Ha egy a cél, és egy az akarat,

van remény

Beszélgetés egy rendkívüli képviselõvel

Dr. Morvai Krisztina EP-képviselõ már a képviselõk alap- és hozzáállásban is másképp vélekedik, mint általában megszoktuk a „képviselõinktõl”, akiknek meggondolatlanul mi adtunk szabad mandátumot, ami azt jelenti, hogy nem tartoznak felelõsséggel a választóiknak. Krisztina szolgálatnak tekinti a képviselõséget. Bátorsága és elkötelezettsége az értelem és szív összhangját jelzi. Tetteit „külsõ vezérek” nem tudják befolyásolni. Egyetlen cél vezérli: kiállni, szót emelni a magyar nemzet érdekeiért, a magyar emberekért. Személyisége és küzdeni akarása csodálatba ejti azokat, akik közelebbrõl is megismerik. November 14 -16-ig vendégül látott egy magyar csoportot Brüsszelben. Ez alkalomból készült ez a beszélgetés.

- Mikor határoztad el, hogy csoportokat hívsz meg Brüsszelbe?

Az EP- képviselõk lehetõséget kapnak arra, hogy csoportokat hívjanak meg abból a célból, hogy megmutassák az Európa Parlamentet, hogy közelebb kerüljenek a munkánk megértéséhez, és az EU mûködéséhez. Amikor megtudtam, nekem rögtön dobbant egyet a szívem, és azt mondtam, ezt ki kell használni. Én már rögtön, az elején elhatároztam, hogy élek ezzel a lehetõséggel.

- Volt eligazítás? Egyáltalán honnan tudtad meg?

Az teljes EU és EP egy nagy bürokrácia. Amikor az ember megérkezik, egy csomó olyan információ van, amit az embernek magának kell megszerezni, de van, amit másoktól tud meg, akik régebben itt vannak. Így szereztem errõl tudomást, szinte véletlenül.

- Minek alapján választottad ki a csoportok tagjait?

A legelsõ csoport meghívása egy felszólalásomra történõ reagálással kapcsolatos.

A kezdet kezdetén azon vettem észre magam, hogy az egyik felszólalásomban 2006. október 23-ájának véres hétfõjérõl beszéltem. Arról a tragédiáról, ami a magyar embereket érte, az ’56-os forradalom 50. évfordulójának megemlékezését követõen. Azt láttam, hogy egy német képviselõtársam látványosan röhög – nincs más kifejezés rá - a történeten. Ez a videofelvételen is látszott. Ez engem rendkívül megdöbbentett.

Szerettem volna, mert szükségesnek láttam, hogy az én honfitársaim nagyon udvariasan és civilizáltan, ennek a hölgynek felhívják a figyelmét arra, hogy a magyar népnek ez mekkora tragédia volt, hogy min mentünk keresztül 2006 õszén, és ezen nem illik kacagni. Ez nem egy nevetséges történet.

Azt gondoltam, ha õt ezért többen levélben megkeresik, akkor egészen más hozzáállása lesz a magyar ügyhöz. Leszoknak ezek, a jóval szerencsésebb helyzetben lévõ nyugati képviselõtársak, hogy felületesen ítélkezzenek Magyarországgal kapcsolatban.

Ezért közzétettem egy felhívást. Akik kinyomozzák, hogy ki ez a képviselõ, a háromszáz valahányból, és szigorúan, de nagyon civilizáltan idegen nyelven írnak neki egy levelet, amiben elmagyarázzák, hogy mi történt 2006 õszén, és megkérik, hogy máskor ilyenen ne nevessen, azok közül választom ki a meghívottakat, 35-40 fõt.

- A második csoport tagjai a nemzeti jogvédõk voltak?

Igen. A nemzeti jogvédõs kollégák, akiket nagyon-nagyon szeretek, akikkel folyamatosan együtt harcoltam, és együtt dolgozunk. Úgy éreztem, hogy fontos, hogy õk is megismerjék az európai uniós munkát. Fontos, hogy együtt legyünk. Kint létük alatt végig dolgoztattam õket, amiért lelkiismeret furdalásom van.

