Tisztelt Dr.Frech Ágnes Kollégiumvezetõ Asszony és Tisztelt Dr.Kenéz Andrea Bírónõ!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a mai napon az alábbi sajtóközleményt adtam ki, s juttattam el a nyilvánossághoz egyéb internetes lehetõségek útján is. A közlemény kiadását követõen észleltem a Fõvárosi Bíróság honlapján, hogy Kenéz Andrea bírónõ fiatalkorúak bírájaként is eljár, s e minõségében, tehát fiatalkorúak bírája címmel és beosztással rendelkezõ bíróként valósította meg az intézményi gyermekbántalmazást. Ez olyan mértékben döbbentett meg szakmailag és emberileg egyaránt, hogy úgy döntöttem: az Európai Parlament januári plenáris ülésén, amely egyben a magyar soros elnökség nyitó ülése, a nemzetközi nyilvánosságot kihasználva felszólalást tartok errõl az ügyról. Amióta angol állampolgárságú letartóztatottak ügyében több brit képviselõtársam is felszólalt az Európai Parlamentben, s bemutatta a magyarországi elõzetes letartóztatásokkal kapcsolatos tarthatatlan eljárásjogi és végrehajtási körülményeket a kérdéskört igen nagy érdeklõdés övezi Strasbourgban és Brüsszelben. Ennélfogva bízhatok benne, hogy mind képviselõtársaim, mind a nemzetközi sajtó felfigyel a felszólalásra, s együtt fogjuk keresni a több vonatkozásban is a nemzetközi normákat súlyosan sértõ magyarországi bírói gyakorlat felszámolásának lehetõségeit. E lehetõségeknek nyilvánvalóan - ahogy azt a mai eset is jelezte - tartalmazniuk kell a magyar bírák oktatását a gyermeki jogok nemzetközi normáira, az intézményes gyermekbántalmazás fogalmára s az utóbbi elkerülésének kötelezettségére is. Az Európai Parlament ( s annak LIBE Bizottsága) reakciójától függetlenül is kérem, hogy Kollégiumvezetõ Asszony haladéktalanul vizsgálja ki a sajtóközleményben körülírt esetet, s tájékoztasson arról, mi szükség volt arra, hogy Budaházy György elõzetes letartóztatásának meghosszabbításáról illetve megszûntetésérõl Karácsony (Szenteste) ünnepe elõtti napon döntsön a Fõvárosi Bíróság.

Tisztelettel

Morvai Krisztina





A bíróság ma gyermekbántalmazást valósított meg

Dr. Morvai Krisztina EP képviselõ nyílt levele Dr. Kenéz Andrea Bírónõnek

Budapest, 2010. december 23.

Tisztelt Dr. Kenéz Andrea Bírónõ!

Ön a mai napon elkövette azt a cselekményt, amelyet a gyermekvédelmi jog és az ENSZ Gyermeki Jogok Bizottsága "intézményi gyermekbántalmazásnak" nevez.

Karácsony elõtti napra, december 23-ra tûzte ki a másfél éve elõzetes letartóztatásban lévõ ellenzéki vezetõ, Budaházy György elõzetes letartóztatásnak megszûntetésével illetve meghosszabbításával kapcsolatos bírósági "tárgyalást", ülést. A vádlottnak - Ön által és a nyilvánosság által tudottan - három kisgyermeke van, mindannyian 12 év alattiak, a legkisebb négyesztendõs. A gyermekek nyilvánvalóan hetek óta azon izgulnak, szoronganak, hogy a nekik nagyon hiányzó édesapjuk velük töltheti-e a Karácsonyt. Ön azt akarta, hogy az utolsó pillanatig kelljen várniuk arra, hogy erre a - számukra legfontosabb - kérdésre választ kapjanak. A tárgyalás kitûzésének idõpontjából, a Karácsony elõtti utolsó munkanapból minden jóérzésû ember arra következtetett, hogy a gyermekekre, a családra és a vádlottra kedvezõ döntés születik, hiszen ellenkezõ esetben egy bíró - pontosan ismerve az eset összes körülményét, és tudva, hogy milyen döntést készül hozni - nyilvánvalóan nem szánta volna magát ilyen gonosz, a gyermekekkel szemben kegyetlen lépésre. Ezt gondoltuk és ezt hittük - de tévedtünk. Amit ma Ön tett több, mint a bírói etika megsértése és több, mint az emberség hiánya. Amit Ön ma tett, az gyermekbántalmazás. Mint bírói szakvizsgával és Ph.D tudományos fokozattal rendelkezõ jogász igen sok kutatást végeztem a gyermekbántalmazás körében. Amint azt Ön is tudja, a gyermekbántalmazás nemcsak fizikai, hanem lelki formát is ölthet, amikoris valaki gyermekeknek nem fizikai, hanem súlyos lelki sérülést, fájdalmat, szenvedést okoz. Az elkövetõ nemcsak természetes személy, hanem intézmény is lehet. Intézményi gyermekbántalmazás, annak is a lelki formája valósul meg akkor is, amikor egy hatóság, például bíróság olyan döntést hoz, amely szükségtelenül, önkényesen súlyos lelki gyötrelmeket okoz kisgyermekeknek. Mi szükség volt erre, kedves bírónõ?

Kérem, hogy az idei Karácsonyon jusson majd eszébe az a három Budaházy-gyerek, aki az ön döntése miatt érzi magát nemcsak szomorúnak, de becsapottnak is.

Üdvözlettel

Dr. Morvai Krisztina

Európai Parlamenti képviselõ

az EP LIBE (Szabadságjogi, Igazságügyi és Rendészeti) Bizottságának tagja