A magyarság mint kísérleti nyúl

A magyarság mint kisérleti nyúl

Az új magyar kormányfõ szédületes viselkedése, extrém tervei és, diktatórikus hatalmi koncentrációja elõtt a hazai kritikusok értetlenül állnak, nem gyõznek szörnyülködni és drámai jövõt ecsetelni. Minden kritikából azonban kiérezhetõ, hogy a kritikusok mindezt önmagában, elszigetelve, provinciálisan igyekeznek megfejteni, megérteni és megmagyarázni. Holott mindezek nyitja akkor tünik ki ha az EU-nak az újonnan csatlakozott és a még hamarosan csatalkozó országaival kapcsolatos távlati terveinek összefüggésében kiséreljük meg szemlélni.
Amikor az EU elhatározta, hogy tíz új keleteurópai országgal bõvitette önmagát 2004 május 1-én, akkor szükséges és hallatlan nagy kockázatot vállalt. Szükségest, mert a Szovjetunói megszünte után a diktaturája alatt levõ országok Kelet-Európában is felszabadultak. Ezzel lehetõvé vált a félévszázada mesterségesen kettészakitott Európa valamiféle egységének helyreállitása. Ez egy történelem kinálta lehetõség volt, amit nem lehetett elszalasztani, ami azzal is járt volna, hogy ezeknek az országoknak politikáját jó százötven éve megszabó nacionalizmus tér vissza megintcsak beláhatatlan következményekkel aminek a jelei mindenütt látszottak. A már létezõ nyugati EU-ba való besorolásukat sürgette az Európát fenyegetõ, egyre jobban megvalósuló globális gazdasági kihívás is nemcsak Amerika, hanem a Kína vezette feltörekvõ ázsiai országok részérõl is, megtetézve az Iszlám egyes csoportjainak nyugatellenes éllel való a nemzetközi terorizmusban kicsúcsosodó radikalizálódásával.
Az EU Kelet felé való nyitása nem volt nehéz döntés, mivel egyrészt ez a valamikor német "Drang nach Osten" (Kelet felé való nyomulás) ismerõs politikájának egy modern változata volt annak eredet céljai megtartásával: új területek, azok népességének, természeti kincseinek bevonása a Nyugat érdekkörébe. Másrészt a keleteurópai népeket másfél évszázada gyötrõ nacionalista civakodás megállitása is volt a cél mely világháborúk kirobbanásához vezetett s amely lõporos hordóvá változtná megint ezt a régiót de különösen a Balkánt.
A fentiekbõl következõen az új EU tagállamokkal kapcsolatos nyugati tennivalók így csoportosithatók:
1.) Területüket, természeti kincseiket és népességüket be kell vonni az EU hatáskörébe annak mintegy alárendeltségeként a privaizáció és a nyugatgi bankok, multik közremûködésével. 2.) A nacionalizmusukat le kell rombolni és kozmopolitizmussal helyettesiteni. 3.) Minden olyan csoporosulást, pártot, társadalmi réteget és egyházat amely a nacionalizmus melegágya lehet lépésrõl lépésre ki kell küszöbölni e társadalmak életbõl. 4.) Gazdasági változások révén strukurális átalakulást kell létrehozni e társadalmakban: az eddigi termelõi társadalmakat fogyasztói társadalmakká kell átalakitani s az új társadalmakat piacként kell kezelni. 5.) A fõ megélhetési forrásuk a szolgáltatóiparban lesz. 6.) Mindezek révén szabályozni kell gazdasági és népességi mutatóikat olyanképpen, hogy ne legynek képesek jövõbeni konfliktusok kirobbantására. 7.) Mindezek a reformok óvatosan és egyenkét és fokozatosan vezetendõk be az újonnak csatlakozott országokba.
