LEVÉL A MAGYAR VÁLASZTÓKHOZ

LEVÉL A MAGYAR VÁLASZTÓKHOZ

Kizárólagos egyéni képviseleti rendszerrõl a magyar országgyûlésben


Kedves Magyar Testvéreim!

Számtalan látszólagos és valódi próbálkozás ellenére az elmúlt húsz év alatt nem sikerült elérni, hogy a magyar országgyûlés és az önkormányzatok képviselõi létszámát erõteljesen csökkenteni lehessen. Mindenféle jogi furfanggal álltak elõ azok, akik húsz körömmel kapaszkodnak megbízóleveleikbe. Az alkotmánybíróságnak nevezett testület mindeközben arról nyilvánított véleményt, hogy ezek a képviselõi megbízatások négy évre szólnak, és hogy a képviselõ politikai lelkiismerete szerint nem tartozik elszámolással az õt megválasztó magyarok felé.

Nos, gondoltam egy nagyot és merészet!
Vizsgáljuk meg együtt, hogy mi is az a szempont, ami alapján ilyen sok képviselõi megbízást sikerült kiosztani ebben a kicsi országban. Mert mint tudjuk, a magyar országgyûlés épülete akkor épült, és állapították meg a képviselõi létszámot, amikor a trianoni szégyendiktátum nem szaggatta szét az országot. Ez azt is jelenti, hogy nagy valószínûséggel az a létszám megfelelt az akkori államhatárok között élõ választók érdekképviseletére.
A mostani létszám ugyanezt a hagyományt folytatja, csupán egyetlen jelentõs különbség van. Idõközben más típusú képviseleti közigazgatási rendszert erõszakoltak az országra. Ebben a rendszerben az egyik fõ rákfenéje a képviseletnek, ami alapján az alkotmánybíróság az eredeti megbízóik akarata szerint állást foglalt egykor, hogy úgynevezett pártlistákat állítottak össze. Ezek a listák a pártok által erõsen támogatott jelöltekbõl állnak, akik aztán mindenféle mondvacsinált politikai megfontolások alapján megfogalmazott mandátum elosztási rendszerben kapnak bejutási lehetõséget a cifra falak mögötti szószátyár melegedõbe.

Mi történik akkor, ha ezekre a pártlistákra nem érkezik megfelelõ számú szavazat az elsõ fordulóban? Következik a második forduló. És ha ott sem adnak a választók elegendõ számú szavazatot, akkor az érvénytelen?
Lehet, errõl az alkotmánybíróság másként vélekedne, hiszen az õ megbízatásukat pontosan azoktól a pártlistás szónokoktól kapják mindenféle országos felhatalmazás nélkül, akiknek az érdekében állítólag értelmezik az ilyen rendelkezéseket.

Véleményem szerint ez az eredményezné, hogy csak az egyéni jelöltek jutnának be az országgyûlésbe - már aki megfelelõ számú érvényes szavazatot kapott.
Eredmény? Azonnal felére csökken a tisztelt ház létszáma. Ha akarják ezt a fehérgallérosok, ha nem.


Mi a dolga egy egyéni képviselõnek az országgyûlésben? Természetesen adódik az egyenes válasz, hogy a választói akaratot megjelenítse, például a törvények szavazása kapcsán.
No de ha az alkotmánybírósági állásfoglalás szerint a politikai felelõsség áttevõdik a már képviselõvé választott egyén lelkiismereti megítélésébe, vagyis a pártok akarata szerint nyomja a gombot, akkor ismét ott tartunk, mint a nagyobb létszámú képviselõház esetén.

Hogyan legyen tehát valakibõl egyéni képviselõ? Mi kötelezheti legalább a mindenkor elvárható becsület szintjén a képviselõt arra, hogy az õt megválasztó polgárok választói akaratát jelenítse meg egy-egy gombnyomáskor?
Önkéntes és nyilvános kötelezettségvállalás formájában történjen mindez, a Szent Korona jogrendje alapján!

Úgy, hogy szülessen egy megállapodás az illetõ jelölt és az õt jelölõ majdani választópolgárok között például egy hiteles és nyilvános közjegyzõi tanúsítvány keretében. Szóljon ez az okirat arról, hogy a választópolgárokkal mindenkor a törvényhozás elé kerülõ tervezetekrõl legjobb és legteljesebb tudása szerint köteles a majdani képviselõ tájékoztatást biztosítani. Megfelelõ idõ álljon rendelkezésre, hogy a választópolgárok errõl kialakíthassák egymás között a többségi véleményüket. Ez a többségi vélemény azután maradéktalanul érvényesüljön az országgyûlési szavazások alkalmával.

