Kampányzáró Trianon-emlékezés



Trianoni döntésre, Magyarország darabokra szakításának 89. évfordulójára emlékeztek a Március 15-e téren, a Petõfi szobornál. Itt tartotta kampányzáró rendezvényét a Jobbik.


A rendezvény fanfárok hangjai mellett és a Vesszen Trianon ütemes skandálásával kezdõdött hatalmas nemzetiszínû zászlóval. Az egybegyûltek tömegét tekintve, lényegesen többen voltak, mint Demszky március 15-i rendezvényén.



Szabó Gábor üdvözölte az egybe gyûlteket. Azért kell ott lenni az európai fórumokon, hogy a magyarság szörnyû, tragikus sorsa legalább nyilvánosságot kapjon. Mi elõször elveszítettük nagy országunkat, most ezt a kicsit is el akarják tõlünk venni.


A Himnusz hangjai után az öt EU képviselõ-jelölt szólalt fel.



Borbély Zsolt Attila erdélyi politikus és közíró ünnepi szónoklatában tolmácsolta a székelyek üdvözletét, kijelentette Trianon kapcsán: Nagy-Magyarország a szabadkõmûves területpusztítók martaléka lett.



Igen, én szélsõséges vagyok! – kezdte beszédét ifj. Hegedûs Lorántné Kovács Enikõ. Mert kiemelten fontosnak tartja a haza- és magyarvédelem fontosságát, az idegen elnyomók elleni fellépés szükségességét. Megköszönte az ellenük indított támadásokat, mert ezzel az ellenkezõjét érték el a Jobbikot támadók.



Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke határozottan és céltudatosan kívánja megvalósítani a hazafias nemzeti politikát, törleszteni kívánja a magyar parlament hatalmas adósságát. Szükségesnek tartja a Trianon-emléknap törvénybe iktatását. A magyaroknak joguk van emlékezniük a legnagyobb gyász, a „magyar holokauszt” napjára.



Vona Gábort, a Jobbik elnökét az egybegyûltek hangos tetszésnyilvánítással köszöntötték. Beszédében a kormány eltávolítását és a nemzeti erõk hatalomba kerülését tartotta a legfontosabbnak. Az OVB tegnapi állásfoglalásával ellentétben, miszerint alkotmánysértõ lenne a „Magyarország a magyaroké” jelszó számos tényt sorolt fel, melyek valóban alkotmányt sértõek, és hazánk ellen követik el, itthoniak segédletével. Többek közt, a munkavállalók éhbérért dolgoztatása, a bankok támogatása a kárvallottakkal szemben, a rendõrség politikai célokra történõ felhasználása, a lakósság cigányok általi terrorizálása nem alkotmánysértõ tette fel a kérdést. Kiállt a Gárda mellett. Sajnos, jelenleg egyre inkább nem a magyaroké Magyarország. Ezért a Jobbik minden erejével arra törekszik, hogy Magyarország a magyaroké legyen és maradjon. Ezért mindent meg fognak tenni.



Morvai Krisztina, a Jobbik EP listavezetõje lelkesítõ és érzelemgazdag beszédében a trianoni lelkiismeret-vizsgálat fontosságára figyelmeztetett. Felhívta a figyelmet, hogy idegenek vásárolhatják meg a magyar földet, és húzzák ki a magyarok lába alól a talajt. Ez nem más, mint idegen gyarmatosítás, amelyet nem engedhetnek meg a magyar emberek. Szólt a vidéki gazdák gondjairól, palesztin párhuzamot festve úgy fogalmazott: a magyar föld kincsébõl, Kárpát-medencei gazdagságunkból nyugodtan meg tudunk élni. A gazdák tönkretétele, a föld megszerzését célozza.


Az utolsó 24 órában vagyunk. Az emberek közötti kommunikáció, a családi, a baráti kapcsolatok segítségével kell megvalósítani az összetartozást.


Magyarország a magyaroké - fejezte be beszédét.



A rendezvény zászlólengetõ tömegben, nemzetiszínû, Árpád-házi és székely zászlók, Vesszen Trianon skandálásával, a magyar és a székely Himnusz eléneklésével zárult. Sokan azonban továbbra is ott maradtak, kellemes hangulatban, gondolatokat cserélve.



Orbán Éva