Az ’56-ot megcsúfoló emlékmû lebontását követelik

Az 1945 – 1990 közötti politikai foglyok szervezetei az akasztófákra emlékeztetõ „vaskefe” lebontását kérik a kormánytól és a fõváros új vezetésétõl. Tõlük függetlenül ezt követelte a Jobbik nevében Murányi Levente képviselõ is, a vascsõhalmaz elõtt tartott sajtótájékoztatóján.

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulójára kozmopolita, Janus-arcú emlékmûvet állított fel a szocialista kormány, mely akasztófákra, munkásõr vonulási alakzatokra emlékeztetett, hiába tiltakoztak az ’56-os szervezetek sajtóban megjelent nyilatkozatokkal, az Országgyûlésben Szili Katalin házelnökhöz intézett levélben.

Nem véletlen, hogy a díjnyertes ’56-os emlékmû minden ’56-os gondolatot nélkülözött, s azt nem véletlenül tartják ’56 megcsúfolásának.

Azt követõen, hogy a nemzeti elkötelezettségû Fidesz-KDNP elsöprõ sikert aratott úgy az országgyûlési, mint a helyhatósági választásokon, az 1945 – 1990 közötti politikai foglyok szervezetei kérelemmel fordultak a Fidesz-KDNP kormányhoz, és a fõváros új vezetéséhez. Kérik maguk és a velük egyet értõk nevében, hogy rendeljék el ennek a „vaskefe emlékmûnek” a lebontását, melyet tiltakozásuk ellenére állított fel a Gyurcsány-kormány az 50. évfordulóra.

A kérelem aláírói:

’56-os Alapítvány – Vanek Béla (elnök, indítványozó); TIB – Regéczy-Nagy László (elnök); Wittner Mária képviselõ, Fidesz; ’56-os Magyarok Világszövetsége – Trencsényi László (elnök); Pofosz ’56-os Tagozata – Rácz József (országos elnök); PEK – v. Fehérvári István (elnök); Recski Szövetség – Krasznay Béla (elnök).

Egyben felkérik a politikai irányultságú szervezeteket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezésükhöz.

Aki csak egy kicsit is ismeri az 1956-os Forradalom és Szabadságharc igaz történetét, és a magyar nemzet érdekeit tartja szem elõtt, és nemzeti érzelmû annak kinyílt a bicska a zsebében, az ’56-os emlékmû-pályázat körüli felháborító, botrányos történtek miatt.

A hatalmon lévõk annyira féltek ’56 szellemiségétõl, hogy folyamatosan meghamisították, a történelmi tényeket, és igazság helyett hazudtak a következõ ifjú generációknak.

Közismert tény, hogy a Rózsadombi paktum 16. pontja kimondja, hogy az ’56-os forradalmat, csak mint a kommunizmust jobbítani akaró reformtörekvést szabad bemutatni, más szemléletû, vagyis az igazságot feltáró alkotásokat nem szabad támogatni, azok létrejöttét akadályozni kell. Sajnálatos, de tény, hogy ezt sikerrel meg is valósították. Ezt igazolta a 2006-os, méltatlan emlékmû pályázat is.

A Medgyessy-kormány 2005. augusztus 18-án döntött az emlékmûrõl.

Szõcs Géza író indította útjára a kezdeményezést, melyhez közel 150 értelmiségi csatlakozott pártállástól függetlenül. A kezdeményezés mellé állt Demszky Gábor fõpolgármester és az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter is. A kormányfõ az Európa-tervbe illesztette az emlékmû 50. évfordulóra történõ felállítását.

Az 1956-os emlékévet elõkészítõ bizottság a ledöntött Sztálin-szobor helyét javasolta helyszínként, melyhez a Fõvárosi Közgyûlés egyhangúan hozzájárult.

Ezen a helyen akarta Pongrátz Gergely az ’56-osok emlékmûvét nemzeti összefogásból az évfordulóra felállítani. De Demszky Gábor és köre erre - egyértelmû okokból - nem adott engedélyt. Ezért Pongrátz Gergely emlékmû-tervét Kiskunmajsán valósította volna meg, ha a halál ebben nem akadályozza meg.

