EMLÉKEZNI SZABAD

EMLÉKEZNI SZABAD


Ha kordonoznak, kordonozzanak!
Megannyi bûzhödt kommunista fattyú
végtelen sorából kiáltó
gyilkosok ivadékai mind.
És elszégyelli magát egy egész temetõ,
mert még hatalmon vannak itt.
Úgy, de úgy sír az ég felettünk-értünk.
Mi megrabolt, elátkozott nemzedékért,
hogy jeget könnyezik napra nap.
és könnygázlövések hangzanak,
és elfogy még árva sóhajunk,
eltûnik minden hû szavunk,
mit ledarál halkan a pénz és a nincs,
és piszkos-vörös idegen szájak
szórják a hamis igét szerte,
hogy bele nem hasad a Földnek lelke!
és oda nem hányja száz év mocskát!
Bitót, puskát, befagyott vértócsát!!
Elég volt, mára elég hát!
Hívd ide, hívd körül mind!
Hívd ide gyalázott asszonyaid,
kiknek szeme nem maradt sírni,
szik rögei alatt elcsendesedni,
kiknek kátránypapír szemfödele,
égbe se kiált, csak eltakar.
Hívd ide, hívd körül fiaid!,
kiknek húsát bottal bontották,
csontjait elevenen Dunába darálták!!!
Itt zúg fejünkben minden emlék!
Kavarognak esti suttogott igazmesék.
Gurulva arcunkra apáink könnye,
hogy országot sarcoltak, tán örökre.
Ne feledd!
Mind, aki él, és aki átszületett,
tiéd volt vére, mi kifröccsent!
Véred terült itt minden utcakõre!!
Téged rúgtak be jeltelen gödörbe!
Mi hát, mi éltet még milliót?
Mi erõ, mi jövõt mutat, nem béklyót?
Jöjj ide, jöjj ide mind!
Gyûljetek igaz szavak melegéhez!
Sírásnak van ideje, s emlékeknek!
Jöjj ide, jöjj halkan!
Old el végre rabtartó gyászod!
Itt körülöttünk,
igazmesemondók,
csendesedj vélünk,
lyukas zászló suhogása mellett
gyertyát gyújtsunk.
Hangtalan imával,
kõ alól nézõ ezrek jajával,
kötéltõl futók rettenetével.
Ülj közénk igazjövõ-mesélõ!
Miénk a gyász, tiéd a mosoly.
Félúton temetõkapuban találkozunk.


Ferencváros, 2009. június 16.

Lengyel Károly