Legfõbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Fõosztálya

Budapest, 1055

Markó u. 16.

Tisztelt Legfõbb Ügyészség!

A Központi Nyomozó Fõügyészség 2008. április 3. napján meghozott, és részemre 2008. április 25. napján kézbesített Nyom.155/2008. számú határozata ellen a 2008. április 28. napján már benyújtott panaszom

indokolását

az alábbiakban terjesztem elõ.

A panasszal megtámadott határozatban a Központi Nyomozó Fõügyészség az elnökeként általam képviselt Civil Jogász Bizottságnak, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és társai ellen tett büntetõfeljelentését a Be. 174§-a (1) bekezdésének a.) és b.) pontja felhívásával – mert a feljelentett cselekmény, nem bûncselekmény, illetve, bûncselekmény megvalósulásának gyanúja hiányzik-, elutasította.

Jogorvoslati kérelmem elbírálásához elsõdlegesen arra utalok, hogy az általam szerkesztett feljelentést, minden részében fenntartom.

Álláspontom szerint, az abban írt ténybeli utalások és jogi értékelések indokolják, a Be. 6.§-a, (2) bekezdése rendelkezésének megfelelõen megalapozzák a 2006. szeptember és október hónapjaiban, de különösen, a 2006. október 23. napján, rendõr gyakorló öltözetet viselõ, azonban szolgálati azonosító jelvénnyel hivatalos személyként nem igazolt emberek által, többféle-hivatalból-, közvádra üldözendõ, köztörvényes, részben katonai bûncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó – nyomozás bizonyító eredményétõl függõ- felbujtói, vagy bûnrészesi magatartások megvalósulásának megalapozott gyanúját Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szemben.

Az eljáró Ügyészség határozata a feljelentés tartalmának megfelelõen tekinti át annak lényegét. Abból megállapítható, hogy felfogásunk szerint, az Alkotmány 35.§-a (1) bekezdésének h.) pontja, a Magyar Köztársaság kormányának kizárólagos politikai felhatalmazást ad a rendvédelmi szervek- értelemszerûen, a rendõrség-, mûködésének irányítására.

Az Alkotmány szabályozásának helyes értelmezése érdekében, most indokolt utalnom arra, hogy az alaptörvény 35.§-nak (1) bekezdése a.), b.), l.), a (2) és (4) rendelkezéseiben taxációban határozzák meg a Kormány jogi felhatalmazásait, amelyek egyben a kormány jogi felelõsségének a büntetõ feljelentés szempontjából legfontosabb elemeit képezik.

Az alaptörvénynek a Kormányra vonatkozó VII. fejezete normái, és az azokból kitûnõ rendezõelvek határozzák meg a Kormány élén álló miniszterelnök akarati dominanciáját, teljes szuverenitását.

Ezek a szabályok tartalmazzák, hogy a miniszterelnök minisztereinek személye kiválasztásában, majd tisztségviselésük megszûntetésében korlátlan felhatalmazásokkal rendelkezik, és így miniszterei tõle egzisztenciális függõségi helyzetben vannak.

Az Alkotmány 37.§-a (1) bekezdése a miniszterelnök hatalmi dominanciáját határozza meg, amely szerint vezeti a kormány üléseit és gondoskodik a Kormány rendeleteinek és határozatainak végrehajtásáról. Ennek a normának a (2) bekezdése, a rendezõ elveknek megfelelõen a minisztereket csupán a Kormány határozatainak megfelelõ, államigazgatási feladatok végrehajtására jogosítja fel.

Mindezekkel a feljelentésben, a Magyar Köztársaság mindenkori miniszterelnökének, politikai, de különösen, jogi felelõsségét konstituáló alkotmányos szabályok helyes értelmezését kívántam bemutatni.

A Kormány- gyakorlatilag a miniszterelnök-, a fentiekbõl levezethetõ jogi rendnek megfelelõen, operatív, államigazgatási felhatalmazásainak a további, részletesebb szabályait, a Rendõrség 1994. évi XXXIV. tv. I. fejezetének, a rendõrség irányításáról szóló, 4.§-6.§-ai ugyancsak taxációban határozzák meg.

