Karácsony fénye

Karácsony fénye

"A világosság a sötétségében fénylik "
János ev. l:5 v.

Karácsony és a fény összetartoznak.. Milyen lenne a karácsony a karacsonyfa színes gyertyái, égõi, csillagszórói és díszeinek csillogása nélkül? Milyen lenne karacsony, ha a külsõ körülményein túl egy belsõ fény: a szeretet nem sugározná körül karácsonyt, ami kifejezõdik az adott és kapott ajándékokban? Azonban nemcsak azért tartozik össze karácsony és a fény mert meggyujtjuk karácsony fényeit, hanem azért, mert karácsony éjszakáján a betlehemi mezõk felett megjelent Isten dicsõségének fénye. Ez az égi fény vette körül a pásztorokat mely ledöntötte õket labaikról. Mennyei karok zengték a halleluját: "Dicsõség a magasságos mennyekben az Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat!" S angyal hirdette: "Született néktek ma a Megtartó...!" Ez a fény a megváltó Krisztus megjelenése a karácsony igazi fénye. Ez a fény isteni fény volt, amely felgyulladt egy sötét világ éjszakájában: "Lux in tenebris" - ahogy régi korok hívõi megfogalmazták.
Kellett a fény, mert nagy volt a sötétség amikor Krisztus megszületett! Nagy volt akkor a történelem sötétsége mely beárnyékolta a választott nép életét. Idegen urak voltak rajtuk, a rómaiak, akik Kr.e. 63-ban foglalták el országukat, és rabigába hajtották annak népélt, adokkal sanyargattak. katonasággal háborgattak. Minden elnyomott hazafi szívében ott égett a vágy a régi szabadság s a dávidi nagy királyság visszaállitására. Nagy volt a sötétség az emberi szívekben is. A régi erkölcsi normák meglazultak, ha ugyan el nem tüntek. A gazdagok uralkodtak, és kisemmizték a szegényeket, az elhagyottakat, az özvegyeket s az árvákat. Irígység, önzés, maguknak kaparás, veszekedés s egymás ellen elköveztett vétkek tették szinte elviselhetetlenné a mindennapi életet. Nagy volt a sötetség a hitéletben is. A régi vallási parancsolatokat, melyek mindaddig összetartották s megõrizték a népet, vagy kijátszották, vagy gúnyosan hágták át de többnyire már elfelejtették. Álvallásossággal igyekeztek Istennek tetszeni, melyben a szép formák ugyan megvoltak, de fájóan hiányzott belõle az Istennek elkötelezett élet. A nép azzal dicsekedett, hogy õk betartják a törvényt - a maguk módján. Fenntartották ugyan a templomt - de megtûrték benne az árusokat és a pénzváltókat. Volt papi rendjük, de enn ek tgagjai messze elkerülték az útszélre dobott áldozatokat, a társadalom kivetetteit, mert fontosabb volt a vallási gépezhet olajozott mûködése mint a könyörületes szív, a lehajló irgalom és a negsegítõ szeretet.
Nagy volt a sötétség, mert a nép reménytelenségben élt mivel nem látott kiútat hétköznapi szegénységébõl, földhözragadtságából, sem nem látta népének a római sasok karmaiból való szabadulásának lehetõségét -, így nem csoda, hogy sötétnek látta a kort, amelyben élt. Ebbe a többrétü sötétségbe hasított bele a karácsony fénye: Krisztus megszületese, aki azt mondotta magáról: "Én vagyok a világ világossága". Követõi: a tizenkettõ, a hetven tanítvány, majd a szélesedõ kör, és mindazok ay milliók akik népévé lettek azért követték õt mert felismerték, hogy Krisztus a fény a világ sötét éjszakájában!
Ha õ fény volt az ókor világában, lássuk meg, hogy Krisztus fény a mai világunk sötétségében
is. Hiába gyulladnak ki a metropolisok felhõkarcolóinak neonfényei, és hiába a százezer csillogásu fény az utcákon, a házakban s lakásokban megannyi karácsonyfa sziporkázó fénye, mégis egy olyan világban élünk ma amelyben a sötétség nagyobb, mint valaha is volt.
Milyen nagy a történelem sötétsége, amelyben élünk. Mi magyarok, akik fájóan emlékezünk a trianoni katasztrófára immár 88-adik éve korán megtapasztaltuk azt, hogy mi is valójában a történelemnek a sötétsége. És azóta eltelt idõben világháborúk, helyi háborúk, forradalmak, tömegyilkosságok, idegen uralmak, s nálunk egy szétdarabolt ország melynek tragikus eredménye az, hogy ma minden harmadik magyar külföldön kénytelen élni! - milyen rettenetes ez a sötétség!
Mekkora a sötétség az erkölcsi életben. Csak szét kell nézni ebben a hajdan volt keresztyén világban, ahol a társadalmaknak a már régen megrendült erkölcsi tartóoszlopai korunkban vannak összedûlõben. Aláásásuk évszázadokkal ezelõtt kezdõdött, amikor keresztyén talajon megjelent annak tagadása: a szekpticizmus, a cinizmus, és a materializmus. A keresztyen hit alásüllyedt, és ennek egyenes következménye a felbomlóban levõ erkölcsi társadalmi élet. Hol vannak a felelõségteljes emberek? Hol vannak a másokért élni tudó emberek? Hol vannak ma az igaz hazafiak, akik vallják, hogy a haza mindenek elõtt? Hol vannak azok, akik a Tizparancsolatot és a Nagyparancsolatot ma is a szívükbe vésve hordják, és aszerint igyekszenek élni? Ezzel ellentétben kisemmizés, kizsákmányolás, könyöklés, korrupció, csalás és lopást - ezek az abnormitások azok amelyek normális életnek számitanak a mai világban. Az adott szó már nem kötelez, sõt az írott sem. A házastársi eskü már nem kötõ erõ többé. A gyermeki szeretet és ragaszkodás a szülõkhöz úgy olvadt el mint a tavalyi hó. A szülõk felelõsségüket a gyermekekért az iskolára tukmálták, az meg csak legfeljebb oktat de nem nevel, így maradt az utca mely modern kor nevelõjévé rukkolt elõ. Szétbomló családok, felbomló társadalmak, szétesõ világ körülöttünk s bennünk. Mindebbõl olyan sötétség gomolyog felénk mint egy közelgõ tornádó mélyének örvénye mely világunkat a pokol megsemmisítõ mélységébe készül lökni.
