A CÉHEKRÕL

A CÉHEKRÕL


Kedves Magyar Testvéreim!

MAGYARORSZÁG egyik legfõbb gondja ma a munkanélküliség. Erre a jelenségre az állami vezetés alkalmatlansága okán nem remélhetünk hiteles választ. Volna elegendõ pénz ezt emberséges módon orvosolni, ám a hódító idegenek által vezérelt, pénzügyi poklot fejünkre idézõ, pusztító háttérhatalom ezt mindenáron próbálja akadályozni.

Hosszú hónapok munkanélküli állapota után, és szemlélve, elemezve a környezetem helyzetét, arra a következtetésre jutottam, hogy ezt a megfoghatatlan ellenséget, ami a nemzetközi nagytõke, igenis ki lehet iktatni az életünkbõl. A fokozatosság, a következetesség és az elszántság adhat olyan erõt a magyar munkavállalóknak, ami hamarabb adhat létbiztonságot nagy tömegeknek, mintha az állami segítségre, az évtizedek óta hamisan ismételgetett munkahely teremtési programok adhatnak.

Hosszú ideje annak, hogy az ország vezetése nem képes megoldani a magyarok megélhetését. Bûnösen szélsõséges politikájuk által soha nem látott tömegek vesztették el mindennapi megélhetésüket, döntötték romba családok számtalan sorát. Meg sem próbáltak a nemzetközi rablótõkének ellene tenni. Hitelt hitelre halmozva mára teljes mértékben lehetetlenné tették az ipari termelést, a mezõgazdasági és élelmiszert feldolgozó tevékenységet.
Nincs már semmink, mondhatná bárki. És az eszünk?


Magyarok!

Azt állítom, meg kell próbálni a magunk lehetõségeivel élve, egy új, és folyamatosan gyarapodó MAGYARORSZÁG megalapozásához villámsebesen megtenni a szükséges, és halaszthatatlan elõkészületeket!
Tömegével grasszálnak a munkaerõpiacon azok a fejvadász naplopó cégek, akik kikölcsönzik a náluk jelentkezõ munkavállalókat. Majd azokat a szerencsétleneket éhbér fejében kiszolgáltatják a nemzetközi vállalkozóknak, akiknek semmi más érdekük nincs, mint a betanított ember felváltva képes legyen megnyomni a zöld gombot majd a pirosat.
MAGYARORSZÁG vezetõnek mondott fehérgalléros széltolói porig alázták nemzetünket, amikor széttárt karokkal engedték a képzett magyar munkaerõt rabszíjra fûzni. Akkor is széttárták a melsõ végtagjukat, amikor a csalássorozatok által nincstelenné tett tömegek a jöttment bankokhoz fordultak kölcsönért, majd kiderült, az a pénzügyi mûvelet az évszázad legnagyobb nemzetközi csalássorozatának része. Csak elenyészõ része az egyéb romboló tevékenységüknek!

Gondoltam egy nagyot és merészet! A sötétnek hazudott középkorban, de még késõbb is éltek és virultak a különbözõ mesterségbeli egyesülések, a céhek. Ezekbe a szakmai egyesülésekbe, akár tájegységenként saját foglalkozásuk, vagy szakmacsoportjuk szerint tömörültek az emberek.
Volt ugyan valamicske tagdíj, ám azt az állam nem tudta lefölözni, mert magántulajdont képezett. Ma ugyanilyen szervezõdéseket a magyar polgári törvény alapján az egyesületi jogi elõírások alapján lehet életre hívni. Mint egyesület, csupán a létrejöttét szükséges a cégbíróságon bejelenteni az alapító tagság. Ezen túl az államnak mindössze az egyesület mûködésének törvényességi felügyelete marad, a továbbiakban nincs beleszólása a belsõ mûködési szabályok kialakításába és fenntartásába.

