TE ELHAGYTAD E FÖLDI VILÁGOT



MI MEG ITT ÁLLUNK TÉTOVÁN, SAJGÓ SZÍVVEL




Derûs, széles mosolyú, energikus, megnyerõ és meggyõzõ embert ismertem meg benne.


A Németországba menekült felkelõt, a késõbbi remek színész- rendezõt.


Sokat beszélgettünk drámai életérõl, könyveirõl, a forradalomról s az éppen aktuális itthoni drámai eseményekrõl.


A bizalmába fogadott.


Megszerettük egymást.


Aztán innen is, onnan is befutottak a vészt jósló hírek.


- Alajost megtámadta a kegyetlen kór!


Eleinte nem hittünk benne.


Aztán súlyosbodott az állapota.


Tudtuk, sokat szenved.


Aggódva, vele együtt érezve, figyeltük állapotát.


Nemrég üzent, nagyon szeretne találkozni velem.


Meg Riczel Etelkával.


Etelka - Alajos feleségével - abban egyezett meg, hogy július elseje körül ketten meglátogatjuk Budaörsön, otthonában.


Szombat-vasárnap az Õrségben jártam, a kényszermunka-táborokba elhurcolt ártatlan magyarok emlékére emelt emlékmû avatásán.


amely a Brüsszelben dolgozó Róka Zsuzsa szervezõ munkájának, anyagi hozzájárulásának s a két utcányi falucska lakói munkája eredményeként magasodik.


Ahol feljelentõ és elhurcolt ablaka szinte egymásra néz.


Talán már nem vádlón…


Szomorú, szürke esõs nap.


Másnap, hétfõn reggel csodálatos fényben pompázó festõi táj kápráztat el.


Gyanútlanul szemlélem ezt a varázslatos látványt!


Kivirultak a virágok, a földmûvelõk örvendeztek az égi áldásnak, én meg átadtam magam e festõi, varázslatos ispánki, alpesi dombokon a meghitt hangulatnak, végig gondolva, mit szenvedtek a kommunizmus elhurcolt áldozatai 1950-tõl 53-ig a Rákosi korszakban, kitelepítve és megalázva. ( S késõbb, ugyanazoktól, Nagy Alajos ötvenhatos forradalmár. )


Emléküket Ispánkon most kiállításon is megörökítették lelkes túlélõk s leszármazottak.


Nyomaszt Nagy Alajossal kapcsolatos, felhalmozott nagy adósságom, be nem teljesített látogatási ígéreteim.


Néhány hónapja rossz, ijesztõ jeleket észlelve láttam ottjártamkor, Budaörsön, otthonában.


Gyakran töprengtem, odaérek-e még hozzá, a nagybeteg-drága baráthoz.


Miért ne, hessegettem el a gondolatot, amely azonban nem hagyott nyugodni.


Hátha az idõ mégis legyõzi aggodalmamat, félelmemet.


Alajos szörnyû fájdalmak közepette vívta küzdelmét az életért.


Hol a kórházban, hol pedig botanikus kertre emlékeztetõ lugasában.


Reménykedett, bizakodtunk: a gyilkos kór mégse gyõzi le.


Sok gondolatát akarta még megosztani velünk.


Lezsák Sándor a lakitelki, a parlamenti barát, küzdõtársa s szellemi-politikai szövetségese, támasza sok-sok erõt sugárzott, adott neki személyes és telefonbeszélgetéseik során.


Infúzióim közepette száguldván e megcsonkított, de szent hazában egyre többször jut eszembe: menni, menni, menni a barátokhoz, az egyenes derekú történelmi tanúkhoz!


Hogy idõben odaérjek!


Azokhoz, akik sokat tettek az egyetemes magyarság értékeinek gyarapításáért, a nemzettudat megõrzéséért, ápolásáért.


S jött a kérlelhetetlen értesítés, Riczel Etelkától - aki óriási szervezõ munkájával teremtette meg számára a nyilvánosságot, s miegyebet a Nemzeti Fórum Ötvenhatos Munkacsoportja elnökének – elkéstem.


A fájdalomtól meggyötört Nagy Alajos nem várt tovább!


Elment, itt hagyott bennünket.


Akik pedig nagyon szerettük õt, miközben élet és halál mezsgyéjén egyensúlyozva kitartóan viaskodott megmaradásáért.


Lélekben gyakran, fizikailag azonban mind kevesebbszer együtt lehettem, lehettünk Vele.


Miközben ezeket a sorokat írom, döbbenek rá, másik drága halottunk Gyõrffy László író, publicista emlékét kutatva éppen a napokban bukkantam rá - az öt évet megért, ám a hatalom által néhány hónapja eltaposott Zenit TV-beli Magyarok Világa címû adásom több száz DVD lemeze között - e két szeretett, hozzám igen közel álló barátra.


Nagy Alajosra és Gyõrffy Lászlóra, akikkel egy mûsorban társalogtunk jó egy órán át- gyógymódot keresve!


Együtt vitattuk meg ennek a sokat szenvedett magyarságnak a sorsát.


Töprengve, olykor fájdalmas indulattal: mi lehet akkor a megoldás !?


Élõ adásban.


Döbbenten jelentem, egyikük se tudta meg e gyarló, egyre silányuló földi világban.


Talán majd oda, mennyországba, kisvártatva felröppen a nagyon várt hír.


Drága Alajos, nagy fájdalmat s ûrt okozott halálod!


Ismét lekéstem.


Te elhagytad e földi világot.


Mi meg itt állunk.


Tétován és sajgó szívvel.



M.Szabó Imre



---------------------------------------------



KÖZLEMÉNY







Hosszú szenvedés után 73. életévében hétfõn budaörsi otthonában elhunyt Nagy Alajos, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség tiszteletbeli európai elnöke.


A nemzeti emigráció közismert személységét 1955-ben származása miatt kizárták a budapesti Színmûvészeti Fõiskoláról, 1956 októberében az ajkai Forradalmi Bizottság tagja volt. A megtorlás elõl Németországba menekült. Hannoverben színmûvészetet tanult, Hamburgban és több német kisvárosban rendezõként és dramaturgként dolgozott.


Évtizedeken át a Nyugat-Európában élõ magyar közösségi élet egyik meghatározó, szervezõ politikusa volt.


Hazatérése után írásaiban, könyveiben hiteles dokumentumokkal, életrajzi emlékekkel mutatta be szellemi szülõvárosa, Ajka 1956-os forradalmi történéseit, valamint a mártírsorsú katolikus pap, Rozmán Alajos életét.


Nagy Alajos haláláig kurátorként segítette a lakiteleki Népfõiskola munkáját.


Temetése július elsején 13 órakor lesz szülõfalujában, a Vasszilvágyi temetõben.



A gyászoló család nevében:



Lezsák Sándor


az Országgyûlés alelnöke