Mekkora a sötétség a mai ember életében. Mennyi egzisztenciális félelelem fojtogatja torkát és remegteti a modern ember szívét. Mennyi kétség él a lelkekben az élet nagy egzisztenciális kérdései felõl: miért vagyunk, mi a célunk, hová megyünk? Mivel nincs már megnyugtató felelt ezek megülik a lelket mint fekete madarak szomorú serege. - a lelket mely fájdalmas sebeket hordoz, amiket mások ütöttek, vagy a világ vágott, vagy önmaga szakított,
Karácsony ma is azért van, hogy a sötétségben ülõ emberiség életébe belesugározzék karácsonynak isteni fénye, világosságot teremtve ott ahol sötetség van. Milyen ez a világosság?
Olyan, amelynek fényél megérhetjük azt, hogy a világot irányító elveknél nagyobb a szeretet.
Az elvek hideg filozófiai gondolatok, melyek politikai ideológiává átalakulva hidegen képesek tönkretenni, lemészárolni az embert, háborúkban, forradalamakban, népírtásokban és égbekiáltóan rossz békéknek a legyõzöttekre való kényszeritésében. A mögöttünk levõ 20-adik század vérzivatarai szörnyû illusztrációja az ideológiák ámokfutásának. Mi nem elvekbõl, hanem szeretetbõl születtünk és szeretetre vágyunk mert ez az életelemünk. Az elveket mégsem kell eldobni hanem a szeretet mérlegére tenni: ami azon megáll csak az követhetõ, mert csak az szolgálja az egyén, az emberiség és a világ életét!
A krisztusi világosság fényénél megértjük azt is, hogy vallásból fakadó hit nélkül az ember elveszti a transzcendens Istennel való kapcsolatát, ami a teremtmény és teremtõ közötti viszony halálos megszakadása. Miután a modern nyugati ember gõgösen felszámolta ezt a kapcsolatot ezért jutott mély egzisztenciális válságba. Ezért lett világa hideg, értelmetlen, célnélküli; ezért érzi magát idegennek a világban, s él félelmek között. Fél a másiktól, fél önmagátõl és fél ismeretlen sorsától, amely reá várakozik, de legfõképpen fél a haláltól mely élete egy kiszámithatatlan pontján rácsap s visszatériti õt a porba. A bûn lényege az Isten ellenes lázadásból következõ Istentõl való elszakadás mely önmagában hordozza a büntetést.
Megértjük azt is, hogy ahol nincs hit ott nincsenek kötelezõ erejü erkölcsi normák sem. A hit hiányában ezek menthetetlenül viszonylagossá válnak, azaz vitathatóvá, megkérdõjelezhetõvé, megtámadhatóvá s végül is nem lesznek kötelezõvé. Ha egy hordóról leütik az abroncsokat a dongák menthetetlenül szétesnek.. Igy esik szét keresztyén hit nélkül az emberi személyiség, hullnak szét a kis és nagy közösségek, a család, a társadalom, s végül a világ s megérkezik az emberiség egy újpogány korba, ahol az ember egyik kezében husáng helyett nukleáris fegyver van, a másikban biológiai.
Ma jobban kell Krisztus karácsonyi fénye mint valaha is. Ha a mai karácsony fénye csak a karácsonyfán marad, s nem gyullad fel lelkünkben akkor nekünk csak valamiféle pogány karácsonyunk van. Karácsony azért van, hogy az isteni fény a szívünkbe hasson, ott lobogjon, s onnan vetítõdjék ki a sötét világba. Nagy a sötétség, vajon számit-e egy magános láng? A fénynek az a tulajdonsága, hogy legyen az bármilyen kicsi azt a világmindenség minden sötétsége sem tudja kioltani, s az a legsötétebb sötétséget is világossá teszi. Még egy kicsi pislánkoló láng is azt bizonyítja, hogy a sötétség legyõzhetõ, hogy egy kicsiny szikrányi fény elûzheti a sötétséget. Mi emberek egyformák vagyunk abban, hogy sötétség vesz minket körül, amely belénk is hatol. Ám a hívõ ember abban különbözik másoktól, hogy annak szívében meggyújtotta Isten az õ világosságát, s ennek a világosságnak a fényénél és fényébõl él, s ezt a világosságot igyekszik kivetíteni a családba, a rokonok, az emberek közé. Ennek a világosságánál ismerhetjük föl a 88 év óta elszakított magyar véreinket s öleljük keblünkre õket!
Legyünk a karácsonyi fény hordozói! Legyünk karácsonyi angyalok, akik a karácsony fényét belesugárzzuk ebbe a világba, továbbadva azt a fényt, amit Isten gyújtott meg bennünk, hogy általa megvilágosítsa ezt a sötét világot. Engedjük, hogy ezen a karácsonyon annak fénye megtaláljon bennünket, és ott maradjon a szívünkben, ameddig csak dobog az a szív.
Amíg Krisztus fénye világol, a sötétség nem gyõzhet sem bennünk, sem ebben a világban!

Dr. Pungur József