Indokok szóltak amellett, hogy ezeket a gyökres változtatásokat Magyarországgal kell kezdeni. Összehasonlitva az újonnan belépett országokkal az találtatott, hogy itt a leggyengébb a nacionalizmus, ennek úgy az agresszív mint a defenzív változata. Ugyanis itt volt a legerõsebb és a leghatékonyabb a kommunizmus félévszázada alatt agresszíven folytatott szisztematikus denacionalizáció, melynek szerves eszköze volt a Kádár-féle "vidám barakk" szocializmus amely valamiféle lehetõséget adott az egyén boldogulására, akik erre koncentrálva elfelejtkezett magyarságával együtt az elszakitott 3.5 million testvérérõl. Míg mások a kommunizmus nacionalista válfaját épitették (Románia, Szlovákia, Jugoszlávia), a magyarságból sikeresen kilugozták még a defenziv, tehát egészséges nacionalizmust is. Ennek kiszámithatóan gyászos következménye lett December 5-ödike, amely az elõbbi teória jó próbaköve volt. Ma nincs Kelet-Európában a magyarnál jobban denacionalizált nép.
Nem volt nehéz észrevenni, hogy ugyancsak itt a legkisebb az egyázak társadalmi befolyása.
Ami annak a következménye, hogy a kommunizmus évtizedei idején itt sikerült a legjobban az egyházak tevékenységét a templom falai közé szoritani s ott mintegy karantéban tartani, elvágva gazdasági és társadalmi gyökereit. Ez rögtön kitünik ha a magyar egyházakat összehasonlitjuk akár a lengyel akár a szlovák katolikus egyházakkal vagy az ortodoxokkal Romániában és Szerbiában. Ezekben kivétel nélkül az egyház a nemzeti nacionalista érdekek hordozója lehetett s elvégezte azt amit az ateista kommunista rezsimek nem tehettek meg nyiltan ideológiai okokból: agresszív naconalizmusra tanitani és nevelni tömegeieket ami a szomszédok esetékben egyet jelentett a magyarellensséggel, saját magyar nemzeti kisebbségük ilyen vagy olyan módon való megsemmisitési törekvéseivel..
Az sem kerülte el az EU bõvitési szakértõit, hogy az ujonnan csatlakozottak közül a politikai és értelmiségi rétegnek a nagyobb része itt lett valamiképpen velejéig megrögzött kozmopolita. Ezek átesvén a kommunista internacionalizmus fertõzésén ezek rögvest annak polgári változatával a kozmopolitizmussal tudtak azonosulni. Ebbe a csapdába fõleg az aszfaltpolitikusok és aszfaltértelmiségiek kerültek. Mindkét esetben a csapda hasonló: teóretikusan mindkettõ kitûnõnek tûnik, a gyakorlat próbáját azonban nem állják ki. Ám ezeket tartják a legalkalmasabbnak a gyökeres gazdasági, társadalmi és ideológiai változások véghezvitelére. Mivel ezek legnagyobb számban itt találhatók ez is amellett szólt, hogy a nagy kisérletet hazánkban kezdjék el.
