Rájuk lehelle ...

(Krisztus) Rájuk lehelle és monda nékik: Vegyetek Szentlelket (János ev. 20:22)

Korunkban a keresztény nagyünnepek formálisan megvannak ugyan, ám lényegük rendszerint elsikkad. Különösen is igaz ez Pünkösdre. Míg karácsonyban, Nagypénekben és Húsvétban van valami kézzelfogható: az egyikben a szent gyermek, a másikban a keresztfa, aztán az üres sír - addig Pünkösdben szélnek zendülése, kettõs tüzes nyelvek jelenése, egy apostoli beszéd - mind olyannyira megfoghatatlan jelenségek. Nemcsoda, hogy Pünkösd ünnepe mára igencsak eljelentéktelenedett - holott Pünkösd jelentõsége órási, egziszetenciális és világtörténeti, mert Pünkösd nem más mint az új teremetés kezdete a emberen!

Idézzük fel a teremtéstörténetbõl az ember teremtését (I Mózes 1- 2). A teremtmények hosszú sorában Isten utoljára megteremtette az elsõ emberpárt, Ádámot és Évát. Alkotta az embert a föld porából, mint minden más élõlényét, de a maga képére formálta és isteni lehelletet lehelt belé. Ezáltal lett az ember különleges lény. Állati testhez hasonló testben isteni lélekkel felruházott teremtmény. Ez határozza meg helyét a teremtésben: egyszerre tartozik a földi és a mennyei világba és az isteni szikra minõsíti az embert emberré, aki képes feladatát betölteni: uralmát a sáfárságra kapott föld felett.

Az ember azoban elbukott (I Mózes 3), mert fellázadt teremtésbeli állapota ellen és a teremtmény a teremtõje helyébe akart lépni. Tragédiája nem csak az, hogy kiûzetett Isten közelébõl az Édenbõl, hanem összetörte magán Isten képét. Elindult a maga bizonytalan útján mely útvesztõkkel van tele¸ egy életre amelyben a dzsungel törvényei uralkodak; ahol az ember már nem testvér, hanem ellenség, ahol az ember embernek farkasa, ahol mindenki harcol mindenki ellen, ahol népek támadnak népekre, ahol ismeretlen a béke - mert csak háborúkközti szünet van; ahol a gyõztesek oszágokat darabolnak szét, ahonnan kiírtják a legyõzötteket vagy azonnal, vagy lassan, hoszabb távú kizsákmányolás révén; ahol hiányzik a béke, szeretet és irgalom, de tort ûl az erõszak, a háborúság és a válogatott kegyetlenség. A mai világ nagy illusztrációja annak, hogy az mivé lett az ember kezén! Nemcsoda, hogy ebben a világban az arasznyi emberi létet egyre többen találják érthetetlennek, élhetetlennek és elviselhetetlennek.

A középkori teológusok úgy látták, hogy Istennek a bûnnel szemben három lehetséges terve volt. Az egyik, hogy elpusztítsa a bûnt, s vele az embert és világát. Azonban Isten ezzel beismerte volna vereségét: a teremtés kudarcot vallott! Isten azonban nem tette ezt meg önmaga dicsõsége miatt. A másik, hogy megtûrje a gonoszt a világában mintegy együtt élve azzal. Isten ezt sem engedte meg, mert az õ isteni szuverénitása mellett nem fér meg más akarat, erõ és hatalom. Isten végûl úgy döntött már a világ felvettetése elõtt az örökkévalóságban meghozott Békesség Tanácsában, hogy a bûnt megbocsátás révén iktatja ki a világból, s a kiengesztelõdés, megbocsátás és újrakezdés - tehát a válság mûvét a Fiúra bízta.

Ebben az összefüggésben lássuk meg a feltámadott Krisztus cselekedetét, amikor megrémült tanitványaira lehelt és Szentlelket adott nekik.

