Siklósi András

Hazánk és világunk megsemmisítésének küszöbén

Mindenhonnan nyomor, erõszak, katasztrófa, vér, könny és halál zúdul ránk elképesztõ mennyiségben, s bizony elegünk van a tengernyi tragédiából, szenvedésbõl. Jó lenne már föllélegezni, kiutat találni ebbõl az általunk kreált földi pokolból, hiszen Isten nem tétlenségre, hanem alkotásra, nem önpusztításra, hanem boldogságra, nem gyûlölködésre, hanem szeretetre, nem háborúra, hanem békességre teremtett bennünket. A világ mégis letért az általa kijelölt pályáról, régóta igen rossz irányban mozog, s immár elérkezett a végsõ megsemmisülés küszöbére. Persze nem az egész Univerzumra gondolok, csupán szomorú sorsú sártekénkre, hiszen semmi okunk nincs azt hinni, hogy a sok trillió bolygó közül kizárólag ezen létezik magas rangú, értelmes élet.

Valami tönkrement, valami végzetesen elromlott; az egykori gazdag, csodálatos Paradicsom lassanként letarolt, sivár sivataggá változik. Akár az emberiség lelke. Vajon szükségszerû-e ez, bele kell-e nyugodnunk, mint valami fátumba, vagy változtathatunk rajta, tehetünk-e ellene valamit? Valóban csak emberállatok lennénk, s igazat kell adnunk Desmond Morris angol etológusnak? – aki így vélekedik: „Az ember nem más, mint az állatvilág egyik tagja. Egyszer szörnyeteg, másszor fenséges, de mindig állat. Hiába szeretjük bukott angyalnak tekinteni magunkat, ha a valóságban felkapaszkodott majmok vagyunk.” Hova jutunk, mi lesz az elvadult emberiséggel s a hajdan szebb napokat látott magyarsággal? Mielõtt válaszolni próbálnánk, ugorjunk hátra a múltba.

A világ félreesõ sarkaiban léteznek még olyan „civilizációtól” máig megmenekült primitív (?) néptörzsek, etnikumok, melyek szinte ókori viszonyok közt élnek. Nem használnak gépeket, autót és televíziót, nincs szükségük pénzre, villanyra és könyvekre, nem fogyasztanak szeszt és drogokat. Nádkunyhóban hálnak, öltözetük egy ágyékkötõ, faekével szántanak, nyíllal, lándzsával vagy késsel vadásznak és halásznak. Ringnak a természet lágy ölén, zavartalan összhangban, testvéri közösségben; tisztelik és félik isteneiket, bámulják a csillagokat, dalolnak, táncolnak, s megülik ünnepeiket, védik, gondozzák, segítik és megértik egymást. Nem vágynak elérhetetlen dolgokra, nem rohannak, nem versenyeznek, megvan mindenük, mindenre jut idejük, s irigylésre méltóan boldogok. Kár lenne õket tönkretenni bármilyen külsõ beavatkozással. Néhány évezrede így élt a földlakók zöme, s lám mi lett belõlük a „fejlõdés”, a „haladás” nyomán. A példa azt sugallja, hogy tán vissza kellene forgatni a történelem kerekét. Ám ez lehetetlen és értelmetlen, mert a teremtés koronája mohón ragaszkodik anyagi javaihoz, rögeszméihez, a tudomány és technika vívmányaihoz, megszerzett pozíciójához, kulturális eredményeihez s bármihez, amit sikerül így vagy úgy megkaparintania. Az eleinte szerény, erkölcsös, törvénytisztelõ, barátságos természeti ember egy abszurd metamorfózis révén kapzsi, öntelt, gátlástalan, rideg fogyasztóvá lényegült. Átgázol árkon-bokron, nem törõdik senkivel, tör-zúz, rabol, gyilkol, s tönkreteszi, amihez csak hozzáér. Azt képzeli, minden õérte van, s akármit cselekedhet büntetlenül. Persze nem magától lett ilyen, hanem a háttérben megbúvó sötét erõk, sátáni megbízottak befolyása, álságos játékai térítették el eredendõ céljaitól, isteni küldetésétõl. Hiszen az ember egyenesnek, jónak születik, ám a kísértések bódulatában gyakran gonosszá ferdül. Mert könnyebb a tátongó mélységbe zuhanni, mint az égi magasba szárnyalni. Könnyebb állatemberként a posványban dagonyázni, mint istenemberként a világ üdvéért szorgoskodni. Élni, és élni hagyni, ebben áll a titok – vallják a németek. Szerintem meg abban, hogy boldog csak az lehet, aki másokat is boldogít.

