Történelmi lehetõség, mely megadatott

Bûn, nem élni vele!

Szerbia EU csatlakozásával kapcsolatban a hivatalos tárgyalások már zajlanak.

Az Európai Parlamentben a közelmúltban több felszólalás foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy Szerbia hogy áll az EU csatlakozás elõkészületei, a feltételek teljesítése terén. Nem rég a magyar kormány képviseletében Gyõri Enikõ államtitkár szólalt fel. Elismerõ kritikája szerint Szerbia a legjobb úton halad az EU felé, és szavaiból az derült ki, mintha a magyar kormánynak gyakorlatilag semmi követelése és elvárása nem lenne Szerbia csatlakozását illetõen, a délvidéki magyarság érdekében. Morvai Krisztina – erre reagálva - felszólalásában kitért a délvidéki magyarokkal szembeni jogsértésekre, s arra, hogy ezeket korrigálnia kellene Szerbiának ahhoz, hogy felvételt nyerjen az EU-ba. Bizakodásra ad okot, hogy Stefan Füle bõvítési EU biztos pozitívan állt a témához, kijelentette, hogy szívesen vesz bármilyen hírt, jelentést, a magyarok helyzetérõl, az emberi jogi jogsértésekrõl.

Ezt követõen dr. Morvai Krisztina EP-képviselõ és dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyûlési képviselõ – egyben nemzeti jogvédõk - vállalták, hogy folyamatos, tényfeltáró, monitorozó látogatásba kezdenek a Délvidéken. Kötelességüknek tartják, hogy hitelesen képviseljék a Délvidéken élõ magyarság érdekeit, céljait, elvárásait. A délvidéki magyarok így - ellentétben a romániai magyarsággal - érezhetnék azt, hogy az EU csatlakozási folyamat részeként az õ érdekeiket, az õ követeléseiket is vannak, akik meghallgatják, kimondják, és vállalják, hogy képviselik.

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás - az egész folyamatot meg kívánják osztani a nyilvánossággal és a választóinkkal. A hat fõs csoportot látogatása során Oláh Róbert, a Magyar Remény Mozgalom alelnöke végig elkísérte, és segítette.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ezen a monitozó, tényfeltáró úton jelen lehettem, ahol katolikus és református pap, polgármester, iskolaigazgató, helyi képviselõ, Pedagógus Egyesület vezetõje, jogvédõ, elemzõ-tanulmányíró, a Magyar Nemzeti Tanács két tagja, valamint a Magyar Remény Mozgalom helyi vezetõi fejtették ki véleményüket a Délvidéken élõ magyarság megoldásra váró, égetõ problémáiról, nehéz életérõl. Megdöbbentõ, hogy mennyire keveset tudunk az anyaországban ezekrõl. A sajtó, a TV egy-egy politikai látogatás alkalmával ad csak hírt, akkor is csak az éppen aktuális témáról.

Most, Szerbia EU-csatlakozásához – történelmi lehetõségünk adatott – feltételeket szabhat a magyar kormány.

A csatlakozás alkalmából azt kell megvizsgálni – fejtette ki Morvai Krisztina EP-képviselõ, hogy

- mennyiben felel meg Szerbia, az EU támasztotta követelményeknek, ill. azoknak az európai normáknak, amelyeket a különbözõ jogszabályokban lefektettek, és ez a megfelelõség biztosított-e a délvidéki magyarság szempontjából ?

- Mi az a nemzeti érdek, amit érvényesíteni kell, és amelynek az esetleges nem teljesülése esetén a magyar államnak kötelessége megvétózni ezt az uniós csatlakozást ?

Húsz éve nem készült tanulmány a délvidéki magyarok helyzetérõl, amire a felelõs, komoly politizáláshoz felelõs politikusoknak szükségük lenne. Sem gazdasági, sem kulturális, sem oktatási, sem nyelvi, sem más témában. Most készült el önerõbõl, saját kutatási eredményekre alapozva Bozoki Antal 420 oldalas tanulmánya: Nemzeti kisebbségek Szerbiában - A vajdasági magyarok jogállása és helyzete címmel, és „Hogy tudjuk, kinek mire van joga” alcímmel. A tanulmány naprakész adatokkal egészül ki folyamatosan. Kiadására jelenleg nincs anyagi támogatás.

Nem férhet kétség ahhoz, hogy ezt a tanulmányt úgy a magyar, mint az európai parlament döntéshozóinak Szerbia csatlakozásának megszavazása elõtt meg kellene ismerniük.

Egy-egy fontosabb téma köré csoportosítva ismertetném a megoldásra váró problémák közül azokat, melyek megoldását feltételként kellene szabni Szerbiának, még a csatlakozása elõtt, és amelyekkel kapcsolatban: a megfelelõnek beállított képpel szemben nagyon sok kritikus hangot hallottunk. Fel kell emeljük a szavunkat ezek megoldásáért.

