A LISTÁK LISTÁJA

A LISTÁK LISTÁJA


A mai napon biztossá vált, az MDF tudott budapesti választási listát állítani 2010 április 11-re. Minden bizonnyal buzgó munkájukba eredménye ez, remélhetõleg nem az ajánlószelvények átjavításával érték el.

Van az MDF jelöltjei között egy politikusnak mondott valaki, akinek ma is emlegetik a csomagját, bár döntõ többségében nem szónak gazdasági értelmezéseként.

Nos, 2002-ben, amikor véget ért a Fidesz négy évig tartó kormányzási tevékenysége, az akkori országgyûlési képviselõi választások két fordulója között volt egy hatalmas gyûlés a budapesti Kossuth téren. Eléggé emlékezetes a nagyjából másfél millió magyar látványa.
Nagyon az emlékezetembe vésõdött Orbán Viktor néhány szava akkor. A Fidesz elnöke a következõt mondta, és nem szószerinti idézet követi, de az ezt halló emberek arcára toluló dühöt ennek nyomán soha nem tudom elfelejteni.

Ez a mondat Bokros Lajos miniszterségével kapcsolatban hangzott el. Emlékezetes és szinte történelmi balfogás volt a magyar egészségügyben például a fogászati beavatkozások fizetõssé tétele.
Azért volt helytelen döntés, mert ezzel milliókat indítottak arra az amúgy már akkor kizsigerelt kisemberek közül, hogy fájós, ám még menthetõ fogukat kezeltessék. Ezzel szemben tömegek inkább kihúzatták ilyen fogaikat.

És most térek rá az imént ígért idézetre. Orbán Viktor azt jelentette, hogy a magyar fogorvosok és fogtechnikusok éves jelentése alapján a Bokros Lajos gazdasági brutalitásából fakadóan a Horn Gyula vezette kormányzó koalícó idejének utolsó két esztendejében Magyarországon - betûvel írom, hogy egyértelmû legyen – tizenegymillió fogmegtartó fogászati beavatkozás helyett tizenegymillió fogat távolítottak el a magyar emberek szájából.

Egyszerû osztás kérdése, hogy a jövõ nemzedéke is tisztán láthassa ennek a gazdasági lépésnek a végtelenül aljas és hihetetlenül cinikus mivoltát. Egy átlagembernek felnõtt korában huszonnyolc foga van. Tizenegymillió osztva huszonnyolccal, az háromszázkilencvenkétezer-nyolcszázötvenhét. Ennyi magyar ember teljes fogazatát jelenti ez a tény.
Vettem a fáradtságot, és keresztmetszeti átlagolás illetve térfogatra lebontva a következõ értékeket kaptam. Amennyiben átlagos hét milliméter átmérõjû helyet elfoglaló tizenegymillió fogat méhsejtszerû elrendezésben szorosan egymás mellé helyezzük, ez nagyjából hétszázöt négyzetméter területet fed le. Tovább menve, ha ugyanezt a fogmennyiséget porrá õrölnénk, és egy kockába rendeznénk, ez egy két és fél méter oldalélû kockát töltene ki.

Ezek olyan számok, amelyek feltétlenül elgondolkodtatnak bárkit Magyarországon.
És ezek után a Fidesz volt igazságügyekért felelõs szolgája nem restelli kiállni Bokros Lajos mellett, mint miniszterelnök-jelölt.

Ha meggondolja bárki ebben az országban, hogy az a háromszázkilencvenkétezer-nyolcszázötvenhét fogatlanná tett magyar ember nem képes megfelelõen táplálkozni, akkor rögtön kitûnik, hogy ennek a gazdasági intézkedésnek nem csupán ennyi magyar esett áldozatul, hanem vélhetõen legalább ennyi család. Már pedig ha magyar demográfiai adatok alapján értelmezzük a mai család létszámát, az három fõt jelent. Szülõk és egy gyermek. Ez rögtön egymillió magyart érintet. Ugyanis aki nem képes megfelelõen táplálkozni, csak átmenetileg is, az veszít erejébõl, és könnyebben prédája lesz a kõkemény kegyetlenséggel tébolygó legtöbbször törvénytelenül idecsábított nemzetközi rabtartó munkáltatóknak.

A munkájából elbocsájtott ember azután egyre nehezebben talál megélhetési lehetõséget magának és családjának, s ilyen módon a lét peremére sodródik. Ez kivétel nélkül mindenhol így történik a világban, mióta a nemzetközi pénzügyi háttérhatalmak megpróbálták rátenni mosdatlan lúdtalpukat az olyan védtelenné züllesztett társadalmakra, mint amilyenné Magyarországot alázták a „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” cinizmusával.

Rögtön a kezdetnek ábrázolt, valójában tisztán gazdasági hatalommá transzformált politikai hatalmat nem csavarták ki a negyven éven át szovjet kollaboránsok kezébõl. Mindébõl!


Csupán egyetlen olyan mozzanatot említettem, illetve õriztek meg a megdönthetetlen számok, mert ellenõriztem Orbán Viktor állítását, s az igaznak bizonyult, mely számok alapján Bokros Lajos nem csak a miniszterelnök-jelöltséget, de Horni idõk béli csapatával együtt a magyar állampolgárságot sem érdemli meg.

Aki a magyar nemzetet ilyen módon, kvázi megtizedeli, annak nincs helye a magyar közélet semmilyen szintjén, és jobban tenné, ha szerényen meghúzódna egy koszos lyukban a politikai szerepvállalás helyett.

