg immár, hogy vannak-e alapos okai az antiszemitizmusnak, avagy az emberiség zöme, s benne a magyarság is csupán irigykedik a nála mindig kedvezõbb létfeltételeket „kicsikaró” zsidóságra. A világ túlnyomó részét, de fõként Észak-Amerikát és Európát ma vitathatatlanul zsidók uralják, politikai, pénzügyi-gazdasági, katonai és kulturális-vallási téren egyaránt. Ez a mohó, velejéig romlott, mindent fölzabáló ragadozó, sõt kannibál falka nem ismer korlátokat és könyörületet. Nem nyugszik addig, míg minden stratégiai csúcspozíciót meg nem kaparint, amíg a népek-nemzetek a leghalványabb életjelet is föl tudják mutatni. Óriási hiba lenne ennek a rendkívüli képességekkel és erõvel megáldott, 5 ezer éves barbár törzsszövetségbe szervezõdõ, önnön kiválasztottságában és felsõbbrendûségi mítoszában tobzódó vámpírfajnak a lebecsülése, vagy nyílt és álcázott törekvéseinek félvállról vevése. Az biztos, hogy õk semmilyen módon nem integrálhatók egyetlen társadalomba sem, s bármit híresztelnek magukról, bárminek vallják is magukat, sohasem hihetünk nekik. Ma már ott tartunk, hogy az ördögi ravaszsággal kieszelt és mûködtetett forgatókönyv beteljesülni látszik; mert a minimális emberi- és szabadságjogaitól megfosztott, diktatórikus birodalmakba terelt, zömmel páriává, agyatlan fogyasztóvá és proletárrá degradált amerikai és európai tömegek vakon-süketen sodródnak apokaliptikus végzetük felé, s hajdani büszkeségük, nemzeti tudatuk, hagyománykincsük, keresztény hitük nyomokban sem lelhetõ fel. Inkább valamiféle fordított asszimiláció valósul meg, vagyis a zsidó kisebbség önnön képére formálja a világot; ahol a holovallás keretében magát imádtatja istenként, miközben parazita harácsolásával tönkreteszi és elpusztítja a saját „híveit”. Ebbõl a kilátástalan, elsüllyesztett múltú és jövõtlen gyarmati sorsból csak egy átfogó paradigmaváltással s egy egyetemes, világméretû népfölkeléssel lehetne kitörni, persze gigászi áldozatok és vérveszteségek árán. Közel a totális összeomlás, mivel a helyzet már elviselhetetlen, s nemcsak egyes nemzetek, hanem bolygónk megsemmisülése (lakhatatlanná züllesztése), vagy megmaradása forog kockán. Nem kétséges, hogy az antiszemitizmus ebben a küszöbön álló, borzalmas élethalálharcban a lázadók igen hatékony fegyvere lesz; amit materiális rövidlátásukban most még a zsidók gerjesztenek, hogy ordas céljaikat (az Új Világrendet s az Egyesült Világkirályságot) simábban elérjék, azonban épp ez okozhatja csúfos bukásukat is.