Számosan vannak köztünk kiváló jogi képzettséggel rendelkezõ magyarok, akik akár minta-kiadványok elõzetes megszerkesztésével hozzájárulhatnának a szakmai egyesületek elindításához.
A különbözõ szakmai kamarának csúfolt államilag erõltetett szervezetek éppen olyan semmirekellõk, mint egyéb állami intézmények, amik nem képesek, de nem akarnak megfelelni a mi adónkból a rájuk rótt kötelezettségüknek. Jogi kibúvók keresésében és alkalmazásában merül ki szorgos idõtöltésük. Valljuk meg, mindenki által tudottan, igen borsosan megszámított közpénzekbõl gazdálkodnak, vagy inkább pazarolnak a mi zsebünkre.
Nos, ezeket a szervezeteket, meg az állami nulla-teljesítményt kell kiiktatni az életünkbõl!
Hatalmas feladat az indítás, de ha egy ilyen szakmai alapon szervezõdõ egyesület összeáll, semmi nem szabhat gátat neki.

Az országban akár járásonként, akár megyénként meg lehet szervezni a különbözõ foglalkozások szerinti egyesületeket. Ezek az egyesületek önkéntesen létrehoznának adatbázisokat, ami alapján számukra világosan átlátható a rendelkezésre álló munkaerõ a vállalkozók létszáma szerint, valamint az elvégzendõ munka utáni igény. Ennek alapján megfelelõ szervezõi tehetséggel kiközvetíthetõ lesz a vállalkozó. Persze lehetõleg minél közelebb a lakhelyéhez.
Vannak munkabérek, adószabályok, amiket nem lehet megkerülni. Ám egy nagyobb cégnek kiközvetített munkavállaló után az adott feladatra szerzõdõ munkavállaló bére utáni járulékok a munkáltató által költségként leírhatók.
Az egyesületi tagok nem fizetnének tagdíjat, hanem az elvégzett munka arányában, egy önkéntes alapot képeznének befizetéseikkel, mely alapot azután közöse megegyezéssel használnának fel. Nevezhetjük egyesületi pénztárnak! Szigorú szabályok kellenek ahhoz, hogy egy ilyen egyesület mûködhessen, és azért csak utólagos befizetésekrõl lehet szó, mert könnyû meggyanúsítani bárkit, hogy nem megfelelõen használta az egyesület pénzét.

Ebbõl a céh-rendszerbõl sok elõnye származik a magyar munkavállalónak. Részben részleges anyagi biztonságot, megélhetési alapot képez. Nem munkabér folyósítás vagy ellátás folyósítása, és véletlenül sem segélyosztó szerep várna a céhekre. Hiszen mindenki saját maga végzi el a szerzõdése szerint vállalt munkát. A céh csupán ajánlást biztosít, iránymutatást ad a feladatok elvállalásához, miközben szakavatott jogi és egyéb érdekképviseletet lát el egyéni, illetve közösségi szinten.
Segítséget kell adni a vállalkozóknak a gazdasági ismereteik naprakészen tartásában, egyéb kapcsolódó szakmai képzésük megszervezésében. Ez csak a kezdet.
Csak a megfelelõ önkéntes és jól szervezett képzés, és a tisztán magyar erõ összefogása által jöhet létre a hõn áhított szebb jövõ! Mert a jelen sehol sincs. Azt a múltban elhazudták. Felélték az akkor jelent, a mi jelenünket, majd ezután eladósították az országot magán szinten és önkormányzati szinten egyaránt.

Itt szeretném megjegyezni, erõsen kétséges a helyi önkormányzatok idegen fizetõeszköz szerinti elszámolásra alapuló hitelfelvétele is. Emlékezzünk rá, az önkormányzat mi vagyunk! Mi magunk, magyarok mind. Az az önkormányzat által felvett hitel tehát, amit idegenek pénznek hazudott céduláira alapozva vettek igénybe, nem a mi akaratunk szerint történt, fõleg nem a mi akaratunk szerint történt azok felhasználása. Kizárólag az idegenek által, megosztó párttevékenységek által, tehát állami beavatkozással valósulhatott meg mindez. És megtették, szállást alapoztak egy teljes ország gyarmati függéséhez. Lássuk be, hatalmas teljesítmény ez egy gazdag és erõs ország esetében, mint mi.

