"HIDROGÉNBOMBA"



INTERJÚ TELLER EDE


ATOMFIZIKUSSAL


2002.04.17., reggel 6:25, Duna TV.



Bemondónõ:

Teller Ede Amerikában élõ fizikus közismert arról, hogy folyamatosan követi a magyarországi eseményeket, és idõrõl-idõre elmondja a véleményét a közélet dolgaival kapcsolatban. A világhírû tudós néhány nappal ezelõtt kaliforniai otthonában fogadta kollégánkat. M. Szabó Imre elõször arról kérdezte meg Teller Edét, hogy "hogyan ítéli meg a Magyarország helyzetét a két választási forduló között?"
A kamera elõször a Corvin-lánc kitüntetés érmét mutatja, majd Teller Edére közelít, aki karosszékben ül, mögötte magyar zászló, mellén a Corvin-lánc kitüntetés, amit annak idején származása miatt nem kaphatott meg, de tavaly elsõként õt tüntették ki Corvin lánccal. Következik a szószerinti idézet ajkából. A nagybetûvel jelzett szavakat nyomatékkal ejti):


"Tizenkét éve, hogy a keserû kommunizmusnak VÉGE LETT. Az utolsó négy évben HALADÁS VOLT. Nem csak a kommunizmustól EL, hanem egy normális helyzet felé.

Az ország nagyon szenvedett, évtizedekig. Hogy azok, akik ezért felelõsek, azoknak megint van befolyásuk, azt nem bánom. Örülök, hogy van a múlttal egy kontinuitás. De az ELÉG. JOBB KELL. FIATALSÁG KELL. Egy új kezdet kell. A kommunizmus megszünte után az elsõ négy év sok szükséges dolgot csinált, ami keserû volt. A második négy évben sok volt az ellentét. A harmadik négy év most múlt el. Ezért újra meg kell nézni, és ha visszanézek rá, amennyire egy távollévõ ezt láthatja,
én egyet látok: HALADÁST.

Haladást, egy egyszerû pozítív irányba, melyben az adósságunkat rendben kifizettük, hogy egy normális állapothoz visszatérünk.



FOLYTASSUK! Én úgy látom, hogy egy demokráciában, akinek jó eredménye van, azt FOLYTATNI KELL. Kormányválság mindíg költséges. Ne változtassuk meg, ha nincs komoly kritika. És nekem komoly kritikám ezekkel az emberekkel szemben NINCS.

BIZALMAM VAN.

Nem abban, hogy jó eredményeik lesznek, hanem abban, hogy jó eredményekre reményünk van."

(A kamera most Teller közép- és nagykereszt-kitüntetésein pásztázik, majd visszatér a jobbkézzel gesztikuláló tudósra)

"A múltnak egy nagy elõnye van.
HOGY MÚLT!

Egy emberi tulajdonság, hogy ami nem volt jó a múltban, azt igyekszünk elfelejteni. Ami jó volt a múltban, az megnõ ... AZT ISMÉTELNI AKARJUK.
Azt hiszem, hogy negyven év kommunizmus után egy dolog van, amire NINCS SZÜKSÉG: ISMÉTLÉS.

Fiatal emberek vannak az élen most, azoknak egy új irány kell, és kezdenek egy új irányt találni. Remélem, hogy az emberek zöme ebben KÖVETNI FOGJA ÕKET. (Jobbkarjával nyomatékot ad szavainak).

Nem egy egyszerû feladat. Fõleg, ha ebbe az irányba megyünk, Magyarország a világ átlagánál távolról jobb lesz.

SOK SZERENCSÉT!"

(a kamera Teller magyar zászlós kitüntetését mutatja, s M. Szabó Imre riporter kérdezi: "Milyen tervei vannak a jövõt illetõen, Professzor Úr, aki 94 esztendõs?")

"
A Nagy Tervem, SZÁZÉVESNEK LENNI. Egy egészen elképzelhetetlen tervem az, hogy megpróbálom megjósolni, milyen lesz a világ száz év múlva. Egy még lehetetlenebb tervem az, egy könyvet írni arról, hogy mi legyen a világ ezer év múlva.