A legfontosabb, hogy ezen, az elcsatolt területen élõ magyarság megõrizhesse identitását és önrendelkezését, hogy fennmaradjon, ne kényszerüljön önfeladásra.

Súlyos, mai napig rendezetlen kérdés a - II. világháború idején elkövetett - magyarellenes vérengzések jóvátétele, melyek napjainkban is terhelik a szerb – magyar viszonyt.

Csatlakozási feltételnek kellene szabni:

hogy ismerjék el végre a titóista partizánok által 1944-45-ben elkövetett népirtást, melynek legkevesebb 40.000 magyar és 260.000 német és zsidó esett áldozatul a kollektív bûnösség koholt vádjával a Délvidéken.

Etnikai alapon brutálisan meggyilkolták, illetve megsemmisítõ táborokba zárták õket. Kettõs mércét alkalmazva mai napig nem történt meg a tényeknek, a háborús bûnöknek az elismerése, a felelõsök megnevezése és felelõsségre vonása. Elmaradt a bocsánatkérés, illetõleg a kárpótlás, az erkölcsi és anyagi jóvátétel megadása a túlélõ érintetteknek és leszármazottaiknak. Ez ellentétes az európai normákkal, és nagyon fontos lehet a megbékélés érdekében.

Ezekre a tragédiákra emlékezve, méltó emlékmûvek felállítására és emlékhelyek létesítésére is szükség lenne. Problémák vannak a méltó kegyeletadással, megemlékezésekkel is. Az áldozatok „sírhelyét” a hozzátartozók hiába jelölik meg, ha a jeleket, a kereszteket kidöntik vagy felgyújtják és a tömegsírok fölött szeméttelepeket alakítottak ki.

Arra van szükség, hogy a szerb parlament fogadjon el errõl a témáról egy megfelelõ határozatot. Politikai döntésre lenne szükség, ahol elismerik a tényeket, bocsánatot kérnek, és ahol még lehet, megtörténne a kárpótlás. A megtörténtekrõl csak az nem tud, aki nem akar. Erre már Becsey Zsolt, volt európai parlamenti képviselõ 2008 decemberében felhívta a figyelmet, és ehhez 11 vajdasági civil szervezet csatlakozott.

A vajdasági civil szervezetek és pártok közös közleménytervezetének most is ez a kérdéskör a legelsõ követelése, a csatlakozási feltételek közt.

Kárpótlás és a tulajdon visszaszármaztatás kérdése

A restitució kérdése, és az EU-csatlakozás nagyon is összekapcsolódnak. Az elkobzott javakat úgy az egyházaknak, mint a magánszemélyeknek, sok esetben a vérengzések áldozatai leszármazottainak vissza kellene szolgáltatni, és lehetõleg in natura formában.

A szerb alkotmánybíróság dönt a közeljövõben, a természetben történõ restitució lehetõségérõl, hogy természetben vagy kárpótlási jegy formájában történjen a kártalanítás.

Tény, hogy az EU-csatlakozást követõen kiszolgáltatottá váltak a volt kommunista, közép-kelet-európai országok, a nyugati tõkével szemben. Magyarországi tapasztalat, hogy a kárpótlási jegyeket a rászorultaktól fillérekért felvásárolták, és nem kívánatos kézbe került a magyar tulajdon. Saját, nemzeti tõke nélkül hátrányos és kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek ezek az országok a csatlakozást követõen. Ezért rendkívül fontos, hogy legyen tõkéje a helyi lakosságnak is. A kedvezõ alkotmánybírósági döntés, ezt elõsegítheti.

Az autonómia kérdése

A közösségi jogok kérdésekor kiemelten kell kezelni a nemzeti önrendelkezés kérdését.

Az ideális az lenne, ha Szerbia biztosítaná a Délvidék teljes autonómiáját. A mostaninak nevezett autonómia csak része az autonómiának.

2011 januárjában Strasbourgban, az Európai Tanács Parlamenti Közgyûlésén Boris Tadić szerb elnök ideális képet festett a követelmények megfelelésével kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (VVMNT) lényegében megoldotta a nemzeti kisebbségek minden problémáját. Tabajdi Csaba EP képviselõ is lelkes felszólalásában ezt, egész Európának példát mutató kisebbségi jogok biztosításaként értékelte.

A valóság az, hogy a VMNT négy területen kapott hatáskört, az oktatás, a tájékoztatás, a kultúra és az anyanyelv területén, ami örvendetes, de önmagában ez még nem elégséges. Akik ezt elérték, azt mondják, hogy „ennél többet nem lehetett kiharcolni”. A VMNT politikai jogosítványokkal nem rendelkezik. Mind a mai napig nem nyilatkoztak a magyarverésekkel kapcsolatban sem.