A viszonylagos jólét és kényelem, az ipari és információs forradalmak következtében robbanásszerûen emelkedett a népszaporulat is, különösen a 3. világ országaiban. A közel 7 milliárdos populációt egyre nehezebben tudja élelmezni s eltartani Földünk. Ésszerû, okos gazdálkodással, igazságosabb elosztással persze a problémák többsége orvosolható lenne, s még elháríthatnánk a válságokat, a fenyegetõ apokalipszist. Csakhogy egy jól körvonalazható kisebbség, egy szûk körû marxista-liberális-kozmopolita-zsidó lobbi, kíméletlen céltudatossággal a világuralom megszerzésére tör, s ennek érdekében bármit elkövet. Ha kell, tönkreteszi virágzó országok valutáját, kivágatja az esõerdõket, elszennyezi a légkört, a talajt és a vizeket, a népek közt viszályokat, háborúkat szít, de a vegyi, biológiai (pusztító vírusok, majd „védõoltások” kifejlesztése, génmanipulációk stb.) és atomfegyverek bevetésétõl, sõt a legbarbárabb népirtásoktól sem riad vissza. Ez a néhány millió farkasember máris uralja a fél világot, elsõsorban a fejlettebb régiókat. Zsebükben vannak a kulcsfontosságú bankok, a multinacionális energetikai, ipari és kereskedelmi cégek, a fegyvergyártás, a közlekedés, a tõzsdék, a törvényhozás s az igazságszolgáltatás, a meghatározó kulturális intézmények, egyetemek, akadémiák, a sajtó, a könyvkiadás, a rádiók és a televíziók, a posta és telefontársaságok, a hírszerzõ hivatalok, azaz szinte minden. Különbözõ nyilvános (ENSZ, NATO, EU, GATT, IMF, Világbank, OPEC stb.) és titkos (pl. szabadkõmûvesek, illuminátusok, egyéb földalatti mozgalmak, álcázott szekták, „terror-elhárító” kommandók stb.) fedõszerveken keresztül rajta tartják kezüket az összes kontinens lüktetõ ütõerein. Nemcsak egyes embereket, intézményeket tesznek tönkre, ha terveiket keresztezik, hanem népeket, országokat is szétzilálnak, eltörölnek, ha úri kedvüknek úgy tetszik. A két világháború, Trianon, Hirosima, nácIzrael megalapítása, a szovjet haláltáborok, Korea, Vietnam, Afganisztán, Irak, Bosznia stb. is a leendõ ószövetségi „Világállam” számláját terheli. Agyközpontjuk New Yorkban és Tel Avivban van, de ha nem vigyázunk eléggé, hamarosan Judapesten lesz. Nézzünk kicsit bele e világmaffia boszorkánykonyhájába.

Az ideológia mindig igen lényeges számukra, hiszen a gaztetteiket meg kell magyarázni, el kell fogadtatni a közvéleménnyel. Úgy kell fosztogatni és ölni, hogy a szerencsétlen áldozat érezzen bûntudatot a „humánus” banditákkal szemben. Filozófiájuk több ágú. Sarkkövei: az ateizmus (istentagadás), a materializmus (anyagelvûség), az agnoszticizmus (kételkedés; azaz az objektív világ megismerhetetlen), a pozitívizmus (optimista tényközpontúság; feladata a jelenségek leírása, nem pedig magyarázata; célja a „világboldogítás”, az „ideálisan” uniformizált társadalom megteremtése), a pragmatizmus (biznisz-filozófia, haszonelvûség; jogos és igaz az, ami az egyén számára hasznos, célszerû), a zsidókereszténység (lényegében a Saul rabbi-féle módosított judaizmus), s a legfontosabb a globalizmus (eszközei: irányított agymosás, kultúrmoslék, történelemhamisítás; céljai: az országhatárok meggyengítése s megszüntetése, a népi-nemzeti identitás és szokásrendszer szétrombolása, az etnikai összetétel menekültekkel, betelepülõkkel történõ megváltoztatása, a különbözõ rasszok összekeverése, a gyökértelen, manipulálható tömegember kitenyésztése stb.), valamint a holocaust-legenda (a soha nem bizonyított állítólagos gázkamrákban kivégzett 6 millió európai, ill. 600 ezer hazai zsidó tragédiájának folytonos ébrentartásával jóvátételek, kárpótlások, segélyek kicsikarása, általános bûntudat keltése stb.), a „választott nép” mítosza (az izraelita felsõbbrendûség, a páratlan „õsiség”, az elõjogok, a törvények felettiség bibliai igazolása) és az antiszemitizmus (mindenki antiszemita, akit a zsidók nem kedvelnek, aki szót emel tisztességtelen magatartásuk, világhódító törekvéseik ellen!). A világ-eliten belül kezd kiformálódni egy speciális, mérhetetlen öntudattal és hatalommal bíró „holokaszt”, melybõl éppen gõgös elbizakodottsága, embertelensége miatt könnyen „hollókoszt” válhat.