Egy álmomat akarom még említeni. Arról, hogy örökké éljünk, vagy nagyon sokáig, nem tudok eleget. De vannak arról SEJTÉSEIM, hogy ki tudunk talán fejleszteni valamilyen metódust, hogy jól aludjunk. Egy napig, egy hétig, egy hónapig, egy évig, EZER ÉVIG. Talán jó volna szépen elaludni, és 2100-ban fölébredni, és megnézni, hogy akkor a világ milyennek látszik."



(vége)



(Sokan akartuk átaludni a kommunizmus elmúlását, egy új idõ hajnaláig. Csak azt ne adja Isten, hogy még 2100-ban is a kommunizmus maradványaival kelljen küszködnie a majd akkor születõ magyaroknak. Megbûnhõdte már e nép a multat, s jövendõt. - a szerk.)


(Közöltük - a riporter és a szerzõ, M. Szabó Imre engedélyével)


Igen Tisztelt


TELLER EDE


professzor úrnak


és Kedves Margitkának !



Nagyon sajnálatos, hogy a helyzet bonyolódik. Az MSZP halkabb lett, nem harsogja olyan hevesen az Orbán -kormány ellenes szlogenjeit, rigmusait. Nyomasztja õket a felelõsség, mert érzik, szociális kérdésekben több volt a kampányigéret, mint a reáélisan, a gazdasági alapokra helyezhetõ megvalósíthatóság...hogy bonyolultan fejezzem ki magam. Következetesen kitartanak a 10 millió magyar képviselete mellett, noha még el-lejtenek egy-két kampány-tánclépést az elcsatolt területeken nyomorúságosan élõ , ártatlan, az ígéretek beváltására váró magyarság felé. A kedvezménytörvényt ( a státustörvényt ) féltik, mert azzal fenyegetõztek a vörös szegfûs utódpártiak, hogy felülvizsgálják . Medgyessy Péterrõl azt beszélik, több helyrõl befutott hír is megerõsítette, nagyon beteg, csak néhány hónapig lesz, de addig végrehajtja a népszerûtlen, megszorító intézkedéseket, aztán elõlép a függöny mögül az utód: állítólag az ugyncsak kommunista múltú Kovács László.


A Népszabadságban megjelent egy cikk, amely a nemrég Tóth Ilonkának - 1956-ban kivégzett fiatal orvos-forradalmár - emelt emlékmûrõl imígyen szól:


Szobor a gyilkosnak?


Lehet, - bízom benne, hogy nem - ez a múlt kezdetének elsõ igazi jelzése. A szabadságharc-forradalomból elképzelhetõ , ismét ellenforradalom lesz...Ennyit az ideológiai elõkészítésrõl...


A beígért rengeteg szociális juttatást csakis hitelbõl lehet kifizetni. Ha nem kapja meg a rájuk szavazó, s a nagyobb adag pörköltben, fröccsben bízó ember a pénzt, akkor kimennek az utcára. Ha megkapja, - a hitelbõl,- akkor boldogok lesznek és jóllakottak! Elkerülhetetlen bukásuk után viszont ki kell fizetni az extra pörkölt és a fröccs árát az egész társadalomnak...A dolog természetesen bonyolultabb, de a lényge szerintem ez.


Hangsúlyozom, ez az én véleményem, remélem, nagyot tévedek.


Nagyon kicsiny a parlamenti többség, szerintem biztonsággal nem lehet kormányozni. Senki nem utazhat külföldre, vidékre,nem mehet el parlamenti ülés idején tárgyalásokra, mert könnyen leszavazhatják a kormányt , ami súlyos döntések meghozatalakor bukáshoz vezethet.


A LEENDÕ KOALÍCIÓS partner:



Az SZDSZ 5,6 százalékot izzadt össze, éppen hogy bejutott a Parlamentbe, de túlságosan nagy mellénnyel KÖZLEKEDIK, MINTHA MÁR A KOALÍCIÓ TAGJA LENNE. pEDIG KOALÍCIÓRÓL CSAK AKKOR LEHET SZÓ, HA A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK MEGBÍZZA A "SZOCIALISTÁKAT " A KORMÁNYALAKÍTÁSSAL.-


Ez eddig még természetesen nem történt meg. Mégis igen erõszakosan követelik a négy miniszteri bársonyszékeszéket a leendõ koalícióért. Én ezt zsarolásként értékelem. A vörösszegfûsök talán két legfeljebb három széket ajánlanának fel.


