MINDENNÉL TÖBBET

MINDENNÉL TÖBBET


Gumibotos kordonlovagok lendülnek,
Mérgesgázt fúvatnak röhögve becstelen,
Lóhátról hátunka célozva kard lendül,
Utóbb csak úgy csilingel a sok rendjelük.

Nini! No, hát ez hazudik. Az is füllent?
Õrjöngõ dúvadat sebtében kitüntet?
Tiszte most védeni a foltozott mundért,
Hogy együtt foghassák még a langyos kondért?

Valamennyi bohóc! Hazugságlovagok
Pokolnak nyitottak végül rácsos kaput.
Az egyik menekül, másik szemet lövet.
Emberek! Hol van itt a józan becsület?

Eladták rég a vigyori Lucifernek,
Törvényt dúlva osztottak ezüstpénzeket.
Itt gurul, ott gurul a sok mocskos tallér,
Pendül és peredül ha ördögi táncra kél.

Jönnek szerte világból, hogy ez itt övék.
Érted? Elorozzák õseink földjeit,
Tiszta vizét, dús legelõt, barmait mind.
Szétdúlják elõbb-utóbb a szent helyeink.

Mond, Uram! Hogy nézheted el mindezeket?
Hogy nem zúdul a rablókra nyílfergeteg?
Meddig hagyod még szenvedni az ártatlant?
Csak jelet kérek, de azt idõben mutasd!

Akármi más terhet elhord ez az ország,
Mert neved dícséri minden csekély áldás!
Tekints fiaidra! Szívük közepébe!
Elkerül már minket csillagok ösvénye.

Csak igédben maradt halványló bizodalom.
Lásd, Téged keresünk, és végtére hívunk!
Ez maradt minden reményünk, menedékünk.
Hogy põrén is térdelhessünk színed elõtt.

Ide az õrtüzek mellé, jöjj közibénk,
Vígaszra, halk esti dalolásra megint
Törd hát újra a szikkadt kolduskenyeret,
Míg árulók csókjukkal ide nem érnek.

Mert szerencsés voltál, tudod-e, én Uram!
Neked Júdást küldtek, nekünk Júdásokat.
Fetreng a poroszló csupa habzó nyálban,
Levált, átvált kockán vet rongyos ruhákat.

Elér a magyar véled a Golgotára,
Ott feszülünk mind kárpáti fenyõfára,
Vezess hát minket meszelt sziklalyukakba!
Vasárnap léphessünk lábadnak nyomába.

Végy magadhoz magasba e tájról minket!
Emlékezz, ahogy rég Koronánkat vetted!
Megtettünk mindennél többet miket kértél
Ott szárad omló rögökben tengernyi vér.

Ne taszítsad kárhozatra kicsiny néped
Legyünk, mik mi voltunk, választott gyermeked.
Te is tudod, magyarokban nem csalódhatsz,
Ha megtartó kegyelmed fejükre árad.

Hirdetvén pedig minden fényes csillagon,
Hiába seb, hibába sajgó fájdalom,
Nem foghat rajtunk átok, sem sokadalom,
Neved jegyében kél és nyugszik a napunk.


Ferencváros, 2009. szeptember 17.

Lengyel Károly