A globalista integráció minket leginkább érintõ 2 csúcsszerve a NATO és az EU. (Annak idején több írásomban részleteztem azokat a súlyos hátrányokat, amiket belépésünkkel elszenvedtünk, a legminimálisabb elõnyök nélkül. Ajánlom õket szíves figyelmükbe.) A NATO az interkontinentális maffia legfõbb csapásmérõ ereje, kizárólagos rendelkezéssel. Eddig még csak rombolt vagy fenyegetett, de az érdekkörön kívül soha senkit nem védett meg, függetlenül attól, hogy tagországról vagy kívülállóról volt-e szó. Bennünket sem fog megoltalmazni semmilyen ellenséges támadástól, jóllehet, erre alapozva még nevetségesen satnya honvédelmünket is leépítjük. Az Európai Unió pedig a magunkfajta kicsiket szõröstül-bõröstül lenyeli, de sorozatos nemzetrontó intézkedései (lásd Lisszaboni Szerzõdés!) még a bent lévõ nagyoknak sem elõnyösek. Lényegében tehát csupán mézes madzag vagy inkább keserû pohár, sõt, egy szellemes megfogalmazás szerint gyorsított EUtanázia.

Mindent összevetve, igen átkozott, Istentõl s embertõl elrugaszkodott irányba száguld a világ. Itt nemhogy egyes személyek, hanem gyakran egész nemzetek sem számítanak. A félelem, a bizonytalanság, a züllés, a zûrzavar s a pusztulás lett az úr. De azért van remény! Vegyük a statisztikát; a számok sokat elárulnak. Egy 15-20 milliós zsiványbanda s az õket szolgáló 20-30 milliós szálláscsináló, helytartó réteg (komprádor burzsoázia) akármilyen ördögi eszközökkel, kapcsolatokkal bír, nem vezethet 7 milliárd embert az orránál fogva. Mindig lesznek néptömegek, melyek szembeszállnak vele (pl. Távol-Kelet, Dél-Amerika, az arab világ krémje, a hõsies Irán és Irak). S ami azt illeti, nekünk is van hatásos ideológiánk: az egészséges nacionalizmus (nemzeti öntudat; minden nép számára a legfontosabb önmaga), a tradicionalizmus (ragaszkodás az õsi hagyományokhoz, szokásokhoz, elvekhez), a konzervativizmus (értékõrzés; antiliberalizmus), a fundamentalista kereszténység (a nem-zsidó Jézus univerzális szeretet-vallása; a judaizmus és ökumenizmus elvetése) és iszlám (nem egyszerûen vallás, hanem az élet minden részét, az egész társadalmat egyetemlegesen átható vezéreszme: pl. a saria – iszlám törvénykezés, az intifáda – szent háború stb.; noha sokan veszélyesnek ítélik a kereszténységre, pillanatnyilag potenciális szövetségesünk a cionizmus ellen), valamint a hierarchikus (rangsor szerinti, piramidális szerkezetû; tekintélyelvû, antidemokratikus) és hegemonisztikus (tartós, „megdönthetetlen”) felépítésû társadalom.

A XXI. század s a jövõ évezred emberisége csak akkor maradhat meg, ha a többség gerincesen, egyéni felelõsség alapján éli le életét. Nem ellenségeskedéssel, vadul egymásra törve, hanem részvéttel, megértéssel és szeretettel. A messianisztikus, földi kiválasztottságukat hirdetõ, agresszív, élõsködõ népeknek gyökeresen meg kell változniuk, vagy örökre el kell tûnniük! Senkinek sincs joga egész bolygónk épségét, lakóinak túlélését veszélyeztetni. Ha mégis ezt teszi, elfogadható a többiek részérõl az ellene indított önvédelmi harc. A dolgok úgy alakulnak, hogy az összeütközés aligha lesz elkerülhetõ. Ennek a felszabadító háborúnak a kimenetele azonban nem kétséges, csakis a jók és igazak gyõzelmével végzõdhet. Így vagy úgy, de le kell ráznunk láncainkat, s ki kell törnünk ebbõl a globális káoszból!