A külföld furcsán reagál: még megbizatást sem kapott Medgyessy Péter a kormányalakításra, még az új összetételû Parlament meg sem szavazta személyét, máris meghívta Washingtonba Bush elnök és Londonba Tony Blair miniszterelnök. A nyugati sajtó - a NEW York Times is - színvonaltalanul és sértõen beszél Orbán Viktorról, aki szerintem a XX. XXI. század eddigi legkiemelkedõbb miniszuterelnöke volt. Európai liberális lapok is hasonló stílusban írnak róla. Az SZDSZ tájékoztatta Ion Fisher újságírót - Kis János és Hankiss Elemér - a New York Times riporterét. A többieket is ellenõrzésük alatt tartják, õk kísérgették a választás idején õket s befolyásukat érvényesíthették...


Tisztelt Professzor Úr !


Jelenleg egy 40 perces rádiómûsoron dolgozom, egész nap szaladgáltam és vágtam, editoltam, s holnap is ez lesz a dolgom, most le kell feküdnöm, mert azóta sem pihentem ki magam, amióta hazaérkeztem.


Ezért elnézést kérek, de legközelebb folytatom a tajékoztatást.



Tisztelettel üdvözli - Margitkával együtt :


M. Szabó Imre



----- Original Message -----


From: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


To: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Sent: Tuesday, April 23, 2002 5:23 PM


Subject: Szomoru hir



Kedves Szabó Imre!

Nagyon köszönöm az értesitését, és az aggodalmait osztom. Kérem maradjunk kapcsolatban.
Rendkivül hálás lennék ha a további fejleményekröl és föleg azoknak a jelentöségéröl idöközönként értesitene. Föleg a szabad demokraták vezetöiröl szeretnék hallani. Az ö felelösségük rendkivüli.
Jó szerencsét. Üdvözlettel,
Teller Ede
------------------------------------

Kedves Imre!
Szomoruan olvastuk a maga leveléböl ugymint az ujságokból (tudom a Magyar Nemzetet átnézni az Internet-en), hogy FIDESZ hajszálnyival vesztett – illetve a népi szavazattal még többsége is volt. Hát most már csak a legjobbat reméljük! Annyiba volt jó a campaign hogy igen kiemelte a két part igért programját, és talán a nép az igéreteihez fogja a MSZP-t tartani.
Remélem lassan kiheveri az út es a campaign fáradalmait, és azt hogy a szeme is szépen javul. Ha mégegyszer erre jár, remélem tudja hogy szivesen látjuk itt. Sok üdvözlettel,
Margit


----- Original Message -----


From: <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


To: <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Sent: Wednesday, April 24, 2002 4:21 AM


Subject: vegyes




Kedves Imre,



köszönöm tájékoztatásodat, és arra kérnélek, hogy E. bácsi leveleit (hacsak


nem tul bizalmas) mutasd meg, hogy tudjam kovetni velemenyet.



Eloszor is, örülök, hogy ez a határtalan terhelés kibirható volt számodra.


MÉRHETETLEN BRAVÚRT TETTÉL.



Másodszor, én arra tippelek, hogy amit Antall-al akartak csinálni


(betegségét kihasználva), az most Medgyessynél bejön. Bizonyára sietnek a


népszûtlen intézkedésekkel, és annak hatására egy kormánybuktatást talán


meg lehet csinálni viszonylag hamar.



Fõleg, ha komoly külföldi-belföldi erõk összehangoltan dolgoznak ezen.


Ebben E.bácsinak is lehet szerepe.



Ki kéne pécézni azokat az E. féléket, akiket személy szerint célba lehetne


venni, hogy csakis akkor lesznek elfogadva hosszabb távon, ha E.hez


igazodnak. A pártjuk már Hornék alatt is lefelezõdött, a mostani összecsalt


5.4 megszûnhet, ha most nem alakul ki egy E-hez igazodó "mag". Ebben, ha


lehet és kell, talán tudok itt valamit csinálni. (Lipták Béla is ezen


dolgozik).



A R. paktum dolgot, most hogy a nepszabi is lehozta kiforditott formában


talán tovább lehetne görgetni,-- hogy egyszerûen határolódjanak el tõle, ha


már kitaláció az egész... Evvel a Petõ-féléket, akik már KÉTSZER odaálltak


a bukott vörösök mellé, talán le lehet választani. Hamarosan eldõl, hogy


Petõ mennyire dugja ki az orrát, hiszen ezt õ is tudja.



