Kemény kéz

Azt mondják a régi idõkben a kezdetleges hajók kormányosai csak megtermett matrózok lehettek akik a kormányrudat erõs kézzel tudták tartani a viharos tengeren, hogy a hajó az úticélt fussa a biztos kikötõje felé. Éppenígy egy országnak is erõs kormányra van szüksége, mely a történelem viharai és hányattatásai között is képes tartani a jó irányt az ország biztonságban való haladására népe boldogulása felé.

A történelem azt bizonyítja, hogy minden ország csak erõskezû vezetõk alatt tud boldogulni. Nálunk Árpád, Szent István, Szent László, IV Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos és Mátyás mind erõskezû uralkodók voltak. Vezetésük alatt az ország nõtt, erõs volt és szilárdan állt. Árpád szerencséje az volt, hogy már Álmos alatt a hét vezér vérszövetségben egyesült, mely nélkül a magyarság bizonyára széthullott volna. Ezért vezethette be sikeresen népét a Kárpátok bércei közé. Ezért gyõzedelmeskedhetett nálánál sokkal nagyobb támadó hadsereg felett a Pozsonyi Csatában. Szent István erõs kézzel, megalkuvás nélkül térítette népét a nyugati kereszténység hitére. Ha a keletit választotta volna úgy jártunk volna mint a Bolgárok, akik azt vették fel s a hajdani nagy nép eredeti nyelvét elveszve elszlávosodott. Szent László erõs kézzel szilárdította meg a szentistváni alapokon az országot, sõt gyarapította azt Horvátországgal. IV Béla idején egy hajszálon múlott, hogy az ország végleg el nem vesszett a tatár támadásban , öldöklésben és fosztogatásban. Nagysága abban volt, hogy a tatárjárás után feltudta építeni a romokban heverõ, lepusztitott országot melybõl a magyar már majdnem kiveszett s azt ismét erõssé tudta tenni. Az Anjou királyok - Károly Róbert és Nagy Lajos kezdetben egy oligarcháktól széttszabdalt és szétnyûtt országot vettek kezükbe s kellett megkûzdeniük számtalan Csák Mátéval - és sikerült nekik. Nagy Lajos az országot középeurópai nagyhatalommá tette. Kell-e bizonygatni Mátyás nagyságát? Aki sikeresen állta a török támadásokat a Balkán felõl. Megszervezte az elsõ állandó hadsereget, országát naggyá és erõssé tette, hogy képes legyen ellenállni a növekvõ veszedelemnek. Közben Európa egyik elsõ renaissance uralkodója volt: palotákat épített és Korvínákat gyüjtött és õ volt a legigazságosabb uralkodó.

A korunkban uralkodó, divatos demokratikus elveken alapuló bármelyik országnak három fatális tévedése lehet. Az egyik, hogy az diktatúrába torkolhat. Szemlélni lehet ezt egyrészt a nemzeti szocialista Németországon. Hitler demokratikus választásokon nyert és azonnal diktatúrája kiépitéséhez kezdett: párt és faji alapon kezdete megítélni az embereket. Ugyan sikerült munkát és kenyert adni népének, ám korlátlan fegyverkezésbe kezdett, hogy a megalázó Versailles-i békét szépszóval, furfanggal vagy erõszakkal megváltoztassa. Ez az út aztán a II. Világháborúba vezetett, melynek lángjaiban a III. Birodalom elpusztult.

A demokrácia eltorzulásának másik útját Sztalin járta. A kommunisták Oroszországban mint Bolsevizmus erõszakkal ragadta magához a hatalmat 1917-ben, s azt végig az erõszak habozás nélküli alkalmazásával tartotta fenn s terjesztette a világban. Alkalmazta ezt elõbb a fehér ellenforradalmistákra, majd népe egyes társadalmi rétegei kipusztítására, aztán a vallás eltörlésére, majd saját párthíveire, végûl a hatalma alá került oszágokra - melynek országunk is szenvedõ része volt Rákosi és Kádár rendszere alatt. Ez a bolsevista politikai, gazdasági és ideológiai és hazalmi rendszer a 90-es évek elején összeomlott, maga után hagyvan 100 millió áldozatot és gyarmatként megnyomorított országokat.

