Pörzse Sándor a Jobbik képviselõ-jelöltjeként indul



Január 7-én a Nemzeti Kávézóban sajtótájékoztatón mutatta be Vona Gábor elnök, a Jobbik I. kerületi képviselõjelöltjét, Pörzse Sándort.


A közismert és köztiszteletet magáénak mondható tv-s személyiség 20 éves szakmai múlt után választott teljesen új életutat.



Vona Gábor elnök barátként, bátor, elkötelezett küzdõ társként szólt Pörzse Sándorról. Hangsúlyozta, hogy egy párt milyenségét, erkölcsi és szellemi jellemzõit nem a mennyiségi, hanem a minõségi mutatók határozzák meg. Az, hogy milyen értékes, a nemzet iránt elkötelezett személyiségek vállalják fel a párt célkitûzéseit, feladatait.


Pörzse Sándor nemcsak országgyûlési képviselõjelöltként indul a 2010-s választásokon, hanem egyben a kampány meghatározó arca is lesz, valamint a januárban induló Barikád hetilap fõszerkesztõje is egyben.



Három alapvetõ okkal indokolta a választást:



- Pörzse Sándor azon kevés közéleti személyiség közé tartozik, aki hiteles, és az igazságért vívott harcot továbbra is vállalja,


- „megalkuvás nélkül, keményen küzdött a posztkommunistákból vadkapitalistákká züllött politikusokkal szemben”, ami azt is egyértelmûsíti, hogy a Jobbik lesz az az erõ, amely végrehajtja a jelenlegi politikai garnitúra elszámoltatását,


- Történelmi ismeretterjesztõ filmjeivel kulturális missziót töltött be, megelõzve azzal még magát a Jobbikot is.


Pörzse Sándor megjelölte azokat a kiváltó okokat, melyek miatt a jelöltséget elvállalta.


2010-re az objektív újságírás megszûnt, úgy a bal, mint a jobb oldali újságírók körében, mert teljesen átpolitizálódott. A jobb oldalinak nevezett körökben is egyértelmûen jelen van a cenzúra. Olyan ez, mondta, „mintha egy zenekarban azt kérnék, hogy a zenész hamisan játsszon.” Mivel nem hajlandó hamisan játszani, állampolgárként kötelességének tartja folytatni megkezdett munkáját.


Ahogy Morvai Krisztina Gyurcsánynak köszönte meg, hogy nemzeti elkötelezettségû emberré vált, úgy Pörzse Sándor is utolsó munkahelyének köszöni, hogy „jobbikost csináltak” belõle. Reméli, hogy méltó módon felel majd meg a feladatnak, amit felvállalt.



Orbán Éva