--



A másik vonal (amit eddig szándékosan NEM nyomtam, E.bácsival direkt nem


szorgalmaztam semmit, hadd ülepedjenek a dolgok), hogy MEG KÉNE CSINÁLNI E.


BÁCSI DNA ANYAGÁNAK MENTÉSÉT.



Itt utánanéztem, és legalább féltucat cég üzleti alapon csinálja ezt,


valami 49 dollárért, vagy hasonló.



Meg kéne keresni, ki az otthon az E. vonalon, aki szivügyének tartaná ezt


otthon. Technikailag elég triviális, ám az "intellektuális tulajdon"


szempontjából addig kéne nyomni, amig saját maga és nem az örökösei


határoznak...



Az öregre persze most a vörös oldaliak fújnak, ám egész biztos vagyok


benne, hogy a "régi orvos" körökben lehet találni valami megfelelõ embert,


csoportot. Ez Neked való feladat...



--



Lehet, hogy pár héten belül át kell repülnöm a New Jersey-ben lévõ


Schering-Plough hatalmas gyógyszergyár-központba, a Newark reptértõl pár


km-re délre vannak. Óriási, többmilliárdos világcég, M.o.-on is vannak


persze. .


udv, és vigyázz magadra, rettenetesen megviselhetett ez az irgalmatlan


teljesitmény.



Andras



DR. TELLER EDE



professzor úr kezeihez




IGEN TISZTELT PROFESSZOR ÚR !




Szomorúan közlöm Önnel, hogy a jövõ emberei, ORBÁN VIKTOR és kormánya elvesztette a választást. Döntõen a múlt képvielõi, "erõi" kerülnek - minden jel szerint - hatalomra. Erre nagyrészt azok szavaztak, akik talán a legjobban megszenvedték éppen az õ, a múlt embereinek kommunista rendszerbeli "tevékenységét"...


A fiatalok fellett aratott gyõzelem minimális, nyolc - kilenc mandátum. A közeli napokon még átvizsgálják néhány szavazókörzetben a túlzottan szoros eredményeket, valamint azokat, amelyeket a pártok kérnek. Akkor lesznek csak meg a hivatalos eredmények.


Medgyessy Péter máris bejelentette, hogy 10 millió magyar miniszterelnöke akar lenni - tehát Erdély, a Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság - a határon túl élõ magyarság nem számíthat a továbbiakban az anyanemzetre.


MÁDL FERENC köztársasági elnök ezután ad megbízást a kormányalakításra, ez gondolom attól is függ, mennyi lesz a mandátumok végleges száma.


A magyar népre - ez az én véleményem - még újabb nagy, nehéz megpróbáltatások várnak. Következnek a már a " szocialisták " - szabaddemokraták által kiszivárogtatott leváltások, a még meglévõ magyar javak kiárusítása, elképzelhetõek a megszorító intézkedések s ami a legszomorúbb, a múlt emberei az ország haladási irányán is változtatni akarnak.


Engem személyesen csak abban érint, hogy veseátültetett lévén hátralévõ életem kevésbé lesz derûs...


Ennek ellenére lehetõségeimhez képest mindent megteszek annak érdekében, hogy szolgáljam a magyar nemzetet.



Tisztelt Professzor Úr !



Az Ön segítsége óriási jelentõségû volt, ezennel is nagyon köszönöm az interjút. Szavai ma is hatnak az emberek körében. A Magyar Televízió három alkalommal, a Duna Televízió és a Magyar Rádió egyszer sugározta. Természetesen hamarosan küldjük a kópiákat.



Remélem, a közeljövõben ismét lesz alkalom a találkozásra Professzor Úrral.


Írásaimmal addig is jelentkezem.



Jó egészséget kívánva búcsúzom.



Nagy tisztelettel üdvözlöm:



M. Szabó Imre


újságíró



----- Original Message -----


From: "Russell Grigory" <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


To: "Tóth Judita" <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Cc: "M.Szabó Imre" <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Sent: Wednesday, April 17, 2002 10:52 PM


Subject: Re: Sürgos üzenet




on 4/17/02 6:07 AM, Tóth Judita at Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. wrote:



Kedves Margit Asszony!



