„Kérem a jó Istent, hogy fejezze be, amit mi elkezdtünk!”

(Pongrátz Ödön)

Méltón kísérték utolsó útjára Pongrátz Ödönt, 1956 legendás szabadságharcosát

Az 1956-os Forradalom- és Szabadságharcban a Corvin közi csoport és a Pongrátz-testvérek neve örökre összeforrt. Észak-Erdély ismételt Romániához csatolását követõen Szamosújvárról Mátészalkára, majd 1946-ban Soroksárra áttelepült örmény család szívében, lelkében magyar volt. Édesanyjuk, aki templomi orgonista volt, és több Remenyik verset is megzenésített, minden március 15-én Erdélyben is kitûzte a ruhájukra a nemzetiszínû kokárdát. Kilencen voltak testvérek. Az ’56-os Forradalomban- és Szabadságharcban szinte az elsõ pillanatoktól részt vettek a Pongrátz-fiúk. Ödön és András a Gerõ-beszéd után indultak teherautóval Soroksárról, amikor a Lámpagyárnál a Rádiótól érkezõ csoport azzal állította meg õket, hogy fegyvereket keresnek, mert kitört a forradalom, és a Rádiónál már a tömegbe lõttek. Miután fegyvereket szereztek a Móricz Zsigmond körtérre mentek, ahol a Fehérvári út felõl jövõ ruszki tankok elõtt fellocsolták benzinnel az út egy szakaszát, majd meggyújtották, megállítva ezzel a megszállókat.

Innen a Corvin közhöz mentek, ahol már nagy tömeg volt. Ott maradtak, mert Ödön diákként is ismerte ezt a környéket, felismerték a Corvin mozi és köz, kínálta hadi adottságokat. A harcosok számára pedig megszervezték a Práter utcai iskolában a hadtápot. Ernõ testvérük október 23-án a Parlament erkélyén Nagy Imrével látható a fotókon. Gergely is megérkezett vidékrõl két napon belül, majd egy héttel késõbb, a Corvin köz legendás „parancsnoka” lett.

Nem voltak azonos állásponton Maléter Pállal, a Kilián parancsnokával, aki mindenképp fegyverletételre szerette volna a Corvin közieket rávenni, akik mindvégig radikálisan képviselték követeléseikben a magyar szabadság és függetlenség kérdését, a szovjet csapatok kivonását.

Pongrátz Ödönt a forradalom gyõzelmét követõen november 1-jén a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Operatív Bizottsága tagjának választották. A Nagy Imre vezette kormánnyal a Parlamentben, mint küldött tárgyalt.

November 4-e, a második szovjet intervenció után menekülniük kellett. Elõször Bécsben, az örmény kolostorban, a Mechitalista szerzeteseknél találtak menedéket, majd Amerikába mentek. Ödön Bostonban telepedett le, és õ volt az, aki mindvégig összetartotta a családot.

1961-ben lett a Sulyok Dezsõ szellemi támogatásával mûködõ Október 23. Mozgalom alapítója és elnöke.

A kilencvenes évek elején térhettek csak vissza Magyarországra, miután megszüntették velük szemben a beutazási tilalmat.

Majd 1994-tõl ismét azok kerültek hatalomra, akik ’56 leverõi és utódaik voltak. Nem véletlen, hogy a Horn – Kuncze kormány rendõrei Pongrátz Gergelyt megbilincselve hurcolták el, és a Kossuth téren brutálisan bántalmazták az idõs ötvenhatosokat. Az 50. évfordulóra szégyellnivaló, méltatlan, emlékmûvet állítottak fel, ’56 szellemiségét pedig nem ápolni, de meghamisítani igyekeztek és igyekeznek. A Demszky vezette fõvárosban minden tisztességes próbálkozás kudarcot vallott.

Ezért a Pongrátz-fiúk, Kiskunmajsa Maris pusztáján nekiláttak az ’56-os Forradalom és Szabadságharc szellemi örökségének ápolásához. ’56-os Múzeum, a Csete György tervezte ’56-os Kápolna, majd az ifjúsági tábor épült meg, ahol minden nyáron a fiatalok hallhatnak igaz magyar történelemrõl.

