Ott voltam a Szabadság téren

2008.szeptember 20.

A Hõsök terérõl a kis földalattival mentem a Szabadság térre, szerettem volna fotókat készíteni a tudósításomhoz.

Mivel így jóval korábban odaértem, mint a tüntetõk, alkalmam volt a környéken részben körülnézni. A Kossuth tér hermetikusan el volt zárva a Szabadság tértõl. Rengeteg rendõr, rendõrautók és teherautók mindenütt. A Nádor utcán át szerettem volna eljutni a Kossuth térre, de erre nem volt alkalmam, minden sarkon rendõrcsoportok voltak. Ekkor már ott befejezõdött a tüntetés, és a Kossuth téri tüntetõk egy része a Nádor utcán , a TV épülete mögött, nyílván haza igyekezett, de egy részük a Szabadság tér érintésével, ahová nyugodtan be is lehetett térni. Feltûnt, hogy több 2-3, 4-5 fõs csoport a chartás tüntetésrõl betért a Szabadság térre, leültek a padra, vagy ácsorogtak, ill. bementek a téren található kis vendéglátó épületbe.

Számomra egyértelmû volt, hogy ebbõl problémák lehetnek, netán provokátorok lehetnek köztük. Még szóltam is róla Gonda Lászlónak.

A Hõsök terérõl 18 óra néhány perckor érkezett meg a több ezres tömeg, zászlókkal, békésen, hogy itt fejezzék be a tüntetést. Itt kívánták elhelyezni - a holokausztra történõ megemlékezéshez hasonlóan - a szovjet megszállás és a magyar kiszolgálóik, valamint a cigány-bûncselekmények áldozataira emlékezve a szovjet megszállást dicsõítõ emlékmûnél a magukkal hozott cipõket. Elsõként Szögi Lajos tanár úr cipõjét, akit cigányok vertek agyon gyermekei szemeláttára.

Alig 10-15 perce érkezhetett meg a tömeg.

Budaházy a Gondáék által elõkészített autóról beszélt az emberekhez, éppen valami eligazítást adott volna, amikor az emlékmûnél füstgomolyagot láttam. Én a szónokot fotóztam éppen.

Az emberek egy része közben megpróbálta volna az áldozatokra emlékeztetõ cipõket elhelyezni.

Az emlékmûvet azonban nem lehetett megközelíteni, azt kettõs kordonráccsal védték, a rendõrök rácson belül voltak. A cipõket így nem volt lehetõség az áldozatok emlékére elhelyezni. Nyílván ezért, a rácsok közé megpróbálták bedobni a cipõket, és nem azért, hogy a rendõröket, mint az a híradásokban elhangzott megdobálni.

Ezzel szinte egyidõben – ezt elmondásból tudom - üvegeket és a tér útját borító kavicsokat is ( nem burkolatköveket) a fiatalabbak bedobáltak, a vasrácsokat feszegették. A rendõrök nem a néhány randalírozót szerelték le, mint szakszerûen mondanák, emelték ki, hanem tevékenységük a demonstráció durva feloszlatására irányult.

Rendõri figyelmeztetést sehol nem lehetett hallani, amikor rendkívül erõs könnygázzal lõni kezdték a tömeget, mire az ott lévõk futni kezdtek. A gáz viszont igen nagy mennyiségû volt, mert a tér másik szélén állókat is pillanatok alatt elérte. Én, a kis házba próbáltam bemenekülni, mert szemem és torkom marta a gáz, levegõt nem kaptam, látni alig láttam. A Bazilika felé próbáltam menekülni, ott még a kútban többed magammal próbáltuk szemünket kimosni, és kiköhögni magunkat. A Harmincad utcán át, elindultam a Metró felé, amikor láttam, amint az utca teljes szélességében minden ok nélkül jön felénk a rendõrsorfal, a Bazilika elõtti térre, s a Bank utca sarkán iszonyú újabb füstfelhõ gomolyog. Néhányan piros lámpa ellenére, mozgó autók között futva értük el a Metró állomást.

Sokan, köztük barátnõm is, a Hazatérés Templomban próbáltak menedéket találni. Morvai Krisztináékkal be még bejutottak.

A rendõrök megpróbáltak a templomba is a menekülõk után berontani. De a férfiak zöme a lépcsõn maradt és elállta az utat. Egy idõs férfit, aki zászlót tartott a rendõrök még maguk közé rántottak. Sikeresen becsukták a rendõrök elõtt a vasrácsot. Erre a rendõrök könnygázt lõttek a templom belseje felé. A templom szent hely, menedék. Templomot „ostromolni” még az ÁVH-sok sem merészeltek.

A templom bejáratánál, a járdán, a rendõrsorfal jó ideig még ott maradt. Velük dr. Gaudi Nagy Tamás hosszan próbált szót érteni a jogtalanságról.

Hogy máshol mi történt, nem tudom. Én itt voltam, errõl tudok hitelesen beszámolni.

A szemem még most is ég, könnyezik, a torkom marja a gáz.

Orbán Éva