Magyar templombezárások

Magyar templombezárások

Döbbenettel értesült a világ hívõ magyarsága – felekezetekre való tekintet nélkül arról, hogy Richard Lennon Ohio püspöke Clevelandban és környékén levõ magyar római katolikus templomok közül a Clevelandban levõ Szent Margit és Akronban a Szent Szív templomokat már bezáratta s Clevelandban a Szent Imre templomot nemsokára bezárja, s ezeket lerombolván eladja, és teszi mindezt egy “újraelosztó” egyházpolitika” nevében, egy olyan Amerikában melynek hivatalos politikája a “multikulturalizmus”. Úgylátszik azonban, hogy ez erre az Egyházra nem vonatkozik.

Mégis mi állhat e tragikus döntés mögött? Mindenekelõtt az, hogy az Egyház vészesen elszegényedett. Ami nem csoda a mai világunkban, ahol az északi félteke hajdan volt keresztény/keresztény országaiban a tömegek elforultak az egyháztól. Ennek oka legalább három. Az egyik politikai: olyan korban élnünk – a szekularizáció, vagyis az elvilágiasodás korában, melyben a nagy poilitikai erõk, mint a nemzeti szocializmus, a kommunizmus és a kozmopolitizmus harcos ateista, egyházellenes politikát folytatott vagy folytat, melyek erõszakkal vagy érveléssel igyekeztek a tömegekbõl kilúgozni a vallásos hitnek és ebbõl fakadó erkölcsnek minden csíráját – és nem minden hatás nélkül. A másik ok társadalmi: a második világháború pusztitásából felépülõ jóléti társadalmak tömegeinek legfõbb célja az élet örömeinek határtalan habzsolása lett; azaz a társadalmak hedonista-konszum-fogyasztási-idióták csordájává züllöttek, melyben a pénz, a has és a szex lettek istenné. Ebbe pedig már nem fért bele, és nem is kellett olyan zavaró tényezõ mint Isten, mint a vallásos hit és erkölcs, vagy mint az egyház. Szimbólikus, ám nagyon jellemzõ és árulkodó az, hogy az Európai Alkotmányba már fölöslegesnek tartották belefoglalni Istent és a keresztény multat, melyen Európa felnövekedett s azzá lett ami: minden társadalmak közt az élenjáró. A harmadik ok: az Egyház maga. A 20-ik század elején meginduló ökumenikus mozgalom, mely a szétforgácsolódott Egyház annyira kívánatos egységét igyekezett gyógyítani és helyreállitani, s a III János pápa alatt megindult II. Vatikáni Zsinat mely a katolikus Egyházban is megnyitotta az olyannyira szüséges megújulást – mindez azonban, a kezdeti bíztató eredmények után, mára sajnos elvesztették kezdeti lendületüket, megtorpantak, s úgy látszik a frontvonalak sem átjárhatók már, mert ezek ismét megszilárdultak.

Az egyházak vonalán mindehez járul még a történelmi Protestáns Egyházak folyamatos teológiai liberalizálódása, például szélõséges esetekben, mint amilyen Krisztus istenségének, az Ótestamentum kijelentés voltának megkérdõjelezése, vagy a homoszekszualitással kapcsolatos viták és praktikák. A katolikus Egyház számos régióban elgyengülõben van a pedofil klerikusok leleplezõdése, a cölibátus miatt fogyatkozó papsága és hagyományos tömegei kiábrándulása és eltávozása miatt.

Mindezeken túl a Egyháznak bizonyára legsúlysosabb hiánya az, hogy nagy egészében véve nem találta meg az igehirdetésnek azt a modern, mai emberhez szóló módját, mely a mai embert megragadná, elgondolkoztatná s megtérésre késztetné. Fel kellene mutatni a mai ember virtuális élete mögött húzódó valóságos életét: talmi értékek gyüjtését, végtelen önzõségét, elidegenedését Istentõl, önmagától, a másik embertõl, a világtól, s eltévedt voltát, félelmeit, ürességét, céltalanságát és életének értelmetlenségét, s annak az útnak veszedelmes végét, melyen jár. Ezzel szemben fel kellene mutania korrelációként Isten világát, melybõl kiesett, s amelybe visszatérhet bûnbánat, megtérés és hit útján: a belsõ béke megtalálását, üdvbizonyosságot, Isten útmutatása szerint meg-és-kiigazított, megszentelõdõ életet, melyben Isten munkatársaként jár, forog és cselekszik e világban. Vallásfilozófiailag kifejezve: az Egyház igehirdetésével, szolgálatával segítse az embert, s a társadalmat, hogy ismét az örökévalóság viszonylatában rendezze el életét, s ezzel együtt elrendezõdne arasznyi élete e földön is.

