FEHÉR FÉNY ÁLDÁSA

FEHÉR FÉNY ÁLDÁSA

Mikor belül mindened üresnek érzed,

engedd, az ATYA Hozzád közel érjen!

Mikor lelked darabokban szanaszét hever,

és Égi Otthonod már el sem képzeled,

Nézz magad mellé, az Atya van melletted.

Mikor csikorgón testedre tör a fagyos tél,

s Te még egy percet sosem vergõdtél,

utolsó lobbanó lángoddal koldust melegíts,

és lásd, ahogy szemébõl az ATYA rád tekint!

Mikor szédelegsz éhségtõl, és nincs mit enned.

mert éppen meglopták utolsó száraz kenyered,

áld meg a tolvajt, és buzgón áldjad az Istent!

Mikor végsõ sötétség hatalma gyûlik köréd

megszabni örökléted legapróbb részletét,

óh, Ember, emeld még egyszer a fejed,

és kiálts az egyetlen magas Fénynek:

ATYÁm segíts, Nélküled végleg elveszek!

Mikor feletted bezárul messze mennybolt,

reményed, s hited régen szétfoszlott,

suttogva mond, ahogy Te is alig hallhatod

ATYÁm, legyen meg a Te akaratod!

És most ébredj Ember, Igét szólni hívnak,

mert ATYÁd szavai mindent átjárnak.

Nézz körül lelkedben, s körül a világban,

ATYÁd Fénye elõl szemed magad zártad.

Most pedig menj által a tavon, a pusztán,

meglelt Szó kísér, mi dícséri ATYÁd,

s ne feledd, ez a Szó követ görgetett

az Egyetlen Élõ Ige, a SZERETET.

Ferencváros, 2009. október 14.

Lengyel Károly