Végezetül elmondom, hogy azért nem Bokros Lajoshoz írtam levelem, mert nem õ jelölte saját magát, csupán ajánlkozott esetleg, hanem a személy kiválasztásának erkölcsi felelõsségét a pártelnök viseli.
Már pedig egy ilyen, a nemzeti értékek szerint rovott múltú egyed, bármilyen fellengzõsen nagyvonalú gazdasági makro-mutatókat vonultasson fel, nem kaphat itt többé az utcaseprõknél sem csoportvezetõi állást sem. El vele!

A bécsi út másik, nyugati végétõl kezdve, tõlünk elfele értelmezve, a pártelnök nem szokott ilyen választásra vetemedni. De ez a pártelnök dolga.

Az MDF, amely mára sokak bizonyítottnak vélten megkötötte az egyszerkori Rózsadombi paktumot az SzDSz nevû formációval, Bokros Lajos jelölésével Dávid Ibolya pártelnökségi javaslata alapján szinte borítékolhatóan kiírta magát a magyar közéletbõl.

Ezzel a levéllel már csak kíváncsiságból is vártam a mai napig. Mégis megtörtént a lehetetlennek vélt sajnálatos közjogi mezalions, amikor egy Kádár által is paranccsal lefegyverzett egykori karhatalmista miniszterét, aki megtizedelte a Felséges Magyar Nemzetet, közjogi méltóságra jelölték.

Egy szóval jellemezhetõ ez. Szégyen! Szégyen a középtávú és a mindenkori magyar közjogi és erkölcsi értékrend szerint. Bokros, aki egyébként erõsen hasonlít Haynau hajlott kori személyiséglátványára - noha annak a hóhérnak a britt szigeteken kitépték a bajuszát hallgatói, miután értesültek magyarországi tetteirõl - ez az alak annál szörnyûbbet mûvelt.

A legszörnyûbb pedig az egész történetben az, hogy a mai magyar politikai elitnek hazudott szutykos gallérú gyülevész közül egy sem kiáltott fel legalább egy tiltakozó szót. Hogy ezt már nem!

Az MDF ezzel ugyan megnyert egy nagyon kemény csatát, ám elvesztett egy olyan háborút, melyet az elsõ szabadnak mondott választásoktól kezdve kevés embere kivételével a szülõ nemzete ellen vívott, s mely cselekedetekre bujtogatta még látszólagos ellenfeleit is.


Mi sem jellemzi pontosabban a Horn-féle kormányzat légkörét, mint az a rövig mondat, amit egy miskolci rendõrtõl származik. Ez akkor történt, amikor a 1994-es országgyûlési képviselõ választások után ismét a magát szocialistának vallók ragadták meg a hatalmat.
A Magyar Rádió közkedvelt mûsorának, a Vasárnapi Újságnak abban az idõben Gyõry Béla volt a mûsorvezetõ fõszerkesztõje, aki késõbb az azóta szétkorhadt MIÉP szóvivõjévé vált. A hatalomváltást követõ elsõ adásban élõ egyenesben kapcsoltak egy asszonyt Miskolcról, aki a következõt mondta el (belém bélyegzõdött még az asszony hangsúlya is). És ehhez nem kell magyarázat!
Tehát történetünk szereplõje egyszerû lakcímváltozást akart bejelenteni a miskolci rendõrségen, mivel egy környékbeli településrõl a városba költöztek. Illendõen meg is kérdezte az ajtóban posztoló rendõrt, hogy merre találja azt az irodát, ahol ezt intézik. „Jónapot, hadnagy úr! Segítene nekem megkeresni a lakcím változást melyik irodában intézhetné?” Rögtön jött a válasz: „Még hogy úr? Talán elvtárs?! Nem látja, hogy visszajöttünk??

De igen, látjuk, és azóta naponta meg is éljük. Majd ez a magatartás 2006-ban érte el csúcspontját jeles nemzeti ünnepünk idején.
2006 október 23-án pedig futott a vezérnek gondolt figura, mint a nyúl!

És ebben az országban még akadnak, akik az MDF-re, az MSZP-re, vagy a Fideszre szavaznak? Hát nem megérdemelne ez az ország egy jobb vezetést?

Már csak néhány nap, és Magyarországon politikai földrengés veszi kezdetét. Mert amikor egy Fidesz-potentát olyan kijelentést megenged magának, hogy amennyiben véletlenül egyedül nem képes kormányt alakítani a pártjuk, csak a Jobbikkal, akkor inkább új választásra van szükség, akkor nincs min csodálkozni. Ugyanis ezzel a kijelentéssel, ha ez ebben az értelemben Hangzott el Kövér Lászlótól, nem kevesebbet állít a nagybajuszú uraság, mint azt, hogy a magyarok bárhogy akarnak szavazni, nemzetközi támogatóiktól csak akkor kapnak több narancslevet (jaffát), ha kellõ arányban vannak jelen a törvényhozásban, és megfelelõ vehemenciával játszák el madzagjaik alsó végén szerepüket.

Már csupán keveset kell aludnunk, és megtörténhet a csoda. Az a hihetetlennek tûnõ állítás válik valóra, hogy Magyarország kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla. Egyharmada pedig szomorúan fogja nézni, miként siklanak félre ünnepi szónoklatokban megígért változások. A karéj nem lesz vastagabb, no meg a boríték sem fizetéskor.
S ahogy az álmok lendülete szertefoszlik, az ország valóban felemeli a fejét. Csak akkor már nem a csodálkozás miatt, hanem dühében.

Isten óvja Magyarországot!


Ferencváros, 2010. március 19.

Lengyel Károly