A harmadik csoportnál már igyekeztem úgy összeállítani a programot, hogy legyen azért egy lélegzetvételnyi szabadidõ is. A nemzeti jogvédõs kollégákat összehoztam határon túli, elvesztett területek magyarjainak a képviselõivel, és érdekvédelmi szervezetekkel. Kibéreltem a szállodában egy különtermet, ahol folyamatosan együtt dolgoztunk.

- A harmadik csoport ismét pályázati úton került Brüsszelbe

Amikor meghallgattam Barroso úrnak a beszédét, minden hajam szála az égnek állt. Egyértelmûen kirajzolódott, hogy itt bizony egy európai egyesült államokat építenek, és el akarják venni az egyes nemzetek önrendelkezési jogát, önállóságát. Vagyis abszolút embertelen rendszer épül. A munkavállalással kapcsolatban azt mondják, hogy akinek nincs munkája Magyarországon, az szedje a sátorfáját és menjen Írországba vagy Angliába.

Azt, hogy az embereknek gyökereik vannak, családjuk, egyházhoz, közösséghez tartoznak, barátaik vannak, és nemzethez tartoznak nem utolsó sorban, fel sem merült. Ez egyszerûen embertelen, az emberekkel kapcsolatban.

Ez volt az egyik értékrendbeli dolog, amitõl rádöbbentem, itt, ez a cél, a gyökerek feltépése, és embertelenné tevése az embereknek egyfelõl. A másik: az államnak, a versenynek, a másik embernek a minden áron való legyõzésének erõltetése, ami kifejezetten embertelen.

Barroso azt mondta: Az a baj, hogy a kisvállalkozások Európában azért nem olyan sikeresek, mert nem használják ki az egységes piac adta lehetõségeket, és a kisvállalkozások mindig csak a saját országhatáraikon belül akarnak mûködni. Milyen nagy baj, miért nincs bennük kezdeményezõkészség.

Lelki szemeim elõtt láttam magam elõtt azt a kis papír-írószer boltot, egy magyar családot, aki itt veszi meg az iskola felszereléseket, vagy az ABC üzletet, ahol vásárolni szoktunk, vagy a piacon azt a kofát, akitõl megvesszük a zöldséget, a gyümölcsöt. És Barroso úr azt kérdezi tõlük, hogy miért nem csinálnak egy multinacionális hatalmas, versenyképes vállalkozást?!

Mintha nem tudnák felfogni, hogy van olyan, hogy emberléptékû vállalkozás, hogy vannak, akik nem akarják az életüket egy ilyen hatalmas versenyben leélni, hanem van családja, emberi közössége, barátai, hobbyja, s nem mindenáron hatalmas profitot termelõ multinacionális céget akar.

Látva azt, hogy milyen szörnyûséges irányba megy ez a felfogás, egy ösztönös segély kiáltásra gondoltam. Még aznap jeleztem a TV-stúdiónak, hogy igénybe veszem, mivel itt erre lehetõsége van a képviselõknek. Ott „Osama Bin Laden”- módra üzenetet intéztem az emberekhez. Gyorsan azon lendülettel azt kértem, hogy adjanak ötleteket, hogy hogyan lehet megfékezni ezt a szörnyû folyamatot. Egyben bejelentettem, hogy 25 embert szeretnék meghívni a legjobb ötletadók közül. Írjanak pályázatot, az elképzeléseikrõl. Nagyon sok, pályázat érkezett, és igen nehéz volt eldönteni a munkatársaimmal, hogy ki legyen ez a 25 személy. Végül ebbõl lett 40 fõ.

- Az EP ehhez milyen támogatást biztosít?

Nagyon komoly támogatást. Én szeretem az átláthatóságot. A képviselõtársaim biztosan megharagszanak, hogy én errõl beszélek, mert errõl nem szoktak beszélni. De az embereknek joguk van errõl tudni.

25 fõs csoport szükséges ahhoz, hogy ezt a támogatást megadják, és mindenképpen látogatást kell tennünk az Európa Parlamentbe.

