NYÍLT LEVÉL KÁROLY HERÉNYINEK

NYÍLT LEVÉL KÁROLY HERÉNYINEK
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ide figyeljen, károly herényi!


Ha magának bármelyik családtagját érintette volna a kommunisták vérgõzös tajtékzása, akkor is ilyen véleményen volna? Tisztában van azzal, hogy ebben az országban eztán magát képletesen le fogják köpni? Bár nem csodálkoznék rajta, ha valóban megtörténne!

El kell mondanom magának, károly herényi, hogy a hirdetett holokauszt, mint kötelezõnek szánt nézetrendszer mellett az emberiség írott történelmének vitathatatlanul legnagyobb irtóhadjáratáról emlékeztünk tegnap, amikor a lenini eszmék sztalini, rákosista, kádárista végrehajtóinak nyomában jegyzett száztízmillió áldozatról kell szólni.

El kell mondanom, mert ismeretei - szavai alapján - vélhetõen e téren a semmivel egyenlõk, hogy ez az embertömeg nem választhatott a lét és a nemlét között. Fõleg nem azon az áron, hogy õ is esetleg kommunista legyen, vagy nem.
Ugyanúgy elhurcolták, mint a cigányokat és a zsidókat. Mindet!

Boldogult apai nagyanyámnak volt egy picike zöldséges boltja. Talán akkora, mint egy kisebb börtöncella. Ha élni akart, s mert nem tudott a háború után elhelyezkedni a tanult mestersége szerint, valamit kezdeni kellett az életével. Ezért a lehetõ legtöbb, egyébként csekély értékétõl megvált, és betársult a kicsi boltba.

Majd egy napon jöttek bõrkabátos alakok, és nem választhatott, hogy a saját résztulajdonában marad-e, vagy ott tovább dolgozik vörös rabszolgaként, hanem egy hatalmas pofon után az ÁVO figurája a gallérjánál fogva kipenderítette az utcára. És örülhetett, hogy ennyivel megúszta. Csak éppen attól kezdve az egyik fülére nagyothalló lett. Érti, herényi? Nem választhatott! Azért nem választhatott, mert a vörösök egyik jó elvtársa, egy belterjes túlélõ, aki késõbb maga sem tudta, hogy melyik táborból jött haza, vagy partizán volt-e, szemet vetett a kicsi üzletre.

Ugye hihetõ, hogy nagyanyám ezután nem nagyon akart kommunistává válni. Kapott ezzel szemben kiváló segédmunkási lehetõséget egy angyalföldi gyárban, ahol váltómûszakban vizsgálta a rengeteg injekciós ampullát, amit internacionalista segítségként, szovjet utasításra és részletletagadásra exportra termeltek valamelyik fejlõdõ országnak a kommunizmus nagyobb dicsõségére. És ha véletlenül nem sikerült a normát teljesíteni, mert sok volt a selejt, akkor rögtön az volt az ordítás, hogy a burzsuj nagyságának büdös a munka. Mondta ezt egy szintén jó elvtárs. Érti, károly herényi?

Dehogy érti! Ha értené, meg sem szólelt volna.

Azután el kell mondani, hogy az oroszok távozásáig a déli hadseregcsoport ideiglenesen itt állomásozó kétszázezer tagját, köztük a tiszteket családostól, a magyar emberek zsírjából tartották el évtizedeken át. Üzemanyagot, élelmiszert, egyenruhát, gépjármû karbantartást, és minden ellátmányt beleértve. Az összes többi szovjetek uralta országban hasonló módon tették.

Fizetett ez az ország akkora hadisarcot, hogy olyat még Európában senkin nem hajtottak végre. Ez az ország nem választhatott! Érti, károly herényi.

Szüleim nem tudtak békekölcsönt jegyezni, mert akkor éhen maradtak volna. Ezért, és a békepap feljelentése a templomi esküvõjük másnapján, õk egy héten belül munkanélküliekké váltak.