A magyar kisebbség nincs jelen számarányának megfelelõen a döntéshozó testületekben.

A lakosság 14.28 %-a magyar, de 6.8%-ban vannak pl. a közigazgatási szervekben jelen.

A lélekszámhoz képest lényegesen kisebb, kevesebb a beleszólási joguk és lehetõségük az itt élõ magyaroknak, mint az elégséges lenne. A saját életüket érintõ kérdésekben, minden területen - nemcsak a nyelvet illetõen - nagyobb beleszólási jogot kell biztosítani számukra.

Például Magyarkanizsa, Zenta, és Ada községeket 20 évvel ezelõtt - Milosevic alatt - Nagykikindához kapcsolták. Ezért a magyaroknak szerb többségû községbe kell menniük jogaik érvényesítéséhez. Szükséges lenne, hogy a 3 község visszakerüljön Bácskába.

Elvárható lenne, hogy a szerb kormány biztosítsa a kisebbségek arányos részvételét a közigazgatási, igazságügyi, közvállalatokban és belügyi szerveknél.

Másrészt meg kellene követelni, hogy ahol a magyar közösség létszámtöbbséget alkot, ott számára az életfeltételeket területi autonómiával úgy biztosítsák, ahogy az Európában, az autonómia modellekben fellelhetõ, pl. Dél-Tirolban, ami több évtizedes konfliktus helyzet után nagyon szép felvirágzást hozott a tiroli német ajkú közösségnek. Dél-Tirolban az élet minden területén, az egyenlõ, számarányos részvétel biztosított a számukra, sorsukat döntõ részben saját maguk alakítják.

Ez Szerbiában nem tapasztalható. A területi autonómia garanciális feltétele, hogy az anyagi háttér is biztosított legyen. A visszaosztási rendszernek ezért jobban kell érvényesülnie.

Nem kívánatos betelepítések történnek õshonos magyar területekre

A lakosság etnikai összetételének szándékos megváltoztatása megengedhetetlen. A szerb alkotmány alapján is tilos. Az EU-ban megengedhetetlen, súlyos emberjogi jogsértés.

A kilencvenes évek óta folyamatosan érkeztek az õshonos, magyarlakta településekre Horvátországból, Boszniából, Koszovóból nagy számban a betelepülõk.

Újabban Nyugat-Európából kitoloncolják azokat, akik ott menekült jogot kértek. Hazatérve nem a saját korábbi lakhelyükre, hanem magyarlakta településekre költöznek, ott házakat vásárolnak. A betelepítés következtében pl. muzulmán cigányok kerülnek szép számmal vajdasági, õshonos magyarlakta falvakba. Temerinben például találtak egy ingatlanközvetítõ céget, amely nagy tételben vásárolta fel a házakat. Utána 99 %-ban cigánytelepesek jelentek meg, akik Koszovóból mentek el.

A megkérdezettek szerint feltételezhetõ, hogy a szerb állam áll a tömeges ingatlanfelvásárlás mögött, ami ebben az esetben erõszakos betelepítésnek minõsülne. Bizonyítható, hogy 3-4 hónap alatt egy falu etnikai összetételét 5%-ban megváltoztatták. Nincsenek adatok, arról sem, hogy egy házba hány személyt (4-20 fõ) telepítenek be. Ezeken a településeken egy idõ után az élet élhetetlenné válik. Megoldást jelenthetne, ha az EU részérõl kimondanák, hogy azokra a területekre telepítsék vissza ezeket az embereket, ahonnan jöttek.

Az etnikai incidensek napjainkban is jelen vannak

Kérdésként fel kellene tenni a szerb kormánynak, hogy: Milyen intézkedéseket tett, az etnikai alapú incidensek kivizsgálására?

Ezek az incidensek folyamatosan tartanak. 2004-2005-ben volt a legtöbb, amikor Koszovóból idejöttek a szerbek. Ekkor Doris Parc EU-biztos, Becse Zsolt, és Jelko Kacin úr, Szerbiába látogattak. Az EU-jelentésük egyik záradéka az volt, hogy a szerb kormány alakítson egy bizottságot, ezeknek az incidenseknek a kivizsgálására, és tegyenek jelentést. Bár a bizottságot létrehozták, de hogy jelentést készítettek volna, és azt az EU-hoz eljuttatták volna, arról nincs hír.