Pongrátz Ödön 2005-ben – Gergely halála után – végleg hazatelepült, és az ’56-os Történelmi Alapítvány elnökeként segítette ezt a Gergely által megkezdett alkotó, szellemi tevékenységet, szoros kapcsolatot tartva a fiatalokkal.

Az, amit itt a Pongrátz-testvérek létrehoztak, és örökségül hagytak az utókorra, felér azzal, amit 56-ban tettek, amikor a magyar szabadságért az életüket kockáztatták.

Pongrátz Ödönt (1922-2009) végakaratának megfelelõen – a kiskunmajsai 56-os Kápolnában helyezték örök nyugalomra, testvére, Gergely mellé, közel félezer gyászoló jelenlétében. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek tartotta a Gyászmisét és a temetési szertartást. Elismerõ szavakkal szólt az elhunytról, a hazáért felvállalt áldozatairól. Kiemelte, hogy egész életében hû maradt örmény katolikus hitéhez. Lezsák Sándor, a Magyar Országgyûlés alelnöke barátai, tisztelõi nevében búcsúzott. A család 131 tagja nevében a legfiatalabb Pongrátz-fiú, Ernõ búcsúzott. Majd az ifjúság képviseletében visszaemlékezés, énekszámok és szavalatok hangzottak el.

Bábel Balázs érsek és Lezsák Sándor, az országgyûlés alelnöke is történelmi példák sokaságát idézte fel és hasonlította ’56-ot ezekhez a történelmi már-már kultikus eseményekhez Nándorfehérvártól napjainkig. Mert az ’56-os Forradalom és Szabadságharc e történelmi sorozatba illeszkedik. A törökök, a Habsburgok, a Trianon igazságtalan döntését meghozók, a szovjet megszállók elleni magyar nemzet szabadság küzdelmeihez. Hõsei, katonái Mátyás királyunk fekete seregének katonáival, Esze Tamás talpasaival, a Rongyos Gárda elszánt hõseivel rokoníthatók.

S bár kevesen, de tudják, hogy minden délben a török ellen - Európát is - védõ Nándorfehérvár hõseiért szólnak ma is a harangok. Nándorfehérvár hõsei ismerté tették hazánkat. Vajon mikor harangoznak majd ’56-ért is?

Hisz Nándorfehérvár gyõzelme, Kapisztrán János, 1956. október 23-a egyértelmûen összekapcsolódik.

Az Országgyûlés alelnöke az ’56-os Alapítvány kuratóriuma nevében ígéretet tett, hogy megfelelõen gondozzák majd a Pongrátzok hagyatékát,– élettel töltik meg a „templomot s az iskolát”.

A család nevében az édesapjukat pótló testvértõl búcsúzott Pongrátz Ernõ, aki ’56-ban mindössze másfél éves volt. Õt követték a fiatal emlékezõk búcsúszavai, szavalat és énekszámai. Különösen katartikus volt, amikor a család egyik legfiatalabb – talán 6-7 éves – tagja Petõfi Sándor Nemzeti dalát mondta el, mint egy fogadalom-tételként.

Végül a Szózat eléneklése után a hamvakat tartalmazó urnát örök nyugalomra helyezték a kápolnában, ahol fejet hajtottak és virágot helyeztek el az emlékezõk.

A kellemetlen idõjárás ellenére az ország minden tájáról érkeztek Pongrátz Ödön temetésére. Számtalan koszorú borította a templom elõtti teret. Jelen volt több ’56-os szervezet, a Vitézi Rend, a Nemzetõrség, a Csongrád megyei gárdisták, a Magyarok Világszövetsége, a Turul Szövetség, a POFOSZ, a Gój Motorosok.

Pongrátz Ödön hazaszeretete példa marad minden tisztességes magyar számára.

Bár teljesülne a kívánsága, és a jó Isten segítségével befejezhetnénk, amit õk elkezdtek. Hazánk szabad és független lenne, és egy Szebb Jövõ virradna ránk!

Orbán Éva