Bokros Lajost ismét visszahozzák!



POLITIKAI TRÜKKÖZÉSSEL, TÖRVÉNYEKET SÉRTVE



Miközben százezrek aggódnak-rettegnek attól, mi lesz a forinttal, mi lesz az egészen más szerzõdési feltételekkel felvett, óriásira duzzasztott kamatú devizahitelekkel, attól, mi lesz velünk, kommunizmustól-szocializmustól, neoliberárlis filozófia mentén uralkodó, globalista hatalomgyakorlóktól sokat szenvedett magyarokkal - Gyurcsány Ferenc milliós jutalmakat-támogatást: megrendelést osztogat vazallus minisztereinek, médiapincéreinek. Alighanem tudatos heccelés ez.


A magyarság tûrõképességét szondázza a hatalom.


Mind többen figyelik a fejleményeket, a külföldi megnyilatkozásokat, hogy például Obama, amerikai elnök Ukrajnával azonos szintûnek nevezett bennünket, egy angol napilap pedig a jelenlegi miniszterelnököt . két lábon járó katasztrófának. Már a benne vakon bízó, bigott hívõk lába is beleremeg a terjedõ hírekbe. Õket is aggasztja, mi lesz velük, a május elsejei virslivel-langyos sörrel, netán az is: mégis, mi történik itten, ezzel az országgal?


Az még egyelõre kevesebb magyar embernek tûnik fel, hogy miféle maffia-szervezettségre utaló politikai manipulációkra derül fény- a ralatíve sajtószabadságnak köszönhetõen.


Persze, lehet, gondosan kitervelt akciókról lehet szó.


Sõt, egészen bizonyos!


Dávid Ibolya, immár hírhedettnek nevezhetõ MDF elnök elõször laposan kiszivárogtatta, Bokros Lajos egykori pénzügyminisztert, KISZ titkárt szándékozik jelölni – netán az Antalli- örökség jegyében- EP képviselõnek, méghozzá listavezetõnek.


A „szerény” kandidáns csendesen beismerte, szívesen vállalja a miniszterelnöki posztot is, ha ezzel megmentheti az országot. Egyszer már tett rá kísérletet, még ma is nyögjük.


Ma is látjuk például a demográfiai adatok összehasonlításakor.


Szóval Dávid Ibolya becsempészi Bokrost, meglobogtatja a sajtóban a hírt, majd másnap a közszolgálati televízióban máris leendõ miniszterelnökként húsz perces kampányinterjút készít vele a tehetséges, mégis ízléstelenül alákérdezõ Krizsó Szilvia mûsorvezetõ. Reklámozva az Élet és Irodalom s a Népszabadság címû csahos médiát ( ORTT?)- no meg magát az MDF-et, annak elnökét, Dávid Ibolyát.


Ideát hamar megfejtjük: a posztkommunista, kisebbségi, szélsõséges kormány két kis párttal együtt, hármasban MSZP-SZDSZ és az erkölcsi nullává torzuló szellemiségével fertõzõ Magyar Demokrata Fórummal szándékozik nekimenni – az országot a nagy bajból szerintem egyedül kivezetni képes Orbán Viktornak s munkatársainak, a Fidesznek, mondjuk azért, hogy ne érhessen el kétharmados többséget, hogy ne nyúlhassunk hozzá az alkotmány, a büntetõtörvénykönyv módosításához s egyáltalán kizárják a számonkérés lehetõségét is . Márpedig elszámoltatás, szigorú büntetések, vagyonelszámoltatás- és elkobzás nélkül nem lehet új szellemben új országot építeni.


Magyarország másképpen nem támasztható fel a politikai-gazdasági agóniából, a csõdbõl, amelybe a posztkommunista kormány taszította a magyarságot.


Miközben tehát lénygében Gyurcsány Ferenc menekül, noha ennek kifelé nem mutatja jeleit, Európa vezetõi döbbenten figyelik s élik meg e túlmozgásos ember erõszakos, mi több, agresszív megnyilvánulásait.


Óriási károkat okoz, elõre menekültében.


Éppen ideje lenne tõle azonnal bevonni az útlevelet, megvonni aláírási jogát s további döntésig - Indok, megalapozott gyanú bõven akad -õrizetbe venni..