Ezzel a lehellettel indul el az ember új teremtése ezen a világon! Mint ahogy az elsõ vagy õsteremtéskor az emberbe lehelt isteni lélek (I Mózes 2:7) lett a kezdete az értelmes világnak, úgy most a feltámadott Krisztus lehelletével - a Szentlélekkel indul el a világ újjáteremtése! Pünkösdnek, a Szetlélek kitöltetésének és az Egyház létrejöttének világtörténelmi jelentõsége az, hogy az isteni üdvterv szerint megkezdõdött a világ újjáteremtése!

Az Újtestamentom tele van ennek hirdetésével. Jézus már Nikodémusnak megmondta volt: "Szükség néktek újonnan születnetek" (János ev. 3:7). Pál mondja: "Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az" (II Kor. 5:11); "felöltöztétek amaz új embert" (Kol. 3:10). A Jelenések könyvében hangzik fel Isten végsõ terve: "Imé mindent újjá teszek! ( (21:5).

A mindenkori ember mindig is érezte, hogy a világ nem az aminek lennie kellene: a való világ nem a kellõ világ, s hozzáfogott egy jobb, szebb és élhetõbb világ felépítéséhez. Technikával, tudománnyal, civilizációval, új ideológiákkal és új szociális berendezkedéssel, ha kellett forradalmakkal, háborúkkal, meggyõzéssel vagy erõszakkal jobb világot akart teremteni. A világtörténelem nem más mint ezeknek a jámbor vagy erõszakos, szép vagy rettenetes emberi erõfeszítéseknek története És még nincs vége. Korunk embere szorongva várja vajon mit hoz a holnap? Vajon kémiai, biológiai vagy nukleáris fegyverek valamelyikével, vagy ezek együttesével pusztítja el az emberiség önmagát és világát?

Miközben egy új, jobb és szebb világ felépitésért az ember mindent megakart változtatni - csupán egy lényeges dologról feledkezik meg, nevezetesen arról, hogy önmaga változzon meg radikálisan! A kereszténység nagy felismerése az, hogy az Isten ellen fellázadt, s tõle elszakadt ember elhallgattattván önmagában az isteni lelket, fokozatosan csúszik le a szubhumán-állati világba s lett önzõ, csak a maga érdekeit keresõ, a másikat manpipuláló, kizsákmányoló leigázó teremtmény, aki elvesztette örök céljait, s lett útatvesztett bolyongó, céltalan, félemtõl mardosott és ûzött koldus, örök idegen egy ellenséges világban melyben ezer veszedelem leselkedik reá.

Erre a lehetetlen emberi állapotra a keresztény üzenet egy jó hír: lehet mindent elõlrõl kezdeni visszatérve Istenhez! Így érti meg az ember, hogy a világ megváltoztatását önmagán kell kezdenie. Azért, mert ott kellett kezdõdnie az újjáteremtésnek, azon a ponton, ahol a rontás-romlás bejött a világba - s ez a pont az ember!

Krisztus tanitványaira lehellte a Szentlelket, mely új emberré teremtette õket! Ez a Lélek ma is készen áll, hogy téged is megillesen, újjászüljön, újjáteremtsen! Ez a Lélek az õ Ígéjébõl áramlik ma is, hiszen Õ mondta: "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (János 6: 63). A Biblia olyan szelence, melyet ha kinyitasz Isten újjászülõ Szent Lelkének ereje árad ki belõle - engedd, hogy benned is elvégezze az új teremtés munkáját!

Az elsõ keresztény gyülekezet a Szentlélektõl újjászületett, átformált és átalakított emberekbõl állt akik az új világ zsengéi voltak. Vajon mai kereszténységünk nem inkább csupán egy hálásan emlékezõ gyülekezet-e, ahelyett, hogy Istennek a világot újjáteremtõ zsengéje, a jövendõ világ hírhozója és megvalósítója legyen?

Ne mástól várd a világ megújulását, kezd el magadon - engedj Krisztus életedet újjáteremtõ Szent Lehelletének!

Ne feledjük: "A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését" (Róm 8:19).

Dr. Pungur József