A munka rangjának helyreállítása - a népgazdaság kiútja


(Figyelmeztetö írásom még 2002-ben készült ill. jelent meg: "Munka és hátsó gondolatok" címmel)



"A munka nemesít" - Régóta él így a köztudatban. Ma is elfogadható megállapítás. A munka szociális megbecsülését senki nem vonhatja kétségbe. Minden nép nyelvében létezõ , pozitív közmondások sora, mint "Aki nem dolgozik, az ne is egyék!" is erre utal. Nem mindegy, hogy egzisztenciánk e biztosítéka milyen körülmények közepette valósul meg.



A tudomány, a közgazdaságtan szemszögébõl semlegesen közelíthetjük meg az õsrégi társadalmi képzõdményt: a termelési tényezõk fogalmát. A munka a belõle levezetett másik tényezõvel, a tõkével, a benne résztvevõket tekintve egymáshoz viszonyulnak, illetõleg természetbõl nyert nyersanyagokkal együtt a termelésre vonatkoztatva egymással kombinálódnak. Mielõtt valaki munkához lát, ajánlatos, hogy használja az eszét, s egyéni érdekeit és etikáját elõzetesen a társadaloméval egyeztetve fogjon csak hozzá. Hiszen a munka függõségi viszony. Ezért fogalma sokunkban hátsó gondolatokat kelthet. - Egyrészt pozitív értelemben, lelkiismeretileg, mert alkotási folyamat. Végzése közben rendkívüli önfegyelemre van szükségünk hajlamainkra vonatkozólag, nemcsak alapossági szempontból, hanem teljesítményileg: "Úgy kell a munkához hozzáállni, hogy mások is hozzáférhessenek!" elkerülése végett. - Másrészt keserû tapasztalatok kapcsán, éberségbõl, saját kiszolgáltatottságunk esetleges fokozódása miatt. A két nagy termelési tényezõ közötti egyezkedés (mellérendeltség) felborulása gátolhatja a folyamatosságot: lásd a dolgozó személy és érdekcsoportja (1) tudatos és tudat alatti érzékenysége a munka értelmével, intenzitásával és díjazásával kapcsolatban.


Nemzetközi, immár globális viszonylatban két nagy, gazdaságilag erõs avagy jelentéktelenebb csoportosulás befolyásolja a társadalmak fejlõdését: A gazdag, ipari országok közvéleménye a gazdasági növekedés alakulásán méri le társadalma fejlõdését, míg a szegény, felzárkózni kívánó országok az "igazságos nemzetközi rend ", azaz: igazságos elosztást garantáló gazdasági berendezkedés ígényét hangsúlyozzák. A tõke-elõjogú termelés irányító rétege a gazdasági növekedést -abban is a nyereségmaximálást- fanatizálja, ami kizárja a részérõl egy objektíve "jobb", alternatív modell halvány esélyét ill. belátó támogatását. (Mókuskerék-automatizmus) Így a "demokratikus kapitalizmus", konkrétabban a neoliberális gazdasági berendezkedés változ(hat)atlan egyeduralma, az önérdekû szakszervezet és a kétségbesett, utólagos állami elosztás szabályozása ellenére minden társadalmon belül és az országok között... tovább fokozza a szociális polarizációt.

Reménytelen kiszolgáltatottságnak (ez esetben a munkaerõpiac nemzetállami-demokratikus ellenõrizhetetlenségének) erõszak a következménye. Speciális formája a terrorizmus, többé-kevésbé szabadságharc-forma. Ennek fundamentumát, okait, tán nem az észrevétlen, leplezett erõszak és a terror egy másik fajtája, a neoliberális globalizáció hozná létre? - Romboló erõszakkal ez a konfliktus egyik oldalról sem orvosolható. Közgondolkodás fejlesztéssel, dialógusokkal esetleg.


