KAKASTOLL - Képíró Sándor emlékére

KAKASTOLL

Képíró Sándor emlékére


Acélos kék-fekete a kakastoll
- bárki errõl hamisat mond -
a kardbojt ma is tisztán díszlik,
ahogy a tiszt az égbõl rátekint.
Hazugok rácsa aggot kerít,
igazak arcára libben szemfödél....
De jaj neked, ki vádat kovácsol!,
és részeggé szédíti a hírmondót.
Egy nép csak az igazságból él,
Nem penészes idegen kenyér
mi ma a tarisznyánkba bújhat,
hanem büszkén hirdeti a múltat,
morzsái aranyban mind hófehér!

Bosszú lihegése élteti vádlót.
Nem nézik szavakból mi a való.
Addig süvítik nyálas átkuk,
míg józan is elhiszi bambán,
talárnak vak-talányos árnyékában
üvöltöznek hazugsághalmazok -
vonaglanak vért követelvén
csontos ujjuk végnek meredély.
Röhög, és röfög, mást nem tud.
Azt hiszi balga ennyi ma elég,
bárkit feledés sarába mártani,
álnok hasznot kamattal hajtani.

Acélos kék-fekete a kakastoll
a büszke, újfaragású fejfán.
Önmaga elõl hóhér menekülne,
nyelné újra puszta rõt homokját,
hisz megtette, mire esküdött,
mielõtt a pokolból közénk szökött.
Öntött hát világhódító aranyborjút,
hogy csipkebokor ma neki nem szólt.
Kell neki világ összes hatalma,
csaló hitelébõl nyomorjármot,
tüzes korbácsot lendít ártatlanokra.

Acélos kék-fekete a kakastoll
A kardbojt ma is tisztán díszlik.
Hantok alól is halljad hóhér:
Lucifer köt ma alkut fejedért!


Ferencváros, 2011. szeptember 3.

Lengyel Károly