330 eurót adnak, amivel gyakorlatilag nem kell elszámolni. Az ember úgy kezeli, ahogy akarja. Széles a skála. Van, aki autóbusszal utaztat, turistaszállóban, étkezés nélkül helyezi el a vendégeit, úgy gazdálkodik a 330 euró/fõvel, ahogy akar. Van olyan, aki úgy gondolja, hogy elég jövedelme van ahhoz, és azt szeretné, hogy a vendégei szép körülmények között legyenek. Jól érezzék magukat, legyen számukra ez a 3 nap emlékezetes. Én úgy gondolom, hogy a szeretetemet úgy is ki tudom fejezni, hogy éreztetem a vendégeimmel, hogy õk, fontosak. Szép szállodában laknak, a város legszebb részében, repülõgépen jönnek, mennek, szeretettel vannak körülvéve, finom és szép a vacsora. Szeretném, hogy érezzék azt, hogy fontosak. A magyar emberekkel ez az egyik legnagyobb tragédia, hogy folyamatosan azt érzik, hogy nem vagytok fontosak, nem számítotok.

Idegenvezetõ is vagyok, még fiatal egyetemistaként, sõt tanársegédként is idegenvezetõként dolgoztam, amit nagyon-nagyon szerettem. Most is elõnyét látom annak a rutinnak, amit akkor megszereztem. Itt, a reggelizõ helységben a riport közben is szemmel tartom a 40 fõs csoportom. Bár a munkatársaim sokat segítenek, én mégis úgy érzem, hogy nekem, politikusként ez ajándék, hogy együtt lehetek az emberekkel. Közvetlen kapcsolatot tarthatok velük.

- A politikusokat ritkán szeretik az emberek, rossz véleménnyel vannak róluk

Mindenütt szidják a politikusokat a világon. Kérdés miért utálták meg ennyire õket az emberek. Általában az a válasz, hogy a politika és a politikusok teljesen eltávolodtak az emberektõl. Köszönõ viszonyban sincsenek egymással, és a politikusok személyükben is olyan életmódot élnek, hogy nincs tapasztalatuk az emberi sorsokról.

Azt én rendkívül fontosnak tartom, hogy például én itt beszélgetek az ország minden részébõl a legkülönbözõbb hivatásokból jövõ olyan emberekkel, akik még nem is voltak külföldön, nem is repültek, és egészen más tapasztalatuk van, mint nekem, a szerencsésnek, aki kivételezett környezetbe született, él, és dolgozik. Az ilyen politikusnak kötelessége, hogy tapasztalatokat szerezzen arról, hogy azok az emberek, akiket képvisel, hogyan élnek.

- Sajátosan, szokatlanul alakítod a képviselõi tevékenységed, egyéni úton jársz.

Mivel alapállásom, hogy azért vagyok képviselõ, hogy képviseljem az embereket, kidolgoztam egy olyan módszert a politizálásra, ami bearanyozza az életemet is, és így is szeretném megvalósítani.

Mikor milyen témáról van szó az EP-ben, azokhoz, az érintett emberekhez fordulok, akiket érint.

Amikor a méhészek helyzetérõl volt szó az EP-ben, végig gondoltam, honnan tudnám a legjobban, mi jó a méhészeknek, a méheknek, a környezetnek. Egyszerû: több, mint hatezer méhész él Magyarországon, õket kell megkérdezni. Legjobban az érintettek tudják azt, hogy mi a helyzet most, mi az, ami jó, amin változtatni kell, és milyen irányban. A világhálón keresztül felvettem a kapcsolatot méhészekkel, érdekvédelmi szervezeteikkel, és elmondtam, mirõl van szó. Nagyon csodálkoztak, mert a rendszerváltás óta senki nem kérdezte meg õket. Bizalmat szavaztak. Azt kértem, hogy pártállástól függetlenül írják meg a javaslataikat, és én azt fogom képviselni. A munkatársaimmal a sok-sok összejött üzenetbõl összegeztük, milyen is a magyar méhészet helyzete, min kellene változtatni. Errõl szóltak a felszólalásaim, errõl szóltak a módosító indítványaim, és ez annyira szép élmény volt, hogy azt hittem errõl a szól a politizálás.