A szükségtelen ismétléseket elkerülendõ, a feljelentésnek az ebben a tárgyban felhívott rendelkezései közül, jelenleg nagy nyomatékkal arra utalok, hogy a Kormány az Rtv. 5.§-a (1) bekezdése, a.) pontja alapján, a kormánynak a közbiztonság és a belsõ rend védelme körében hozott döntései végrehajtására, a rendõrség részére feladatot határozhat meg, és utasítást adhat. A rendõrségi törvény alapján a kormány elhatározásainak megfelelõ irányítást jogkörében a szakminiszter hajtja végre, azzal a többlet felhatalmazással, hogy egyedi utasítás továbbítására is felhatalmazott.

A feljelentésnek a miniszterelnöknek jogi felelõsségét dokumentáló és bemutató rendelkezéseinek a megismétlését szükségtelennek tartom és csupán azok tüzetes újraértékelését kérem.

Nyomatékkal arra utalok, hogy gróf Batthyányi Lajos elsõ magyar miniszterelnök hivatalba lépése óta minden utóda felelõs miniszterelnök, amelynek döntõ része a jogi felelõsség, de ennek a törvényes követelménynek hasonlóan fontos eleme a politikai felelõsség és hasonló mértékben az erkölcsi elvárások is.

A eljáró Ügyészség rövid és csupán fontosabb elemeiben említett II. fejezetben foglalkozik a miniszterelnök jogi felelõsségét megalapozó, és bizonyossággal állíthatóan szolgálati, vagy már államtitkot képezõ történeti eseményekrõl, amelyek a politikai döntés meghozatalának jogosultja, azaz, a miniszterelnök jogi felelõssége eldöntésére kihatnak, és amelyek a bekövetkezett ténybeli események és az õ jogi felhatalmazásait, összefüggéseit, a feljelentés tartalmazza.

Nyomatékkal hangsúlyozom, hogy a jogorvoslati eljárásban a feljelentésben írottak teljes tényanyagát szíveskedjenek figyelembe venni! Az ott írottakról, hangsúlyosan említem, hogy azok, elsõdlegesen az Országos Rendõrfõkapitány, Dr. Bene László nyílt parancsával létrehozott, és Dr. Papp Károly által vezetett rendõrtábornoki bizottság jelentésében írottak, továbbá, Dr. Gönczöl Katalin munkacsoportjának jelentése és Dr. Herczeg Géza, Dr. Terstyánszkyné Dr. Vasadi Éva és Dr. Zlinszky János emeritus alkotmánybírák alkotmányjogi szempontú véleményezésén alapszanak.

A feljelentést elutasító határozatnak a figyelembe vett ténybeli adatokról szóló részébõl a történeti események nagyon fontos elemeinek az említését hiányolom.

Elsõsorban azt emelem ki, hogy a csapaterõben, valamint néhány fõs csoportban végrehajtott, erõszakos, tettleges, és különbözõ súlyosságú sérüléseket okozó kényszerintézkedésekrõl, a teljes parancsnoki hierarchia elmulasztotta a beavatkozás kiváltó okáról az alkalmazott kényszerítõ eszközökrõl, az intézkedés eredményeként bekövetkezett biológiai károsodásokról, a segítségnyújtási kötelezettség teljesítésérõl, és különösen, a személyi szabadságot korlátozó intézkedéseket rögzítõ jelentések készítését: ilyenek egyáltalán nem készültek.

Napjainkra teljes bizonyossággal igazolódott, hogy a kényszerintézkedések elkövetõi a rendõrség törvényében, a szolgálati szabályzatban, akárcsak a csapatszolgálati utasításban tömegoszlatásnál meg nem engedett eszközöket is alkalmaztak, de a törvényesen használható eszközök tényleges jogellenes módon való használatai is az élet és testi épség közvetlen veszélyeztetése, nem ritkán súlyos személyi sérülésekhez vezettek.

Az elsõ változat tipikus esetei a szolgálati szabályzatnak a bilincs alkalmazásáról rendelkezõ 54.§-a (3) bekezdése tilalma ellenére, a szakiparban használt, vékony kábelkötözõ mûanyag huzaloknak ilyen célra alkalmazása a kifejezett tilalom ellenére, melyeknek két legjelentõsebb eleme az eszköznek a szolgálatban a rendszeresítése, hiánya, az indokolatlanul fájdalmat, sérülés okozására alkalmassága, jellegénél fogva megalázó és öncélú kínzást eredményezõ volta miatt, azok tilalmazottsága. Ma már egyértelmû, hogy a bevetett teljes végrehajtói állomány nem patent bilinccsel, hanem a tilalmazott mûanyag huzalokkal volt felszerelve.