Tudja, károly herényi, fel kellene lapoznia esetleg boldogult Szolzsenyicin könyvét. Az esetleg eléggé hiteles beszámoló arról, hogy mibõl lehetett választani abban az idõben.
Tudja, károly herényi, a magafajtával volt tele valaha az Andrássy út 60 épülete. Lehetett választani az oda behívott, vagy bevitt embereknek, hogy kínhaláluk elõtt, esetleg utána tesznek vallomást a nem is tudták mirõl. Érti, amit mondok, károly herényi?
Maga meg a Magyar Köztársaság Országgyûlésének tagjaként egy levegõt szívott és választási szövetséget szorgalmazott társaival együtt olyanokkal, akiknek szülei ebben kétkezileg és élvezetbõl részt vettek. Csak utalok a férfiak nemiszervével kapcsolatos rémtettekre, esetleg a cigaretta parazsának emberi bõrben történõ eloltására, vagy éppen a körmök tépkedésére.

Tudja, károly herényi, magának a tükör elõtt a helye! Igyon jó sok vizet, mert a nyálára nagy szüksége lesz, mert lát majd ott egy alakot. Sok millió magyar áldozat nevében mondom, hogy bízom az isteni bölcsességben, ami arra fogja indítani, hogy mostantól azt az alakot rendszeresen leköpje. Tegye ezt mindaddig, amíg arra a felismerésre nem jut, hogy térdelve kérjen bocsánatot a magyar nemzettõl!

Addig is tegye meg azt a szívességet, hogy eltûnik a magyar politikai közéletbõl! Lehetõleg némán, hiszen tele lesz a szája nyállal. Takarékoskodjon vele, mert a fürdõszobájában nagy szüksége lesz rá.

Nem nagyképûség, amit most olvashat. Milliónyi áldozat nevében és milliók túlélõ nevében, és a milliónyi túlélõ hozzátartozói nevében követelem, maga azonnal mondjon le minden közéleti vállalásáról!

Maga, károly herényi, teljességgel megtiporta a Magyar Köztársaság nemzetének önérzetét, becsületét, mindenét, amiben hinni próbáltak a milliók, és mindenét, amirõl mára bebizonyosodott, hogy pusztai délibáb volt, de éltette a reményt, hogy egyszer jobb is lehet a sorsunk.

Most bizonyságát adta annak, hogy vannak olyan beszélõ vegyületek a magyar parlamentben, akik szerint a kommunizmus áldozatai választhattak a kommunista párttagság és a nemlét között.

Amikor hazamegy, mossa ki a fehér inge gallérjából a foltot, és adja be a zálogházba az öltönyével együtt. A következõ néhány ciklusban nem lesz rá szüksége.
Esetleg ajánlhatok kiváló munkaruházati üzletet. Kitûnõ fényvisszaverõs mellényeket árulnak, hozzávaló vesszõseprûvel. Eztán azzal szórakozzon! Csak meg ne írja az emlékirataiban, hogy maga 2010 áldozata!


Ferencváros, 2010. február 26.

Lengyel Károly


**********************************************


SZOLZSENYICIN SORSTÁRSAI


ahol kalapáccsal zúzták a temetni vittek homlokát a tábor kapujában,
ahol Szibéria járt a piacról lelt káposztáért a kunyhó dohos zugában,
ahol a csontsovány a siralomházban üvöltõ nevetve éljenzett, tapsolt,
ahol milliók váltak húshegyekké, ahogy a gonosz a földbe is behatolt
ahol ma is sír a térdelõ muzsik fölött az útszéli pléh Krisztus
ahol ma vörös hóhérok vetik a keresztet, s tanítják a régi-új rítust

ott vitték apámat partizánok egy szál gatyában zajló folyón által,
ott hajtották krampácsolni, és kõtömböket zúzni a bányában
ott hozta vissza az életbe a moszkvai orvos, ki csak egy viccet mondott
ott szinte õrizni se kellett, hisz a távolságok kegyetlenek, nagyok
ott élt bennük emlék levesrõl, kenyérrõl, dohányról az otthon ízei
ott sírtak nyugat felé esténként ártatlan magyar bakáknak ezrei


Budapest, 2008. augusztus 9.

Lengyel Károly