A MAGYAR NYELVRÕL

A MAGYAR NYELVRÕL


Szeretném ajánlani, fülekbe tanulságul,
mint hímezi jó szavát Petõfi Sándor.
Ki itt oly sokat írt, néha kardot forgatott,
s el nem tûne onnan, hol dúltak a harcok.

Magyarnak lelke szárnyalni égbe lebben,
ha ekképpen olvas régi, büszke önmagáról.
Néha tán csak ifjonti költõ tolla reszket,
fûzve búsongó sorokat kegyetlen koráról.

E nyelv, mi megtartott minket ezredig,
nem múlhat el, nem vásári kalendárium!
Becsüld, szeresd, mint átöleli lelked is!
Elsõ szavától utolsóig ez evangélium.

Még ha volna olcsó, lapozott naptár,
elvetnéd szemétbe, vagy éppen tûzre,
ha felednéd egyszer kedves, szép szavát,
önmagad ûznéd, nem néznél többé tükörbe.

Mit lehetne errõl mondani még szebbet,
mit alig érthet a büszke nagy világ?
Hogy emésztõ távolban könnyed megered,
majd sírodra virágot inkább itt kívánsz.

Ne bontsd a csokrát, ahol él, ott csodás!
Könyvtárat fellapozhatsz, és ízét nem leled,
csak élõ szó, mi néked elsõ és igazság,
szívedbõl élõ õs erõ, mert lelkedbõl lekezett.


Ferencváros, 2010. november 27.

Lengyel Károly