A második változatra típusos elkövetési magatartások voltak, a robbanófegyverekbõl kilõtt gázgránátok, gumilõszerek, fel nem fegyverzett tömegek kényszeroszlatására, fejre, felsõtestre irányzott, célzott lövéseik. A jogellenes eljárás további eddig nem említett elemei voltak lejárt szavatosságú különféle ingerlõ gázgránátok kilövésre felhasználása. A Hulladékgazdálkodásról szóló törvény alapján azok ugyanis veszélyes hulladéknak képviselnek és a törvény rendelkezéseinek megfelelõen, megsemmisítésüket kellett volna végrehajtani. Az ORFK jogerõs bírói ítéletben elõírt kötelezettségének eleget téve közölte hogy 1167 gázgránátot lõttek ki. Eme jogellenes történés felelõs személyének a megnevezésére és az eset kivizsgálására mindezidáig sor nem került.

A Civil Jogász Bizottságunk mind a mai napig nem kapott választ azokra a kérdésekre, hogy a legalapvetõbb jellegû szabályozás mellett, a bevetett egyenruhás állomány miképpen vételezhetett fel a fegyverraktárokból lõfegyvernek minõsülõ robbanófegyvereket, és az azokból kilövésre kerülõ gumilövedékeket és pirotechnikai, stb. lõszereket, amelyek felvételezéséhez, a szigorú szabályozás szerint, az országos rendõrfõkapitány, vagy annak helyettese engedélye volt szükséges.

E két legfelsõ rendõri parancsnok közreható ténykedésérõl nincs semmiféle adat. Ezidáig senki nem meditált azon, hogy a demokratikus jogállam legalapvetõbb normáit sértõen miképpen történhetett meg, hogy, a 2006. október 23-ai rendvédelmi eljárások, tömegoszlatások végrehajtásának egyszemélyi felelõs parancsnoka, Gergényi Péter, budapesti rendõrfõkapitány volt. Ezt egyrészt maga, az érintett tábornok állítja, és ennek további közvetett bizonyítéka, hogy felelõsségre vonására nem, ellenkezõleg, három, különbözõ jogcímen, kitüntetéseire került sor.

Mivel a feljelentésben részletesen megjelölt és értelmezett jogkörök arról szólnak, hogy a kormánynak a közrend és közbiztonság megvédése érdekében hozott, és kötelezõ érvényû rendelkezéseit a szakminiszter az országos rendõrfõkapitány útján érvényesíti, ezért, a demokratikus jogállam alapjait sértõ eseményekben mindmáig tisztázatlan az országos rendõrfõkapitány és akkori helyettesének szerepe.

Miképpen történhetett, hogy a rendõrségi törvényben taxációban meghatározott kormányirányítási, szolgálati utat figyelmen kívül hagyva az országos rendõrfõkapitány és helyettese rendõr szakmai irányítási jogkörét átugorva az egyszemélyi felelõs parancsnoki feladatokat a budapesti rendõrfõkapitány és közrendvédelmi helyettese láthatta el.

Elgondolkodtató, hogy miképpen történhetett: valamely rendõr szolgálati ágazat emberei rendvédelmi kényszerítõ eszközként, számításba sem jöhetõ, páncéltörõ puskagránátokkal felszerelt gépkarabélyokat vételezzenek fel a fegyverraktárakból, és azokkal felszerelve és fotódokumentáció bizonyított tartalma szerint kilövésre elõkészült beavatkozás képét mutatóan jelenjenek meg közterületeken.

A csupán jelzésszerûen említett jogsértõ, már durván jogellenes rendõrparancsnoki eljárások, és különösen a mulasztások, egyértelmû ráutaló bizonyítékai annak, hogy a legfelsõbb akaratnak megfelelõség, a legalapvetõbb kötelezettségeket jogsértõ parancsnoki ténykedések miatt a teljes parancsnoki hierarchia minden emberét kizárólag a kötelességszegés miatti felelõsségre vonás elmaradása biztos tudata motiválta.