Vállaljon elõzetes kötelezettséget a képviselõjelölt, hogy úgy szavaz, ahogy azt az õt megválasztók a részére elõírják. Ha pedig nem így tesz, azonnal szûnjön meg a megbízatása, minden további eljárást kizárva!
Aki ezt nem hajlandó elfogadni, és nyilvános eljárásban írásba foglalni, az Magyarországon ne lehessen képviselõjelölt sem. És pont!

Mert kedves magyar Testvéreim, ki rendelkezik valójában a politikai akarattal ebben az országban? Természetesen elsõ és kiemelt helyen a választópolgár. Ettõl pedig senki el nem tántoríthatja, akaratától meg nem foszthatja. Alapvetõ szabadságunk szerint való egy olyan megállapodás, mondhatni szerzõdés, amely elõírja az akarat érvényesítését a törvényhozásban.

Természetesen ilyen módon sokkal kisebb létszámban tehetnék, és sokkal összefogottabban, jobban átlátható folyamatok mentén a dolgukat a mi pénzünkbõl érettünk áldozva megbízatásuk idejét.

Igen kíváncsi volnék arra, hogy az eddigi idõtöltésre berendezkedett paragrafus és szószaporító fejenagyok, akiket az ilyen-olyan pártfegyelem jól irányzott gombválasztásra kötelezett, hová tûnnének egy ilyen rendszerben? A válasz egyszerû. Azonnal a történelem süllyesztõjében találnák magukat.

Elképzelésem tehát a következõ. Gõzerõvel tömegmeggyõzésbe kell kezdeni annak érdekében, hogy Magyarországon senki ne szavazzon pártlistákra. Sem az országgyûlési választások, sem az önkormányzati választások idején.
Lássuk, ki hajlandó ilyen körülmények között megmérettetni képviselõi képességeit?

Adhatja majd a választókörben a lapot az ottani delegált, mi, szabad magyarok ezt több párhuzamos vonallal tegyük érvénytelenné. Nem keresztbe húzott vonalakkal, mert akkor belekerülhet valamelyik jelölõ szervezet karikájába a keresztezõdési pont, és akkor az aszerinti keresztezõdés alapján, esetlegességi alapon kényük-kedvük szerint értelmezhetik a szavazatok összeszámlálásakor.
Másik megoldás, hogy egynél több helyre teszünk jelölést. Az eredmény ugyanaz!
Amennyiben a második forduló is eredménytelenül zárul a pártlistás szavazatok tekintetében, úgy azok a voksok végleg elvesznek. Vagyis nem kerülhet be pártlistán senki, aki nem a valós választói akaratot testesíti meg. És nincs tovább vita!
De a legfõbb eredmény, hogy pártlistás papírtologatók nem kerülnek a törvényhozásba.

Barátaim!

Ha minden becsületes magyar ember, akinek elege van a népnyúzásból, elege van a nyomorba taszítottságból és kisemmizésbõl, akinek több a soknál a szemkilövetés, és tele van a padlása öszödöléssel, bkv-val és még ki tudja milyen ügyekkel, csak ennyit tenne, szó szerint egyetlen tollvonással véget vethetnénk ennek a rendszernek. Ráadásul olyan módon, ami a jelenleg is fennálló törvényekbe nem ütközik. Sõt azok erre teljesen tisztán lehetõséget biztosítanak.
Értelem és bátorság kell hozzá!
Egyetlen huszáros rohammal el lehet intézni, hogy egyik napról a másikra új világot építhessünk magunknak. Amelyik szervezetnek ez nem tetszik, kénytelen legyen átgondolni politikai elképzeléseit! Bizony mondom sürögnének a választók kegyét keresni. Már csak azért is, mert ilyen módon közvetlenül függne a megbízásuk a választóktól, és nem egymásnak szavaznának évente csillagászati jövedelembõvítést.
Mi magunk! Magunkfajták!

Induljon tehát a mozgalom! Minden választásra jogosult állampolgárt közvetlenül szükséges meggyõzni arról, hogy mit jelent ez a tett!


Ferencváros, 2009. december 7.

Lengyel Károly