* * *

Természetesen a fönti gondolatok ránk is érvényesek, habár csak aprócska kísérõ hajóban evezünk. Jóllehet függetlenségre, önellátásra, semlegességre s nemzeti érdekeink maximális érvényesítésére kellene törekednünk, azért nem vonulhatunk ki a világból sem. Viszont tájékozódási pontjainkat bölcsebben, szövetségeseinket óvatosabban kellene megválasztanunk. Mert megint a létezõ legrosszabb lovakra tettünk. Másképpen szólva: csöbörbõl vödörbe estünk. Hiszen akinek 45 évnyi szovjet „testvériség” után Izrael és az Egyesült Államok a kebelbarátja, annak már nincs is szüksége ellenségekre. S akkor a kisantant vérszomjas államait, a területrabló „jó szomszédokat” még nem is említettük. Persze külügyéreinknek a „békesség” mindig fontosabb volt velük is, mint a karmaik közt vergõdõ 4-5 millió nemzettestvérünk sorsa. Így lesz ez ezután is, mitõl lenne másképp? Ja, hogy közben volt néhány választás és kormányváltás? No hiszen! Akár halottnak a csók. Nem értem a magyarokat, se itthon, se másutt. Mire a nagy csönd, a porban csúszó meghunyászkodás? Tényleg ennyire birkák, ilyen agymosott hülyék, vakok és bénák vagyunk már? De hát túléltük (elzavartuk?) Antall Józsefet, Boross Pétert, Horn Gyulát, Orbán Viktort, majd Medgyessy Pétert, sõt Gyurcsány Ferencet is – mondhatná akárki, s majd csak kibekkeljük Bajnai Gordon bandáját is. Csakhogy ettõl a rendszer jottányit sem változott, mert a fiúk továbbra is „a bányában dolgoznak”, s a mai „derék libaevõk” semmivel sem különbek elõdeiknél.

A 7 éve regnáló MSZP-SZDSZ kabinet egyébként történelmünk legaljasabb, legkorruptabb, legmagyarfalóbb kormánya; hazaárulásban alighanem még Kohn Béla, Rosenfeld Matyi és Csermanek Jani élcsapatát is megelõzi, ha az utóbbiak által foganatosított szép számú akasztást és elhurcolást elhanyagoljuk. Ezek a vámpírok olyan csõdtömeget, gyarmati pusztítást, kõsivatagot hagynak maguk után, hogy hozzájuk képest a bibliai özönvíz s a hét szûk esztendõ csupán átmeneti idõjárás-változásnak tekinthetõ. (Kínában ennek a századrészéért is azonnal fölkötötték volna valamennyit! Nálunk persze a hajuk szála sem görbült, sõt változatlanul ott pöffeszkednek az uborkafán.) Ezzel a dögnehéz örökséggel a hátán egyetlen utódkormány sem irigyelhetõ. Ember legyen a talpán, aki rövid idõn belül bármilyen javulást fel tud mutatni. A legtisztább szándék, a legtávlatosabb program is vakvágányra futhat ennyi hazai és külhoni útonálló össztüzében. Viszont a kudarc eleve borítékolható akkor, ha már az indulás is megalkuvásokkal terhelt, s még elviekben sem vetõdhet föl égetõ nemzeti gondjaink radikális megoldása. Egy új vezetésnek általában bizalmat szoktak szavazni, amitõl elvben mi sem zárkózunk el. Azonban – sajnos – az elmúlt években módunkban állt alaposan megfigyelni a Fidesz-KDNP formáció hangadóinak jellemét, politikai vargabetûit, gyávaságát; ezért le merjük szögezni, hogy ez sem lesz az igazi, s oly messze van egy valódi nemzeti kormányzattól, mint egyik galaxis a másiktól. (Persze a Jobbik bátrabb, hasznosabb elveket vall, de attól még messze áll, hogy abszolút többséggel választásokat nyerjen.)

Fölösleges lenne most a bajokat felsorolni, a közelmúltban elkövetett végtelen disznóságokat ostorozni, hisz mindenki a saját bõrén érzi, mekkora fertõben („válságban”) vagyunk. A teljesség igénye nélkül, inkább néhány halaszthatatlanul sürgõs probléma megoldására kívánok rámutatni.

