De Profundis

De Profundis

„A mélységbõl kiáltok Uram"...hangzik évezredek óta az örök adventi imádság Istenhez. Mindig akkor erõsödik fel amikor egy-egy civilizáció a végnapjait éli. Akkor amikor egy hatalom már nyiltan áthág minden örök erkölcsi törvényt, uralkodása, kapzsisága kizsákmányolása, elnyomása már milliók meggyötört, kizsigerelt, s amikor már az állati sorba taszitott ember puszta létét fenyegeti, amikor már nem remélhet segitség sehonnan és nincs sehol a földön olyan hatalom mely megszabadithatná, nos ilyenkor tör fel a halára szánt ember lelkének mélységébõl mintegy halál-sikoly az örök adventi imája, a de profundis kiáltása a Mindenség Urához szabaditásért, megváltásért esengve.

A történelem mélységében oly sokszor elhangzó emberi kiáltást elõször a zsoltáros ajkáról elhangzottként jegyezték föl (130:1). Valószínû akkor amikor levert népét a gyõztesek Asszíriába vagy Babilóniába hajtották fogságra.

Feltört ez az ima az õskeresztények üldöztetésének évszázadaiban a meggyötört hívõ lelkekbõl, amikor római császárok elnyomása alatt korbácsütésektõl nyögtek, cirkuszok prondján vadállatok marcangolásának halálhörgései közepette, amikor nem látszott a szabadulás lehetõsége sehol a horizonton. Egy velejéig megromlott, erkölcstelen, rabszolgatartó és elpuhult társadalomban ahol a gazdagok egyre gazdagabbak, s a szegényebben egyre szegényebbek lettek, akiknek élete semmit sem számitott már - az új hit futótûzként terjedt, mert alapeszméje minden addig tapasztalatnak ellenkezõjében gyökerezett: a könyörületességben, az emberi méltóságban, egyenlõségben, Istenben, a megváltásban való hitben és erkölcsben. Az összeomló római birodalom romjain kisarjadt és felnövekedett a jövendõ élet hajtása: a Keresztény Európa.

Korunk a megöregedett, önmagukat felélõ, elgyengült világbirodalmak összeomlásának kora. Aig húsz éve a világtörténelem egyik levéresebb hatalma a kommunita birodalom omlott össze a szemünk elõtt - jóllehet roncsai igyekeznek túlélni és tovább pusztulítani. A helyébe lépõ globalizált kapitalista világnak sem kellett több mint húsz év ahoz, hogy mérhetetlen és regulázást nem tûrõ féktelen kapzsiságában kitermelje önmaga halálos kórját: a jelenlegi pénzügyi világválságot amely menthetetlenül világgazdasági válságot idézett fel - amelyben benne vagyunk. Megroppant és fölállni aligha fog tudni már. Sorsa csak enyészet lehet. Sajnáljuk talán? Nem! Hiszen nem hozott semmiféle megoldást a világ égetõ problémáira - egy mozgató motívuma volt csupán: a mérhetetlen harácsolás mindenre és mindekire való tekintet nélkül! Az emberiség felemelése helyett a maga ekölcstelenségét teritette a világra. Politikalilag „korrekt" lett az istentelenség, az erkölcsi normák elvetése, a nevelés leépitése, a másság piadesztálra emelése, az elvetelen, csak magának kaparó életvitel, az élet „hedonisztikus" életelve; egy „új" Európa épitése a 2000 éves kereszténység kihagyásával, nemzet, faj tagadásával - mindenféle õsi gyökér felszámolásával. Szenvtelenül engedte a föld, a vizek és a levegõ mérhetetlen elszennyezõdését, a föld kincseinek kiszipolyázását és elherdálását. Immár 90 éve, hogy szenvtelenül ráerõszakolták Trianon békediktátumát, amin még Hitler is enyhített, s amit Párizsban kéjelegve ismételtek meg, beszoritva minket egy életképtelen, gyûszûnyi országba ahonnan tehetetlenül nézhetjük határaink mellett halálra szánt véreink egyharmadának vergõdését, elnyomását, lassu felszámolását és elpusztítását. Ráadásul meg ránkültettek egy kormányt amelyik egy haldokló rendszer utolsó csatlósává tette országunkat.

Egy összeomló „szép új világ" romjai között vergõdve, amikor sehol a láthatáron nem látszik megoldás - belõlünk is felszakad az örök adventi kiáltás Isten felé: de profundis...!

A veszedelmet amiben benne vagyunk már egyre többen látják, viszont a kiútról megoszlanak a vélemények. Szinte közös vonásuk a külsõ, a politikai szférában megtörténõ változás. Erre azonban aligha lesz belátható idõn belül valós lehetõség. Egyetlen járható út maradt nekünk: az ami mindig is volt a megújulás titka: egyenként kell megújulnunk belülrõl, szívünkben és lelekünkben. Amig ez megnem történik a gyökeres változás csak „sültgalamb várás" marad. A változást helyettünk senki más nem fogja elvégezni! Ám a változás csak akkor fog megörténni ha egyen-egyenként visszatérünk régi, megtaró gyökereinkhez: Istenhez, hithez, erkölcshöz, felelõsség-vállaláshoz, õsi hagyományainkhoz, magyarságunkhoz és édes hazánkhoz.

Magyar adventünk - várakozásunk - csak így fog boldog beteljesedéssé válni!

Dr. Pungur József