A demokrácia harmadik torzulása a Liberális Demokrácia, az amelynek majd' húszéves regnálását országunk is megszenvedte. Ezt követendõ szintre Margaret Thatcher angol miniszterelnök emelte. Szerinte az állam a legrosszabb gazda, privatizálni, deregularizálni kell az ország gazdaságát - azaz magánkapitalisták kezébe adni, aki majd jobban fogják azt kezelni. Ehez járult késõbb a globalizálás terve. Hogy mindebbõl nálunk mi lett annak mindnyájan tanúi és szenvedõi vagyunk. Gyakorlatilag a nemzeti tulajdonnak legnagyobb részét elherdálták. Az új tuljadonosok maguk gazdagodtak, és hasznuk nagyrészét kivitték az orszából adóparadicsomokba mentve, s eszük ágában sem volt az ország felvirágoztatása vagy a nép jóléte. Mivel az ország csökkenõ adóbevételei nem voltak elegendõek a kötelezõ állami támogatásokra. Ez a rendszer elekerülhetetlenûl külföldi kölcsönök felvételére szorult. Így történt, hogy az ország eladósodása az elmúlt 20 évben évi összjövedelme 82 %-át érte el. Ugyanakkor a nép megszoritások sorozatát volt kénytelen elszenvedi. Mindezt súlyosbította az egyre növekvõ korrupció. Csoda-e, hogy minden ment lefelé és tönkre, s az államcsõd szakadékának szélére került az ország. Mindez a folyamat nemcsak náluk történt, hanem Európa számos más országaiban is. Bizonyára mindez eltervezett volt, hogy aztán a gazdasági önállóságukat elvesztett országokból parancsszóra valamiféle európai "egyesült államokat" teremtsenek.

A baj abban gyökerezik, hogy a liberális demokrácia elve magában hordoz egy "kripto-anarchizmust", azaz egy "rejtett anarchizmust", amely végsõ kibontakozásában a kozmopolitizmusban elveti a nemzetet, a rendet, a morált, minden nemesebb értékeket és az embert, a tömegeket céltalanúl tengõdõ "konszum-idiótákká" és manipulálható tömeggé-hordává zülleszti, amely bábbá lesz egy rejtõzõ háttér-világhatalom kezében. Mindezt alátámasztja, elõsegíti és súlyosbítja a legliberálisabb intellektuellek, írók és mûvészek népünkrõl való hazug, lesujtó véleménye, nyilatkozata és kritikája.

Van azonban a demokráciának egy olyan válfaja is amely képes és alkalmas is saját népe javát, elõrehaladását és boldogulását szolgálni. Ennek elõfeltétele az, hogy ezen elvek iránt elkötelezett demokratikus választók ugyanezen elvek mellett elkötelezett képviselõket küldjenek a parlamentbe amelyek jelentõs többséget alkotva hoznak létre olyan kormányt, mely célkitûzéseiket megvalósítja. Ez történt meg a 2010-es hazai választásokon. Egy olyan kormány került hivatalba melynek keze elég erõssé lett az ország céltalanúl hányódó és végveszélybe került hajóját a történelem viharos tengerén a kitûzött cél felé kormányozni.

Természetes, hogy ez nem tetszik a letünt vagy letûnõ ideológiák, rezsimek képviselõinek és a mult haszonélvezõinek. Ezért nem csak belhonban támadják õket a "Kávéházi Konrádok" akik mindent kritizálnak, jobban tudnak és elkerülhetetlen végveszélyt rikácsolnak, és a "Hübele Balázsok" akik valós vagy vélt veszélyre gondolkodás nélkül rögtön ugranának, hanem még külhonból is, a liberális demokráciáknak tûnõ formációk, melyek többnyire hajdani anarchisták, levitézlett kommunisták és züld(fülü) világvédõk gyûjtõhelye lett a nyugat majd' minden szegletébõl. Ezek aztán meg is tesznek mindent politikailag, gazdaságilag és propagandisztikusan, nyíltan vagy rejtve, hogy az új kormány megbukjon a maga "veszedelmes" és potenciálisan "fertõzõ" elveivel és terveivel, amely ma egy tönkretett ország felépítését van hivatva munkálni.

Legyünk tárgyilagosak: 2010-ben egy olyan kormány került nagy többségi támogatással az ország kormányrúdjához, amelynek van saját terve, többsége és akarata az ország felépítéséhez. Ha 2002-ben és 2006-ban az ország elkövette azt a végzetes hibát, hogy lehetõséget adott egy balliberális koalíciónak az ország építése helyett hazugságra, becsapásra, mértéken felüli eladósodására, minden szétzüllesztésére és végsõ csõdbe juttatására, akkor legyen a magyarság most is igazságos, s adja meg hasonlóképpen a lehetõséget és telhetõ segítséget a mostani kormánynak országépítõ ígéretei és tervei valóraváltásában mindabban amiben programjával egyetért!

Edmonton, 2011 õszelõ

Dr. Pungur József