Legelsõ helyen említem azt a tervszerû népirtást, ami 1956 óta folyik hazánkban s a Kárpát-medencében. A népesség fogyása a világon itt a leggyorsabb, s már-már a végsõ kihalásunkkal fenyeget. Akkor, amikor másoknál demográfiai robbanás van, nálunk nemhogy a szaporodás, hanem a minimális megmaradás sincs biztosítva. Azonnal be kell tiltani a mûvi vetéléseket, ugyanakkor komplex családvédelmi törvényekkel is fokozni kell az önkéntes gyermekvállalást. Vissza kell állítani az anyaság becsületét, a gyes és a családi pótlék értékállóságát, be kell vezetni a családi adókedvezményeket, a fõállású anyaságot (3 gyermek fölött a nyugdíjjogosultságot is!), a gyerektelenségi büntetõadót, az alapvetõ élelmiszerekre és gyermekruházatra vonatkozó külön támogatást, a fiatal pályakezdõk garantált lakáshoz és munkahelyhez juttatását stb. (Mindebbõl ki kell zárni a 10-20 gyerekes lumpen-cigányokat!)

A másik legfontosabb a 7 országba szétszórt magyarság egyesítésének kérdése. El kell ismerni minden kérelmezõ kettõs állampolgárságát (az emigrációról sem elfeledkezve!), ki kell harcolni a történelmi egyházak javainak visszaadását és szabad mûködésüket (a moldvai csángók között is!), az anyanyelvû oktatást az óvodáktól az egyetemekig, a magyar nyelv használatát minden közintézményben s a települések névtábláin, valamint a teljes alkotmányos jogegyenlõséget és önrendelkezést. Az alapszerzõdéseket azonnali hatállyal fel kell mondani. Hosszú távon pedig végre kell hajtani a trianoni revíziót (az autonómia nem elégséges)!

A bolsevizmus alatti kirablásunkért Oroszországtól anyagi jóvátételt kell követelni. A Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal kötött törvénytelen alkut meg kell semmisíteni, a hitelek és kamatok törlesztését meg kell tagadni; különösen súlyos, rosszhiszemû károkozásért mindkét szervezetet be kell perelni veszteségeink megtérítése végett. A gazdasági maffiákat s a cionista rablótõkét hazánkból el kell zavarni, a privatizációval elkótyavetyélt stratégiai jelentõségû energiaszektort, a bankokat, ipari üzemeket, gyárakat, kultúrlétesítményeket vissza kell államosítani. Átmenetileg a felvehetõ fizetések felsõ határát 500 ezer Ft/hó összegben maximálni kell (senki sem kereshet havi 5-10 millió forintot!). Minden Magyarország ellen irányuló sunyi gazdasági korlátozást hatványozottan meg kell torolni. Olyan idegen termékeket, amiket itthon is jó minõségben elõ lehet állítani, el kell távolítani a belföldi piacról. A multinacionális cégeknek juttatott adómentességet vissza kell vonni, s meg kell találni kiszorításuk módjait. Adókedvezményt csak hazai kis- és középvállalatok kaphatnak, melyek termelésének bõvítését védõvámokkal is segíteni kell.

Fel kell számolni a feketegazdaságot, meg kell fékezni a bûnözést, s meg kell szilárdítani a közbiztonságot. Haladéktalanul hozzá kell látni az igazságtételhez; az 1945-tõl máig terjedõ népellenes cselekedetek feltárásához, nyilvánosságra hozásához s a felelõsök megbüntetéséhez; a korrupciós vagyonok, elsikkasztott pénzek elkobzásához, a nyugatra síbolt mûkincsek, ékszerek, valuták és bankbetétek visszaszerzéséhez. Határainkat hermetikusan le kell zárni, meg kell akadályozni az idegenek további beözönlését, s ezáltal a magyarság felhígítását; a jogcím nélkül itt tartózkodókat (fajtára, vallásra tekintet nélkül) ki kell toloncolni. Meg kell erõsíteni (korszerûsítéssel és létszámnöveléssel) a rendõrséget és a határõrséget; a csempészárukat s a kábítószereket le kell foglalni, utóbbiakat meg kell semmisíteni. Az õrzõ-védõ magánhadseregeket szét kell zavarni; a fegyvertartási engedélyeket felül kell bírálni. A honvédséget tilos leépíteni, a kötelezõ sorozást s a másfél éves katonaidõt (fõiskolásoknak 1 év) vissza kell állítani; a haza védelmét nem bízhatjuk egy idegenek által finanszírozott lélektelen zsoldoshadseregre.