Vezetõ közgazdászaink jelenleg ugyan nem tanúsíthatják, de a közgazdaságtannak igenis feladata a munka és a tõke termelési tényezõk közötti egyenrangúságnak, érdekcsoportjaiknak a jövedelembõl való osztozkodásának, valamint a veszteségek-kockázatok viselésének vizsgálata. Az államhatalom tagolódása következtében ennek fontos, ellenõrzõ feladata és orvoslása az igazság-szolgáltatásra, annak eszközeire hárul. A szociális igazságosság megvalósítása pedig a politika és a társadalom szociális intézményeinek a célja. Elsõsorban az alkotmánynak és annak fókuszában álló Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szellemének érvényre juttatásával.


A kis népek szabadságharcai népakaratot fejeznek ki: tehát a szabadságjogoknak elsõbbséget kellene élvezniök az u.n. szociális jogokkal szemben! (2) Az utóbbiak szorgalmazása alamizsnát odavetõ feszültséglevezetéssel csupán elodázó megoldást jelentettek mindig is.




Gyökeres, alapvetõ változás ebben a klasszikus problémában csak akkor következhet be, ha a jogállami és nemzetközi politikában az emberi méltóság értéke minden más társadalmi érték elé kerül. E reform következtében a tõke-elõjogú neoliberális rend/trend szabályozható ill.a hanyatló demokrácia még harmonizálható lenne. A fentiek szerint az új rend ígénye kézenfekvõ, kivetelezése pedig politikai feladat. Nem más ez egyszerûbben kifejezve, mint:


-Belátó, erõszakmentes egyenrangúsítás. Az önrendelkezési jogok elnyerése minden szektorban, azaz alapvetõ rendszerváltozás! Bekövetkezhet-e erõszakmentes evolúció, amikor pl. az orosz kormányzat ugyanúgy bánik a csecsenekkel, mint 1956-ban Magyarországgal szemben járt el? Avagy, ha az USA sem az emberi jogok alapján akarja kiküszöbölni a nemzetközi terrorizmust? - Felléphetnek-e akkor hatásosan a békeszeretõk erõk az egész világot behálozó nemzetközi pénz-/tõke-elõjogú, állig felfegyverzett hatalommal szemben?


E témakört jól ismerõ, közismert újságíró barátom (3) reálisan lát, de még optimista: "Ami a lámpavasat (a nép, a csõcselék erõszakos megnyilvánulása) illeti, én is nagyon remélem, hogy nem fog ismét történelmi szerephez jutni. A baj csak az, hogy ez nem zárható ki. A történelemben nem egyszer fordult már elõ, hogy uralkodó osztályok addig húzták a dolgokat (reformok), míg nem maradt más megoldás, mint ez. Hát reméljük, ezúttal nem így lesz..."

Tehát a történelem "erõszakmentes egyenrangúsítást fölülrõl" még sosem tanúsított. Kezdeményezések ugyan voltak már erre: Nagy Imre vagy Dubcek "elkövettek volna ilyesmit", alulról jövõ nyomásnak engedve. Kis európai országok titkos belsõ, szép reményeit képviselték? A sorsuk ismert, ezért jogosak a kételyeink. A jelenlegi, megosztott magyarországi társadalomban sem következhetnek be csodák. Egyik barátom, a SZER-nek 28 éven át mûsorvezetõje és mellette üzemi tanácstag is volt. A minap így jelentkezett be nálam: -"Ez alkalommal még gyorsabban utaztam visszafelé Magyarországról. Az október 23 -i évfordulón történtekrõl a TV-bõl értesültem csupán. Elriasztó képet mutatnak egy morálisan megzavart lelkületû néprõl."






Magyarországi

Globális, demokráciaellenes tendenciák ellen elsõsorban saját társadalmainkban kezdeményezhetünk. Legutóbb személyesen próbálkoztam: Az ügy még tavaly májusban kezdõdött. A körzeti postahivatalban, ahova naponta bejárok, egy új, hatalmas reklámtábla fogadott. Az ügyfélszolgálati pult mögött tevékeny nyolc hivatalnokkal szemben állították fel. Alatta kis asztalkánál idõnként egy alkalmazott ült és a postabank ügyfeleivel foglalkozott. Ez a szöveg állt a táblán:



- "Aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni!"