Az 1989-90-es politikai változások után az EU szakértõi keresvén keresték azt a politikai csoportosulást, pártot, melyet alkalmasnak véltek a nagy változások végrehajására nálunk. Ez kezdetben a MDF volt. Azonban a gazdasági átalakulás gyorsasága a centralizáltból a a decentralizálásba, az államositottból a privát szférába való átmenetbõl fakadó nehézségekbe népszerütlenné válva megbukott. Ekkor egy a kádári idõk utáni nosztalgiázásból fakadóan hirtelenül az MSZMP-bõl átalakult MSZP a magát szociáldemokrataként megatározó párt vette át a hatalmat a liberális SZDSZ-szel 1994-ben. Ezek korlálan költekezéssek után a megszoritó Bokros-csomag bevezetésével elveszették hatalmukat a FIDESZ javára 1998-ban. Ennek szükséges ám korlátolt összmagyar politikája amely csak az EU által megtürt és engedélyezett kulturális dimenzióban érvényesült mégis sokkhatást váltott ki a jelentõs magyarággal rendelkezõ szomszédoknál akik telejajgatták a világot a magyar irredentizmus veszélyének feltámadásával ami a középeurópai politikai egyensúly felborulásával fenyegethet. Ez több volt a soknál az EU vezetõk elõtt, akik végül is ekkor döntöttek az MSZP-SZDSZ koalició hatalomba való visszahozásáról bizonyos feltételek mellett. Ezt 2002-ben elérték, ám a Medgyessy kormány olyan osztogatásba kezdett ami hosszú távon nem volt tartható. Ezért félidõben belsõ puccsal a dinamikus viszont gátlástalan volt KISZ-titkár a milliárdos Gyurcsány Ferenc kezébe került a hatalom, amibe 2006-ban Blair, Putyin s Bush által támogatva megerõdödve kerül vissza ismét az MSZP-SZDSZ koalicióval.
Kevesen tudják, hogy a nyugati EU politikának kialakulásában döntõ szerepe volt az 2004 kora õszén Balatonõszödön megtartott baloldali kormányok Blair által összetrombitált találkozójának. Ez szinte alig kapott visszhangot a magyar médiában, nem véletlenül. Ugyanis itt állapodhattak meg a baloldali világvezetõk abban, hogy az újonnak csatalakozó államok gazdasági-társadalmi-ideológiai átalakitásának addigra kialakitott tervét kisérletképpen a magyarokon kezdik el megvalósitani, mivel ezek a fentiekben emlitett feltételeknk a leginkább megfelelõnek látszanak.

E terv fõbb vonásai: a privatizáció további folytatása annak teljes befejezéséig; a multinacionális cégek elõnybe juttatása a hazaiakkal szemben; a föld nemzetközi kézbe juttatásának megkönnyitése; a kisipar, kisgazdaság, ezzel együtt a nemzhetfenntarzó hagyományos paraszti réteg eltüntetése; a nacionalista tendenciák vissaszoritása¸ a trianoni határokon kivül rekedt magyarság magára hagyása végsõ felszivódása, eltünése elõsegitésére; az egyházak megnövekedõ társadalmi súlyának visszaszoritása, az egyházaknak a templomba való visszaszoritása; gazdasági ellehetetlenistése, fõleg nevelési intézményeinek; kozmopolita ideológia elõsegitése a magyarság önfeladása édekében; idegen kulturáju és vallásu népcsoportok befogadása; az ország népességének 5-6 millióra való lecsökkentése olyan szintre amely nem jelenthet már veszélyt a szomszédokra. Egyszóval a trianoni békediktátum (1920) óta erõsen meggyengitett feudális, szentistváni Magyarország maradványainak, csökevényeinek, erkölcsének és eszmerendszerének felszámolása s ezzel együtt a maradék magyarság gerinctelenségének, képlékenységének, tetszés szerint való manipulációjának kialakitása a gyomrán keresztül, vagyis a bérbõl és segélyektõl való egzisztenciális függése révén.
Az emlitett konferencián mindehez minden segitséget, biztositékokat és garanciát megkaphatott a régi EU-tagjaitól (sõt Paul Martin akkori kanadai miniszterelnöktõl is) a magyarság gyökeres átalakitásának kisérletét végrehajtani vállaló pártcsoport a feladat sikere érdekében. Természetesen azzal is számolhattak, hogy e terv véghezvitele nehezségekkel, rizikóval és eseleg kudarccal is járhat. Ebben a garancia-csomagban benne lehetnek: nemcsak megfelelõ szakértõi tanácsok adása; a koalició választásokkor hatalmon tartása a feladat végrehajtásáa érdekében; diplomáciai segitségnyujás; a szomszédországok fékentartása; az esetleg fellépõ belsõ zavargások leverésének lehetõsége; az átalakulás megnövekedett költségeink korlátlan kölcsönnel való fedezése a nemzetközi pénzintézetek vészjelzései ellenére; hanem a gazasági összeomlás elkerülésére végsõ esetben egy titokban megteremtett, de soha nem emlitett pénzügyi válságalapból való segitségnyujtás, segélyfolyósitás lehetõsége is.