Akárcsak a többi, bûnözõi jeleket mutató miniszterét, tanácsadóját.


Legutóbb az önfeloszlatását tárgyaló parlamenti ülésen bementem – állandó szakértõi belépõmmel- a szakértõi páholyba.


A miniszterelnök páholyába.


Az élményt, azt az elképesztõ trágár hangot, útszéli stílust, amit ott átéltem személyes fõtanácsadótól, rosszarcú, de jól öltözött szakértõktõl egyaránt, az elõttünk a budakalásziakat, mint egyik kezdeményezõ felet hörögve kiröhögõ MSZP frakció soraiból, senkinek se kívánom.


Megdöbbentõ, hogy ilyen emberek kezében van ez az ország.


Alig egy hét múlva köszönt be egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk, március 15.


Nem véletlenül idõzítették erre az idõpontra Boros Lajos miniszterelnöki ( EP parlamenti képviselõi?) posztra való nevezését, jelölését.


A magyar nép feje felett!


Provokáció a javából.


Hátha be lehet ugratni joggal és érthetõen türelmetlen, az ország sorsáért okkal aggódó magyarok tízezreit. S hogy akkor bevethessék a különlegesen kiképzett és nagyon kíméletlen – 2006 októberi ártatlan tüntetõk elleni bírósági tárgyalásokon elképesztõ módon (videó felvételekkel igazolhatom) hazudozó, mûveletlen, alattomos, pimasz -rohamrendõröket, hogy szétverethessék, ismét megfélemlítsék a mai napig tisztázatlan körülmények között beszerzett izraeli vízágyúkkal; gumilövedékekkel, paprika gázzal a már-már ismét öntudatát, véleményét egyre hangosabban kifejezõ magyar embereket.


S akkor aztán fizikai és mentális bántalmazások, rendõrségi kihallgatások-kínzások, elhúzódó bûntetõ-eljárások, szigorú ítéletek, meghurcolások.


No nem!


Ebbõl elég!


Egyszer ezért még személy szerint a legfelsõbb szinttõl a legalsóig felelni kell!


Hogy politikai rendõrséggé züllesztették a közrendõröket!


Hogy súlyos bûnöket elkövetõ miniszterelnököt, miniszterek sorát futni hagyják rendõrök- ügyészek, bírák! Miközben a Btk-ban azért akadnak európai törvények is.


A Ptk.339.§ (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.


Balatonõszödi hazugságbeszéd, választási kampányban hamis adatokkal jutottak hatalomra.


( 2) A bíróság a kárért felelõs személyt rendkívüli méltánylást érdemlõ körülmények alapján a felelõsség alól részben mentesítheti.


No kérem, itt errõl szó sem lehet.


A nemzetet s az országot tudatosan taszították az összeomlás határára, a csõd szélére, hatalmuk megtartása érdekében!


Most pedig az országnak felmérhetetlen s netán ma is mérhetõ károkat okozó Bokros Lajost, az IMF emberét akarják komiszárként a nyakunkba ültetni!


Még akkor is, ha Csáky András országgyûlési képviselõ kilépésével kilencre csökkent az MDF frakció létszáma, tehát a jog szellemében meg kell szûnnie.


S akkor hiába jelölte Bokrost fondorlatosan Dávid Ibolya s a feltehetõleg a mögötte álló nem akármilyen erõk.


Ám a parlament elnöke, Szili Katalin egyszer már a törvényességet megkerülve megmentette a létszám alattivá vált, lényegében megszûnt – MDF frakciót!


Mert tervük volt az MDF-fel.


Íme, most valósítják meg.


Ezt se szabad elfelejteni, kedves olvasóim!


Pártpolitikai trükközéssel, visszaélve az emberek bizalmával mindenre képes az utódpárti, posztkommunista -álliberális kormány, a kíméletlenül uralkodó – de nem kormányzó, országot viszont csõdbe juttató- hatalom.


Egy bizonyos: a magyar értelmiségnek, oly sok árulása után utolsó esélyként fel kell emelnie a szavát!


Mert Illyés Gyula sorainak intelme súlyos üzenet:


„ …Mert növeli, ki elfödi a bajt!”


Tûrhetetlen, ami itt, ebben a hazában történik!



M. Szabó Imre


Az Október 23.Bizottság Alapítvány kurátora