MÉGIS MEGSZAVAZTÁK

MÉGIS MEGSZAVAZTÁK
A lipótvárosi önkormányzat bezárja a Kormos István Iskolát

Hír:
Több kerületben sorra zárhatnak be az iskolák
http://bpstart.hu/oktatas/egyeb-oktatasi-hirek/2011-05-12-tobb-keruletben-sorra-zarhatnak-be-az-iskolak


Szomorú nap ez a Lipótvárosi Kormos István Iskola tanulóinak és pedagógusainak. A gyerekek, s rajtuk keresztül egész családok vettettek kóborlásra a magyar oktatási rendszerben. A tantestület pedig mehet világgá.

Így döntött Rogán Antal (majdnem Horger Antalt írtam). Személyes akaratával a képviselõtestület figyelmét erõsen irányítva a frakciófegyelem keserû kenyere felé, ma megtörtént a szavazás az iskola sorsáról. A tizennégy tagból álló, budapesti lipótvárosi fideszes többségû önkormányzat képviselõtestülete Rogánnal az élen megtette, amit a jó erkölcs, de legfõképpen szakmai érvek ellenében, a józan ész kizárásával csak megtehetett.
Tíz szavazattal négy ellenzéki ellenében demokrati’kuss’ szavazással bezáratja a nagymúltú speciális iskolát.

Hiába ment el sok szülõ, szinte a teljes tantestület a képviselõi ülésre a döntés alkalmából, a narancsos pökkhendiség mindent elsöpört. A fehérgalléros arrogancia magasiskolája ez a döntés, na meg Budapest, de talán az ország leggazdagabb helyi önkormányzata annyira skótlelkûvé vedlett, hogy ezt a gerincroppantó döntést felvállalta.

Hiába kapott felszólalási lehetõséget az iskola igazgatónõje, a gyermekvédelemért felelõs pedagógusa és egy szülõ, ez mind nem számított semmit. Még ha az igazságra és észérvekre hajlottak is volna a képviselõtestület tagjai, a polgármester szinte kivétel nélkül Én-nel kezdõdõ mondai és azok hangsúlya nem hagyott kétséget a döntés felõl.

Egy pohos kerület, amelyik valljuk meg már-már büdös a pénztõl, annyi „fényûzést” nem képes megengedni magának, hogy legalább alapszinten mûködtetve az intézményt, és megtartva annak sok évtizedes szakmai tapasztalatát, legalább az amúgy más iskolákat is védhetetlen kocsmai pengemozdulatként ért forrásmegvonás mellett élni engedné. Nem, nekik az árokban a helyük, és ha nem mennek oda maguktól szép szóra, hovatovább egy szóra, belerugdalják a rászorultakat, szíveskednének belefulladni! Elvégre az õ értékrendjük szerint is (nem volt elég az elmúlt nyolc év nemzetrombolás kurtavason - gazdasági és politikai értelemben egyaránt) hogy néz már ki a belváros közepén egy ilyen iskola.

Nem megy innen senki sehová, csak a nagykapura nagylakat lesz kattintva.
A bicskatáncoltató a sietségben, hogy ennek az iskolának nem lesz több tanulója és tanára, de más sem kerül a nehéz közpénzekbõl felújított és korszerûsített termekbe. Vagyis a két intézmény, akiket az õ helyükre akartak költöztetni, mégis marad a az eredeti helyén. Isten veled józan megfontolás! Jogutód nélkül!

Ám ha csupán a pedagógiai érvek szólnának egy speciális, gyógypedagógiai képzést is felvállaló intézmény éltetése mellett, vagy netán üres volna az amúgy dagadó kerületi kassza, talán még némi vonakodás mellett egy kevés megértést, de elfogadást nem, megkaphatna Rogán elvtárs.
Egy olyan társadalomban ahol az utóbbi idõkben folytonosan, és egyenletesen jelen van a fogyatékos gyermekek és fiatal felnõttek oktatásának igénye, sõt ez még növekszik is, nem megengedhetõ egy ilyen döntés.
A kérdés helyesen úgy fogalmazható meg, hogy mi jelent nagyobb költséget az állam számára: egy képzetlen fogyatékkal élõ felnõtt segélyezése (már ha vetnek neki valami serclit), vagy egy lehetõleg önálló életvitelre képes, becsületes szakmai végzettséget szerzett adózó állampolgár?

Na, kedves Rogán fiam, ezen a ponton megbuktál emberségbõl - biztosan, szakmailag sehol sem vagy, és végül a presztízspolitikusi, kézivezérelt frakciófegyelem is a tükröd elé állít.

Üzenem hát elvtársaidnak, ne reménykedjenek - te sem - még egy ciklusban. Ez egy kultúr-szõnyegbombázás.
Azt hajtogattátok, nem hogy bezárnátok iskolákat, hanem újra indítjátok a kisiskolákat. Neked ez nem volt elég kicsi? Hogy is szoktátok mondani glasszékesztyûs köreitekben? Ja, megvan! „Nem fejtette ki az igazság minden vonzatát. Én csak egy egyszerû magyar állampolgár vagyok, és az én olvasatomban, meg szóhasználatomban a legkevesebb jogilag még nem támadható kifejezés, hogy ez az állítás nem felelt meg a valóságnak. Azt mondja ékes-nemes nyelvünk, hogy „Szóból ért a magyar”. Nos, ez a szó a hazugság. A szó legteljesebb és legkegyetlenebb megjelenésében.

Suszterinasok se vagytok, kisapám! Pedig azzal szeretve tisztelt, dörgõn és hosszan megtapsoltatott Rákosi idejében egészen szép pályaívet lehetett megtenni. Istenem, ha nem volt szerencséje az illetõnek, ment a darálóba, ahogy akkor azt szokták. De ti, apuskám ehhez sehol se vagytok! Arról legalább lehetett tudni, hogy gyilkosok gyülekezete, és semmi más nem élteti õket, mint a terror és a bosszú.

Rosszabbak vagytok! Vedd észre kisapám, hogy eltelt egy esztendõ a „fülkeforradalom” hangzatos puffogtatása óta, és nem néz rátok senki. Érted? Senki. Három okból. Vagy útálnak titeket, vagy félnek tõletek, s ami legrosszabb a megnevezhetetlen mindennapi biológiai végtermékre sem méltatnának.
Itt tartunk ma a magyar oktatás dolgában. Néhány tanyai iskola újbóli megnyitóján, amire természetesen nagy szükség van, zajos felhangok és szapora nárcisztikus melldöngetések ütemére átvágjátok a pántlikát. Ennyi. És még? Ja, többre nem telik az ígéretek után.

És még mielõtt kétség merülne fel, milyen alapon teszek fel ilyen kellemetlen kérdéseket, egy kézfogás történetét említem. Kétezerhatban történt a tavaszi, hõsisen ismét elvesztett választások kampányzáróján a Mûegyetem rakparton. Kisöreg, te kezet adtál nekem, egy apának arra, hogy nem záratsz be iskolát, teszel róla, hogy ez ne történhessen meg, amit ma megtettél, megtetettél.

Persze a politikus egy furcsa képzõdmény. Beszélõ szénvegyület lévén, és a puszta ideológiai bõvített újratermelésbõl eredõen korlátozott emlékezettel rendelkezik. A kampány az a kampány. A valóság meg a valóság.
Lássátok feleim, ez a valóság!


Ferencváros, 2011. május 12.

Lengyel Károly