Ez a mostani csoport is egy forrás arra, hogy milyen helyzetben vannak a gazdák. A csoportban volt gazda, vállalkozó, volt székelyember, tanár, elméleti szakember, diák, nyugdíjas. Úgy érzem, hogy ebben a politikusi identitásban ez nagyon fontos.

Szeretném, hogy legyenek társaim, partnereim folyamatosan, akár a Mezõgazdasági Bizottságban, különbözõ gazdák, a tejágazatban, a baromfiágazatban érintettek.

Az Emberjogi Bizottságban is úgy szeretném képviselni az érdekeinket, hogy az érintettek csoportjaival veszem fel a kapcsolatot. Akár bántalmazott nõkkel kapcsolatos, akár demokratikus alapjogokkal kapcsolatos kérdésrõl van szó.

Mikor mirõl van szó, azokat kell képviselnem.

- A 3 csoport kapcsán milyen tapasztalatokat szereztél?

Zavarban vagyok, mert azt látom, hogy az emberek rendkívül meghatódnak azon, hogy én gyakorlatilag elsõ pillanattól az utolsóig a csoportommal vagyok. A legtöbb képviselõ egyáltalán nem találkozik a látogatócsoportokkal, vagy csak egy-egy órára az EP-ben. Az, hogy velük vagyok, nekem is nagyon megható, mert látom az emberek érzéseit. A rácsodálkozásukat, hogy EP-politikusként velük és értük vagyok.

Tapasztalatom szerint a politikus fogalma valahol nagyon félreértelmezõdött. Az idõk során negatív lett. Mintha az emberek lennének a politikusért, és nem fordítva. Holott nekem az a hivatásom, hogy az embereket szolgáljam alázattal, és képviseljem a választóimat. Ahhoz, hogy megfelelõen képviseljem õket, találkoznom kell velük.

Az a természetes, hogy együtt vagyunk és beszélgetünk. Ez nem valami kegy, ez nekem is jó, és ajándék, mert ebbõl táplálkozom.

- A jövõt illetõen milyen terveid születtek?

Nagyon-nagyon sok jó dolog megfogalmazódott bennem. Például ennek a társaságnak mindenképpen együtt kell maradnia. Egy internetes fórumon állandóan cserélni az ötleteket. Nagyon elszánt vagyok Réka ötletét illetõen.

Elképzelése szerint be kellene mutatni az EU valóságát az emberek számára. Tudatosítani, hogy mennyire rossz irányba megy a jövõ. Kamera segítségével megkérdezni az embereket, a kisgazdákat, a kisvállalkozókat, hogy nekik mit hozott az EU. Hogy élnek? Mik a problémáik? Mik a nehézségeik, örömeik? Ebbõl látványos dokumentumfilmet készíteni, és azt játékkal és nyereménnyel összekötve minél többekkel megosztani. Azt tervezzük, hogy ez a társaság együtt az ország különbözõ részeire elmegy, pontosan azért, hogy megismerjük, hogyan élnek. Ella például a beregi, az ottani emberek sorsával akar minket megismertetni. Az elkészült kisfilmeket feltennék a világhálóra, így megosztanánk a világban élõ magyarokkal, hogy legyen fogalmuk arról, hogy élnek ebben az országban. Arról, hogy mit jelent számukra az EU. Korántsem olyan fenékig tejfel, mint ahogy elképzelték, hogy nyugat-európai viszonyok lesznek.

Együtt kell maradni, közösen tapasztalatokat szerezni, az emberekkel szolidárisnak lenni, és a hazánk sorsát egyrészt követni, másrészt pedig valamilyen szinten formálni is.

Szeretném, hogy együtt maradó „konzultatív” testületté váljon a csoport. A tapasztalatokat, ajánlásokat én beépítem majd a felszólalásaimba, a szavazataimba, a javaslataimba. A politikusi munkámba. Ezt tartom a legfontosabbnak. Emellett igen fontosak azok a barátságok, amik a látogatás során megszülettek.

Köszönöm a beszélgetést.

Orbán Éva