Az állam feltámadása küszöbén






 Az állam feltámadása küszöbén

(Magánszektor az állami elõtt? - Nem, köszönjük. ...Vagy most már késõ!?)



Beköszöntött a pénzügyi-gazdasági világválság. Amíg napjainkban Magyarországon a parlamentáris erõk kivétel nélkül a globalizációs folyamat paradigmaváltásra képtelen, falhoz állított kollaboránsainak tûnnek (avagy a parlamenten kívüli ellenzéknek is szinte csak megrögzött trianonos jajgatásra tellik), azt fürkészem, hogy honnan hallik valami tiszta, õ szinte emberi hang? Eredeti üzenet. Még helyesebben: végre felelõs személyiségektõl emberhez méltó létezéshez, emberi méltóság központú, "kivezetõ-fonalat kézben tartó" érvelés.


Lázasan fürkésztem a hazai honlapokat, hogy talán azokon lelek reményt keltõ útmutatót. Be kellett látnom: tévedtem. - Tévedtem, mert az imént véletlenül kezembe került a bajor fõváros Közhasznú Lakásépítõ és -gondozó Vállalatának idei zárszámadása. Benne találtam rá erre a rövid és tömör bevezetõre. Szerzõje Christian Ude, München fõpolgármestere. Gondolatait lefordítottam és ezennel a magyarság nyilvánossága elé viszem.


S most egy kicsit el is szégyelem magam, hogy miért nem rendelkezhet ilyen tárgyszerû -meggyõzõ szemlélettel nem hogy Budapest fõpolgármestere, de még a parlamenti kormányzó avagy ellenzéki csoportok egyik vezéralakja sem!?


*


Christian Ude: Magánszektor az állami elõtt? - Nem, köszönöm.

Legkevesebb egy évtizeden keresztül mindegyik tv-s kerekasztal beszélgetésen és mindegyik parlamenti vitában, mindegyik vásári megnyitóban, mindegyik tudományos tanácskozáson megmondták nekünk, hogy... mit is jelent modernizálni a globalizáció folyamatában:



a gazdaságossági elmélet kíméletlen kivitelezése, mint az emberi cselekvés legfõbb irányvonala az összes életszférában!


Ezen okból vissza kell szorítani az államot, az önkormányzatokat, a köztulajdonú vállalatokat, mert a közjóléti tájékozódás már nem korszerû !

...Helyettük mindenfajta szabályzást inkább meg kell szûntetni, mert a szabályzók csak zavarnak, és különben is bürokratikus költségekkel járnak. Helyettük szabaddá kell tenni a piaci erõket, mert állítólag egyes-egyedül a piac ismerheti fel, hogy mi a gazdaságos. Helyettük az általános létjogosultsági gondozás minden szektorát is privatizálni szükséges, mert a magánvállalatok állítólag abban is jobbak. "Magánszektor az állami elõtt"-szlogen jelent meg mindenütt, nem csak pártprogramokban, hanem kormánynyilatkozatokban is.


A bajor állam privatizálta azt az energiavállalatát, amelyik valaha még Németországban a negyedik legnagyobb volt. Sok vidéki járás -így a münchen-környéki is- privatizálta kórházait. Drezda városa például azzal dicskeszik, hogy összes tanácsi lakása eladásából lenullázta az adósságait. Azok, akik az állam visszahúzódását és a községek hatáskörének elsorvasztását szorgalmazták, folyton-folyvást számíthattak a gazdasági folyóiratok szerkesztõségének, a közgazdászprofesszorok és a konszernek finanszírozta alapítványok elismerõ tapsára. Privatizálás és modernizálás rokonértelmû fogalmakká váltak.


És ma hogyan állunk? Ma, egészen másképp néz ki a világ. Idõközben elértünk egy ponthoz, amelynél a legkülönbözõbb szakadékokba tekinthetünk, mivel a pénzügyi piac mindentudásának üdvözítõ tanítása és bármilyen privatizálási elõnyök szánalmasan csõdöt mondtak. A neoliberális ideológiák doktrináik törmelékhalmazánál állnak. Gazdasági funkcionáriusok és bankvezérek, gazdasági cikkírók és professzorok kétségbeesve keresgélnek levéltáraikban, hogy megleljék korábbi évek során radikális piaci jelszavaik mellett esetleg elvétve elhullajtott kritikus megjegyzésüket. Mert azokkal most büszkélkedhetnének, azokkal az együttes felelõsség alól még kibújhatnának...


A jelenlegi krízis esélyt biztosít ahhoz, hogy az ideológiai elvakultságokat rendezzünk és kérdéses receptek kihatásaival szembesülhessünk. Végre a városok modernizálásánál, tehát azok mai és jövõbeli követelményekhez való alkalmazkodásában csak olyasmi jöhet szóba, ami tényszerûen a közjót szolgálja. Rövidebben ezt úgy fogalmaznám meg, hogy:


Modern mindaz, ami hosszú távon is értelmes és az embereket szolgálja.

A gyors nyereségekhez, a következõ negyedévi elszámoláshoz való kötõdés nem lehet megbízható irányelv - sem vállakozások, sem a társadalom számára. Rövid távú nyereségnövelés és tartósság nem férnek meg egymás mellett. Éppen ezért azok a közszolgáltatások, amelyek alapvetõ jelentõséggel bírnak a társadalom mû ködésben, nem áldozhatok fel a piaci erõk szabad prédájául.


Popovits János


München, 2008. december 16.