Szerb hivatalos statisztikai adatok szerint 2003-ban 17; 2004-ben 62; 2005-ben 13; 2006-ban 162; 2007-ben 197; 2008-ban 171; 2009-ben 150; 2010-ben 110, Ez az utóbbi 5 évben: 792 incidens volt. Probléma, hogy a statisztika nem jelzi, hogy ebbõl mennyi a magyar, mit értenek kisebbségellenesen, és az egyes besorolási kategóriák alatt.

Soha nem számolnak be arról, hogy nemzeti alapú incidens esetében hányban indult eljárás, és az eljárás: rendõrségi, szabálysértési, vagy bírósági. Valamint arról sem, hogy mi lett ezeknek az eredménye. Ha ezt netán valaki firtatja, kiderül, hogy nincs eredmény. 2007-ben adták ki utoljára a Fehér könyvet. Az új adatok Bozóki Antal 420 oldalas tanulmányban találhatóak meg.

Az anyanyelv használat és az oktatás megoldásra váró feladatai-ról

Az ifjúság a jövõnk záloga. Különös jelentõsége van annak, hogy mit tud biztosítani számukra az oktatási rendszer.

- A magyar tagozatra járó tanulók azt tanulják, amit a szerb diákok, a szerb tankönyvek magyarra fordításával. A saját történelem, kultúra elsajátítása - magyarországi tankönyvek segítségével - csak az alsó-tagozatban lehetséges. A szerb állam, a szerb nyelvû tankönyveket ingyen adja az 1-3. osztályos tanulóknak. A magyarnyelvû tankönyvek kisegítõként használhatók, de azt a szülõnek vagy az iskolának saját költségén kell biztosítani. Felsõ-tagozatnál még kisegítõként sem használnak anyaországi tankönyveket, mert a tantárgyak ismeretanyaga nem fedi egymást. A történelemoktatásnál komoly problémák merülnek fel.

- Oktatás területén a nemzettudat megõrzését sokkal jobban szolgálná, ha a történelemtanítás az általános iskola felsõ tagozatában a magyar történelem teljes, valós, megismerését biztosítaná.

- Az egyházi oktatási intézmények sem óvodáik, sem általános iskoláik fenntartására állami támogatást nem kapnak. Noha állami és önkormányzati alapfeladatot látnak el, a normatív támogatást, a „fejkvótát” nem kapják meg a gyerekek után.

- Magyar tanítóképzés Szabadkán és Zomborban van. Újvidéken van egy egyetem, ahol a magyar nyelv és irodalom tanárképzés magyar nyelven folyik, de a Vajdaságban nincs magyar egyetem, ellentétben Erdély, Felvidék és Kárpátalja magyar felsõfokú oktatásával. Ezért sokan magyarországi ill. más európai ország egyetemein tanulnak, ami további problémákkal jár. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete közel két évtizedes sziszifuszi harcot folytat, minden fórumot megkeres, hogy a magyar egyetem végre megvalósuljon. Sajnálatos, hogy a közelmúltban megalakult Magyar Nemzeti Tanácsban nincs képviselõjük.

A szórványban élõk helyzete a legnehezebb, ahol a szülõk egyre kevesebb gyermeket iratnak magyar osztályba ill. tagozatra, mert így inkább biztosítottnak látják gyermekeik jövõjét, és anyagi helyzetük is nehéz. Ezért beiratkozási támogatással, ösztöndíjprogrammal, iskolabusz beállításával próbálnak a helyzeten segíteni.

Csatlakozási feltételként, úgy az önálló magyar egyetem felállításának követelményét, mint az egyházi óvodák és oktatási intézmények állami, normatív támogatását biztosítani kellene.

***

A leírtakból is látható, hogy eredményes, tapasztalatszerzésben gazdag volt a monitorozó képviselõk útja. A válaszadók nyílt, õszinte probléma feltárása, a képviselõk iránt érzett bizalom, remélhetõleg gyümölcsözõ lesz, és folytatódik.

Szükséges lenne, hogy az EU-soros magyar kormány, ennek a tényfeltáró útnak a konklúzióit megszívlelje. Felvállalva Délvidék, sokat szenvedett magyarsága sorskérdéseinek megoldását, Szerbia EU-csatlakozásához – a magyar nemzeti érdekeknek megfelelõen – a magyar kormány a Vajdaságban élõ magyarok által megfogalmazott feltételek teljesítését kritériumként szabja. Erre megvan a lehetõsége.

Délvidék a Kárpát-medence azon része, ahol a magyarság számára – Kárpátalja mellett - a legnehezebbek a körülmények. Ezért is kiemelten kell képviselni azokat a magyar követeléseket, melyekkel a délvidéki magyarság jelenlegi helyzetében fontosak, mert a megmaradásuk a tét.

Orbán Éva

A cikk a KAPU áprilisi számában jelent meg.