A Központi Nyomozó Ügyészség határozatának jogi indokolásával annyiban kívánok foglalkozni, hogy a miniszterelnök bûnrészesi felelõssége felvethetõségének jogkérdését tévesen a bûnelkövetési helyszíneken jelenlétéhez, a kísérleti szakasz befejezéséhez, vagy az eredmény bekövetkezéséig tartó szakaszban tekinti felvethetõnek. A határozat indokolásából a mulasztással elkövethetõ fizikai, vagy pszichikai bûnsegély megvalósulása feltételeirõl írottakat, így az ítélkezési gyakorlatra és irodalomra vonatkozó okfejtéssel nem tudok egyetérteni. A bûnösen passzív magatartásnak, a bûncselekmény helyszínén való jelenléte feltételezése ügydöntõ dogmatikai feltétel nem lehet.

Ez a jogi álláspont megfelel a HVG ORAC Kiadó dr. Belovics Ervin és szerzõtársai „Büntetõjog” címû tudományos értekezése, 205. oldala 1. bekezdésében írottaknak, azonban ez a kommentár is az ott írt c.) pontban utal arra, hogy a bûnsegély általában tevékenységgel valósul meg, de kivételesen, mulasztással is létrejöhet.

Az egyetértésemmel találkozó direktíva szerint, mulasztásos bûnsegélyért csak az vonható büntetõjogi úton felelõsségre, aki a tettes által megvalósított bûncselekmény megakadályozására nézve speciális jogi kötelezettség terhel és - bár erre lehetõsége van - mégis, kötelezettségét nem teljesíti.

Az alkotmány és a rendõrségi törvény részletesen áttekintett normái - azok egymásra épülése és összefüggései - vitathatatlanná teszik, hogy az irányítási és akár egyedi, konkrét utasítások adására jogosult miniszterelnöknek speciális jogi kötelezettsége volt arra, hogy szakszerûtlen, jogellenes, már bûncselekményeket is megvalósító végrehajtási cselekmények folyamatát megszakítsa és amennyiben rendvédelmi intézkedésre jogszerû alapokon egyáltalán szükség volt, annak továbbfolytatását törvényes alapokra helyezze.

A feljelentés foglalkozik azzal, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinetet vezetõ miniszterelnök ennek a testületnek az élén a több napja tartó közterületi események minden részletérõl folyamatos tájékoztatást kapott.

Szellemi képességeinket alábecsülõ, bántó hipotézis, hogy kényszeredetten elhiggyük: az ország vezetésében örömét lelõ, minden részletében aktív, operatív, jogi felhatalmazásaival folyamatosan élõ miniszterelnök ne lett volna tudatában annak, hogy milyen események zajlanak a fõváros területén, és hogy a csapaterõ rendvédelmi tevékenysége, miképpen zajlik.

Utalunk arra, hogy maga a miniszterelnök, a Magyar Televízió székháza elleni ostroma éjszakáján a kereskedelmi M2 televíziós csatorna éjfél körüli adásában nyilatkozott a legfelsõ rendõri vezetõkkel való folyamatos kapcsolattartásáról, rendelkezéseirõl. Indítványozzuk a kérdéses miniszterelnöki nyilatkozatnak hivatalból beszerzését, mivel annak az õ jogi felelõssége eldöntése szempontjából meghatározó jelentõsége van.

A kapcsolattartás más idõpontjaiban történtekrõl a parlament illetékes bizottsága elõtt maga dr. Bene László országos rendõrfõkapitány is nyilatkozatot tett, amelyben mobiltelefonon, ismétlõdõen kapcsolatfelvételekre szolgáltatott adatokat, és amely kapcsolati érintkezésekkel, mint történeti eseményekkel az emeritus alkotmánybírók tanulmánya is ügydöntõ fontosságú tényként foglalkozik: továbbá alkotmányjogi szempontból a miniszterelnök elháríthatatlan jogi felelõsségére von le következtetést.

Feljelentésünk Gyurcsány Ferencnek tevõlegesen aktív valamint mulasztásokban megnyilvánuló passzív tevékenységeit egyaránt felrója. Az ott kifejtettek szerint bûnrészesi magatartásának pontos jogi megítélése annak függvényében dönthetõ el, hogy megismerhetõvé váljanak a kormány nevében a közrend és közbiztonság megóvása, biztosítása érdekében a rendõrség számára parancsot jelentõ utasításainak a tartalma. Tekintettel arra, hogy a leginkább bizonyítható módon a nemzetbiztonsági kabinet irányításában tanúsított magatartásai érhetõk tetten: azok nyilvánvaló módon legalább szolgálati de valószínûsíthetõen akár államtitkot is képeznek, ezért az ilyen adatoknak a megismerésére és a nyomozó hatóság felé azok ismertetésére nincs jogosultságunk.

