Egy ország szellemiségi pórázon



Nem látjuk a fától (kórtól) az er/e/dôt (az erkölcsi csôdöt)?


Legutóbbi párbeszédem egy nemes hír kapcsán kezdôdött:


Pozitív fogadtatásban volt része annak hírnek, ami az MVSZ-tôl érkezett, hogy az érettségizô végzôs osztályok tagjai kapjanak egy egyetemes magyar személyi igazolványt, a Honlevelet. Szerintem hihetetlenül, csodálatosan példásra sikeredett egy okmány. (Hogyan lehettek képesek megalkotói ezt összehozni, hiszen ez még társadalmi értékrendileg egyértelmü program-dokumentum volt!?) Több éve birtokosa vagyok ennek az okmánynak magam is, ezért azonnal szétküldtem a kezdeményezést a magyar diaszpórába.


Barátom, Rôczey János Genfbôl válaszában hatását viszont idôszerûbb társadalmi ügyre vonatkoztatta:



Nagy társadalmi változást nem várhatunk a Honlevéltõl, esetleg annyit, hogy büszkék lehetnek tulajdonosai arra, hogy hazájuk olyat produkált 1956-ban, mely az egész világ számára egy igazságosabb korszakot indított el. Ma minden nap, reggeltõl estig, óránkint arról jajgatnak az európaiak, hogy a menedzserek háromszázszorosát keresik vállalatuk átlagbérének. A megoldásról nem akarnak tudomást venni:


Támogassuk a részvényeseket !
Részvényesek, akartok-e magasabb osztalékot? Vonjátok felelõsségre a fõrészvényest, hiszen a tõke csak 10-vagy 15 %-ával rendelkezik. Ti vagytok a többségben! Az õ haverja a menedzser, s az kapja meg meg nem érdemelt jövedelemként az átlagbér háromszázszorosát (Németországi statisztika!!!)
A magánvállalatok tulajdonosai, részvényesei (Aufsichtsrat) ne a fejvadászokra bízzák a menedzserek kiválogatását, ehelyett hatalmazzák fel a vállalat dolgozóit arra, hogy õk válasszanak menedzsert, titkos választással, a maguk körébõl. Jövedelmük rögtön a normálisra csökkenne!
A vállalat alkalmazottai nyílván a lehetõ leggondosabban keresik majd meg a megfelelõ személyt, mert õk nemcsak pénzt veszítenének, mint a részvényesek, hanem ezen felül munkahelyüket is. Mindenki nyerne hát vele, a munkavállalók és a részvényesek is, mert a vállalat, belsõ harcok, fúrások nélkül békésebben, eredményesebben s így nagyobb haszonnal dolgozna, mint eddig.
Csak a fõrészvényes szomorkodna, mert elveszítené csodálatos hatalmát, s nem nevezhetné ki haverját háromszázszoros fizetéssel.


Genf, 2009. április 18-án.
Rõczey J.János
___________


Kedves János! Mindez szép és jó. Kiegészítésed is szétküldöm.
Lényegileg viszont fontosabbnak tartom azt, amit legutóbbi 40-napos magyarországi tartózkodásom alatt észleltem. Beszámolóm után, amit "Egy ország szellemiségi pórázon" cím alatt terjesztek, megjegyzésként hoztam a következôket:


A Rôczey Jánossal együtt általunk alapított "értékrend-szociológiai iskola" , elemei:

1. közszabadság, 2. emberhez méltó élet, 3. tulajdon - mint ebben a sorrendben tudatosítandó, alkotmányosan garantált társadalmi értékek) szemszögébôl és otthoni tapasztalataim alapján megállapíthatom, hogy talán a világ egy másik országában sem dominálja a társadalom tagjainak etikai szemléletét a tulajdon-érték (pénz, tôke, vagyon és az általuk kiváltott szellemi korlátozottság) annyira, mint éppen a mai teljes magyarságét:


a magántôke avagy az állami tôke ("szocialista értékrendi" örökségü, köpönyegforgatásra alkalmas világnézeti szemlélet) politikai, társadalomszervezési jelentôsége, besorolása szinte az emberek génjeibe fészkelte már be magát. Szerintem otthon az emberek etikai szemlélete, öntudata és tartása még rosszabb, ôszintébben: infantilisabb, mint disszidálásom idején 1972-ben volt. Ilyen egyenrangúságellenes szellemiség hatása alatt a legbecsületesebb lenne, ha közéletünkben a szabadság és az általa garantált demokrácia fogalmak használatáról lemondanánk. Magunkba nézve, ezt is nyugati példára, csak a kapitalizmust propagáljuk!

Ez hazánk jelenlegi, megrekedt politikai kultúrájának legjellegzetesebb, szerintem - ha így marad: végzetes vonása! Ezzel nagyon messzire távolodtunk el 1956 eszmeiségétôl (nem Nagy Imre, hanem inkább Bibó és elhallgatott társai irányától), nem is beszélve Petôfinkrôl...
Kik felelôsek ezért? - Idegenek? A politikai hatalom? Mindig mások?
Igen, ôk is.

Azonban a legjobban mi saját magunk. Személyileg.


Popovits János, München