Tóth Judit és Szabó Kata, Schmidt Mária fotanácsadó asszony munkatársai


vagyunk. Ismét a segítségét kell kérjük. Az Ön közben járását szeretnénk


igénybe venni. Mint már valószínu arról értesültek, hogy a szombati


rendezvényen felolvasott, Teller professzor által elmondott gondolatokat


bizonyos körök (többek között ellenzéki sajtó) kétségbe vonják. Mégegyszer


szeretnénk megköszönni a professzor úr által aláírt fax-üzenetet, azonban


mivel a Professzor úr pénteken ennél hosszabb üzenetet fogalmazott meg


(amit


még aznap email-ben el is juttattunk Önnek, a Professzor úrnak és


Joanne-nek), szükségünk lenne szó szerint erre az üzenetre, aláírva.


Kérjük,


amennyiben ebben a sajnálatos helyzetben segíteni tud nekünk, ottani ido


szerint reggel 8 óráig. Ha lehetséges, Teller Ede fejléces levélpapírján,


2002. április 12-i dátummal, dr. Schmidt Máriának címezve a következo


fax-számra: 00-36-1-441-4317, vagy a 00-36....


M. Szabó Imrével kapcsolatban állunk, O is nekünk próbál segíteni. Ide


másoljuk a péntek délután elküldött és szombaton elhangzott Professzor úr


által lediktált szöveget.


Hálás köszönettel: Tóth Judit és Szabó Kata


P.S. Velem /Szabó Katalin/ beszélt a Professzor úr pénteken és szombaton


délután.



Teller Ede professzor úr megjegyzései:


Eloször is engedjék meg, hogy gratuláljak minden magyar embernek az


elmúlt négy év eredményeihez. Nagy örömmel figyeltem és figyelem


Magyarország világos és töretlen fejlodését.


Most, a döntés elott, két kérdést ajánlok minden ember figyelmébe,


megfontolásra:


1. Az ország az Európai Unió felé vezeto úton halad. Ki fogja jobban


képviselni Magyarországot az Európai Unióban: Orbán Viktor vagy


Medgyessy Péter?


2. Szerencsére mindenki a béke mellett van, de ezen belül ki éreztette


jobban a határon inneni és túli magyarokkal, hogy összetartoznak? Ki


ismerte el inkább a határon túli magyarok fontosságát és problémáit?


Köszönöm figyelmüket!



Professor Edward Teller's remarks:



First of all let me express my congratulations to every Hungarian on the


achievements of the last 4 years. I have been watching Hungary's clear


development with great pleasure.


Now, I have two questions to consider:


1. The country is on the way to the E.U. Who is going to be a better


representative of the country within the E.U.: Mr Viktor Orbán or Mr


Péter Medgyessy?


2. Fortunately nowadays everybody wants peace but within this who has


made the Hungarian living inside and outside the borders feel they


belong together? Who has recognised the importance and the problems of


the Hungarian living outside the borders?


Thank you for your kind attention!




Kedves Toth Judit és Szabó Kata!



Sejtettem ma reggel hogy másfél óra alatt nem tudom megtenni azt amit


kértek tölem. Felöltözés (éppen csakhogy) után, csúcsforgalomban kellett 40


km-re Dr. Teller házához vezetni. Mire odaértem már el is mult 8 óra.


Akkor meg Dr. Tellert kellett felébresztenem, mireföl ö meg akart valamit a


Szabó Kata által elküldött szövéghez adni. Mire én ezt átirtam, és Fax-ra


elökészitettem, Dr. Teller telefonjai - és azzal együtt a Fax gépe is - nem


müködötek rendesen, mert egy tüz kárt okozott a telefon vonalakon. Azután


meg az Önök fax gépe volt foglalt egy jó darabig. Szóval egyik


szerencsétlen eset a másik után!


Dr. Tellert igen letöri ez a marakodás, és sokszor ugy érzi hogy az ö


segitsége ugyse számit sokra, csak kevegöbe tünik el. Ha ez nem igy van, jó


lenne talán megnyugtatni hogy a segitségére tényleg van szükség.


Remélem azóta odaért a Fax; valaki más, ott Dr. Teller lakásán,


probálgatta elküldeni. Nekem el kellett jönni, mert igen sürgös személyi


dolgom volt.


Üdvözettel,



Margit N. Grigory



Kedves András !