A politikát, a közéletet s a közigazgatást meg kell tisztítani a „volt” komcsiktól, a liberális kozmopolitáktól, a besúgó-ügynököktõl s minden nemzetellenes, áruló elemtõl. A szélsõbaloldali pártokat (beleértve MSZP, SZDSZ, Munkáspárt is), az anarchista szervezeteket, a titkos vagy féltitkos csoportokat (pl. szabadkõmûves páholyokat) s a romboló vallási-ideológiai szektákat (pl. Hit Gyülekezete) sürgõsen be kell tiltani. Nemzeti alkotmányt, új választási törvényt kell készíteni, vissza kell állítani a Szent Korona legfõbb közjogi méltóságát; a bukott áldemokráciát fel kell váltani egy hegemonikus, hierarchikus, tekintélyuralmi államrenddel (alkotmányos királyság).

Az oktatás totális szétverését meg kell gátolni, biztosítani kell az ingyenes (nem csupán tandíjmentes!) nemzeti szellemû oktatást s az esélyegyenlõséget. A történelemhamisításnak véget kell vetni, gyökeresen új szemléletû, tárgyilagos irodalmi és történelmi tankönyveket kell íratni (kizárva ebbõl a kompromittált professzorokat és akadémikusokat). A nemzeti jövedelem legalább 6-8 %-át kultúrára, tudományra, kutatásra kell fordítani, 4-5 %-át pedig az egészségügy modernizálására. Gondoskodni kell a nyugdíjasok anyagi és erkölcsi védelmérõl, hogy ne válhassanak a társadalom fölösleges tagjaivá.

A kulturális életbõl, a színházakból, a könyvkiadásból, a sajtóból s az elektronikus tömegtájékoztatásból ki kell söprûzni a hazug, álliberális, hazaáruló szellemiséget. A teljes hírközlést, a napilapoktól a televíziókig, állami (önkormányzati) tulajdonba kell venni, és nemzeti felügyelet alá kell helyezni. (Megjegyzem még, ha a TV-ben az adáshibákért többnyire elnézést kérnek, akkor a sokkal élvezhetetlenebb mûsorokért vajon miért nem?)

Abba kell hagyni a nemzetiségeknek (etnikumoknak), különösen a zsidóságnak s a cigányságnak a magyarság rovására történõ pozitív diszkriminációját, ill. meg kell akadályozni az ország elzsidósítását, s a hitsorsosok mérhetetlen térfoglalását a vezetõ posztokon.

Nos, tisztelt fineszes-fideszes „pályázók”, ugye fel van adva a lecke? Mi már akkor is boldogok lennénk, ha a fentieknek csak 20-30 %-át megvalósítanák. De kötve hiszem, mivel a programjukban még elvétve sem szerepel ezek közül semmi. Javítson ki bárki, ha netán tévednék. Én már tudom, mi már tudjuk, hogy a többpártrendszeres parlamentáris demokratúra zsákutca; ezt folytatva soha nem bírunk kitörni a szakadékból, csak egyre mélyebbre süllyedünk. Tömeges népmegmozdulások, tüntetések, lázadások, össznemzeti forradalom nélkül lehetetlen eltakarítani a 6 évtizedes bolsevista és szociálliberális ganéjhegyet. Legfeljebb szép csöndben vagy dühödten káromkodva belefúlunk a trágyalébe. Bárdossy László, kiváló mártír miniszterelnökünk mondta: „Amelyik nemzet nem megy zárt sorokban és fegyverrel kezében az életét fenyegetõ veszedelem elé, az rabszolgaként az ellenség lába alá kerül.” Ha tetszik, ha nem, igaza volt, mert ma is idegen csizmatalpak alatt élünk. Más húrokat pengetve felhozhatom édesapám, néhai Siklósi János, kristálykemény aforizmáját is: „A zsarnokság gyûlölete a legmagasabb rendû szeretet.” Ehhez annyit tennék hozzá, hogy minden vétek és bûn megbocsátható, kivéve a tudatosan elkövetett hazaárulás, nemzetrontás és népirtás. Vagyis az, ami közel 90 éve (messzebbre most ne is tekintsünk!) a magyarság ellen folyik a Kárpát-medencében.