Az ügyintézõhöz fordultam: - Kedves Uram, Önök itt végzik fáradságos munkájukat és közben egész nap többször is erre a nagybetûs szövegre téved a pillantásuk. Elgondolkodott-e már a szöveg jelentésén? Ugye, azt jelenti, hogy az okosok nem munkával keresik a pénzüket!? Lehet, hogy csak automatikus, de megszégyenítõnek tartom munkaadójuk jelmondatát. Sõt, alkotmányellenesnek is. Megalázza a tiszteséges dolgozót. Leértékeli a munkát. Még hagyján, ha azt írnák ki, hogy:

- Spekuláljon,... esetleg nagy pénzre tehet szert anélkül, hogy dolgoznia kellene érte! -

Figyelmesen meghallgatott. Megkérdezte, hogy fogok-e más lépést is tenni az ügyben? Azt feleltem neki: -Nem. Emberi kötelességemnek tartottam csupán, hogy felhívja erre az Önök figyelmét! - Ebben maradtunk. Utána két hétig semmi változást nem észleltem. Azután valaki a "nem"-et leragasztotta egy kisplakáttal. Egy éven át úgy, megcsonkítottan hivalkodott a meghagyott szövegrész. Csupán a postafiók alkalmazottai és én, tudtuk, hogy miért. - Nyilvánvalóan a helyi kisfõnök intézkedhetett.


Az üzletpolitikát irányító lakáj-menedzserekhez ilyen incidensekrõl aligha juthat fel "hangulatjelentés". Nem rengetik meg tehát a világu(n)kat. A piac, benne a börze szabályzó szerepének a szellemét ilyesmi nem ingathatja meg. De merészen, határozottan felléptem a kétszázéves kapitalizmus reflexeivel szemben! Úgy, mint Don Quijote a szélmalmok ellen?

Ezek után az összefüggéseket vizsgáltam. - Megállapíthattam, hogy a globalizáció, melynek fontos stratégiai eszközei a Nemzetközi Valutaalap (IWF), a Világbank és a Világkereskedelmi Szövetség (WTO) befolyása által társadalmainkban a "korszerû rabszolgaság" (4) globális formája kezd elterjedni. Mielõtt feleszmélhettünk volna, máris megvetette a lábát. Eszköze a pénz, a tõke, ami a termelés/szolgáltatások közben a munkából keletkezett, a munka tényezõvel szemben privilegizálódott - holott például a keresztény egyházak a munkát erkölcsileg a tõke elé helyezik.


A szegény ember ma sem egyenrangú a gazdag emberrel. Ezzel a társadalmi gyakorlat az egyenjogúságot visszaszorítja! Felismerhetjük: értékrendünk ellentmondásos. Az intézményesített szakszervezetek érdekvédelmi funkciójuk árnyékában csak statisztálnak, sõt élõsködnek az egyoldalú neoliberális globalizációban: mert a dolgozók kiszolgáltatottsága "ügyvédeik" létjogosultságának elõfeltétele. Így sem tõlük, sem a tõkelobbitól pénzelt pártoktól, a "megélhetési politikusoktól" nem várhatjuk a társadalmi viszonyok, belátó-alapvetõ megváltoztatási szándékát. A neolib gazdaságstratégia az egyoldalú médiahatás és társadalmi elitképzés, a pártfinanszírozás módja következtében immár a társadalmi szerzõdés demokratikus szellemét kiszorítva gyakorlatilag totális (piac-) társadalomideológiává vált. (5)




Ezekkel a megállapításaimmal korántsem vagyok már egyedül. Tavasszal háromezer beszélgetést folytattam errõl a veszélyrõl "az utca szabad emberével". Hétszáz szolidáris aláírást is begyûjthettem, holott "más bolygóról való származásom" párbeszédeim során kézenfekõ volt. - Nem merjük bevallani, hogy tudatunk a fennálló szisztéma (6) végét jelzi, Miért marad hát el az újnak, az eddiginél jobbnak a nyilvános megvitatása?