Pongrátz Gergely elképzelése szerint az emlékmû a sztálin-csízmában elhelyezett ’56-os zászló lett volna. A ledöntött Sztálin-szoborból a csízma, az emelvényen maradt, a benne lévõ vasgerenda miatt. A forradalmárok a csízmába kitûzték a lyukas, ’56-os zászlót. Az egész világot bejárta ez a kép. Az emlékmû ezt ábrázolta volna, mindenki számára egyértelmûen.

A Miniszterelnöki Hivatal 2004 februárjában írta ki pályázatot. A zsûri a magyar képzõmûvészeti és építõmûvészeti szövetségek, egyetemek által delegált szakértõkbõl állt, akik hetvennyolc beérkezett mû közül választották ki a díjazottakat.

A nagyközönség véletlenül sem láthatta a beérkezett 78 pályamû makettjeit, mert nem állították ki, amíg el nem döntötték, melyik lesz a gyõztes pályamû.

Az ’56-os emlékmû-bizottságból kirekesztették az ötvenhatos szervezetek képviselõit.

Kötelezõ erõvel illett volna felkérni Wittner Máriát, Rácz Sándort, Rácz Józsefet, és néhány hiteles ötvenhatost, valamint nemzetünk olyan nagy alkotóit, mint Szervátiusz Tibor, Melocho Miklós, Csete György és az õ mûvészi, emberi és eszmei színvonalukon állókat.

A közismert szobrászmûvész, az Ausztráliában élõ dr. Kolozsy Sándor, ’56-os szabadságharcos figyelemre méltó alkotása a zsûriig sem jutott el, ezért levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz is. A zsûri – az 56-os szervezetek megkérdezése nélkül - kérte fel szakértõként Fónay Jenõt, a Pofosz alapító tagját.

A díjnyertes pályamûrõl

A „nagy csendben lezajlott” pályázat Mûcsarnokban történt – június 20-i - eredményhirdetésérõl a Népszabadság június 21-i, keddi számából értesülhettünk, majd a Napkeltében is interjút láthattunk a díjnyertesekkel.

Az elsõ helyezéssel járó ötmillió forintot az Emõdi-Kiss Tamás, Papp Tamás, György Katalin alkotta i-ypszilon csoport kapta.

A bírálóbizottság további hat pályamûvet díjazott: hárommillió, kétmillió, valamint másfélmillió forinttal.

Ezt követõen láthattuk, hogy az egykori Felvonulási téren, a ledöntött Sztálin-szobor helyén megvalósuló alkotás 2006 darab, 2-8 méter, változó magasságú, 23 x 23 centiméter keresztmetszetû vasoszlop lesz, melyek éket formálnak, és ez a Dózsa György úttal ötvenhat fokos szöget zár majd be.

Elsõ pillanatban az ember azt gondolta, hogy valami otromba viccrõl van szó.

Ez az éket formáló 2006 darab rozsdás és nem rozsdás vasoszlop emlékeztet majd az '56-os világot formáló magyar forradalomra?

Egy 32 méter hosszúságú, minden – a forradalomra emlékeztetõ - gondolatiságot, üzenetet, eszmeiséget nélkülözõ se nem képzõmûvészeti, se nem iparmûvészeti, „alkotás”, pontosabban oszlophalmaz emlékeztet a „világcsodára”? 1956-ra az utalna, hogy az ék tengelye 56 fokos szöget zár be a Dózsa György úton lévõ Építõk Szakszervezeti székházával, netán az oszlop 23 centimétere október 23-ára?

Az emberben dolgozik a kis ördög, és akaratlanul is arra gondolt vajon melyik „oszlopos” cég kapja meg az oszlop-készítés munkáját. Kinek az elfekvõ raktárkészletét kellett majd formatervezetten történelmi léptékû helyszínen tárolni? Vajon melyik szívükhöz közel álló cég jutott a jó kis zsíros üzlethez, melyre 650 milliót terveztek a mi adónkból, de a költségek megközelítették az egymilliárdot.

