A MAGYAR SZENT KORONA SZAVA



A MAGYAR SZENT KORONA SZAVA


Szeretett gyermekeim, magyarok!

Sok éve mély hallgatásba húzódtam vissza. Nem találtatott méltó utód a hiteles vezetõk között, aki által üzenhettem volna Nektek. Hiába tettek bárki fejére, csak ékszer voltam a szertartáson. Utána visszatettek egy ládába nyugodni, és acélos fogságom folytatódott a következõ koronázási ceremóniáig.
Most legalább láthatja bárki magyar, hogy mi maradt a Fénybõl, amit felétek folyton sugároztam. Egy díszpárnán nyugvó, szép kidolgozású ékszernek látszom a legtöbb ember számára, semmi több. Ami erõt és bölcsességet adhatok magyar nemzetemnek, még ma is bennem lakik - az üveg fogságában.

Szeretett gyermekeim, magyarok!

Országunk elsorvad, ha engeditek. Tisztítsátok meg szíveteket és eszeteket, hogy - nem elfogadva - beláthassátok, milyen végtelen szomorúsággal tölt el Isten szeretett nemzetének sorsa.
Én és a Magyarok egyek vagyunk az idõk kezdetétõl a végezetéig.
Ezért hívok minden magyar embert magam köré! Szóljon az ima, az ének! Minden készen áll a szívetek égre nyitásához. Tegyétek meg! Segítsetek mindenkinek, hogy ez bennük is megtörténjen!
Távoztassátok el magatokból a kételkedést! Kérjétek és megkapjátok a segítséget az Égtõl.
Ünnepre készüljön minden gondolat! A Magyarok szabadulására!

Szeretett gyermekeim, magyarok!

Adom tehát Nektek az Erõt, amely a szívbéli bizodalom megszületésére fog Titeket ösztönözni. Arra a bizodalomra fogtok ébredni hamarosan, hogy változatlanul képesek vagytok magatokért és a Nemzetért tenni az õsi rend szerint.
Amiben élnetek kellett eddig, az a múlté, ne gondoljatok rá, mert visszahúz, feltart. Elérkezett az emberi idõ szerint MAGYARORSZÁG boldogabb ideje. Ennek a boldogabb idõnek megjelenéséhez minden Magyar ember hitében teljes tiszta szívére, vasnál erõsebb akaratára, és dolgos kezére szükség van.
A boldog idõ Bennetek él, csak nem látjátok. Tekintsetek hát az Égre! Meglátjátok a Fényt, ami vezérelni fog.

Szeretett gyermekeim, magyarok!

Tudnotok kell, csak Veletek egységben válik láthatóvá ez a boldogabb idõ. Hamarosan elérkezik a cselekvés ideje, amikor minden Magyar embert körém szólítok. Addig bánjátok meg esetleges vétkeiteket! Magyar a magyarral béküljön meg! Készítsetek elõ egy öltözet ünneplõ ruhát és szíveteket készítsétek az ünnep fogadására.
Amikor ismét szólok Hozzátok, csak a tüzek õrzõi maradjanak otthon, mindenki más útra keljen! Aki elfogadja hitében és gondolatában a szavam, eljön, és addig nem tágít körülem, amíg ki nem vesznek az üveg fogságából, ameddig a Magyar Nemzetet ismét meg nem koronázzák.


A.D. 2011. szeptember 7.



(Lejegyezte: Lengyel Károly)