Nyugaton élek. Itt, a nagy ipari államokban a munka ma még létbiztosítási lehetõség. A jövõben, az egyeduralkodó gazdasági-társadalmi rendben, tehát változatlanul hömpölygõ globalizációban még gyengébb demokratikus befolyásom lehet rá. Alulmotiváltságunk esetén majd segíteni fognak rajtunk a Hartz-Bizottságok (7)!?


Az ellentmondásos értékrendû EU ajtaján kopogtatnak ma a bejutáshoz, a felzárkózási esély reményével Kelet- és Középeurópa orzságai. Nem veszik észre, hogy felvételük kritériuma a csalóka piacközösségi megfelelõség, mert a következménye: emberi jogmentes zónákat kendõzõ , egyeduralkodást és behódoltságot elismerõ mintatársadalmi csatlóssággal jár.



A közszabadságot eddig a társadalom alapértékének, a személy elidegeníthetetlen jogának véltük. Függetlenül a munkavégzéstõl, hogy tud-e, akar-e dolgozni valaki egyáltalán. Ahogyan ezt demokratikus alkotmánynak szavatolnia kell. Jól figyeljünk, mert a múlt kísért, a jövõ meg becsönget. Nem hiszek a szememnek, a mai újságban: A munka szabaddá tesz! (Arbeit macht frei)-t korszerû megnyilvánulásában olvasom! Az alkotmányellenes jelmondat visszalopózhatott a médiába. Ezúttal nem a nemzeti szocialisták táborából jön. A pénzvilág egyik reprezentánsa idõszerûen megszabja társadalmi alap- és irány-értékét:



"A szabadság a teljesítmény eredménye."


(8)

Magyarán: - Isten hozott benneteket a "demokratikus kapitalizmusba", új rabszolgák! Dolgozhattok, hogy fölszabaduljatok..

Avagy inkább: - Jó reggelt Magyarok, ideje lenne felébrednünk!?


www.facebook.com / Janos Popovits


___________________________________________



(1) Közösségnek értékrend-szociológiailag az a homogén csoportosulás nevezhetõ, amelyiknek demokratikusan választott elõljárója van.






(3) Dr. Csernohorszky Vilmos, Neuburg / az emigrációs évtizedekben Nemzetõr-újságíró, München(2) Emlékeztetõül: a nyugati nagyhatalmak az Emberi Jogok kinyilvánításakor (1948.december 10.) a szovjet tömbbel szemben még a szabadságjogok prioritását hírdették!


(4) "Az igazi demokrácia lelkiismereti szabadságot, a szülõk jogait, a munkások szabad egyéniséggé való alakulását, a munka rabszolgaságának megtörését írja zászlajára... Örömmel fogjuk látni, ha majd a magyar népet az emberiség e nagy törekvésének szolgálatába állítják." (Mindszenty József az 1945-ös választásokra.)










(8) A HypoVereinsbank, német óriásbanknál legrégebben szolgáló nagyfõnök: "A szabadság a teljesítmény eredménye", S. Z., 2002. október 26./27.(7) "Az >Én-Rt.< sérti az emberi méltóságot, mert nyelvezetileg is megvalósítja az ember tõkésítését. Marx Károly örvendezne hallatán, mert mindig azt hirdette, hogy a kapitalizmus az embert csak a tõke álarca alatt ismeri el." Norbert Blüm, 16 évig munkaügyi miniszter a munkanélküliség megfékezésére alakult Hartz-Bizottság javaslatához, Hörzu, 2002. augusztus 16.(6) "Rendszerkrízisrõl van szó, ami nem azt jelenti, hogy a korábbi rendszer befejezõdött", LE MONDE diplomatique, "Paralizisakarás", 2002.november(5) Egy társadalom, amelynek értékrendje felbomlóban van, már képtelen betelepülõ "okozottait" (politikája elõidézte menekülõ népvándorlások tagjait) megnyugtatóan integrálni. / P.J.