Ádventi készülõdés

"A fejsze immár a fák gyökerére vettetett" (Máté 3: 10)

Ádvent nagy alakja Keresztelõ János, aki eljött, hogy az Úrnak útját megkészítse népe szívébe. Egyszer csak megjelent a Júda pusztájában, megtérést hirdetett és parancsolt az arra utazóknak, járóknak-kelõknek. Szikár alakján szegényes ruhája teveszõrbõl volt, börõvvel a derekán, sáskán és erdei mézen tengette életét. Bozontos haja, karvaly orra, , parázsló szeme nem volt vonzó inkább ijesztõ. Ám dörgõ hangján elkiáltott prófétai üzenete messzire zengett. Híre hamar terjedt, s özönött hozzá a nép, hogy hallhassák ezt a furcsa és keményszavú prófétát.

Megtérésre sürgetõ és keresztséget parancsoló üzenetét azzal indokolta, hogy már jõ és közel van az Úr érkezése, akirõl a próféták jövendöltek hosszú évszázadokon át, s akit a római zsarnokság igája alatt nyögõ nép türelmetlenûl és esdekelve várt - a Messiást, a Szabaditót, az Üdvözítõt! Ám a legsúlyosabb érve mégiscsak az volt, hogy immár a "fejsze a fák gyökerére vettetett!" Azaz a fennálló, a megszokott, természetesenek vett és öröknek vélt életvitel, gondolkodás, az erkölcstelenség világa gyökerestõl írtatik ki. A fejsze nemcsak a fák törzsét, hanem már a gyökereit fogja vágni és szaggatni. Az elkövetkezõ felfordulásból, pusztulásból és kataklizmából csak egy kiút van: a megtérés - azaz vissza az elhagyott Istenhez, s a megérkezõ Messiással újra kezdeni az életet! Nincs más út a túlélésre, a megmaradásra, az életre.

A Keresztelõ üzene jobban mint valaha ma is érvényes, aki prófétai vizióban látta az akkori romlott, gonosz és bûnös világ tarthatatlanságát és közelgõ elkerülhetetlen végét. Úgy ma is, akinek szeme van látnia kell a ma fennálló romlott, gonosz és bûnös világ tarthatatlanságát és közelgõ elkerülhetetlen végét. Akkor a Messiás megérkezte után a kereszténység rohamos tejedésével a váltás bekövetkezett. Nagy Konstantin római császár már 312-ben államvallássá nyilvánította az addig túzzel-vassal üldözött Keresztényységet. Ezzel az Ókor elmúlt, s kezdetét vette a keresztény Középkor, s vele egy igazságosabb, haladóbb és élhetõbb világ, mely aztán helyet adott az Újkornak, melynek lassan a végéhez közeledünk.

Mik ennek a jelei? Mindenekelõtt az, hogy az új világot hozó, megteremtõ és megtartó Keresztényység értékeit kétkedéssel, cinizmussal, vélt jobbantudással lassan de szisztematikusan aláásták, hiteltelenné tették éppen az annak talaján kinõtt, de szabadságával visszaélõ gondolkodók, akik "sokkal jobbat" ajánlottak: istentagadást, örök értékek elvetését, erkölcstelenséget. Gondolataik politikai ideológiákká sûrüsödtek, melyek valláspótló szerepet töltöttek be. Elég csak a fasizmusra, kommunizmusra és kozmopolizimusra utalni. Ezek végül is két világháborút és számtalan helyi háborút eredményeztek. Míg a u.n. Keresztényy országok százmilliókat veszítettek a háborúkban, fõleg fiatal katonakét, s ma népességük tragikusan fogyóban van, addig a világ más részein élõ egyszerûbb népek túlnépesedtek s most egyre hangosabban dörömbölnek a "jóléti társadalmak" kapuin. Pedig ezek a társadalmak is a végét járják. Gazdasági rendszereik a hideghábború idején ugyan minden kedvezményt megadtak népeiknek félvén a kommunizmus terjedésétõl. S hogy annak vége lett, most meg ezeket lassan visszavonják mindent anit adtak, s ráadásul mindent drágítanak. Az nyert hasznot pedig bizonyára drága, elhúzódó és ineffektív háborúikra költik. Mindezekhez járul a táradalom lassú szétesése: a közösségi össztartozás meggyengülése; a növekvõ individualizmus; a végtelen önzés; a családi kötelékek meglazulása; a család lassú eltûnése; a vallás iránti növekvõ közömbösség s ahol az iskola már nem nevel, csak oktat. Sajnos az Egyház is elerõtlenedett. Nem látjuk-é, hogy a fejsze a fák gyökerére vettetett? A szemünk láttára vágatott ki két hatalmas elnyomó birodalom a fasiszta és a kommunista, s jelei vanak, hogy a harmadik is inog már: a globális pénzbirodalom.

Az emberiség kollektív tudatalattija nyugtalanítóan érzi, hogy mi egy átmeneti korban élünk. A nagy kérdés milyen lesz a jövõ új élete - és egyáltalán lesz-e? Az elkövetkezõ felfordulásból, pusztulásból és kataklizmából csak egy kiút van: a megtérés - azaz vissza az elhagyott Istenhez, s a megérkezõ Messiással újra kezdeni az életet! Valahogy úgy mint Keresztelõ János: böjtöléssel, imádkozással és alázatossággal. Nincs más út a túlélésre, az újrakezdése, a megmaradásra, egyszóval az életre!

Edmonton 2011 Adventje.

Dr. Pungur József