Feljelentésünkben ezért kezdeményeztünk, hogy a történeti eseményeknek ezen elemeit az alkotmányosan minden bûn következetes üldözésére kötelezett ügyészség az „officialitás elvének” megfelelõen szerezze be. Ennek az indítványunknak az érdemi elbírálásáról a sérelmezett ügyészségi határozat semmiféle megállapítást nem hoz.

A feljelentés másik fõ változatát a miniszterelnöknek a rendvédelmi erõk által a 2006. szeptember 17. napját követõen folyamatosan elkövetett – diszkréten megnevezve – „túlkapások” miatt a közterületi békés ünneplés vagy tüntetés megvédésének alkotmányos törvényi kötelezettsége személyét terhelõ kötelezettsége elmulasztása miatt elvitathatatlan.

Ez utóbbi elkövetési magatartása ténybeli és jogi következtetéseit a feljelentés érdemben el sem bírálja annak a téves premisszának a következményeként, hogy a bûnösség felvethetõsége az õ helyszínen való jelenlététõl függõ, ezért további részletes elemzést nem is igényelt. A hatalom által kezdeményezett hivatalos jelentésekbõl ismerjük, hogy csapaterõ preventív telepítésére a fõváros 12 különbözõ térbeli pontján került sor. A fõváros, de különösen a belváros részben egyidejûen annak számos pontján kialakult összecsapások mindegyikén a miniszterelnök természetesen jelen sem lehetett Ez a jogdogmatikai álláspont helytállósága esetén az állam végrehajtó hatalma legfelsõbb irányító vezetõinek a jogi felelõssége felvethetõségét kizárná.

Súlyosan kifogásoljuk, a sérelmezett határozatnak azokat a következtetéseit, hogy a miniszterelnök személyével, magatartásával, mulasztásaival kapcsolatban bemutatott tények és összefüggések, mint feljelentett cselekmények nem valósítanak meg bûncselekményt, míg egyes relációkban bûncselekmény megvalósulásának még a gyanúja is hiányzik. Ezzel a jogi állásponttal szemben hivatkozom dr. Sólyom László köztársasági elnök úrnak az országgyûlés 2007. évi õszi ülésének megnyitása alkalmával elhangzott felszólalására, amelyekbõl kiemelem: a korábbiaknál sokkal markánsabb felszólalásában a köztársaság elnöke tényként állapította meg, hogy megrendítõen súlyos bûncselekményeket követtek el a rendõrök. Kijelentette, hogy a jogállam nem tûri az erõszakot és jogállamban annak még elõkészületét is büntetni kell.

Általános érvényû meghatározása szerint az elemi polgári politikai szabadságjogaival élõ tüntetõ is erõszakos magatartása esetén önmaga lép ki az alkotmányosan védendõ helyzetébõl. A köztársasági elnök úr a jogállam Magyar Köztársaság alkotmányos próbájának nevezte meg, hogy az igazságszolgáltatás miképpen lesz képes a megvalósult bûncselekmények elkövetõinek jogállami repressziójára. Az elnök úr aggodalmát is megfogalmazta akként, hogy félõnek tartja: sok közismert politikai és szakmai vezetõ bíróság elé állítására nem kerül sor. Kifogásolta, a jogállami kivizsgálások alacsony számát, hatástalanságát és ezt szembe állította azokkal a történeti eseményekkel, hogy az egyértelmûen behatárolható felelõs felsõ vezetõk elszámoltatása és felelõsségre vonása helyett azok kitüntetésére került sor. Ilyen körülmények között az ügyben eljárt fõügyészségnek a bûnösség jogkérdésében elfoglalt jogi álláspontja elfogadhatatlan ám egyben a Magyar Köztársaság elsõ polgárának judíciumát is sértõ megállapítás.

A kifejtettekre tekintettel, tisztelettel kérem, hogy a Tisztelt Legfõbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Fõosztálya a sérelmezett határozatot a Be 199. § (1) bejegyzés a.) pontja alkalmazásával helyezze hatályon kívül és rendelkezzen nyomozás elrendelésérõl, büntetõeljárás folytatásáról.

Budapest, 2008. május 8.

Tisztelettel:

______________________________________

Dr. Völgyesi Miklós

Legfelsõbb Bíróság Büntetõ Kollégiumának nyugalmazott tanácselnöke

Civil Jogász Bizottság feljelentést szerkesztõ elnöke