Bárki bármit mond, MAGYARORSZÁG gazdag és erõs!

Gondolja végig minden magyar, akihez eljut a szavam, mennyi és mekkora sarcot fizettünk a hódító fenevadaknak! akadt-e olyan ország ezen a földrészen, amelyik ezt képes volt elviselni, és rendre kiheverni? Csak mi, magyarok!
Ezért szükségesnek vélem megismételni! Bárki bármit mond, MAGYARORSZÁG gazdag és erõs!

Amikor az országszéthúzási-gyûlésben úgy döntenek, ki tudja milyen nemzetközi nyomásra és érdekek szerint, hogy a helyi önkormányzatokra felelõsséget, feladatot átruház az állam, ám ahhoz nem biztosítja a megfelelõ forrást, attól kezdve a szûklátókörû alombeliek, felsõ politikai meghatározások alapján ellenünk kénytelenek cselekedni.
Ez mindennél bûnösebb magatartás, hiszen arra ösztönözték a helyi önkormányzatok görbe hátú vezetõit, hogy képzelt koldusként kölcsönért kuncsorogjanak az útszéli ritterek fényes üvegpalotáiban hatalmas, csaló kamatfeláron nemzetvesztõ hitelért.
Ez a megfogalmazás véletlenül sem túlzás, mindössze az elszalasztott évek összegzése.


Térjünk vissza az alapokhoz!

Öreg barátom valaha arra tanított szakmai pályám kezdetén, hogy ha nincs más hátra, akkor oldalt. Ez úgy értendõ, hogy akár háttal, akár arccal állunk a szakadék felé, csak a kikerülõ mozdulat vezethet eredményre. Ez pedig az oldallépés. Mindegy merre, csak oldalra el onnan!
Milyen elõnyök származnak egy államilag nem vezérelhetõ gazdasági és szakmai tevékenységbõl? A végletekig leegyszerûsítve kínálom megfontolásra a kifejezést. A magyarok függetlensége.
Lehet hazai és nemzetközi jogi elõírások között feszülõ kötélen ingadozni, majd legtöbbször onnan halálugrást végrehajtani, vagy elszenvedni. Ez a megoldás a falkaszellem sajátja.

A céhek az önkéntesen érdektömörülésbe rendezõdött vállalkozások világa. Mik ezek az érdekek? Szabad akaratot biztosít a munkavállalóknak. Tisztességes, és nem haszonelvû szakmai segítség biztosítását kínálja. Mindenkor csak a céhben résztvevõk egyezségén múlik a jövõjük.

Lehet mondani, hogy feltaláltam a kályhacsövön a lyukat! Ez nem az. A jelen gazdasági folyamatok arról tanúskodnak, hogy az egyéneket ledarálja a nemzetközi pusztító bankhatalom.
A céhrendszer felélesztése képes arra, hogy a lehetõ legtöbb magyar munkavállaló kilábaljon az elénk ásott és ásatott tömegsírból. Abból az árokból, aminek megkerülése ma már csodaszámba híresül.
Lám-lám, ennek sikerült, meg annak is! Mert nem egyedül kezdték, és vitték végbe, amire vállalkoztak!


Magyarok!