Summa sumárum minden készen állt a magyar kisérlet bevezetésére, mely ha sikerül paradigmául szolgál majd a térség más államai dresszúrálására. A kisérlet tehát beindult.
Innen érthetõ, hogy nemsokkal a baloldali konferencia után 2004 õszén a kettõs állapolgárság ügyében az MVSZ által kezdeményezett népszavazás vonatkozásában az eladdig bizonytalan álláspontott képviselõ MSZP és SZDSZ vezetõk egyszerre hihetetlenül élesen fújták meg a csatakürtöt a külhoni 3.5 millió magyarság további eltaszitása érdekében, amely 2004 december 5-ikén megtörtént. Ezt sehol másutt, egyetlen nemzettel de még egy banánköztársasággal sem lehett volna megtenni. Lám még szomszédok is befogadják a testvért - mi kizártuk. A fentiekbõl érthetõ Románia feltétel nélkül becsempészése is az EU-ba a 2005 szeptember 26-i parlamenti szavazással. Pedig az Erdélyi székely-magyarság autonómiájának a felétele igazán legitim lett volna a Trianon óta a román rendszerektõl elszenvedett erdélyi magyar nemzetvesztés csekély ellentételeként. Innen érthetõ az is, hogy miért támogatta megjelensével Blair, Putyin majd Bush is az elmult kormányzati ciklusban borzalmasan teljesitõ MSZP-SZDSZ koalició hatalmon tartását az idei választások megnyerésével. Mivel semmi sem számit jobban annál mint az, hogy ez a koalició már eddig is kézzelfogható eredményeket ért el a magyarokat kicsivé zsugoritásában. Innen érthetõ az is, hogy a minisztériumok formális megtartásával miért alakitottak ki egy kamarilla rendszert melyben ott van egy Nemzei Fejlesztési Ügynökség mely majd fogadja a nyugatról beáramló EU pénzeket - és a titkos alapokból folyó segélyeket a rendszer összecsuklásának megkadályozására, amirõl csak néhányan tudnak majd, s amibe sem a pénzügyminisztérium, sem az országgyülés lényegében nem fog teljes belelátással bírni..
Vajon mi várható egy olyan koaliciótól amely egy olyan választási program valóraváltásának ígértével nyerte meg a választást amelyrõl õk maguk tudták legjobban, hogy nem fogják megartani, hanem majd a hatalom birtokában egy radikális megszoritó, végsõ kiárusitó és magyarság-veszejtõ programmal fognak elõrukkolni, melynek kettõ célja van. Egyrészt az általuk valamiképpen túlélõ "feudális, szenistváni" Magyarország végsõ maradványainak lerombolása. Ideológiai elõdjeik mindig nagyok volak a régi eltakaritásában, rombolásban, amely életüknek "új értelmet ad". Kun Béláék 1919-ben, Rákosiék 1948-1956-ban, Kádárék 1957-1989-ben. Másrészt a cél valami ködös, globalista, kozmopolista konglomerátum felépitése amelyet õk modernnek vélnek és radikálisan újnak amiben elõdeik rendszeresen és mindég kudarcot vallottak. Ezúttal vajon hihetõ-e s mi a biztositék arra, hogy az "új ország" felépitése valóban sikerülni fog egy trükökkel, népbecsapással és hazugsággal - bár ezúttal ugyan nem keleti, hanem nyugati áldással hatalomra verõdött pátkoaliciónak?
Vajon meddig lesz még a magyarság kisérleti nyúl?
Edmonton 2006
Dr. Pungur József