A FELTÁMADÁS TANÚI




"Azt adtam elõtökbe fõképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt ami bûneinkért az írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint; és hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettõnek;. azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, akik kozül többen mind máig elnek… azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; legutolszor pedig…, nekem is megjelent." (I. Korinthus 15:3 - 8.)



A Biblia tudósai szerint a fenti sorok a legrégibb tudósitás Jézus Krisztus feltámadásáról, és azoknak a személyeknek a felsorolását is tartalmazza, akiknek a feltámadott Krisztus megjelent. Ez a bibliai szakasz régebbi mint az evangéliumokban elbeszéltek Jézus Krisztus feltámadásáról, annak körülményeirõl s megjelenéseirõl. Ez a tudósítás Kr.u. 56 tavaszáról keltezik. Ekkor írta Pál Apostol elsõ levelét a korinthusi gyülekezetnek, amibõ1 a fenti sorok vétettek. Jézus a 33-ik évében halt meg. Nemsokkal ezután Saul-Pál Jeruzsálemben volt, hogy üldözze a gyorsan növekvõ keresztény egyházat. Ekkorra esik hirtelen megtérése a damaszkuszi úton (Apotolok Cselekedete 9). Azt is tudjuk, hogy három évvel megtérése után, tehát 36-37-ben, Pál látogatást tett Jeruzsálemben a Galatákhoz írt levél 1:18 verse szerint, ahol találkozott az apostolokkal, közöttük Péterrel. Ez azt jelenti, hogy Pál apostol Jeruzsálemben volt 3- vagy 4 évvel Jézus Krisztus halála és feltámadása után. E látogatása során kapta – valószínûleg Péter apostoltól – azt a listát, amely azoknak a nevét tartalmazta, akik személyesen találkoztak a feltámadott Krisztussal, tehát szemtanúk voltak. A Korinthusiakhoz írt elsõ levélben Pál apostol ezt a listát másolta vagy másoltatta le. Pál fontosnak tartotta – Péter és a többi apostolok nyomán – , hogy megõrizze a keresztény egyház a feltámadott Úrral találkozott szemtanúknak a listáját, annak történeti valóságát továbbadják nemzedékrõl nemzedékre. Tették ezt azért, hogy Krisztus halottakból való feltámadásának jó híre, evangéliuma, üzente, amely az apostoli, keresztény igehirdetés szívét képezi, ne csupán szóbeszéd maradjon, vagy egyfajta víziónak az elbeszélése, hanem szemtanúk által alátámasztott történelmi tény maradjon. E nélkül ugyanis a keresztény igehirdetés mit sem érne – mitosszá, filozófiává vagy mesévé silányulna. A szemtanúk listája elõtt van egy mondat: "Krisztus meghalt a mi bûneinkért és hogy eltemettetett, és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint”. A biblia tudósai kinyomozták, hogy ez eredetileg arám nyelven volt írva és továbbhagyományozva s amely az õskeresztyén gyülekezetnek a legõsibb hitvallása volt Ez volt hitük tartalma, summája és foglalata. Ez az õsi hitvallás aztán bekerült a késõbbi hitvallásokba is; az Apostoli és: Nicea-Konstantinápolyi Hitvallásokba s onnan minden keresztény hitvallásba. Ez a hitvallási mag a listával együtt képezi az õskeresztyén u.n. "Paradózist" azaz azt a lényeges formulát, amit azért is fogalmaztak meg, hogy tovább adják az utókornak. Ez van tehát elõttünk a fenti Újtestamentom-i igékben.


Mindez azt jelenti, hogy a Krisztus kereszthaláláról, az emberiség bûneiért felajánlott és áldozatul adott életérõl szóló híradás, valamint Krisztusnak a halálból való feltámadása felõli evangélium, jó hír nem szóbeszéden, fantáziáláson, vagy vizión nyugszik, hanem szemtanúk által alátámasztott történelmi tényen. S ez a híradás Krisztus feltámadása utáni 3-ik vagy 4-ik évbõl, tehát 36-37- bõl származik, s errõl az I. Korinthusi levél 56- ban pontosan tudósit!


Ez a leírt rövid documentum nem más mint a Keresztény Egyház Alapokmánya, Alkotmánya és Chartája! A keresztyén hit tehát többszáz személy tanubizonyságára alapozott alapokmányon nyugszik, akik találkoztak a feltámadott Krisztussal.


A kétezeréves Egyház tagjai mindig erre a tanuk kégiója által hitelesitett történelmi Alapokmányba foglalt bizonyságtételekre építették hitüket.


Lehet ma is építeni reá!



Dr. Pungur József