Múlhatatlanul szükséges meglátnunk a lehetõséget a legfeketébb éjszakában! Bárki lehet elég tõkeerõs vállalkozó, ám egy kényszerûen felvett hitel akár romba is döntheti élete munkáját fedelével együtt. Ez történik egyedül!
Helyi, járási, megyei, késõbb országos szintre emelve az egyesületeket, céheket, senki nem gördíthet akadályt a folyamatos szerény gazdasági növekedés elé.
Mert nem áll módjában! Az államnak sem!!
Mindaddig, ameddig egy ilyen tevékenység tisztességes körülmények között tevékenykedik, biztosítékot jelent a résztvevõk számára, hogy kialakíthatják, és legfõképpen megõrizhetik önálló jövõképüket a magyarság keretein belül. Akár határok nélkül is, tekintve a jelenlegi gúnyhatárt is.
Több vállalkozó telepíti tevékenységét a jelenlegi határokon túlra. De ezt csupán egyéni és nem valós nemzetgazdasági szempontok vezérlik. Tehát egyértelmûen haszonszerzés célból vándorol a tõke.


Nekünk itthon van dolgunk! Egymással van dolgunk!


Tengernyi tehetetlenné tett támolyog tegnapról mára, mert fogalma sincs, mit eszik holnap.
Eltékozolt ész, erõ, akarat!

Életszükséglet az állami rendszerektõl történõ politikai, gazdasági eltávolodás, elhatárolódás, késõbb annak lehetõség szerint mind teljesebb kirekesztése mindaddig, amíg nem a magyarok érdekei szerint cselekszik az ország vezetése! Mindegy, hogy ezt önként, vagy kényszerbõl teszik.
Ha önként teszik, még nagyobb kárt okoznak, hiszen alapvetõ irányítási tévedéseiket elfedni, felülírni kizárólag még nagyobb tévedéssel lehet. Ennek következményeit minden magyar a saját bõrén érzi.
Ha idegen érdek mentén cselekszik az ország vezetése, és itt mindegy ki van a hatalomban éppen, az a tett éppen úgy hazugság, mint a többi. Tehát mostani életünk hazugságra és csaló hitelekre van alapozva.
Nem fenntartható!
Vége.

Itt és most következett el az ideje annak, hogy szinte a saját hajunknál fogva húzzuk ki magunkat a gödörbõl, amibe a hazug rendszerek vezetõi taszítottak minket.
Mi magunk!


Magyarok! Kevés az idõ!

Nem hazamentésrõl írtam levelemben, hanem annak lehetõségérõl. Legkevésbé szándékom szónokolni. A megtapasztalt mélységbõl szólok minden magyarhoz.
Egy szellemi magot vetettem ebbe a drága földbe. A Magasságos Természetre bízom, lesz-e ebbõl sarjadó élet!
A Természet az idõk kezdetétõl példát mutat számunkra. Jó magot jó földbe ágyazva lesz Élet. Ha magunkat ennek a hatalmas õsi rendszernek részének tudjuk és éljük, van esély a megújulásra.

Természetesen vannak varjak a szántó-vetõ mögött, és igyekeznek majd kicsipegetni javainkból a részüket. Nos, erre valók a madárijesztõk! Ugye értjük mind, hogy mit szeretnék mondani?!


Magyar Testvéreim!

Elcsépelt szólammá alázták, hogy egységben az erõ. Mindenféle szervezetek igyekeztek rátelepedni erre a hangzatos szólásra. Látványos helyben járáson kívül nem tettek semmit. Tény! A politikai szerencselovagokról már szót se ejtsünk.
Látott-e már valaki pártok jelszavai által felhúzott falakat, vagy élelmet a kamrában? Persze hogy nem!
Álság által talán, de áldással biztosan!


Vezessen minket a Magyarok Istene, a Szent Korona mindenkor megtartóereje! Kísérjen minden jó szándékú és értõ magyart áldásával, hogy jelenünk élhetõ legyen, meg utódaink holnapja is!

Illõ és szükséges mindenkor megemlékeznünk róla, tovább adni a következõ nemzedékeknek, a Szent Korona Alkotmányos rendje, valamint annak megtartása, megtartatása a cél, egyben az egyetlen menedéke minden magyarnak.
Ezért tehát érdemes akár áldozatot is felmutatni. A múltunk a kútban, a jövõnk a kezünkben! A mi kezünkben!


Ferencváros, 2012. február 1.

Lengyel Károly