„Ez az emlékmû senkit sem fog kényszeríteni arra, hogy feladja saját '56-ját"-

mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Mûcsarnokban rendezett díjátadó ünnepségen. "Ahány résztvevõje volt az eseményeknek, annyiféleképpen élték meg a történteket. Ez az emlékmû senkit nem fog kényszeríteni arra, hogy feladja saját ’56-ját.”– hangsúlyozta.

Valóban. A még élõ volt ávósokat, karhatalmistákat, munkásõröket valószínû dicsõséges és jól fizetett, a gyerekeiknek is kiváltságot biztosító, verõlegény múltjukra emlékeztetheti majd, az oszlop, netán a gumi- és vasbotokra, mellyel a nekik nem tetszõket fegyelmezték. A munkásõr alakulatok ékalakzatára. A fegyvertelen tüntetõk felett aratott gyõzelmükre, akiket sortüzekkel országszerte lemészároltak a Kossuth tértõl Mosonmagyaróváron át Salgótarjánig.

A szovjet csapatokat behívó, felelõs magas beosztású politikusokat és családjaikat arra a nagy fellélegzésre, hogy nem kellett felelniük a nemzet ellen elkövetett hazaárulásukért, a kivégzett és bebörtönzött hazafiak tízezreiért, az elmenekült kétszázezer magyarért.

A szabadságharcosokat saját bevallásuk szerint az akasztófákra emlékezteti a „vaskefe”.

A történelmet ismerõknek, 56 eszméit magukénak vallóknak pedig nem mond semmit, ha csak azt nem, hogy fogjunk végre össze, és tüntessék el, bontsák le, mert ez a magyar ’56 megcsúfolása.

Ez olyan szégyellni való „emlékmû”, ami nem késztet történelmünkkel való szembe nézésre, erkölcsi állásfoglalásra. Nélkülözi magát a történelmi tényt, annak eszmeiségét, a szabadságért az életét adó magyar nemzet jellemzõ karakterét. Az igazságot nélkülözõ mondanivaló híján a miniszterelnök valóban rátapintott a lényegre. A 2006-os véres õszt követõen – mikor ’56 leverését játszották le a brutális rendõr terrorral, még egyértelmûbb miért az emlékmû lett a gyõztes pályamû.

Mert nem „sokféleségbõl jött létre a nemzeti akarat”, hanem egy döntõ momentumból, a nemzeti függetlenség egységes akarásából.

A mûalkotás kritériumáról is szólni kell, mert lényegi kérdés.

Mi ebben a díjnyertes mûben a mûvészi alkotás, hol van ebben mûvészi talentum? A mûalkotások értéket képviselnek, a mûvészek mondanivalója, erkölcsi állásfoglalása egyértelmû, üzenete átível az idõkorlátokon, s nem esnek ki az Idõ rostáján. A megmunkált anyag csodája, a mûvész tehetségének megtestesülése. Michelangelo mondta Dávid szobrával kapcsolatban – rendkívül szerényen – õ csak a felesleges anyagot fejtette le a kõtömbbõl, hogy Dávid láthatóvá váljon. Lehet-e ellentétesen értelmezni Laokoon és Nióbe fájdalmát, a gyõztes Dávidot, a népét vezetõ Mózest, a Pietát, Krisztus keresztre feszítését, vagy hogy festészeti alkotást is említsek Munkácsi Krisztus Pilátus elõtt alkotását?

A pályázat gyõztesei a történelemkönyvekbõl ismerhették az eseményeket.

Ez a legnagyobb baj, és ez látszik meg a minden ’56-os gondolatiságot és eszmeiséget nélkülözõ mûvükön is. A 26, 33, és 37 éves gyõztesek ellenforradalomról tanultak az iskolákban,

Sajnos, de tény, hogy ma is vannak olyan történelemtanárok, az általános és a középiskolában is, ahol még ma is tabu téma 1956. S az ’56-os történelem-tétel ügyesen nem kerül kihúzásra az érettségi vizsgán.