Visszatérve a kiindulási ponthoz: az “újraelosztó egyházpolitikához”. Mit is jelenet ez?

Konkréten azt jelentheti, hogy az Egyesül Államok déli részén az egyre nagyobb számú latin katolikusoknak új templomokra van szüksége. A meglevõ templomok nem alkalmasak, hiszen azokban angol-nyelvû a szertartás. A latin hívek pedig a maguk nyelvén akarják a szertartást, joggal, hiszen már nyelvüknek mint második államnyelvnek elismeréséért kûzdenek. Mivel az Egyház szegény, tehát elveszi azoktól az etnik egyházaktól templomait, melyek bár önfenntartók, de kevesebb hívük van mint 2,000 fõ. Így pécézték ki a fenti magyar katolikus templomokat, melyeket bezárnak, lerombolnak s eladnak, a befolyó pénzbõl valószínûleg új templomokat építenk délen a latinoknak.

Itt érdemes elgondokozni azon, hogy más etnik csoportoktól elvett templomokról nem hallani. Bizonnyára azért, mert a lengyel, cseh, a szlovák vagy a horvát templomok tele vannak, nem úgy mint a magyaroké. Pedig Cleveland és környéke az amerikai magyarság egyik legnépesebb központja, így 14 katolikus temploma tele lehetne, s elkerülhetnék az elkobzást. Csakhogy a magyarok valószínüleg itt sem templomosak már, mint szerte nyugaton. Elmondható, hogy itt az átlag magyar életében legfeljebb háromszor van templomban: elõször amikor szülei elhozzák keresztelõre – hogy a névadás mégis ünnepélyes legyen; másodszor, amikor mátkája oldalán bevonúl esküvõjére – hogy az aztán fényes és emlékezetes legyen; harmadszor amikor behozzák a Szent Mihály lován temetésre – hogy mégis ne pogányként menjen el. Hol van már ez a mai nemzedék a régi templom és iskolát építõ kivándorolt nemzedékektõl, akik mégha verejtéken szerzett filléreikbõl is, de áldoztak és épitettek templomot és iskolát! A maiak – tisztelet a kivételnek – mindent magukra költenek: szebb lakásra, új autóra, messzi túrista utakra és bõvölködõ életre. Sajnos a mai nyugati magyarság ahelyett, hogy õsi értékeinek átadásával alakítaná, jobbítaná a befogadó társadalmat, inkább annak hatására alakul át, azaz lassan de biztosan beleolvad a nyugati társadalom szürke konglomerátumába, s vadáman éli életét Isten, Egyház és templom nélkûl.

Azt is fel kell ismerni, hogy a Katolikus Egyház, már neve szerint is egyetemes, s ebben benne van, hogy nemzetek feletti. Ugyanis a nemzetek idiglenes képzõdmények, egy ideig vannak, aztán eltünnek s mások lépnek helyükbe. Az Egyház tehát nem kötõdik egy-egy nációhoz, csak addig míg az létezik, mert karakterében nemzetek feletti – örök. Innen érthetõ pld. miért nincs a csángóknak magyar lelkésze, a szlovákiai katolikus magyarságnak magyar püpöke, s miért képezik az erdélyi magyar katolikus papokat román egyetemen. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az egyháznak nincsenek elkötelezett, nemzeti érzésü papjai, mindig is voltak, s ma is vannak! Érdekes az, hogy csak egy elkötelezett nemzeti katolikus egyház van a világon: a Lengyel Õkatolikus Egyház.

A magyar templomok kiürülésén, bezárásán és elvételén nem segít sem a méltatlankodás, síránkozás, vagy az amerikai püspöknek írt bíborosi, vagy éppen a pápának írt kormányfõi levél. Csak egy dolog segíthet, ha a magyarság külföldön is, s otthon is sürgõsen visszatért atyáik útjára s megtér Istenhez, újra hívõ, erkölcsös és templomos lesz. Mert csak ez a vallás az ami a vérségi köteléken túl megõrizte és megõrzi az egyedi embert a belsõ, lelki széthullástól, egybeköti a családot, a közösséget és a nemzetet!

Ez volt a régi magyar út, amelyen mindezideig megtartattunk, s csak egyedül ez lehet a jövendõ magyar út!

Soha nem volt annyira aktuális a költõ figyelmeztetése mint ma, az otthoni és a külföldre szakadt magyarságnak:

“Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!”

Edmonton, 2010, a feltámadás ünnepe

Prof. Dr. Pungur József