A magyarság ügyeire térve nem feledkezhetünk meg arról, hogy nekünk ebben a szabadságért és fölemelkedésért vívandó küzdelemben különleges szerepet, küldetést szánt a teremtõ Isten. Jelenleg az összes kontinens lakói közt mi vagyunk a legeltiportabbak és legszerencsétlenebbek; a Kárpát-medencében tombol a legvadabb zsarnokság, itt a legmélyebb a sötétség, de az általános ébredés, a mindent beragyogó fény is innen fog kiindulni, s a másoknak is példát mutató szerves megújulás, szakrális föltámadás is nálunk szökken szárba legelõször. Zsidó vérszopóink jól tudják (sajnos nem hülyék!), hogy a mi õshazánk páratlan hely a világon (ez a valódi Kánaán, a földi Paradicsom, nem a Közel-Kelet!), nem véletlenül próbálják annyi ármánnyal megszerezni maguknak. Ám azzal nem számolnak, hogy ez a szent föld csak verejtékes munka árán virágzik, viszont naplopóknak és jöttment élõsködõknek nem terem semmit. Csalárd imperialista hódítóink nyilván azt is érzik, hogy kitartásban, szívósságban, valamint szellemi-lelki síkon mi vagyunk az egyetlen méltó ellenfelük, s bárhogy szeretnének bedarálni, majd eltüntetni bennünket, beletörik a bicskájuk a szittya életfába, mert az égiek támogatásával legyõzhetetlen hadsereggé válunk. Gusztustalan gõgjükben Mózes ivadékai nem törõdnek ezzel, változatlanul hisznek a sikerben, ezért erõsítgetik hadi bástyáikat (lakóparkjaikat) szép szülõföldünkön, s néhány hete ezért indítottak összehangolt, világméretû támadást ellenünk minden fronton. Bizony, veszélyes önvédelmi háborúba rángattak bennünket, egyelõre még fegyverek nélkül, s túlélésünk egyik záloga éppen az egészséges antiszemitizmus. Ne hagyjuk magunkat eltántorítani a zsidóknak köszönhetõ tengernyi sérelmünk tüzetes megismerésétõl; ne engedjük, hogy valamiféle hamis, kiforgatott, antikrisztusi „keresztény szeretet és megbocsátás” cégére alatt megrontsák látásunkat, kioltsák dühünket és függetlenségi vágyainkat, vagy elbagatellizálják, kabarétréfák és kávéházi viccek tárgyává maszlagolják a rovásunkra elkövetett évezredes zsidó „tatárjárásokat”. Mert most minden korábbinál borzalmasabb katasztrófába keveredtünk, s ha tovább altatnak, szédítenek bennünket, hamarosan belehullunk a sírgödörbe, amit már elõre megásattak velünk. Fogadjuk el, hogy hõsies csatáinkban csak magunkra számíthatunk, és betegségeinket, szenvedéseinket kívülünk senki idegen nem orvosolja, tehát kizárólag rajtunk áll a „vásár”. Térjünk végre észhez, többé ne áldozzuk fel fajunkat és országunkat senkiért, s fõleg ne asszisztáljunk a saját perverz lemészárlásunkhoz!
Írásomban igyekeztem érintõlegesen fölvázolni az antiszemitizmus lényegét, arculatát, s zászlóként meglobogtatni azt, hogy nem kell rettegnünk többé a fölvállalásától; hiszen talmudista ellenségeink elõbb-utóbb úgyis megrágalmaznak, megvádolnak vele, s akkor nincs szánalmasabb, mint a szorongó mosakodás, mentegetõdzés és elhatárolódás. Mondjuk ki nyíltan, egyenesen önkényes „bíráink” szemébe, pofájába köpve, hogy magyar hazafiak vagyunk, tehát nem lehetünk mások, mint antiszemiták (rasszisták, cigányellenesek stb.); hiszen ezzel is szeretett fehér fajtánkat, õsi nemzetünket (de a jobb sorsban bizakodó emberiséget is!) védjük, melyet a gyûlölködõ zsidó világmaffia, a zsidó háttérhatalom, a sátáni zsidó globalizmus halálra ítélt, és az utolsó szálig ki akar irtani. Ennek tudatában, aki bármi okból még ezt az égbe kiáltó igazságot sem meri az Univerzum fülébe ordítani, az sehonnai bitang áruló, nem érdemli meg a szabadságot, nem méltó a magyar névre, sõt embernek is hitvány! Vérszívóink, hóhéraink egy-két „antiszemitát” még játszva legyûrhetnek vagy likvidálhatnak, de 16 millió elszánt, összetartó, vérbeli magyarral nem tudnak semmit sem kezdeni, mert egységbe forrva a pokol fenekére taszítjuk õket!
Elõzmények, a tárgyhoz kapcsolható egyéb anyagaim
Ajánlom elolvasásra a zsidókérdésrõl szóló korábbi fejtegetéseimet (ill. vitámat) az alábbi linkeken:
http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/04/09/siklosi-andras-peldatlan-nepirtas-bekeidoben/