Komoly problémát jelentenek a jelenleg érvényben lévõ tankönyvek is. 2000 tájékán az OM 1956-os történelmi olvasókönyv pályázatot hirdetett. Ahol természetesen egy „elõ”-zsûri (az Oktatási Minisztérium liberális tankönyves munkatársai) kiszûrte a többnyire 56-osokból álló bizottság elõtt azokat a pályamunkákat, melyek nem feleltek meg a Rózsadombi paktum 16. pontjának.

Sokak számára egyértelmû, hogy a „vaskefe” azért díjnyertes, mert minden lényeges ’56-os magyar gondolatot nélkülöz. Nagysága és formája megfelelõ ahhoz, hogy ott, azon a történelmi téren a jövõben ne igen tudjon nagyobb tömeg összegyûlni.

Isten õrizzen attól, hogy az új generációk szemlélete ilyen szinten álljon bármilyen vonatkozásban.

1956-ban a legfontosabb követelések

a következõk voltak: függetlenség, semlegesség, idegen csapatok távozása, bûnös politikusok és végrehajtók felelõsségre vonása, az ÁVH megszüntetése, Nemzetõrség felállítása, Munkástanácsok felállítása. Ésszerû és tervszerû gazdaságot akartak az iparban és mezõgazdaságban egyaránt, és bármilyen furcsán hangzik a polgári értékrend visszaállítását. Nem akartak sem kommunista, sem kapitalista Magyarországot. Harmadik utas, magyar Magyarországot akartak.

Szabadságot akartak, melyért az életüket is feláldozták. És elsõsorban az ifjúság, akik mögött ott állt az egész ország, egy törpe kisebbség kivételével.

Egy méltó 1956-os emlékmû erre emlékeztetne. A pesti srácokra, a nemzeti összefogásra. De ez nagyon veszélyes a hatalmon lévõknek. Ezeket a gondolatokat kell megölni, elfelejtetni, hogy ne felelõsséggel gondolkodó és számon kérõ állampolgárok, de gyáva, sunyi, alattvalók legyenek az emberek, mert így lehet õket az orruknál fogva vezetni, rabszolgákká süllyeszteni a saját országukban.

Tiltakozások a felállítást megelõzõen

Az mszp-s kormányzat részérõl Szajdi Szilárd fogta össze a hivatalból delegáltakat. Eredetileg az ’56-os szervezetek vétó-joggal rendelkeztek volna, de kormányzati részrõl egyedül Fónay Jenõt jelölték ki, képviselõnek. Tiltakozások láttak napvilágot, nyilatkozatok, petíciók születtek az emlékmû felállítása ellen, a következõ szervezetek részérõl: de eredménytelenül.

’56-os Szövetség Budapesti Tagozat

néhai Beke János a budapesti tagozat titkára, 22 kerületi elnök nevében tiltakozott, és csatlakoztak a közös nyilatkozathoz.

A TIB országos gyûlése egyhangú szavazattal döntött, az emlékmû felállítása ellen, és nyilatkozatot adtak ki.

Regéczy-Nagy László, a TIB elnöke szerint nem értettek egyet a horribilis költségekkel, és nem akarták, hogy ’56 eltiprói és utódaik ne állítsanak emlékmûvet 56-nak.

’56-os Alapítvány

Vanek Béla a TIB Etikai Bizottságának elnöke, az ’56-os Alapítvány ügyvezetõje. Az emlékmûvel kapcsolatban egyértelmû tiltakozó nyilatkozatot adtak ki, melyhez az 56-os szervezetek csatlakoztak.

PEK –Politikai Elítéltek közössége

2005. évi közgyûlésén az 50. évfordulójára tervezett díjnyertes emlékmûvel kapcsolatban az alábbi határozatot hozták:

„Mi volt politikai elítéltek hosszú esztendõket szenvedtünk a kommunisták börtöneiben. Elutasítjuk a szabadságharcunk 50. évfordulójára készítendõ emlékmû tervét, minthogy a nyertes pályamû nem fejezi ki, de még csak kapcsolatban sincs azzal a drámai küzdelemmel, önfeláldozó hõsiességgel, ami a nemzet szabadságáért folyó áldozatos küzdelmet jellemezte. Ezért a pályázatot eredménytelennek tekintjük, és szükségesnek tartjuk új pályázat kiírását.” (jkv.11.határozat.) - vitéz Fehérváry Istvánt, a PEK elnök.