A Duna TV ma reggel hozta, a Magyar Rádió Kossuth adója is, óriási


botrányt


és pánikot okozva az MSZP--SZDSZ-ben. Telefonáltak a Rádió elnökének,


alelnökének, tolük tudom. Holnap reggel jön az MTV1-en, ma este is volt


valami Tellerrol, de orvosnál jártam , így nem láttam.


Ma elkérte a Miniszterelnöki Hivatal a kazettát, s arra kért , járuljak


hozzá , hogy az INFORÁDIÓ sugározza. Ok., odaadtam, holnap reggel


részletekként adják, s este leközlik egyben az egészet.Ez interneten is


hallgatható.


A Népszabadság új washingtoni tudósítója, Horváth Gábor azt hazudta,


bizonyítéka van arra, nem azt küldte Teller prof., amit a 1,5-2 millió


ember


elott felovastak. Ebbe az ügybe beszálltam, hiszen lényegében azt mondta


a


kamerába is, mint ami elhangzott tömör üzenet formájában.


Ami az egész dolgot illeti: nagyon megdöbbentett, hogy a Magyar Televízió


elutazásom, jegyem kifizetése után - mert semmi ellátmányt nem kaptam, még


szerencse, hogy kedvesen vendégül láttatok ...- szóval azt követoen egymás


után


fedeztem fel furcsaságokat:


1. Megállapodtam a gyártással s a HÉT foszerkesztojével is abban, amíg


repülök, addig e-mailen utánam küldik Teller e-mail címére a San


Francisco-i


Amerika Hangja címét, telefonját, a nevet, akinél jelentkezhetem az anyag


hazaküldésével kapcsolatban.


Vagyis szerintem meggondolták magukat: mi történik akkor, ha a zsidó származású, kiváló, bölcs magyar hazafi érvel a jobboldali FIDESZ kormány mellett...?


Inkább valahol leállították az elnököt. Ez a véleményem. Valahol rózsaszín tartományban, inkább a vörösben...


Cáfolni lehet, de a tény az tény, az MTV, a kiküldo ( 180 ezer forintjában


van a repülojegy, nem olyan nagy veszteség adott esetben...) eme írás


elküldéséig egyetlen percet nem sugárzott Tellerbol.



2. Nem jött egyetlen sor sem. Tehát nem is szándékoztak ezzel az


interjúval foglalkozni, nemhogy én San Franciscobúl küldjek bármit is.


3. Ennek ellenére a Te segítségeddel és Lovas István jóvoltából mégis


hazajuttattuk a képet és a hangot.


4. Ekkor kiderült- behazudták , nincs aki tudna róla, nincs aki fogadja és


nincs szabad fájl-kapacitás.


5. Ezért döntöttem az azonnali hazarepülés mellett s állítottam be nagy


megdöbbenésre


vasárnap reggel a forgatott anyaggal. Megvágtam, a foszerkeszto


meghallgatta, percere átvette. Amíg szerkeszettem, lázas telefoncsata


zajlott, amint azt megtudtam, hogy most vajon mitévok is legyenek ?


6. Amikor befejeztem a vágást, akkor közölte a foszerkeszto, hogy az elnök


úgy döntött " méltóbb musorkörnyezetben és idoben " szeretné ezt leadni.


7.Megállapodtunk abban, az anyag lemegy a szerdai Ma Reggel adásában, ez


a


legnézettebb musor ebben a musorsávban.


8. Újból megvágtam, immár 4,5 percre és ma reggel természetesen nem


sugározta az MTV.


9- Annál inkább a Duna TV, ugyancsak a reggeli adásában, hiszen kapásból


ledata- nem taktikázott azon sem az elnök sem más, mi lesz akkor, ha


vasárnap az MSZP nyer !


10. Holnap reggelre - és estére is- ismét beígérték, de én már nem bízom


bennük.


11. Ettol még persze leadhatják...


12. Keresek olyan televíziós csatornát, ahol mégis vállalhatnák a


kampánycsend elott néhány órával az anyag közlését.


Kedves András, ez a helyzet ! Elképeszto. Szerencsémre a Miniszterelnöki


Hivatal tanácsadói irodája mellettem áll, tudja a történetet Borókai Gábor


kormányszóvívo és Áder János házelnök, kampányfonök.


Köszönök Neked minden segítséget !


Ölel:


M. Szabó Imre


ps.: Végül leadta a Magyar Televízió, elõkelõ helyen, AHÉT-ben, teljes terjedelemben.