POFOSZ

A Pofosz ’56-os Tagozata, már májusban külön is tiltakozott az emlékmû ellen.

Rácz József Pest megyei elnök, a Pofosz ’56-os Tagozatának országos elnöke hivatalos állásfoglalást adott ki már májusban, az emlékmû felállítása ellen.

„A kormány magánerõbõl, a saját magán zsebükbõl ezt az emlékmûvet, ha akarja, állítsa fel, ott, ahol akarja, de ne ’56-os emlékmûként, és ne az adófizetõk pénzébõl. Az 56-osok becsülete árán ne állítsanak fel globalista, emlékmûvet. Ezt az emlékmûvet nem láthatták, nem véleményezhették sem a szervezetek, sem a nagyközönség a díjazást megelõzõen, és senki nem hagyta jóvá, aki számukra hiteles ’56-os.” Nem fogadták el.

Az ’56-os Alapítvány tiltakozásához is csatlakoztak.

v. Bazsó Károly Gyõr-Sopron megyei elnök, építész véleménye:

„Ez a kompozíció sem magyarságtudatot, sem a keresztényi hitünket, sem Szent István tanait, nem képviseli. De fõként nem az ’56-os Forradalmat és Szabadságharcot, a szabadságért küzdõket, az azért elesetteket, a kivégzetteket, a bebörtönzötteket, a szenvedõket. „

’56-os Szövetség (országos)

Az országos szövetség 2005. szeptember 6-i elnökségi ülésén határozatot hoztak, melyet közzétettek a sajtóban. Tiltakoznak az emlékmûnek nevezett pályamû felállítása ellen, mert az nem szimbolizálja a magyar ’56 szellemiségét, elfogadhatatlanul költséges, és balesetek veszélyét rejti magában. Külön kiemelték, hogy a pályamûveket nem volt lehetõség megtekinteni, véleményüket nem kérték ki. (Sinkovics Gyula elnök)

A budapesti szervezet javaslatára élõláncot terveztek a felállítás megakadályozására. A tiltakozásba a lakosságot is be kívánták vonni.

Összmagyar Testület

A Testület elnöksége közleményben tiltakozott az emlékmû felállítása ellen. Semmitmondó „emlékmû”, amely a semminek állít emléket –írta Bartis Ferenc Erdély ’56-osa, író-költõ, az Összmagyar Testület alapító elnöke, akit Romániában politikai okokból többször letartóztattak magyarsága miatt.

Az említetteken kívül az ’56-os Magyarok Világtanácsának honlapján 2006-ban152 tiltakozást találtam. Köztük magánszemélyek, körök, csoportok, szervezetek a világ minden tájáról tiltakoztak.

Most, hogy a Fidesz került hatalomra, remény van arra, hogy az 56-osokat akasztófákra emlékeztetõ, méltatlan „vaskefe” lebontásra kerüljön, s helyén, méltó emlékmû álljon.

Össze kell fognunk, hogy az 55. évfordulóra méltó ’56-os nemzeti emlékmû készüljön, és a történelmi helyszínen, a Sztálin-szobor helyén ’56 eszmeiségét, és üzenetét közvetítõ méltó emlékmû legyen. Gondolkodjunk együtt azon, hogy ezt, hogyan valósíthatnánk meg. Az ’56-os Alapítvány, ötvenhatos szervezetekkel, Wittner Mária a Fidesz képviselõje, az elsõ lépést már megtették. Murányi Levente és Losonczy Pál a Jobbik képviselõi októberben sajtótájékoztatót tartottak a „vaskefe” elõtt, ahol a méltatlan, forradalmat megcsúfoló emlékmû eltávolítását, és méltó emlékmû felállítását követelték.

Orbán Éva